Kölcsönös ajándék
Beszélgetés Író Cimborákkal
– A Kinek a bőre? pályázat után egyértelmű volt, hogy lesz még ilyen pályázat?
Miklya Zsolt: – Számomra igen, csak azt nem tudtam, mikor és hogyan. De annyira bíztam benne, hogy ez átvitt a kétségeimen és az ésszerűségen is.
Bertóti Johanna: – Nagyon jó ötletnek tartottam, hogy az Író Cimborák ismét rajzpályázatot szervezzenek, mert a Kinek a bőre? csodálatos tapasztalat volt. Pedig a kiállításra nem is jutottam el. A rajzokban viszont sokat gyönyörködtem, sokszor visszatértem az internetes oldalra megnézni. És írtam verset két munkához. Számomra a pályázat legizgalmasabb pontja gyermek és író együttműködése, ami egyfajta kölcsönös ajándék. Az író megajándékozva érzi magát a rajzok által, amelyek az ihlet legtisztább forrásai. A gyerek, akinek a rajzához ír valaki, ajándékba kapja az író egy dedikált könyvét és persze magát a szöveget, amit az ő rajza hívott életre. Örülök, hogy ez a koncepció idén is megvalósult új témával és sokkal több jelentkezővel.
– Mire számítottatok a kiíráskor?
M. Zs. : – Volt bennem félelem, hogy visszhangtalan marad, de inkább arra számítottam, hogy megismétlődik az első siker, és több száz rajzot kapunk megint. De álmomban sem gondoltam volna, hogy a több száz több mint kilencszáz lesz, és hogy a rajzok nagyobbik része remek, kiállításra való.
B. J. : – Inkább azt írom, hogy mire nem. Nem számítottam arra, hogy kb. 900 rajz fog beérkezni a pályázatra. És, nem mintha nem bíznék a gyermekek kreativitásában, de ilyen színvonalra sem számítottam. Lenyűgöző, hogy nemcsak a mennyiség, de a minőség szempontjából is impozáns az anyag.
– Milyen nem várt feladattal kellett megküzdeni?
M. Zs. : – A rajzok bő kétharmada digitálisan érkezett, ráadásul nem mindig megfelelő minőségben. Így elég sok energia elment a rajzok újrakérésével, rendszerezésével, a levelezéssel.
B. J. : – Az utolsó hét levéláradata felkészületlenül ért. Alig győztem/győztük feldolgozni és feltölteni a beérkezett leveleket, rajzokat.
Németh Eszter: – A technika ördögével jó párszor, és nem mindig sikerült a legjobb megoldásokat megtalálni, van, amit a nagy mennyiségű rajz miatt azóta sem sikerült optimalizálni. 920 pályamunkát kezelni irdatlan munka, hálás vagyok, hogy Zsolt és Johanna bírta.
– Legfelemelőbb élmény?
M. Zs. : – Erős csapatban dolgozni, összehangoltan, folyamatos örömjátékban, találkozni a rajzokkal, a gyerekek világával, a spontán és mesés látásmódjukkal, aztán találkozni a rájuk hangolódott szövegekkel, ennyi élet együtt, sűrítve, mint egy létlepárló, esszenciakészítő folyamat, elég csak szippantani belőle, élménydrog, napi adagokban. Három hónapja tart, már attól félek, mi lesz utána, megvonási tünetek, hiánybetegség stb.
B. J. : – Felemelő volt megtapasztalni, hogy sok gyermek fantáziáját megmozgatta a felhívásunk. Felemelő volt látni, hogy a szülővárosomból is érkeztek rajzok. Felemelő volt felfedezni sok rajzban a felnőtt kéz számára utánozhatatlanul tiszta művészetet.
N. E. : Nagyon jól összetalálkoztunk csapatként, ezt jó megélni. Az írók, zsűritagok is mind lelkesen, szívesen álltak hozzá, írták, küldték, csinálták. Mindannyiunkat megérintett a gyerekek munkáinak az ereje.
– Hogyan osztottátok fel a feladatokat?
M. Zs. : – Elég jól adta magát, hiszen Johanna Kolozsváron él, számára kézenfekvő volt a levelezőrendszerünk kezelése, Eszter Grazban él, és ért a számítástechnikához, számára kézenfekvő volt a blogszerkesztés, egy teljesen új rendszer és gyűjtőmappa készítése és szinten tartása, számomra meg kézen fekvő volt a postai küldemények fogadása, szkennelése, aztán a folyamatos szerkesztői, korrektori tevékenység, hiszen már két évtizede végzem ezt a mindennapi szöveg és képszerkesztő munkát. A kiállításrendezés, projektmenedzsment és a gyerekekkel való játék is könnyen elrendeződött, mindenki megtalálta a maga helyét, és menet közben többektől is kaptunk segítséget, legnagyobbat Dienes Évától, aki a Sárkányos Könyvtárral a projekt mögé állt, így nyílt lehetőség egy nagyszerű kiállítás megvalósítására.
– Legnagyobb nehézség?
M. Zs. : – A beérkezett rajzok nagy mennyisége igen sok időt igényelt, így a csapatból mindenki eljutott a teljesítőképessége határáig. Ebben az értelemben is határeseményről van szó, és a határokon való átjárhatóságról, nem csak abban az értelemben, hogy Kolozsvártól Szabadkáig, Berettyóújfalutól Pécsig és Budapestig többféle határon jutott el ez a fantasztikus képanyag az Író Cimborák asztalára. És igen, talán a legnagyobb nehézség itt következik: Mit válasszak? Melyiket a sok közül? Tudoke figyelni rájuk igazán, olyan spontaneitással, ahogy a gyerekek rajzoltak? Mert tükröt tart, és megmér engem is, mint alkotót, ez a létminőség. Mondhatni, magasra került a léc, igen magasra.
B. J. : – A legnagyobb nehézség azzal a veszéllyel függ össze, hogy a versenyszellem nehogy elnyomja a játékszellemet. Sokszor mondják versenyek kapcsán, hogy nem a díj a fontos. Ha valóban így lenne, mi szükség lenne díjakra? Aki versenyzik, rendszerint érzékeny erre a témára. Próbáltunk olyan rendszert kialakítani, ahol valamiféle jutalomban mindenki részesül: így mindenkinek a rajza felkerült a Mi lenne ha...? blogra, mindenki nyomon követheti a pályázat keretén belül született szövegeket, bárki megnézheti majd a kiállítást. És igyekeztünk minél több pályázó munkáját kiemelni. Nem a klasszikus dobogós rendszert alkalmaztuk. Bízom benne, hogy mindenki számára élvezetes tapasztalat volt (és lesz a kiállításmegnyitó után is) a pályázat.
N. E. : – A többiek már elmondták a magasztosabb dolgokat. Nekem a folyamatos lelkiismeret-furdalás, az egyensúly, a prioritások folyamatos változása az egyik legnehezebb. Azt érezem, hogy sokkal többet érdemelt volna az egész, mint amit bele tudtam tenni. És a válogatás, több szinten is. Ha egy szerző kér meg rajz keresésére, ha a zsűri kérdez. Persze vannak objektív szempontok, de a címből adódóan is folyamatosan ott van a milenneha… A felelősség súlya a legnehezebb, mert a döntéseket nem lehetett megúszni, hiába akarnánk mind a 920 alkotást díjazni, kiemelni.
– Hogyan szerveződik a kiállítás?
M. Zs. : – Ehhez kaptunk a legtöbb segítséget, hiszen a Sárkányos Könyvtárnál méltóbb környezetbe nem is kerülhetnének a kiválasztott munkák. Aztán a válogatásban egy komoly zsűri segített, akik teljes szakmai és emberi odaadással, felelősséggel próbálták meg a lehetetlent, értékelni a képanyagot. TOP33 és TOP99 listát állítottunk össze a zsűri szavazatai alapján, amiben az írók választása is egy-egy szavazatot ért. Így egyszerre 33, illetve 99 gyerek örülhet. A kép- és szövegfolyam az Író Cimborák blogon már nagyobb részt megjelent, és június folyamán még folytatódik.
Segítséget kaptunk a kiadóktól is, akik a toplistás rajzok készítőinek és a kiemelkedően teljesítő alkotóműhelyeknek adományoztak könyveket. És ne feledkezzünk meg az írók ajándékairól sem, hiszen ők a gyerekeknek, akiknek a rajzaihoz szöveget alkottak, egyegy dedikált példányt juttattak el valamelyik könyvükből.
– Mi a projekt és kiállítás további sorsa?
M. Zs. : – Már most tervezzük, hogy a télen a kiállítás anyaga Pannonhalmára költözik, ahol az apátság galériája fogad majd minket. A blog, amely az összes beküldött rajzot bemutatja, ezen túl is látogatható lesz, mint egy virtuális galéria, amely a nap minden percében nyitva van. Az Író Cimborák blogon is külön helyet alakítottunk ki, ahonnan a teljes szöveg és képanyag elérhető, és elérhető lesz továbbra is, a főbb információkkal együtt.
Mészöly Ágnes
