Hulej Emese
Mosolyogni és emlékezni tessék!
JANIKOVSZKY ÉVA 100! Egyszerű, de nagyszerű mondatok, életismeret, finom humor, több mű Réber László rajzolta figurákkal. Janikovszky Éva születésének századik évfordulójára a fiával, Janikovszky Jánossal beszélgetett Hulej Emese.
‒ Április 23-án van az édesanyja, Janikovszky Éva születésének századik évfordulója. Nemcsak a művei kerültek a középpontba ezen a napon, de kiderült, milyen sokakat inspirálnak a könyvei ma is.
‒ Januárban keresett meg az a néhány fiú, akik Novák Eszter osztályában végeztek az SZFE-n, majd megalakították a SICC Production nevű formációt. Színészek, akik zenélnek, énekelnek és táncolnak. Azzal az ötlettel jöttek hozzám, hogy különböző Janikovszky művekből készítenének egy előadást. Elmondták, hogy mely műveket ismerik, én ajánlottam még néhányat, különösen A tükör előtt című kamaszmonológnak örültek. Ez egyébként anyu halála után jelent meg könyv formájában. Ezek a belevaló, kreatív srácok, nem úgy mentek el tőlem, hogy jó, megegyeztünk, aztán majd egyszer lesz belőle valami, hanem azonnal nekiugrottak, és nem sokkal később már meg is hívtak az olvasópróbára, ahol Novák Eszter rendező instruálta őket. Csak ültem tátott szájjal, el voltam ragadtatva, mennyi ötlettel, milyen gazdag fantáziával alkották meg az előadást. Március 2-án volt a premier, csodálatos érzés volt látni az Akvárium előtt a nagy kivetítőn, hogy Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami, és mellette a felirat, hogy minden jegy elkelt, Sold out!
‒ Ősbemutató ez is, de hogy kórusmű is született…?
‒ A hetvenes években jelent meg a Flammarion kiadónál Franciaországban a Ha én felnőtt volnék című Janikovszky könyv, ez jutott el Isabelle Aboulkerhez, aki akkoriban a kisfiának olvasta fel. Ez alapján írt egy tizenkét perces kórusművet, amely értelemszerűen a francia fordítás (Si j’étais grand) alapján készült, ezért a szöveget vissza kellett fordítani. Így állt elő az a vicces helyzet, hogy a mű címe ez lett: Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék, írta Varró Dániel, zenéjét szerezte Isabelle Aboulker.
‒ Mindkét történet azt mutatja, hogy Janikovszky Éva szövegei érvényesek, képesek hatni fiatalokra, kortárs társművészeti alkotókra.
‒ Nemrég egy hétvégét Zágrábban töltöttem, ahol a helyi ZKM gyerekszínházban már másfél éve játsszák a Kire ütött ez a gyerek? című darabot. Előadták szombat délben, majd vasárnap délelőtt és este is. Teltházzal. Ez egy nagy színház, hatalmas színpad, nagy belmagasság, elképesztő fény- és hangtechnika, kétszázötven fős nézőtér. Tizenhatan játszottak, négyen zenéltek, a darab 2024 ősze van műsoron náluk. Döbbenetes élmény volt, vettem is egy plakátot a darabról, ezt is hazahoztam az élmény mellé.
‒ Sokan talán nem tudják, hogy Janikovszky Éva világhírű. És nem arról van szó, hogy csupán az egykori keleti blokk országaiban ismerték.
‒ De nem ám. Az első komoly nemzetközi elismerést az akkori NSZK-ban kapta, 1973-ban. Ez volt a német gyermekirodalmi díj, ami után több német kiadó kiadta a lányregényeit, a Szalmalángot és az Aranyesőt is.
‒ Olvastam mindkettőt. A Szalmaláng a szülővárosában, Szegeden játszódik.
‒ Az Aranyeső pedig Csillaghegyen, ahová sokat jártunk együtt strandra. Ezek 1960-ban illetve 1962-ben születtek, kamaszok, szerelmek, kamaszszerelmek a témáik.
‒ Önnek a Móra Kiadó vezetőjeként a gyermeki elfogultságon túl kell gondolkodnia az édesanyja a könyveiről. Amelyek, úgy tűnik, kiállják az idő próbáját, ma is népszerűek. Veszik és olvassák őket. Sőt, volt, amiben megelőzték a korukat, például a kép és a szöveg arányát tekintve.
‒ Vannak dolgok, amelyek nem változnak. A családokban ugyanazok a hétköznapi helyzetek, konfliktusok fordulnak elő. A szereplők is állandóak: anya, apa, nagymama, kamasz, óvodás. Anyu nagyon jól leírta ezeket, képes volt a közhelyekből viccet csinálni. Ezek a szövegek ma is működnek, még akkor is, ha már nem szalagos vagy kazettás magnót hallgat egy kamasz, miközben görnyedt háttal ül a sötét szobában. A magnó már nem a régi, de a pimaszság, amivel a kamasz a tapogatózó kérdésekre válaszol, igen. A maga korában ez a kép szöveg arány, ami az ő szövegeiben, Réber László rajzaival megvalósult, valóban meghökkentő volt, de ezzel kapcsolatban nemrég volt egy rossz élményem. A frankfurti könyvvásáron odamentem ahhoz a francia kiadóhoz, amelyik korábban kiadta anyu műveit, és kérdeztem, nem akarják-e újra megjelentetni. Too much text – mondta a hölgy miután belelapozott a könyvbe. Túl sok szöveg? Leforrázva álltam, mert annak idején már-már képregényként kezelték ezeket a könyveket. Ide jutottunk.
‒ Itt, ahol ülünk, a kiadóban látható egy írógép. Ez is Mercedes típusú, mint az, amelyiken az édesanyja írt.
‒ Alkotótársának hívta, és az is volt. Van egy utazó Janikovszky Éva kiállítás, már tizenegy éve járja az országot, abban is van egy Mercedes írógép, hogy lássák, mivel dolgozott. Tablókat készítettünk a kiállításhoz, kéziratok, naplórészletek, fényképek láthatóak még az anyagban. Ahová hívják, oda küldjük, teljesen ingyen, közben, ha kell, javítjuk, pótoljuk az anyagot. Ez a századik évforduló nekem személyesen azt hozta, hogy soha még ilyen közel nem voltam az anyuhoz, mint most. Gyakorlatilag naponta öt órát foglalkozom azzal, hogy túrom a múltat, írásokat keresek, javítom a különféle életrajzi megjelenéseket, interjúkat adok. Szentendrén, a helyi könyvtár tizenhárom nagy üvegablakát is „janikovszky évásították” az évfordulóra, hónapokig lesznek kint a fóliák, azoknak a szövegét is át kellett néznem. Elindult a fővárosi Janikovszky Éva 100 Emlékév plakátkampányunk troli, villamos és buszmegállókban „Mosolyogni tessék!” üzenettel. Talán sikerül némileg kompenzálnunk a háborús hisztériakeltés hangulatát.
‒ Az életműnek fontos része a Móra is, amelynek édesanyja nemcsak szerzője, de hosszú ideig szerkesztője is volt.
‒ Szoktam mondogatni, hogy anyunak három szerelme volt: apu, a Móra és én. Apu halála után maradt kettő, a Móra privatizációja után maradtam én. Amikor évek múlva idekerültem a kiadóhoz, két szerelme vált eggyé. Emlékszem, amikor 1998-ban elutazott Amerikába, írt nekem egy levelet, volt benne egy mondat: „a Mórára vigyázz”. Akkor még sok részvényes volt, nemigen tudtam vigyázni, de idővel lehetőségem lett rá. Büszke vagyok arra, hogy sikerült visszakapaszkodnunk. Visszaszereztük az elveszett szerzői jogokat, felálltunk arról a szintről, amikor hét dolgozója és évi huszonegy kiadott könyve volt a kiadónak. Ma a Móra az ország legnagyobb független kiadóinak egyike, visszatértek szerzők, életművek, újra mi adjuk ki Fekete István, Lázár Ervin, Kormos István vagy Szepes Mária műveit. Van egy nagy dobozom, benne évtizedekkel ezelőtti szerzői dedikációk. Ezt Szabó Magda írta anyunak az Abigél kiadása után:
„Horn Micinek, aki Janikovszky fedőnév alatt addig agitált, míg meg nem írtam ezt a regényt, sok szeretettel: Abigél. Na, mit szólsz, Mici, milyen fiatalsága volt egyeseknek?”.
Anyu volt a szerkesztője Szabó Magda gyermek és ifjúsági könyveinek, a Születésnapnak, az Álarcosbálnak, a Bárány Boldizsárnak, a Sziget-kéknek, valamennyinek. Itt, ebben a dobozban vannak Lázár Ervin, Fekete István, Zelk Zoltán, Tamkó-Sirató Károly neki dedikált könyvei, ezeket is anyu szerkesztette. A Móra akkori szerkesztői nem cenzorok voltak, hanem zsenik. Kormos István, Aszódi Éva, Rónaszegi Miklós, D. Major Klára, Sulyok Magda, Tótfalusi István, Rigó Béla és még sokan mások. Ők mindannyian magas szinten művelték a munkájukat. Ki ne hagyjam Schindler Annát, aki létrehozta az Ablak-Zsiráfot, most jelent meg az ötvenedik kiadása.
‒ Gondolom, a mai napig megtalálják személyes történetekkel. Biztosan sokan elmesélik, mikor és hogyan találkoztak az édesanyjával.
‒ A zágrábi könyvvásáron egy idős pedagógus hölgy szólított meg, elmesélte, hogy amikor Éva néni elment hozzájuk a könyvtárba, milyen kedves volt, mennyit nevettek együtt. A nyolcvanas években valamikor.... Anyu járta az országot, külföldre is ment, ha hívták, az UNICEF nagykövete is volt. A legjobban a lengyel Mosolyrend lovagi címének örült, mert azt gyerekek szavazatai alapján kapta meg, és a magyarok közül rajta kívül csak Halász Juditnak ítélték oda. A mosoly, a derű, az öröm – ezek nagyon fontosak voltak neki és fontosak az életművében. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Janikovszky 100 alkalmából a buszon, villamoson, trolin utazókat olyan plakáttal örvendeztetjük meg, amelyre ez van írva: Mosolyogni tessék!
