Pete László Miklós
Hétköznapi szerelem?
Shakespeare Rómeójáról (és Júliájáról)
Shakespeare tragédiájának forrása Arthur Brooke verse, amelyben az egymással torzsalkodó családok guelfek és ghibellinek. Ez a szöveg elítéli a két szerelmest, akik nem hajlandók szüleiknek engedelmeskedni – Shakespeare-nél megváltoznak az előjelek. Egyetlen más darab sem meri nyíltan képviselni a reneszánsz neoplatonizmus filozófiáját, a Rómeó és Júlia azonban a világirodalom legmerészebb drámái közé tartozik. Sok helyen ma is betiltott mű.
Céldráma, konfliktusos dráma, amelyben két erkölcs csap össze, a Jó és a Rossz. Hogyan analizáljuk őket? Erre egyetlen formula létezik: az emberiség morális egysége. Az első, amit a fiatalok leszűrnek, hogy konfliktus van a két család, a Montague és a Capulet között. Csakhogy ez nem hordoz drámai érdekeltséget. Nem ez a drámai konfliktus; abban a két család ugyanazon az oldalon áll. Torzsalkodásuk hozzájárul a drámai helyzet kialakulásához – amikor a függöny felmegy, a két klán régóta pusztítja egymást. Amíg Rómeo és Júlia nem találkoznak, ők is ide tartoznak, kezdetben nem különböznek kortársaiktól. Elfogadják a családi normákat, nem lázadók, követik, amit a két család előírt. Semmivel sem emelkednek ki, amíg nem lesznek szerelmesek. Attól kezdve azonban jobb emberré válnak. A patriarchális felfogás azonban kizárja a szerelmet. Az Istentől elrendelt, magasztos hierarchia uralmában egyenlőségen alapuló emberi kapcsolatnak nincs helye. Shakespeare műve ugyanakkor nem generációk harcáról szól. A fiatalokat két öreg támogatja, Rómeó versenytársa pedig nem idős férfi, hanem Paris gróf, akihez Júlia örömmel nőül menne; ha nem Rómeót szeretné. Az atya döntése akkor sem helyes, ha látszólag megfelelő házastársat talál a lányának. A patriarchális felfogás súlyos kritikája a jelenet, amikor a „lányát úgy imádó atya” lekurvázza gyermekét, amint az ellentmond neki. A két fiatal a szerelem miatt kerül szembe családja patriarchális felfogásával.
A szerelem nemcsak ezzel ellentétes, de az ököljoggal és az erőszakkal is; eszménye nem a hódítás, hanem a békés családi boldogság. A Rómeó és Júlia a szerelem következetes védelme és képviselete érdekében elszántan támadja az ököljogot. A Montague és Capulet családok hisznek abban, hogy a fegyverek igazságot tehetnek. Ha nem hinnének, nem öldösnék egymást. Már nem emlékeznek rá, mikor és miért kezdődött a viszály. Az ököljog erkölcse elveti a harc öncélú imádatát, a fiúkat mégis erre neveli. Az ilyen fiatal tipikus példája Tybalt.
Tybalt és Paris szerepeltetése jelzi az angol drámaíró koncepciójának mélységeit. Ezek a remekül kidolgozott, plasztikus karakterek a mű előzményét képező szövegekben nem szerepelnek. Rómeóval nagyjából egyidősek, pontosan mintázzák a patriarchális társadalomban lehetséges életfelfogások két típusát. Tybalt a krakéler, kötekedő, egyedül a harcnak élő ifjú iskolapéldája. A fegyverforgatáson kívül semmi nem fontos a számára. Nem anyagias, nem hatalomvágyó. Harcra szomjazik. Számára a harci tudáson kívül a legfontosabb érték a bátorság és a büszkeség. Az ő bátorsága azonban vakmerőség, büszkesége közveszélyes hübrisz. Ok nélkül kötekedik, Rómeó tartózkodását gyávaságnak érzi. Ez jelzi a harci erkölcs eredendő korlátoltságát. Tybalt a patriarchális felfogásban mindig ott rejlő militarizmus képviselője. Számára a szerelem másodlagos, az örökös harc és harci képzelgés között nem jut rá alkalom. Ha Rómeó nem óhajt verekedni vele, Mercutio megteszi. Törvényszerű, hogy előbb-utóbb életét veszti egy párviadalban. Rómeó számára azonban ez mást jelent, más dimenziót. A patriarchális erkölcs más oldalát testesíti meg Paris gróf. Nem krakéler, nem kötekedő. Ő is mindig készen áll a harcra, de ez csak néhány mellékes megjegyzésből világlik ki. Csinos és gazdag fiatalember, a veronai lányok álma. Amúgy: igazi konformista. Állítólag szerelmes Júliába, de úgy cselekszik, ahogy a patriarchális erkölcs elvárja: megkéri Júlia kezét az apjától. Mintagyerek; az elvárt erkölcs tökéletes megvalósítója. Rómeó szerelmével összevetve jövünk rá, hogy Paris gróf szerelme – üres. Nem igazi szerelem, csupán annak patriarchális megtestesülése. Mesteri, ahogy Shakespeare fellépteti ezt a két karaktert. A Rómeó és Júlia nem pusztán a két fiatal szerelmének ábrázolásától lesz forradalmi mű, ettől a két szereplőtől is. A kontraszt köztük és Rómeó között a darab egyik legfontosabb eleme.
A harmadik kulcsfontosságú mellékalak Mercutio. Érdemes tisztázni az ő szerepét is, Shakespeare-nél minden mellékszereplőnek világos dramaturgiai funkciói vannak. Mercutio szellemessége meddő. Ragyogóan idéz, gyorsan forog az esze kereke, de nem alkot. Nincs koncepciója. Süket és vak. Sejtelme sincs a barátja szerelméről. Nem veszi észre, amit lehetetlen nem észrevenni. Mercutio az alkalmatlan barát iskolapéldája. Csodálkozunk, hogy Rómeó még vele sem osztja meg boldogsága okát, de rádöbbenünk, igaza van. Mercutio méltatlan a bizalomra. Összetettebb jellemnek tűnik az előző kettőnél, pedig ugyanúgy jellegzetes képviselője a patriarchális erkölcsnek, mint azok, csak vastagabb rajta a műveltség máza. A darab egyik legfontosabb jelenetsorában lepleződik le. Amikor Tybalt hetykeségét Rómeó lerázza magáról, a magát szellemesnek, okosnak tartó Mercutio butának és rövidlátónak bizonyul. Tybalt kötekedését Rómeó elhárítja. Ha csak ők ketten vennének részt a társalgásban, a kötekedő Tybalt nevetségessé válna. Gyávának nevezhetné Rómeót, de ha az ettől nem inog meg, menthetetlenül komikussá válna. Mercutio jelenlétével azonban a jelenet más hangsúlyt kap. Nem feltételezi, hogy Rómeónak oka van rá, hogy ne verekedjen Tybalttal. A szellemessége és a műveltsége nem képes oda eljuttatni, hogy az erőszak gyarlóságát felismerje. Nem bízik a barátjában. Pontosan azt gondolja Rómeóról, amit Tybalt, hogy gyáva. Ő és Tybalt ugyanazon típus más-más változata. Shakespeare nem hagyja, hogy a szellemes ifjú komikussá váljon – meg kell halnia. Eddig a pillanatig Rómeó a kezében tartja a sorsát, még semmi veszve nincs. Élhetne. Ha nem nyúlna a fegyveréhez. Egy percig kellett volna kitartania. Máris megjelentek a Herceg emberei, hogy Tybaltot tömlöcbe vigyék. A próbatétel Rómeó számára túl nehéz, az élmény túl sokkoló. Egész életében azt tanulta, hogy a bosszú szent kötelesség. Megöli Tybaltot. A szerelem erkölcsével ez nem férhet össze. Eddig a kezében tartotta a sorsát, mostantól a végzet irányítja őt.
A Rómeó és Júlia olyan problémákra mutat rá, amelyek ma is jellemzik a szerelem hétköznapjait. Ezekből csupán néhányat volt tér felvillantani. Alapvető, ma is nagyon aktuális mű. Tartalékai felmérhetetlenek.
