Egy nagycsalád mindennapjaiba kalauzol a hazájában igen népszerű francia író és tanár, Jean-Philippe Arrou-Vignod nevettető és szívhez szóló története, amelyet saját gyerekkora ihletett, hiszen ő maga is sok testvér között nőtt fel. A testvéreket mind ugyanúgy hívják: Jean –amelyhez a valóságban kapcsolódik egy második keresztnév –; az egyszerűség kedvéért a regényben Jean A. , Jean B. , Jean C. , Jean D. , Jean E-nek nevezik őket. Új kistestvért várnak, aki egészen biztosan kislány lesz...
Egy aranykor lenyomata
Szepesi Dóra beszélgetése Jean-Philippe Arrou-Vignod-val
– A könyv címe A cukrozott omlett. Erről először az jutott eszembe, milyen vicces és bosszantó, amikor a gyerekek elrontják a rántottát és só helyett cukrot tesznek bele… A könyvben viszont egy különleges csemege a cukrozott omlett, és a meghitt családi kapcsolatot jelzi. Ez a hangulat nekem nagyon tetszett: küzdelmes, mégis nagyon szép ez a gyerekkor! Az is érdekes, hogy a könyv a hatvanas években játszódik, az író gyerekkorában. Hogy fogadják a mai gyerekek?
– Azt hiszem, hogy a mai gyerekeknek ez a kor, amiről én beszélek, valahogyan egy aranykor lenyomata. Azt is érzem az olvasóimon, hogy átmegy a könyv üzenete: a hatvanas években nem volt akkora nyomás egy gyereken, kevésbé volt jelen a fogyasztói társadalom, sokkal több időnk volt egyszerűen csak játszani. Ezenkívül, egyrészről az oktatási rendszer maga, lehet, hogy sokkal szigorúbb volt a mainál, mégis, a szülők sokkal több szabadságot, szabad teret adhattak a gyerekeknek, ma viszont nem annyira jellemző, például, hogy az ember csak úgy kiengedi a gyerekét biciklizni az utcára. Sokkal több aggodalom van a szülőkben. Érdekes az is, hogy ma Franciaországban nagyon kevés az ilyen népes család, mint amilyen a mienk volt, és úgy látom, az olvasóim elsősorban ennek az előnyeit értékelik, azt, hogy mindig van játszótárs, mindig van egy kis csapat.
– A testvérek egy kis szövetség a szülőkkel szemben – mondta a könyvbemutatón, és szó volt a mama szerepéről is, aki főállású anyaként nevelte a fiúkat, hagyta, hogy kibontakozzanak. Mi lett a testvéreiből? Milyen a kapcsolatuk most?
– Mindenki nagyon változatos pályát futott be, és a legkülönfélébb szakmákat választotta magának. Egyedül a legidősebb testvérem lakik Párizsban, ő az, aki fizikailag is közel van hozzám, a többiek Franciaországban teljesen szétszóródtak, de ezzel együtt nagyon közel maradtunk egymáshoz – annak ellenére, hogy mindenki megnősült, ami azért ezt a nagy egységet megtörhette volna, de nem így történt. Nagyon összetartó felnőttek vagyunk.
– Említette, hogy Önnek lánya született. Milyen lányos apukának lenni ilyen előélet után?
– Nagyon örültem és élveztem, hogy lányom lett, mert akkor tapasztaltam meg, hogy milyen egy pici lány. Nemcsak, hogy egy fiús családban nőttem föl, de akkoriban külön volt a fiú- meg a lányiskola, tehát gyerekkoromban gyakorlatilag nem találkoztam lányokkal.
– Hogyan lett író?
– Mindig is nagyon lelkes olvasó voltam, amióta az eszemet tudom, szerettem a történeteket. Egy adott ponton két választásom volt, vagy elkezdem a saját történeteimet megírni, vagy mások történeteiből táplálkozom, mint olvasó. Mindig úgy tűnt nekem, hogy mások főhőseinek sokkal lenyűgözőbb, szenvedélyesebb élete volt, mint az én saját gyerekkori életem. Igazából, amikor a magam történeteit írom, gyakorlatilag újraélem azokat az emlékeket, amelyekből táplálkoznak a történetek, és ezeket megfűszerezem egy kis szenvedéllyel meg egy kis izgalommal. Ez a könyv talán egy kicsit kilóg az eddigi műveim sorából: önéletrajzi ihletésű, és olyan, mint egy időutazás. Egyedi könyvnek szántam, aztán végül egy hatrészes sorozat lett belőle. A hatodik könyv márciusban jelent meg Franciaországban.
– A többi kötetben folytatódik a család növekedése és a kalandok?
