Hírek




Millenniumi Bárka



2007. november 13-án, kedden este Szegeden, a Millenniumi Kávéházban tartott lapszámbemutatóval egybekötött felolvasóestet a Bárka. A Kávéház klubterme közel dugig megtelt – a szép számú közönség reakciói, odafigyelése: együttműködése pazar hangulatot varázsolt az elegánsan modern helyiségbe. A dinamikusan elővezetett alig több mint hatvan perc első blokkja Kiss Ottó svéd típusúnak mondott gyermekverseivel indult, Kiss László „gyulai” kisprózáival folytatódott, hogy aztán Becsy András Shakespeare-szonettjeivel és Szabó Tibor tárcájával záruljon.
Elek Tibor főszerkesztő átvezető szövegében röviden kitért a Bárka történetére, jelenlegi helyzetére, s mielőtt szerkesztőtársainak visszaadta a stafétát, a folyóirat legutóbbi, a nyáron Gyulán megrendezett Irodalmi Humor Fesztivál szövegeit közlő számát ismertette.
Az est második felében előbb Kiss Ottó újabb, rímes verseit, majd Szabó Tibor prózáját, végül Becsy András hexameterbe öltöztetett prózaversét és Kiss László novellarészletét hallhatták a jelenlévők. A Bárka szegedi látogatásának záróakkordjaként Elek Tibor olvasott fel literás netnaplójából. Szép egymásra találás, emlékezetesre sikerült irodalmi est volt.

-NA-







































Főlap

2007. november 14.
Szakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcáiMagyary Ágnes tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Kupovits Annamária: VágányzárAcsai Roland: Az éjszaka sötétje
Farkas Wellmann Éva: IllesztésekAcsai Roland verseiDávid Péter: MegérkezésStankovics Marianna: Ima, Vázlat, Nagypéntek
Csabai László: RáadásOberczián Géza: IzlandLackfi János: Esteli vérbeborulásCsak a tűzzel vigyázzon, Drágám!
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg