Hírek



Könyvajánló

Szabó Tibor
A lányos apák puskája
(Kisprózák, Szerelmek, Loliták)

A PONT Kiadó gondozásában megjelent Szabó Tibor A lányos apák puskája című prózakötete.
Provokatív témaválasztás, morálisan többféleképpen értékelhető karakterek mozgatása, valamint sűrű (sajátos nyelvi progresszióval épített) prózaszövet jellemzi ezt a tizennégy novellát/elbeszélést magában foglaló gyűjteményt. A fiatal szerző novellisztikája állásfoglalásra, értékítéletek meghozására kényszeríti olvasóját. Az emberi természet szürke zónáját térképezi fel Szabó Tibor, írásaiban nem valódi gonosztevőket, de megbillent életű, jellemgyenge embereket mutat be, olyan vidéki ködlovagokat, akiket léthelyzetük sodor az amoralitás peremére. Pengeélen egyensúlyoz tehát ez a próza, az olvasók lelkesedésére és indulatos elutasítására egyaránt számíthat. A fedett bűnösséggel, az emberi lélek örök tisztátalanságával kezdeményez párbeszédet a kötet írója.
A könyv bemutatója a Győri Könyvszalon keretében lesz, 2007. október 12-én.
Részlet a kötetből itt.



Szabó Tibor 1976-ban született Gyulán. Eleken él. 2004-ben jelentkezett első kötetével (A ciprusi király, regény), azóta rendszeresen publikál irodalmi, könyvszakmai lapokban. 2007 januárjától a Bárka egyik szerkesztőjeként dolgozik.

Szabó Tibor: A lányos apák puskája





Kapcsolódó:

A Pont Kiadó honlapja

Főlap

2007. szeptember 28.
Hozzászólások (1)
2007. december 06. 21:49
Andrija
ááááááá most olvastam a \"Tari Dénes utazását\" és azt kell mondjam h. attom jó...
Teljesen megtaláltam benne azokat a dolgokat amiket szerettem volna kapni ettől az írástól. Nah megyek is, olvasok tovább ... thx
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiMagyary Ágnes tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Farkas Noémi: Osztrák étteremMerkószki Csilla: Innen folytatjuk
Borsik Miklós: Ritkán gondolok Ady EndréreTőzsér Árpád versei Mesterházy Balázs: Kenón (6-11.)Géczi János: Terzinák, csónakkal és kölcsönvett sorral
Háy János: Hogyan születik egy novella Kötter Tamás: Még egy pohárralBíró Szabolcs: Égi menedzser – Ozzy Osbourne emlékéreAknai Péter: Ruhatáram
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg