Balázs Eszter Anna, Péczely Dóra, Pompor Zoltán,
Katrin Hogrebe és Dóka Péter
Szepesi Dóra
Tükrök, ablakok. Tabu a gyerekkönyvekben
– jegyzetek egy szimpóziumról
Ki mondta, hogy könnyű dolguk van az íróknak, amikor egy kényes témát szeretnének megragadni? Ki mondta, hogy semmiség a könyvkiadóknak kiszúrni a sikergyanús külföldi könyvet, hazai szerzőt, kéziratot? Ki mondta, hogy a tanároknak és a szülőknek mi sem egyszerűbb, mint kiválasztani az éppen megfelelő ifjúsági regényt, ami egy aktuális problémát dolgoz fel a gyerekek számára érthető, megérintő és gondolkodásra serkentő módon? Mondta-e valaki vagy sem, nem is érdekes – egy biztos, beszélni kell a témáról, gondolkodni, tenni, hogy igényes, jó, szép és irodalmi értékkel bíró, emészthető könyveket tudjunk a gyerekek kezébe adni, mert a könyv (ahogy az IBBY szlogenje szól) tükör, amiben az olvasó magát látja és ablak is, melyen keresztül a világra lát.
Kiadók, írók, illusztrátorok, tanárok és szülők érkeztek a rendezvényre, aminek előzménye néhány héttel ezelőtt egy, a témába vágó német ifjúsági könyvekből álló kiállítás volt. A szimpózium több kérdéscsoportra épült. Összehasonlították a magyar és a német gyermek- és ifjúsági könyvszakmai trendeket, volt szó arról, hogy mely tabukat, vagy épp melyek megsértését figyelhetjük meg a német, illetve a magyar gyermekkönyvek témaválasztásában, meg arról, mit vár el a szülő, mit a gyerek, mit a piac a könyvtől, és hogy milyen képeket akar látni az olvasó, a kiadó – és milyeneket akar alkotni az illusztrátor?
Paulovkin Boglárka, Győri Hanna és Regina Kehn
Pompor Zoltán, az első beszélgetésblokk moderátora üdvözölte a lehetőséget, hogy egy kicsit európai kontextusba kerülhetnek a magyar gyerekkönyvek. Péczely Dóra, a Tilos az Á Könyvek szerkesztője úgy tapasztalja, még csak most fejtik fel, hogy az európai társadalmakban mi is számított eddig tabunak, egyelőre a legfontosabb feladatuk, hogy a Vészkijárat könyvekhez megtalálják a megfelelő témákat. Balázs Eszter Anna, a Kolibri szerkesztője szerint sok esetben a gyerekek számára már rég nem tabu, amit a felnőttek annak tartanak, ezen a szakadékon kell kiadóként felelősen áttörniük. A magyarországi ifjúsági- és tabukönyvek történetét Dóka Péter, a Móra szerkesztője vázolta fel. Szexuális taburól, akár társadalmi, szociális problémákról írott könyvek léteztek már a magyar ifjúsági irodalomban, de a rendszerváltozáskor, amikor piaci alapú lett a könyvkiadás, hosszú ideig csak a gyerekkönyveket lehetett eladni. Mondhatni, kissé elsorvadt az ifjúsági irodalom, illetve, a német nyelvterületről átvett regények nem jutottak el a szülőkig. Ma már újra eladható az ifjúsági irodalom, az a tendencia is változik, mely szerint a gyerekirodalom csak szép, idilli lehet, és a tabukkal is foglalkozó ifjúsági irodalom újra megjelent. Nyugat-Európában szervesebben fejlődött ez a folyamat, mi meg itt meg vagyunk illetődve – fogalmazott. A könyvek valóban vészkijáratot jelentenek azoknak a témáknak (pl. homoszexualitás, erőszak), amelyekről a társadalomban nem lehet, nehéz beszélni, vagy nem is beszélnek – vélekedett Katrin Hogrebe, a Carlsen Verlag lektora. Születnek könyvek mindezen témákban, a beszédmódban emancipáció zajlik. Nálunk a gyerekkönyvek frontján a rendszerváltozás után, mondhatni forradalom zajlott, azóta is tart, például a Tilos az Á Kiadó csak két és fél éve jött létre – azoknak az olvasóknak, akik 14 évvel ezelőtt kezdték olvasni a frissen indult Pagony könyveket, és mostanra felnőttek.
