Kritikák

 

 holdon.jpg

 

Kustár György

 

Maradunk a Földön

Egressy Zoltán: HoldOn – A Déli Szél Balladája

 

Mondhatnám, hogy Egressy Zoltán regénye tipikus sci-fi, de nem vagyok otthon a science-fictionben, még a klasszikus Dűne-sorozatot sem olvastam, nemhogy Arthur Charles Clarkot, aki a regény állandó hivatkozási pontja. Igaz, az Űrodüsszeia Kubrick rendezésében számomra etalon, amiről ugyanolyan nehéz másokkal beszélgetnem, ahogy a főhős, Laád Szabolcs számára is. De ez más lapra tartozik. Bár annyiban talán mégis ide, hogy e hiányosságaim miatt igyekeztem inkább a történetre és az írói megoldásokra koncentrálni az olvasás során.

A regény a Holdon „születik”, Laád Szabolcs kutató ugyanis életének egy fordulópontján felköltözik oda, részben, hogy élete szerelmének, Apáti Annának az emlékétől szabaduljon, részben pedig kiégettsége miatt. Itt kísérletezik a biorobotok létrehozásával, ami – itt spoiler következik – sikerül is neki. A 2040-es években járunk, az emléktörlések, a telinfo és a cukorbetegség megszüntetésének korában. A halogéntechnika, a repülő kocsik, az épületnyomtatás egészen előrehaladott stádiumban van. Magyarország az alkotmányos monarchia korát éli (itt nem nehéz némi aktuálpolitikával kapcsolatos kritikát felfedezni), amikor már mindenkibe chipet ültetnek, látszólag a közbiztonság érdekében. Mindeközben a Hold kutatócsoportokkal népesül be, akik hatalmas búrák alatt élnek, és a holdkőzetekkel végeznek kísérleteket. E mögött a háttér mögött bontakozik ki egy élettörténet, két szakaszban: egy szerelmi szál és a biorobotokkal kapcsolatos kutatás és felfedezés története.

A sztori és az ötlet jó. A fejezetek felütései és zárásai felkeltették az érdeklődésemet, és vittek magukkal. Viszont végig az volt az érzésem, hogy az írásmű hullámzik. Először is, a 33. fejezettől mintha átlépnénk egy másik regénybe, elhagyjuk a szerelmi történetet, és ha nem kapcsolódik bele ismét az Apáti Anna-szál, a szöveg második fele független történetként, egy Robinson Crusoe-szerű túlélés-kalandként is olvasható lenne (erre egyébként maga a regény is utal). Több irodalmi vagy zenei motívum bukkan fel a regényben, Pisában Keats, Byron és Shelley, ez utóbbi életének részeit hologram-bemutatón keresztül látja a főhős. Liverpoolban a The Beatles és első dobosuk jelenik meg, de Bach és Beethoven zenéje is előkerül, sőt bibliai utalásokkal is találkozunk. Ezek hozzátesznek ugyan valamit a történethez, mégsem éreztem azt, hogy mélyen beépülnének az eseménysorba, és alapvetően meghatároznák vagy megalapoznák az eseményeket. Miért a hosszú hologramos jelenet például Shelley megmaradt szívével, majd az aztán kitörő zokogás? Értem, nem akar pszichologizálni a regény, és ezt örömmel vettem, de ez kicsit gyengíti a mélyszerkezetet.

Csöppet több filozófiát is elviselt volna a történet, főleg a felvetett problémák komolyságának fényében. Például miért van jelentősége annak, hogy a főszereplő őse, Dr. Laád Bulcsú azt mondja: „porból lettünk, porrá leszünk”? Nyilván a biorobotokkal végzett kísérlet és az abban elért áttörés miatt. Az ember megistenülésének és ebből következő nyomorának kérdése azonban csak nagyon szőrmentén kerül elő. Talán igazából Szabolcs búcsúüzenetében, amely elég erősre sikerült, de szerintem nem elég mélyre. És hát sajnos megint spoilereznem kell: miért fordulnak egymás ellen a biorobotok? Igazából egyetlen oldal foglalkozik a problémával. Kár, hogy egy igazán izgalmas kérdés úgy vetődött fel, hogy nem kaptunk rá választ. A végső találkozás azonban kárpótolt: a könyv utolsó néhány lapja, ahol a szerelem és a semmi találkozik. Méltó kifutás.

Ez azonban összességében nem csökkentette a hiányérzetem, és ezen az újraolvasás sem segített. Egyfelől amiatt, mert érzésem szerint a szerző Arthur Charles Clarkot álmodja papírra, nem önmagát. Emellett a tudományos részek kicsit Wikipédia-ízűek lettek, valahogy idegenek maradtak, ahogy a lázárzsigák (a biorobotok) enciklopédikus megnyilvánulásai a velük folytatott beszélgetésekben. Nyelvileg sem találtam a regényt igazán összeszedettnek, azt éreztem, a nyelv itt nem igazán szólal meg.

A zavaró megoldások ellenére Egressy Zoltán regénye olvasmányos és élvezhető. Kiszakít, elröpít. A Holdra kalauzol, szerelembe, egy hatalmas áttörés történetébe. Mindenesetre én az olvasás után úgy döntöttem, inkább a Földön maradnék.

 

Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019.

 

Megjelent a Bárka 2019/5-ös számában.


Főoldal

2019. november 28.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Szálinger Balázs: Zrínyiújvári dalTompa Gábor verseiTóth László: Badar radarSzálinger Balázs: A siriusiak
Prózák
Egressy Zoltán: ÖtvenSzabó T. Anna: AlagsorsKontra Ferenc: A faun és a feketerigóSántha Attila: Agyafúrt detektív nyomoz
Kritikák
Maradunk a FöldönAz azsagonjáróKínlódás és elragadtatás - Szabó T. Anna: HatárRendszerújra
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA