Timár Krisztina
Ég és föld összekötve
Az Emlékek tava azon gyerekkönyvek közé tartozik, amelyek elsősorban gondolatiságukkal hatnak. Alkalmat teremt arra, hogy olyan kérdésekről beszélgethessünk, mint a barátság, az önismeret vagy a kockázatvállalás; mindezt pedig egy gyerek számára is érthető módon. A kaland szerepe sem csekély, de a gondolatiság mellett kissé háttérbe szorul.
A külvilágban lejátszódó események a fény és a sötétség, a fenn és a lenn klasszikus ellentétpárjai köré rendeződnek. Ezek alapján az olvasó azt várhatná, hogy az ellentétpárok előbbi tagja mindig értékes, az utóbbi pedig veszélyes. A történet azonban nem teljesíti be ezeket az elvárásokat, sőt: azoktól tudatosan különböző világot alkot. A címbeli tó egyaránt lehet veszélyes és hasznos, a sötétség szörnyetegeinek gonoszsága egyáltalán nem magától értetődő, a csillagok (illetve általában a természetfölötti lények) léte vagy nemléte pedig az emberek földi tevékenységétől is függ.
A regény főszereplőjének szülőhelye, a kalandok kiinduló- és végpontja egy Csillaghalma nevű falu, ahol mindenkinek a neve háromtagú, a három közül pedig legalább a középső azon alapul, hogy milyen alakot rajzolnak ki a csillagok a gyermek születésekor. Ez általában a gyermek későbbi sorsára is hatással lesz. Mégsem lehet azt mondani, hogy alá-fölérendeltségi viszony állna fenn égi és földi világ között; azt ugyanis, hogy mit ábrázol a csillagkép, nem az állandóság, nem is a hagyomány határozza meg, hanem a szülő értelmezése. Azt pedig a saját pillanatnyi helyzete legalább annyira befolyásolja, mint az égi minták. Érdekes, hogy még a véletlenszerűnek tűnő névadással is sikerül rátalálni a gyerek leendő sorsához illő névre, még akkor is, ha az a sors a szülő vágyával ellentmondásban van.
A névadás és a sors egymáshoz kötése csak egy az égi és a földi világ regénybeli kapcsolatai közül. Az emberek lelkiállapota, különösen, ha művészről van szó, adott esetben nagyon erős hatással lehet az égi rendre: elhomályosíthatja, sőt eltüntetheti, vagy éppen visszahozhatja a csillagokat. Az égi fények megléte vagy hiánya viszont a földi közösség biztonságát vagy bizonytalanságát hozza magával. Közben az emberek fontos emlékei is csillaggá változnak, ha viszont elfelejtenek egy emléket, akkor a csillag a tóba hull. (Az égi rend tehát mégsem egészen örökkévaló, a fények száma változékony.)
Az emlékek tava közvetít a különböző világok között. A lenti világhoz tartozik ugyan, de tükrözi a csillagokat, és el is nyelheti őket. Ebben áll haszna és veszélye egyaránt. A küldetésre induló ember egy másik ember emlékét is megkaphatja a tótól segítségnek, de ennek érdekében a saját emlékei közül kell lemondania egyről, a legkedvesebbről – ha nem hajlandó erre, súlyos veszteségek érik. Ahhoz természetesen, hogy az ember tudja, melyik a legkedvesebb emléke, alapos gondolkodásra és önismeretre van szüksége. Ahhoz, hogy meg tudja hozni az áldozatot, őszinteségre és lelki szilárdságra. Amikor pedig ezekről elkezd számot adni magának az olvasó, már el is érkezett a regény gondolatiságához.
A történetnek megvan a meseregényhez illő kalandcselekménye. Van küldetés (a főszereplő Panna legjobb barátjának, Palkónak a megszabadítása), vannak segítők (tündérek), akadályozók (sárkány, boszorkány), vannak próbatételek. Az Emlékek tava ráadásul azok közé a történetek közé tartozik, amelyeknek a tétje az egyéni sorson túlmutat: ahhoz, hogy a szereplők a saját problémájukat megoldják, a közösség baját is orvosolniuk kell, azaz megszüntetni egy ország gyászát, elhozni számukra a fényt, ismét elindítani a megállt időt. Amit azonban ennek érdekében tesznek, annak nagy része nem a külvilágban, hanem a lelkükben/elméjükben zajlik. Azt ugyanis, amire vágyik egy szereplő, csak akkor nyerheti el, ha tud emlékezni, de nem akadályozzák az emlékei. Tudatában kell lennie annak, hogy a nehéz emlékek a hasznára lehetnek, de annak is, hogy ha már nem használnak, nem kell tovább cipelnie őket. Kiderül, mit jelent ellopni egy emléket (azaz közzétenni egy súlyos titkot, és ezzel megszégyeníteni az embert), vagy hogyan lehet megszabadulni egy olyan emléktől, amely megkeseríti az emlékező életét. A szereplőkkel együtt az olvasó is megtanulja, hogy az embernek nincs joga kivetíteni a saját fájdalmát másokra – azaz elvárni, hogy az fájjon mindenki másnak is –, de megtanulja azt is, hogy a szeretet és a szerelem túléli az emlékezetet. Panna és Palkó tanúságot tesznek arról, hogy képesek együttműködni, körültekintő döntéseket hozni, a barátságukért kockázatot vállalni és áldozatot hozni. A gondolati háttér tehát mindvégig fontos marad. Mégsem válik egészen elvonttá a történet, hiszen minden gondolati elem összefügg a cselekmény egy-egy fordulatával.
A gondolatisággal függ össze az is, ami a regénynek egyszerre erőssége és gyengesége. Jó ötlet, hogy a szörnyetegekről rendre kiderül: ha közelebb megyünk hozzájuk, nem is bizonyulnak olyan gonosznak, ha pedig sikerül velük kompromisszumot kötni, akkor a világ hasznos részeivé válhatnak. Kellene ugyanakkor legalább utalni arra, hogy ez egyáltalán nem minden szörnyetegre érvényes. Egyfelől azért, mert egyszerűen nem igaz, hogy a gonoszság mindenkor semlegesíthető, másfelől azért, mert így gyakorlatilag nincs kit legyőzni, ez pedig csökkenti az olvasás izgalmát. Ráadásul azt is külön hangsúlyozzák a szereplők, hogy aki jóságos, annak ez a külsején is látszik. Ez ismét csak kockázatos történetelem: egyfelől jól látni, hogy a szépség és fiatalság belülről fakad, másfelől elveszi a lehetőséget, hogy csúf és öreg személy is jó (és boldog) lehessen.
Van a regénynek még egy hibája, ez pedig a stílus helyenkénti nehézkessége. Szép és választékos, de az utóbbit olykor túlzásba viszi, így nem mindig felel meg a szó a szövegkörnyezetnek. (Például a „mesélt” szót két sorral lentebb a „regélt” váltja ki, de igazából elegendő volna csak az egyiket felhasználni. Ugyanígy ha már elhangzott a „sírta el magát”, akkor fölösleges két sorral később azt írni, hogy „könnyeit hullatva”.) A beszélő nevek azonban jól sikerültek, a nyelvi humor pedig eleven. Illik mindez egy olyan regényhez, amely nagyon fontos szerepet szán a szereplői életében a művészeteknek: éneknek, mesemondásnak, zenének, faragásnak, vagy akár a sütés-főzés művészi szintre emelésének. Itt kell megemlíteni Szlukovényi Katalin nevét, aki Limpár Ildikó prózájához méltó versbetétet alkotott: egy altatódalt, amely varázsénekként is működhet. Katona Rózsa illusztrációi és az általa tervezett borító lágy színeinek kontraszthatása szintén illő módon egészíti ki a történetet.
A meseregény újrakiadását nemcsak az indokolja, hogy közben elfogyott a boltokból, hanem az is, hogy a történet semmit nem veszített az aktualitásából. Nem is veszíthetett, hiszen a tanulságai bármely időben (és bárhol) érvényesek maradnak.
Limpár Ildikó: Emlékek tava, ill. Katona Rózsa, Főnix Könyvműhely, Hajdúböszörmény, 2022, 172 oldal, 2580 Ft
