Szilágyi András
Kortárs nagybányai festők
A Nagybányai Tájképfestő Telep alkotóinak: Lukács Katalin magyar, Filcz Leopold német, Simion Pop román nemzetiségű festőművészek közös kiállítást rendeztek a gyulai Erkel Ferenc Kulturális Központban.
A modern magyar festészet kialakulásának forrásvidéke Nagybánya, ahol a hely szelleme mindmáig meghatározza az alkotók vizuális szemléletének alakulását. A kiállító kortárs festőművészek: Lukács Katalin magyar, Filcz Leopold német és Simion Pop román nemzetiségű alkotók állandó tagjai a művésztelepnek. A Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművész által újraszervezett táborban a nagybányai és erdélyi magyar alkotókon kívül román, magyar, ukrán, japán, német és olasz művészek is megfordulnak. Mindhárom művész a nagybányai festőiskola szellemi örökségét magáénak valló, igényes színvonalú tájképfestőtelepen alkot.
A gyulai kiállítás időszerű kérdése az, vajon ez a hagyomány milyen minőségű festői tartalmakat hordoz? A marosvásárhelyi születésű Lukács Katalin Nagybányán kezdte képzőművészeti tanulmányait Véső Ágoston festőművész szabadiskolájában. Magyarországra települése után textilmérnökként dolgozott, majd az Iparművészeti Egyetemen elvégzése megerősítette benne a nem iparszerű anyaghasználat és az alkalmazott technika egymást inspiráló, szenzibilis (érzéki) összefüggéseit. Selyemfestészettel a ’90-es évektől foglalkozik.
Lukács Katalin vizuális szemléletében a vonzás pillanata a selyem sejtelme! Vagyis művészetében az anyaghasználat és az idő olyan játéktér, ahol az alkotás egyszerre konkrét s egyszerre megfoghatatlan titok. Mert azon túl, hogy a titokban az idővel szembeni emlékezés, a hagyomány áll, a művész öntudatlanul és tudatosan (is) segíti, illetve formálja a róla való gondolkodást.
Lukács Katalin emlékezése, a mítoszokat, meséket megidéző alkotói világa megpróbál ellenállni az idő bennünk áramló hatalmának. A megfestett teremtés-mítosz, a természet örök körforgása, a szerelem, természeti éden vonzása és választása mind-mind megajándékoz/megajándékozhat bennünket a létezés átélt/átélhető érzésével. Kényes az esztétikai mineműségű egyensúly, de rekonstruálni azt az érzelmi- szellemi helyzetet, amelyben a mű született, csupán közelítő kísérlet lehet. Az viszont biztosnak látszik, azzal, hogy kivel és mivel kíván az alkotó azonosulni, az összefügg a szecessziót idéző kulturális identitással. Pontosabban a közelítő „valaki”: Egon Schiele, Gustav Klimt vizuális világa, s a vonzáskörbe vont „valami” pedig: a német-osztrák szecesszió (Jugendstil) való azonosulás, ami ki (is) emeli az idő áramlásából az általa alkotott képi létezőt. Kiemeli, de nem csupán jelen-idejűvé teszi, hanem meg (is) erősíti bennünk azt az érzést, hogy ez inkább egy elszakadási világkép, mint egységes stílus, ahol nem én választom a képet, hanem a kép választ engem! Ez a valahová tartozás tehát olyan szenvedély, olyan boldogságot kereső teremtő erő, olyan emléket felidéző illúzió, akár tengert vallató csend, ahol a sodródó vész játéka már elmúlt életekben, sorsokban hallgat. Persze, ott, a képi mélyben váteszek, jövendőmondók, a festett hullámok fojtott meredélye, s ha igaz, akár a képen vakfolt – jelentése kiterjeszti túlélésemet!
A festészet, a gondolkodás nem verbális formája, ami semmiképpen sem hagyományos a megismerés, inkább tudatos kíváncsiság, a kontempláció módjának el- és befogadását jelenti. Filcz Leopold a nagybányai egyetemen végzett festő szakon.
A mindmáig Nagybányán élő német nemzetiségű alkotó festészetében a múlt értékeinek, hagyományainak követése érzékelhető. Műveiben egyrészről a veszteség, mint a romjaiban még meglévő, bomló és épülő örökség, másrészt, ennek a színfolt-formákkal felerősített ellenpontja, a megújuló természeti vegetáció, a természet végtelen gazdagsága. Filcz Leopold műveinek sajátossága a természetábrázolás, pontosabban a természeti lényeglátás. Nála a hagyománykövetés olyan megtartó és átalakuló festészeti formavilág, ami egyben tartalommá (is) válik. Különös az, ahogyan a reális látásmódot megtartó, de az egyes természeti jelenségek festett képterében a szaggatott színpászmák, a villódzó fények, mint a búcsúzó színek és formák intése van a jelen! Nem elsősorban a nosztalgiában, hanem az ábrázolás, a kifejezés, a megjelenítés minőségébe rejtve. Ugyanakkor a jelen-idejű múlt átalakuló nagybányai hagyománya is kölcsönhatásban van a modern, a posztmodern vizuális szellemi folyamatokkal.
Filcz Leopold festészete benne él a sugárzó természeti tájban, a természet örök körforgásában, de ebben az átalakulásában felértékelődik a festő által megélt jelen-idejű múlt. Semmiképpen sem feledve azt, hogy a művészi szépség, bármilyen hívogató, nem azonosítható a valóság szépségével.
A román Simion Pop a kolozsvári művészeti egyetemen szerzett diplomát. Professzionális festő, aki egyszerre képes több kánonban, több hagyomány és konvenció rendszerében alkotni. Absztrakt szellemtérben alkotott művei mégsem állnak oly távol a nagybányai festészet hagyományaitól. Ennek ellenére vagy éppen ezért, nem elsősorban torzításai, elrajzolásai miatt, hanem darabos, a tubusból keveretlenül felhordott formátlan formák színhasználata miatt értelmezhető művészete ösztönös lelkületű, hagyományokat követő expresszív festészetnek!
Üvegfestményeket idéző műveiben a természeti valóság határterületéről tárulnak elénk a részeire szétesett, tördelt természeti formák nonfiguratív motívumai. Simion Pop nem egy nonfiguratív műve mintha a nap fényébe néző ember előtt feltáruló formák villódzó „színtűzét” idézné, mintha a nagybányai hagyományokat követő színtelítettség személyessé is tenné a kompozíciókat. Simion Pop vizuális szemléletében az idők folyamán felerősödött a nagybányai táj, a természeti környezet változása, ami a korábbi reális motívumokat átalakító, az emlékek szűrőjén transzponált nonfiguratív formaképzést indít/indított el. Ugyanakkor az ikonográfia sem ad mindig pontos útmutatást a művek értelmezéséhez, mert az ismerősnek tetsző vagy teljesen ismeretlen absztrakt jelek és jelképek, motívumkapcsolatok elvezetik/elvezethetik a nézőt az eddig fel nem ismert (ismeretlenségek) szférájába is. A természeti formáktól való elvonatkoztatásban tehát érzékelhető a nonfiguratív expresszív formaképzés, a dekoratív látvány és a közöttük ébredő áttetsző asszociatív kapcsolat a belső természeti színformák világához vezet el. Végül, de nem utolsó sorban mindhárom bemutatkozó alkotó művészetében a nagybányai hagyomány szakmai igényessége a mértékadó, aminek megtekintése izgalmas élményt ígér.