– Mind a hat könyvben tovább követjük a fiúk történetét, ők egyre nőnek, változnak. Az ötödik könyvben eljutunk a fiúk tinédzserkoráig, de mivel még beszorult egy csomó történet, amit muszáj volt elmesélnem, de nem vihettem tovább a testvérek életkorát, mert ez egy ifjúsági regény, ezért a hatodik könyv olyan, mint egy fényképalbum. Ők hatan, együtt nézegetik ezt az albumot, és minden fényképről egy-egy történet jut az eszükbe.
– Hogyan dolgozott együtt a fordítóval?
– Sajnos nem volt módom együtt dolgozni Tótfalusi Ágnessel, mert egyáltalán nem tudok magyarul. Olyan előfordul, hogy egy fordító a munkafolyamat közben föltesz egy-egy kérdést, ha valamit pontosítani akar, de Ágnes nagyon szépen megoldotta egyedül a feladatot, és mivel tudom, hogy milyen elismert szaktekintély a műfordítói szakmában, ezért azt gondolom, biztosan tökéletes lett a végeredmény.
– Hogy tetszenek Mázas Zsuzsa illusztrációi?
– Ma reggel találkoztam először a magyar kiadással, nagyon tetszenek a rajzok. Úgy érzem, a borító nagyon vidám, mégis költői. Teljesen átadja azt a hangulatot, amit szeretek látni a könyvborítóimon. 2016. május 05. |
Papírhajó - Mentőöv Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet! A regisztrációhoz kattintson ide! A bejelentkezéshez kattintson ide! Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan. |
Hírek
Könyvfesztivál, 2018 Könyvet a szórványba! Sayfo Omar és sikerregénye Békéscsabán Így gondozd a kultúrádat! 1% a Körös Irodalmi TársaságnakCsoda a cirkuszban irodalmi pályázat25. Budapesti Nemzetközi KönyvfesztiválÚj Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjasokEredményes drámapályázat a rendszerváltoztatásrólNádas Péter kapja az idei Aegon Művészeti DíjatA 2018-as POSZT versenyelőadásaiÚj pályázatok fiatal íróknak és színházi szakembereknekIrodalmi díjak a nemzeti ünnepen - 2018 Krasznahorkai László ismét esélyes a Nemzetközi Man Booker-díjraÖsszes
Versek
Prózák
Darvasi László: Akik áttáncolják a háborútHartay Csaba novelláiPataki Tamás: HungarooptimizmusHálára kötelezett emberek Béres Tamás: AmnéziaJuhász Tibor novellái Tamás Dénes: A gyilkos fényKiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűenArról, hogy mi a groteszkOnyanyi munyu, avagy bevezetés a kútológia elméletébeAutóink egészsége mindannyiunk érdekeÖsszes
Kritikák
Világunk takargatnivaló darabjaMándy-portré és korrajz egyszerrePusztulás gyerekszemmelCélia, avagy a nem létező főhős Magánszemmel látni és láttatni - Tarján Tamás könyvérőlStand up-Hrabal - Bödőcs Tibor könyvéről Annus aureus, avagy nem mind Arany… Háború vanSzó, kép, írás Válságmonológok - a Júlialepkéről Nyilvánvaló - Szakács István Péter novelláiról „Szemétdomb az egész világ”Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bálÖsszes
Esszék, tanulmányok
A kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiábanGrendel Lajos irodalmi és közéleti szerepvállalásaiAz örök ritornellA Bárka-díjasok (és antológiájuk) Harminc év után: 1988. januárTörténetek a vidéki rendszerváltozás kezdeteirőlAz érzelmek viharában – Az 1867-es kiegyezés rendhagyó megvilágításbanRossz időkben bukott angyalokElek Tibor: 25 évesek vagyunkA fellázadt Bethlen MiklósTengerre, magyar? II.Egymás hiányai - Szabó Magda Für Elise című regényérőlAdvent, négy óraA dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Összes
Drámák
A jó tanuló felel
Falvai Mátyás Karinthy Frigyesről Miklya Anna Mikszáth KálmánrólBene Zoltán Tömörkény IstvánrólSopotnik Zoltán Nagy LajosrólPotozky László Franz KafkárólCsepregi János Csáth GézárólDemény Péter Mikszáth KálmánrólKrusovszky Dénes NovalisrólBabiczky Tibor Krúdy GyulárólMaros András Gelléri Andor EndrérőlÖsszes
Tündérkert
Kiss Tibor Noé: Tovább és továbbSopotnik Zoltán: Megismerni a metafizikátHorváth László Imre: Kedvenc olvasmányaimMaros András: Pisti és VerneTallér Edina: BowieÁfra János: Nem érteni és megszeretniTóth Kinga: TülkölniFerdinandy György: A művészet a sérültekéSzilasi László: Nem tudom...Csabai László: Hitetlenül hinniÖsszes
Bejelentkezés
|