Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) Magyarországi Egyesülete szervezte meg Az Év Gyermekkönyve díj zsűrizését. A zsűri döntése alapján Az Év Gyermekkönyve díjban részesül Kamarás István OJD Titkos kutatónapló című könyve, amelyet a Luther Kiadó adott ki. Minderről a kiadó honlapjáról értesültünk. Kamarás Istvánt Németh Eszter kérdezte.
„mindenkit elfogadok útitársnak”
– A Titkos kutatónapló igazi nyári történet Bertalan, Lilla, Anna és unokatestvérük, Mötyő kalandjairól. Pontosabban nyáron kezdődik. Mi is ez a titkos kutatólabor?
– Egy életmódkutató szociológus nagyapa egy balatoni nyaralás idején azt kutatja unokáival és azok unokatestvérével, hogy tudják-e a nyaralók, hol lakik Ajahtan Kutarbani király, aki nem mellesleg a Szegény Dzsoni és Árnika című Lázár Ervin-regény egyik szereplője. (Amúgy magam is végeztem ilyen kutatást másfél évtizede saját unokáimmal.) A regénybeli első és felettébb sikeres kutatást tucatnyi másik követi, mint ahogyan ezt a legidősebb unoka munkanaplójából megtudhatjuk. A napló egyfelől azért titkos, mert ezt követeli meg a kutatói etika, hiszen a megfigyeltek egy része valóságos és azonosítható személy, másfelől meg, ugyebár, azt, amit nem mondhatunk el senkinek, elmondjuk mindenkinek.
– Milyen visszajelzések érkeztek a megjelenés óta a könyvről?
– Az egyik legfontosabb reflexió Fűzfa Balázs írása az ÉS-ben, melyben – egyebek mellett – ezt írja: „Kamarás István ifjúsági regényének legfőbb érdeme talán éppen az, hogy megejtő öniróniával tud rátekinteni saját tudományára és egész munkásságára. Ő igenis mer(t) „bohóc” lenni. Ehhez pedig emelkedett lélek és bátor szellem szükségeltetik minden korban.”
Ölbei Lívia ezt (is) írja a Vas Népé-ben: „Kamarás István professzor mindig meg tudja lepni a közönséget valamivel. Most éppen a Titkos kutatónaplóval, amely egyrészt szépirodalom, másrészt komoly szociológiai kutatás. És a sorok között most is ott bujkál az a szelíden határozott, csillogó és toleráns mosoly.”
Egyik szociológus kollégám kisebbik gyermeke azt kérte, hogy a következő könyvemben a pszichológiáról mint tudományról szeretne hallani tőlem, hasonló formában.
Örömmel vettem Komáromi Gabriella és Tarján Tamás elismeréseit is, ám a legfontosabb számomra feleségemé, aki legjobb könyvemnek tartja.
Sajnos ma már lazább a kapcsolatom a könyvtárakkal és sok-sok könyvtáros barátommal. Sokan lapítanak, mert szegénységük okán egyszerűen nem tudták beszerezni ezt a könyvemet sem.
– A legnagyobbnak számító elismerés nyilván Az Év Gyermekkönyve díj. Sajnos az elmúlt néhány évben meglehetősen vitatott a díj odaítélése és annak körülményei. Most sincs ez másképp. Elsősorban azért, mert a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának jelen pillanatban sincs jogerős magyar tagozata, hiszen – bár a Magyar Gyerekkönyv Fórum kezdeményezte a tagság megújítását – a tagdíj befizetéséig nem beszélhetünk erről. Hogy érinti ez a Tanár urat?
– Fogalmam sincsen, hogy kik és miként ítélték oda a díjat, amit a Luther Kiadó mindenképpen megérdemelt. Ma, amikor minden gyalázatos módon átpolitizálódik és átideologizálódik, hajlamos az ember arra, hogy elrontsa saját ünnepi kedvét. Ezt most azért nem teszem, mert eddig „kincstári” díjakat nem kaptam, csak szakmaiakat. Ezt a díjat számomra a hivatalos zsűrin kívül Fűzfa Balázs, Komáromi Gabriella, Tarján Tamás, Péterfi Rita és Kamarás Ágnes adta.
Hogy megfelelő képviselete legyen a haza gyermekirodalomnak, azt persze szívből kívánom mint gyermekeknek író, íróféle, mint olvasáskutató és mint az Istenbohóca rend tagja.
A Titkos kutatónaplóban elkészül egy Micimackó-kutatás is, mely elnyeri egy Kamarás István nevű százéves olvasáskutató elismerését. Hát valahogyan így van ez. Szalézi Szent Ferenc jelszava az volt: „mindenkit elfogadok útitársnak”. Ha nem is mindenkitől bármit, de eléggé sok mindenkitől elfogadok ilyen-olyan biztatást. Ettől, mint eddig is, 75 évesen is, megmaradok mesebeli életmódkutató nagyapának.
– Mi a véleménye, mennyire szólhat(na) bele az állam/politika a díjak (bármely művészeti) kiosztásába?
– Amikor olvasáskutató tevékenységemért egy korántsem független szakszervezettől a régi világban SZOT-díjat kaptam, azt – kinyomoztam – döntő részben azoknak a szakszervezeti könyvtáros kollégáimnak köszönhettem, akik segítették a kutatásaimat. Ezért örömmel vettem át a díjat.
Manapság – az államosítás és a kultúra átpolitizálásnak világában – sajnos a civileknek és a szakmáknak jóval kisebb esélyük van a döntések befolyásolására. Úgy tudom, ez esetben egy szakmai egyesület zsűrizett, benne feltehetően szakemberekkel.
A könyv tartalma kellőképpen civil és alternatív ahhoz, hogy megillethesse a szerzőt az ártatlanság vélelme. Mellesleg ezt a könyvet ugyanaz a kiadó jelentette meg, mely nemrégen Ferenc pápa-legendárium című könyvemet, mely éppen most kelt kisebb viharokat, ugyanis ez az újabb a könyv – akár a valóságos Ferenc pápa – kőkeményen politizál a menekültek mellett, akár a Titkos kutatónapló a hajléktalanok mellett.
– Szívből gratulálok, és várjuk a következő könyvet!
