Sean Scully Átutazó című retrospektív kiállítása
2020.10.14. – 2021.05.30.
Magyar Nemzeti Galéria A épület
1014 Budapest, Szent György tér 2.
What makes us too
Abafáy-Deák Csillag
Scully mindig partot ér
Sean Scully hajózik, a figuralitás világától az absztrakt világáig, és vice versa. Mindig partot ér, de nem marad sokáig ott, szíve (képzelete) más tájak felé vonzza, ismét vitorlát bont, és útra kel. Úton van, ez a létállapota.
A Magyar Nemzeti Galéria a kelet-közép-európai régióban először mutatja be retrospektív igénnyel Sean Scully életművét. Scully az absztrakció legfontosabb kortárs képviselői közé tartozik, akinek művészetét egyszerre jellemzi formai redukció és referenciális gazdagság, geometrikus építkezés és expresszív önkifejezés. Az 1980-as évektől sajátságos képi nyelvet alakított ki, amely látszólag ellentétes minőségek kifinomult szintézisére épül.
Black Square, 2020
Fekete négyzet c. műve is először a Magyar Nemzeti Galériában látható. Számos műve művészettörténeti utalásra épül, ezúttal Malevicset idézi meg. Scullynél a táj, az univerzum részeként jelenik meg, míg Malevicsnél az maga az univerzum. Scully ábrázolási módja ezzel nem a harmóniát teremti meg, hanem a disszonanciát, a fekete lyuk előbb-utóbb elnyeli a világot.
A tárlat címe Scully egy különös szépségű sorozatát, az Átutazó-festményeket idézi. Kép a képben (inset), a másik kép minden esetben elcsúszik a kompozíció függőleges szimmetriatengelyétől, mintha mozgásban lenne. Az insetek értelmezhetők elidőző, mozgásban lévő figurákként, magányos emberalakokként, amelyek áthaladnak a horizonton.
Diagonal Inset, 1973
A retrospektív tárlat időrendet követ, plasztikusan bemutatva a művész festői gondolkodásának alakulását, változását, miként is szembesült művei által a véges emberi létezés alapkérdéseivel. A kiállításon a monumentális festmények mellett szerepelnek papírmunkák, illetve megjelenik egy-egy plasztika és fotómű is. A művek értelmezését – a falakon és a tárlókban – a művész saját írásai, feljegyzései és vázlatai értelmezik, teszik elevenebbé a kiállított művek befogadását. Külön szekciókban láthatjuk azokat a műveket, amelyek egy-egy nevezetes alkotóra és annak munkáira reflektálnak (Vincent van Gogh, Pierre Bonnard).
Hogyan is hat rám Scully festészete? Síkja, festékfoltjai, monokróm színvilága, formái (vonalai, sávjai, négyzetei), terei a teljesség figyelembe vételét jelentik. Holisztikusak, szellemi és érzelmi egységek, az érzékek és érzések birodalma, mint a jin és jang, egyszerre vannak, egyszerre jelenik meg általuk „a hegy árnyékos, ill. napos oldala”. Mintha két ember ugyanabban a ritmusban és időközben venné a levegőt. Tájvonal sorozata az őselemekre, föld, víz, ég (levegő) épít, egymáshoz való kapcsolódásukat vizsgálja.
Oisin Sea Green, 2016
Sean Scully festő, fotós, akvarellművész és nyomdász is. Hol Mexikóban, hol az Aran-szigeteken bukkan fel, közel a természethez, az anyagi valósághoz, amelyet egyaránt jellemez a szilárdság és a törékenység, az időtlenség és az örökös változás, a felismerhető és az elvont, a látható és a láthatatlan világ metamorfózisa.
Külön kiemelem Fehér Dávid kurátort, aki Scully életművét (a művész több mint 1 400 képet festett) átfogóan és tudományos igénnyel, időrendben és tematikus egységben tárta a nézők elé. A kiállításon tisztán nyomon követhető, hogy Scully milyen úton jutott el a figuralitástól az absztrakcióig, és vice versa.
