Szepesi Dóra
Képregénybe illő hőskarakter
Rendhagyó Petőfi-kötet bemutató a PIM-ben
A világon talán a leginkább ismert magyar költő, mindannyiunk Petőfi Sándora kamaszos-ifjonti hévvel rohant végig a neki adatott huszonhat évén, miközben zseniális életművet alkotott. Az Így él Petőfi! című meglepetésekkel teli kötet azzal a szándékkal jött létre, hogy a költőt leléptesse az iskolai piedesztálról, megmutassa, mennyire kortársa lehetne mindannyiunknak, abban is, amiről és ahogyan ír.
A könyvbemutató közönsége
A Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz termét Szentendréről érkezett negyedikesek és a Fazekas Mihály Gimnázium diákjai töltötték meg. Ez utóbbi ifjak meglepetéssel is készültek, a könyvbemutató egy-egy pontján szívmelengető és humoros Petőfi verseket adtak elő, elhangzott az Arany Lacinak, A tintásüveg vagy a Pató Pál úr.
Mi volt az első Petőfi élményed? – hangzott az alkotókhoz szóló első kérdés, és nem meglepő, hogy az a bizonyos gúnyvers, aminek kulcsjelenete a „gatyába’ táncol”. Emlékeinkben mindjárt ezután az Anyám tyúkja elevenedik meg. Szabó Imola Julianna arról beszélt, hogy a drámatagozatos gimnáziumban, ahová járt, az egyik helyzetgyakorlatban ebből a versből kellett kihozni mindenfélét… „Pisilésig röhögtünk az órán” – emlékezett. Egyik osztálytársa gyászversként adta elő, és ő akkor kezdte megsejteni, hogy Petőfi mi mindent tud. Lackfi Jánosnak a „Reszket a bokor, mert…” kezdetű szerelmes vers az első mélyebben beléívódott élmény, állandóan szerelmes kiskamaszként meg is tanulta kívülről. Nem olyan rég írt erre egy változatot, így még inkább sajátja lett. Abban viszont alapvetően megegyeztek, hogy a legnagyobb korai Petőfi élmény az, hogy „meg kell tanulni kívülről!” – ettől válhatott unalmassá, holott, sokkal több van ebben a költőben, mint ahogy az iskolában szeretnének megtanítani a gyerekeknek. A kiadó ezen a nyomon indult el, amikor felkérték Jánost, írjon mindegyikhez valamiféle kommentet, azért is az a címe, hogy Így él Petőfi! – nehogy azt gondoljuk, hogy halott költő, unalmas, és semmi újat nem tud mondani. Végül is kamaszként írta a legtöbb versét, és nagyon is érvényes mondanivalója van számunkra.
Szabó Imola Julianna, Lackfi János, Lovász Andrea
Imola szerint attól aktuális, hogy egyszerre tudott nagyon rímes lenni, a tündérmese, a színház sem volt tőle messze, közben óriási küldetéstudattal, hatalmas szívvel volt játékos és pozőr, szinte megfoghatatlan figura – egyenesen képregénybe való izgalmas hőskarakter! A könyvborítóra ezért is került egy szuperhős, aki átrepült a századon, megírta a verseit, elhintette, hogy mekkora forradalmár, volt szerelme, kalandjai és aztán elment egy alternatív univerzumba – fogalmazta meg maiságát. A kötet illusztrálásakor alapvetően a játékos, humoros, nagyon pontos, mégis reflektáló mély üzenetei érdekelték, ezzel próbált meg játszani a kollázstechnikával: a képek apró gegeket rejtenek, egy kicsit meghökkentő, egy kicsit vagány, egy kicsit bátor Petőfit kreált vizuálisan, ami semmire sem hasonlít, és pont ezért élő.