Nekünk jó volt Dosztojevszkij 17 évesen? Nekik miért nem jó? – vetette fel az elgondolkodtató kérdést Péczely Dóra, hiszen a világirodalomban már minden probléma felbukkant, ez szerinte komoly elméleti kérdés. Sokszor kérdezik tőle, hogy a kiadó könyvei szépirodalom, narráció szempontjából milyen szinten vannak. Nem degradálódnak-e arra, hogy csak osztályfőnöki órán lehet róluk beszélni, mert egyébként irodalmilag értéktelenek? Jó lenne erre a kérdésre választ találni...
Mit szólnak az olvasók a tabu könyvekhez? A Móra korábbi tabu könyveit, az X könyveket meglehetős közöny fogadta, 2011-ben kitalálták a Tabu sorozatot, szinte ugyanakkor, amikor a Scolar előjött több erős könyvvel, többek közt a Csikkel (Wolfgang Herrndorf). Móráék Beate Teresa Hanika Soha senkinek című könyvével kezdtek, ami a családon belüli erőszakról szól, nagyon jól fogyott és jó kritikákat kapott. Utána szerencsére jöttek a magyar szerzők, például Pacskovszky Zsolt a Szabadeséssel, amely egy diák és tanárnője viszonyát mutatja be. Következett Mészöly Ági Darwin-játszmája, amely valamiféle lányregény-variáció is, illetve Németh Eszter Kötéltánca. A Kolibri kiadó szintén elindított egy Magasfeszültségnek nevezett sorozatot, melybe mindig valami különleges témát keresnek. A szerkesztő Sarah Cohen-Scali Max című könyvét említette, amely egy, a Lebensborn programban születő gyerek naplója. Mivel ezek a témák eléggé különlegesek, a külföldi kiadókhoz hasonlóan gondolkodtak iskolai feldolgozást könnyítő segédanyag készítésén, vagy (mint a Max esetében) utószót írtak hozzá az olvasó tájékoztatására.
Bódis Kriszta, Győri Hanna és Susan Kreller
Katrin Hogrebe elmondta, a választásnál az a legfontosabb szempont, hogy a téma érdekli-e a gyerekeket, a fiatalokat és adekvát módon ábrázolja-e azt. Kinyit-e ablakot, megérint-e, továbbgondolkodtat-e? Szerinte a tiltott dologban lévő izgalom az a töltet, amit a könyv megírásakor felhasznál a szerző. Itt elmesélt egy történetet, arról, mennyire elmarasztalóan fogadta az egyik bemutatón egy pedagógus a gyerekek által rajongott regényt, csak azért, mert az író beleszőtt egy igen erős abszurd szálat: hogyan lop el a főhős kisfiú egy tacskót, és hogyan készít belőle ennivalót – a sztori annyira bizarr, hogy nem lehet komolyan venni, a pedagógus mégis fel volt háborodva. Ám a gyerekek imádják, az író pedig ezen a fantasztikus szálon segítségével húzza őket csőbe, hogy a végén megszülethessen a vágyott katarzis: a kisfiú újra megtalálja a szüleit. Itt az a fontos, hogy a bolondos elbeszélés, hihetetlen játékos kaland kapcsán a gyerekek szórakozva belevarázsolódnak a történetbe…
A beszélgetés során hamar kiderült, hogy míg a magyar könyvpiac csak mintegy tíz éve nyitott az új irodalmi trendek felé az ifjúsági irodalomban, a németeknél több évtizedes hagyománya van, az igények és a hozzáállás, a szemlélet is eltérő. Nincs is ezen mit csodálkozni, amíg nálunk még mindig sokan a Légy jó mindhalálig típusú, majd’ száz évvel ezelőtt íródott regényt tartják ajánlott olvasmánynak, a németeknél a Móricz kortárs Erich Kästner felfogása homlokegyenest ellenkező: míg Nyilas Misi (egészen leegyszerűsítve) megszégyeníthető, behódoló személyiség, addig Emil (és a detektívek) a felnőttekkel együttműködő szuverén, öntudatos gyerekek. A közönségből egy felszólaló felvetette, hogy Nógrádi Gábor könyveiben is nagyon gyakori, hogy talpraesettek a gyerekek. Dóka szerint már a 70-es évek elején voltak nyomai a gyerekirodalmi fordulatnak, a tekintélyelvi leszámolás időszakában jelentek meg például Janikovszky Éva könyvei.
Különben elég hamar felvetődött az alapkérdés is, ki tudja pontosan megmondani, mi a tabu? Kinek ez, kinek az, ízlésbeli, érzékenységbeli és társadalmi közegbeli eltérésektől függ. Nekem ez, neked meg az, de lehet, hogy ami tegnap tabu volt, holnapra már nem lesz. Mégis, amikor az úgynevezett kényes témákról szóló könyveket akarnak megjelentetni, körvonalazni kell a témákat: rasszizmus, családon belüli erőszak, molesztálás, ciberbullying, szexualitás, fogyatékosság, szenvedélybetegségek, öngyilkosság. Győri Hanna szerint két dologról van szó, a társadalmi és az irodalmi taburól. Arról, amiről az irodalmi hagyományban nem beszélünk, mert az irodalom nem enged be bizonyos dolgokat, ez lehet nyelvi és tematikus természetű. A másik, amiről a társadalomban nem beszélünk, és ez a kettő nincs mindig szinkronban, bár nyilván sok köze van egymáshoz. Másrészt pedig nem is igazán nem beszélésről van szó, hanem hogy nem zökkenünk ki bizonyos játszmakörökből vagy bizonyos nyelvi, megfogalmazásbeli előítéletekből. Egyébként nagyon érdekes jelenségre mutat rá egy idézett felmérés, amely 2013-ban készült az ELTÉn: az az eredmény született, hogy a megkérdezett családok 75%-ában semmilyen formában nem beszélgetnek a holokausztról vagy a cigánykérdésről.
Both Gabi, Wittmann Ildikó, Győri Hanna, Beate Schäfer
Mit vár el a szülő, mit vár el a gyerek a könyvtől? Erről a témáról Győri Hanna moderálásában Beate Schäfer, gyermekirodalmi szakértő, Both Gabi, független lektor, író és Wittmann Ildikó, a Csodaceruza munkatársa beszélgettek. Wittmann Ildikó szerint fontos, hogy kérdéseink legyenek és sokféle válaszra nyitottak legyünk, ehhez a könyvek az egyik segítség. Az olvasóvá nevelés nagy célját is említette. Hogyha az ember már képes regényeket olvasni, akkor azt is meg tudja érteni, hogy nincs mindig katarzis, nincs mindennek jó vége, nyitott maradhat a kérdés, és maga az olvasó fejezi be a történetet. Vagy van olyan kérdés, amire nem tudunk válaszolni. Beate Schäfer elmondta, náluk bizonyos könyveket probléma-könyveknek hívnak, és ha egy bizonyos témát meg akarnak jelentetni egy könyvben, téma-könyvnek nevezik. Ez is lehet irodalmi igényű. Az újságokban elég kemény dolgokat lehet olvasni, tehát írunk róla, beszélünk róla, más az, hogy mit engedünk a gyerek közelébe. Itt szóba került Kalapos Éva új könyve a ciberbullyingról, a Massza és Totth Benedek Holtversenye, bár ez utóbbi nem kifejezetten ifjúsági regény, de tizenévesekről szól, és sűrítve tartalmazza a tizenéveseket érintő problémákat. Elég erős nyelven erős történetek jelennek meg, de a rémisztő bulvárhírek hátterét is megvilágítja, amelyek feltárása egyébként nem feltétlenül az irodalom dolga lenne. A gyerekek, ugyanúgy, mint a felnőttek, populáris és magas művészeti kultur-áramban élnek, nagyon sok befolyás éri őket, és nyilván ez formálja az ízlésüket. Ezt fontos figyelembe venni akkor, amikor könyvet adunk nekik, ne próbáljuk a mi kulturális mintáinkat teljességgel rájuk kényszeríteni. Both Gabi egyensúlyt keres, egyáltalán nem bánta, hogy a három gyereke David Walliams könyveit befalta, ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy a Mary Poppinst is elolvassák, mert az neki volt a kedvence kilenc éves korában.
A szimpóziumon a gyerekkönyvek képi világáról (ami egyenrangú a szöveggel) és ennek fontosságáról is folyt diskurzus két illusztrátor, Regina Kehn és Paulovkin Boglárka között. Végezetül pedig két író, Susan Kreller és Bódis Kriszta beszélgetésére került sor, akik felolvastak műveikből is. Bódis Kriszta író, filmrendező és évtizedek óta foglalkozik a roma-kérdéssel (a Tilos az Ánál jelent meg Carlo Párizsban című regénye).