Valaki megkérdezte tőle, hogyan navigál az absztrakt és figuratív festményei között, amelyeket gyakran egyidőben, egymás mellett fest. Scully válasza: ...ugrok. Az avantgárd művészet egyik legismertebb fényképe Yves Klein Ugrás a semmibe (1960) című fotója, amelyen a művész az üres utca fölé veti magát. Alatta egy kerékpáros teker, aki észre sem veszi a feje fölött zajló eseményt. Hogy mennyiben trükk a híres fotó, nem tudjuk eldönteni. Hat. A néző is ugrik. a kiállításra is, reméljük, egy másik dimenzióban lebegve, mint Yves Klein, anélkül, hogy torzulna a kép, a látvány, vagy önmaga.
Figure, abstract and vice versa, 2019
A síkba átemelt minőségek kénytelenek a síkhoz alkalmazkodni, másrészt önmagukat érvényesíteni. Ez a kettősség jellemzi a síkon rögzített képi megmutatkozást, amely se nem lét, se nem nem-lét, hanem a kettő közötti átmenet. Mint az átmeneti utazó, aki úton van, és egyúttal meg is érkezik. Ugrásra készen. Ugrás a zárókép is, a Figura absztrakt és vice versa, 2019 című festmény. Figuratív, saját gyermeke a kép, a látvány tárgya. Nem a beazonosítható valóság a fontos, hogy valóban ott van-e a létező gyermek, felismerhető-e, hanem a benyomás, a párás szem foltos látásmódja, hogy egybelát dolgokat, a tájat és a gyermeket.
Backcloth, 1970
Folytonosan felülírja magát, kilép addigi kereteiből, változik, változni képes. Olyan átutazó, aki – bár nincs az adott helyhez odaítélve – kíváncsi, megismerni akarja a dolgokat, a tárgyakat, az embereket, az élethelyzeteket. A táj, amit lát, a naplemente, a tenger, de még az utca forgalma sem csak látvány számára, hanem nyitott könyv, történet, az emlékké váló élmény kezdete. Átutazó, aki mindenütt úgy érzi magát, hogy otthon van, ill. arra törekszik, hogy otthonosan érezze magát, önmagához hűen. Hogy könnyedén lépi át az ajtók küszöbét, nem tudom, azt sem, hogy miként éli meg az idegenséget. Egy biztos, hogy egyik ajtót nyitja-csukja a másik után. Megy és megy, nem nyugszik. Hogy időnként megszállni vágyik? Megszáll, marad, pihen, erőt gyűjt és dolgozik. Megszállott.
Egyszer egy interjú során arra kérték, hogy egy szóval foglalja össze a művészetét. Mielőtt még a kérdező befejezhette volna a kérdést, Scully azt mondta: Szennyeződés. Mert ez az. De azt is mondta még, hogy a halmozás a dolgok rendbetételéről szó. Scully absztrakt és figurális műveivel visszatért a festészet érzelmi anyagszerűségének világába. Legyünk az útitársa.
The Bather, 1983
Kölüs Lajos
Csak átutazóban vagyok?
Mottó: …úgy érzem, hogy halálos vétket követek el minden állomásnál, ahol nem szállok ki.
(Szerb Antal: Utas és a holdvilág)
Az átutazó felébredt, nem tudja, hol van. Kétségek gyötrik, álmodta-e az egészet, vagy valóban csak átutazó, és tart-e valahová? Megcsapja a szél ereje, józanodik, az átutazó zavarát felváltja a tárgyfelismerés öröme, önazonosságának tudata és energiája. Az átmeneti létlüktető, agresszív, felszabadító energiáját hordozza Scully csíkos térrácsa, az Átlós beékelés (Diagonal Inset), 1973, amely nem csak méretével hat (243,5 × 243,5 cm), hanem mozgalmasságával, statikailag egyszerre határozott és határozatlan világával. A sávok helye, illetve helyzete egy másik sávhoz képest dinamikus, az átlók tovább fokozzák a térelválasztás váratlanságát, az ütközés, a beékelés feszültségét, hangsúlyossá téve egy-egy térrész, gyújtópont különidejét, az egyidejűség, a párhuzamos és egymással szemben álló formák eltérő dimenzióját. Elválasztás és összekötés, közelség és elérhetetlenség, utazás a tér/időben, a jelenbe és a jövőbe ékelődve. A szemlélődés nyugalma és édessége felfüggesztődik, oda az átutazó belső békéje, megnyugvása, hazaúttalan. A helyszínt ellentétek, ellentmondások terhelik, nincs kiút, csak sokkhatás és inkompatibilitás, egy külön zóna robbanás veszélye.
Scully zömében testetlen képeket fest, láthatatlanoknak tűnnek. Nem a testet választotta, hanem a lelket, a bensőt, a rejtett időt és teret. Folytonos küzdelme, hogy előhívja, megidézze ennek a belső világnak a stációit, az emlékek labirintusát. Mintha mentene valamit, ahogy Orfeusz próbálta menteni Eurüdikét. Scully is visszanéz, visszaidéz, emlékezik, úton van, égből a földre, földről az égbe. Olykor alászáll, ihletett pillanatában, félelmet nem érezve, szembenéz önmagával, a szabadság kísérteteivel, hogy mivel is azonos, miben leledzik létezése, tehetsége, birtoklásmentesen, hogy ami az övé, hogy ami az ő egyetlen világa, az nem elszakítható tőle.
Araby, 1981
Az Arábia (Araby), 1981 (olaj, vászon, 243,8 × 198,1 cm) c. képe számos utazás élményéből született. Első marokkói látogatása 1969-ben, a második 1992-ben volt. Az Arábia anikonikus (figuratív ábrázolást nem tartalmaz) és egységet mutat a sokaságban. Scully a forma és az érzés mély elemzése nyomán a fény, a tér és a mozgás érzését rendezi, sűríti geometriai ritmusba. 1983-ban, Mexikón keresztül utazva, Scully, aki elmondása szerint beleszeretett az országba és romjaiba, akvarellek sorozatát készítette, amelyet a Kolumbusz előtti és a népies építkezésekben felhasznált kövek halmozása inspirált. Ezek az akvarellek az 1990-es évek végén alakították ki a Fényfal (Zacatecas), 2010 (olaj, lenvászon, 279,8×350,4 cm) sorozatát, vertikálisan és vízszintesen elrendezett csíkokkal és rudakkal - ez a megközelítés jellemzi festményeit azóta is. A Fényfal egy összekulcsolt kézfejre emlékeztet, az összetartásra, az összefogásra.
Wall of Light
2019-ben kiállított a Velencei Biennálén is, az Abbazia di San Giorgio Maggiore bazilikában. Új szobrok, festmények, rajzok és akvarellművek sorozatát hozta létre, amelyet közvetlenül a San Giorgio Maggiore-i szerzetesek apátsága, hatalmas megvilágított kéziratos gyűjteményeik és a 16. századi bencés templom inspirált.
Vizuális nyelvébe belefér az emberi test és lélek absztrakt (fekete-fehér-sárga négyzetes sávokkal, csíkokkal való) megfogalmazása is (Mariana, 1991 olaj, lenvászon; 243,8 × 213,4 cm). Mintha divatos napszemüveget hordana a női alak, mintha szemüvegével eltakarna valamit a világ előtt. De igaz lehet az ellenkezője is, Scully épp a női szemeket emeli ki, a szemek világra nyitottságát, közvetlenségét. A sárga szín kontrasztérzékenységével kicsit megváltoztatja a fekete-fehér színeket. A fürdőző (The Bather), 1983 (olaj, lenvászon; 243,8 × 304,8 cm) zöld és kék vertikális sávjai közé ékelődött sárga sáv a napfényt jelenti számomra, a víz érintését és hűvösségét. Scully alkotása művészettörténeti reflexió is, a kép forrása Henri Matisse Fürdőzők a folyónál című, 1909 és 1917 között festett műve.
Madonna Series, 2020
Az Adoráció, 1982 (olaj, vászon, lenvászon, fa, 274,3×396,2 cm) liturgikus kép, a szentség imádása a teremtmény által, a tiszta szeretet párbeszéde Istennel, de egyben palimpszeszt is, az olvasás és feledés palimpszesztje, az olvasás olyan aktus, amely során felidéződik és egyben el is felejtődik a korábban olvasott szöveg, egymásba olvadnak. Az egyetemes világmegértés metaforája is. Imaszőnyeg és siratófal, kerítés, rács, sőt bekerítés, fogolylét is az adott mű. Egyben a belső szabadság apoteózisa, bárhol is vagy, legyél akár rab, belül szabad vagy. Meghittséget sugároz a mű, olyan mélységet nyit meg, amelyben már nincsenek szavak, nincsenek gondolatok, az ember elfeledkezik önmagáról. A Backcloth,1970 térrácsa végtelenné, nyomasztóvá válik, nem lehet látásától szabadulni. Akár egy zsúfolt, alvó lakótelepen lennénk. A Soft Ending,1969 is magával ragadó, a megzavart figyelem, a többfelé való fókuszálás kínzó érzése fog el a kép láttán.
Mariana, 1991
Művei alapvetően vízszintesszín- és tónustengelyekből (sávokból), alumínium panelekre felhordott olajfestékból állnak. A címek a művész szándékára utalnak. Hol egy hatalmas síkságra nézünk, hol a kép teréből kifelé néző elhagyatott tengerpartot látunk, éppen akkor, amikor a nap elhagyta a tengert, de még mielőtt a hold lebegni kezdene fölötte. A modern művészet, és ez igaz Scully művészetére is, egyre inkább a korábbi információk (alkotások) világával szembesül, a birtokba vétel, a művészettörténeti jelenségekre való reflexió elkerülhetetlen. Festményeinek érdekessége, hogy a vízszintes sávokból álló művekben megjelenő utalások a figuratív referenciákra, ezek mégis eltűnnek kompozícióiban.
Huszárik Zoltán is átutazó volt, Szinbád. Hozzá kapcsolódik a mondat: Talán mindenütt voltam. Sean Scully is. Minimalizmusa emberi léptékű, vagyis több mint minimalizmus, érzelemmel telítettek a képei, a színek felkavarók, vonalak, csíkok közé szorítva is mozgalmasak. Scully gúzsba kötve táncol. Művei az életről, a realitásról, a jelenről szólnak, ha olykor-olykor a múlt világába és az álmokba vezetnek, szerelmet, tragédiát idéznek meg (1983-ban 19 éves fia autóbalesetben meghalt). Játszik, színpadot játszik, a halált is megidézve, felidézve, sohasem kívülálló, sohasem céltalan, enged a véletlen kísértésének, hagyja megtörténni a dolgokat, a hangulatok, a pillanatnyi benyomások szerint. Szubjektív látásmódja lírai jelleget ölt. Az utazás nem cél, hanem eszköz, hogy az élet mindennapi valóságát, illúzióját megismerje, a vágyak be nem teljesülését megtapasztalja, és mindezek a megismerés, a felismerés nyomán műbe dermedjenek.
Landline Field, 2014
Az igazi meglepetés számomra a Figura absztrakt és vice versa (Figure Landline Field 2014 Abstract and Vice Versa), 2019 (olaj, alumínium; 299,7 × 381 cm) c. kép. A képpé vált ember, az emberré vált kép, tükörfestmény, absztrakt és figurális diptichon. Homok és tengerpart, a banalitás határa.
Egy óhaj, egy kérdés nyomja a szívemet: Ugye, még nem utazik el?