János elmesélte, nagyon örült ennek a könyvnek, mert olyat csinálhatott, amire kisiskolásként az effajta beírásokat kapta: „A tananyaghoz szervesen nem illeszkedő írásokkal szórakoztatja osztálytársait, ezért megintem” – emlékezett, majd arról is beszélt, hogy az iskolásoknak egy huszonhat éves ember már egy vén szivar, felnőtt fejjel viszont nagyon karcsú ez az életidő, mialatt Petőfi kortársai közül a legszélesebb ívet írta meg. Borongós versektől kezdve vígeposzig, sokfélét, forradalmit, háztartásit, mindenfélét megírt – szerelmes verseink közül jó párat Szendrei Júliával kötött házasságának köszönhetjük. Felnőtt fejjel jött rá a Petőfi versek kapcsán, például arra is, hogy az Anyám tyúkja mit fejez ki. Mert mennyire jó verstéma, hogy egy tyúk benn van a lakásban, és átminősül házi kedvenccé? Miért szólít meg egy állatot, amikor a költők általában a szerelmüket, az anyjukat, a hazát, az Istent szokták megszólítani? – erről sok nevetés közepette el is társalgott a gyerekközönséggel, mire megállapították, hogy ez a féltő gyermeki szeretet verse: a vándorszínészkedő Sándor hazalátogatva a tyúkot és Morzsa kutyát bízza meg azzal, hogy vigyázzanak idősödő szüleire… Lackfi egyébként szívesen petőfizik („fi-fi”:-), egy kötetnyi összegyűlt már azokból a verseiből, amelyeket átírt, újraírt vagy prózába ültetett át, így akarta kiszabadítani szegény Sándort a szoborból. Levelezéséből is kitűnik, hogy mennyire eleven fickó; így kezdi az egyik Aranynak írt levelét: „My Dear Dzsenkó! Ájj em itthagying Debrecen.” Milyen jó lenne, ha ezek a zsiványos dolgai is kiderülnének az iskolában – ajánlotta olvasgatni a leveleit, mert annyira jópofák, szeretetteljesek. Ezután a „menőzésre” hozott példát. Míg a mai ifjak az angolt keverik a magyarral, a régiek a latint alkalmazták azért, hogy ne értse mindenki. Petőfi egyik verse így kezdődik: „Diligenter frekventáltam iskoláim egykoron / Szekundába ponált mégis sok szamár professzorom…” Ennyire rossz tanuló lett volna? – kérdezte tovább Lackfi János a közönséget. Egyáltalán nem biztos. Azért írta, hogy rossz tanuló volt, hogy menőzzön – amit akkor úgy hívtak, hogy romantika! Lehet ez őrült, vagány, érzelmes, de nagyon horroros is. Ezt követően a saját mai menőző versét olvasta fel illusztrálásképpen, a „Szírioszli kimaxoltam iskoláim egykor én / projektjeim dislájkolta sok lúzer prof könnyedén” kezdetű Szkúl sztorit.
A bemutató végén kortárs költőnk közvers írásra buzdította a közönséget. Hogyan születik a vers? „Megírják.” – szólt be valaki lakonikusan a közönség soraiból. Megadva ezzel a derűs alaphangot a megírás fázisait fejtegették. Van egy képzet, miszerint: „Jön az ihlet, a költő bácsi teleihelli a papírt… valami idegen erő, mint egy gömbvillám, belemegy a testébe, és megírja a verset. Holott ez is ugyanolyan épeszű vagy kevésbé épeszű emberi munka, mint a többi, mindenhez kell ihlet.” A technikai részletre térve azt is megtudtuk, hogy a költő agyában kétféle dolog zajlik, az egyik tudattalan, a másik tudatos munka. A reptéri járatkiíró hullámzásához hasonlóan elkezdenek átrendeződni a sorok, és kiíródik egy másik szó. A felszabadított képzelet nyomán a sok ötletből valamennyit leír, aztán ezek közül válogat. A versírás időigényes, de ez alkalommal gyorsítottan történt. A kiválasztott mintaverssor „A szerelem, a szerelem, a szerelem sötét verem” lett, ez szolgált a megírandó vers keretéül. Kerestek három szótagos szavakat. A gyerekek ilyeneket dobtak be, hogy repülő, serpenyő, esernyő, lókötő, majd ezekre kerestek két szótagos rímelő szavakat, mint például csörlő, tető, menő, sütő, szőlő, evő… A végleges vers a következőképpen szólt: „A repülő, a repülő, a repülő forró sütő. Az esernyő, az esernyő az esernyő csinos szőlő.” Bármit is jelentsen ez a szürrealisztikus költemény, az élmény bizonyára maradandó, mert a közönség érezhetően örömmel vett részt a jó kis petőfieskedésben.
„Olvassatok Petőfit, meg egyébként is verseket, mert megéri!” – búcsúzott a bemutató közönségétől Lackfi János, akinek előadásában az Így él Petőfi! kötetben lévő QR-kódokra klikkelve Petőfi Sándor húsz versét meg is lehet hallgatni.
