Grecsó Krisztián
Téli napló
(este)
Bolyhozik a köd, mintha esne,
Szélfútta bokrok, nem asszonyok,
Vetkőznek valahol meztelenre
A bodza-kék égből az alkonyok.
Az éj hátán jeges a veríték,
Hasa gyűrött harisnyanadrág,
Tálal a tél, alpakka teríték,
Reszket a som, mit a vad rág.
Fagy pontozza öregre a fákat,
A kór fakadó, dagadt szemölcs,
Sérült stigmák az ágak,
Mind bírja, de egy amott letört.
Ami lopakodik az ablakon,
Riadtra fodrozza a paplant,
Egy tibeti kolomp a balkonon
Bongva igézi a hajnalt.
2.
(hajnal)
A lelketleneknek van igaz álma,
A többi mezítlábas, cigire vár,
Kabátban az erkélyen állva,
Zsíros massza a látóhatár.
Tükör a fotó, ott filigrán maradsz,
A feledés jótékony homálya,
Még elég fél milligramm Xanax,
Hogy ne legyen színe, se fonákja.
Kabátos kutya a közértnél,
Kohó-meleg a rimánkodása,
Rohansz, de nincs, amit fölérjél:
Előtte semmi, és az is jön utána.
3.
(Reggel)
Az a kormos hátság, sós hóhalom
A szomszéd őszirózsáinak leple,
Halványak voltak-e, nem tudom,
Halottak, így kell, le vannak fedve.
Foghíj-telek, illanó szabadság,
Örök minden apró tévedés,
Istenben hinni isteni adottság,
A többi csak részleges átfedés.
Égett szag, fő a túlpörkölt kávé,
Tetőablak alatt a vágyott távlat.
Ez a rongyos élet biztosan a másé.
Az enyémet még szövik, de várhat.
Megjelent a Bárka 2018/2-es számában.
