Pusztai Ilona
A mesélő Hortobágy
Török Zoltán nemzetközi hírű filmrendező első egész estés természetfilmjét, a Vadlovak. Hortobágyi mesét 2021-ben mutatták be a mozikban. A film sikerét jelzi, hogy alig egy év alatt már Németország és az Amerikai Egyesült Államok rangos természetfilm-fesztiváljain is komoly elismeréseket aratott, a magyar kritika egybehangzó véleménye szerint pedig minden idők egyik leglátványosabb természetfilmje. Ennek a filmnek a nyomán született meg a biológus végzettségű Molnár T. Eszter és a természetfilmes Török Zoltán közös munkájaként az Árkus, a csikó című ökomese, az óvodás és kisiskolás korosztályt megcélozva. Bár a film volt az ihletője, a könyv önmagában is megállja a helyét. Már csak azért is, mert a két történet is eltérő. A film hűen követi a valóságot, míg a könyv egy fiktív történetet mesél el, ebbe építi bele az ismeretterjesztő elemeket.
A Hortobágyról hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy nagy füves semmi. Esetleg beugrik, ahogy Csontváry ábrázolja a Vihar a nagy Hortobágyon című képén: rajta a híres kilenclyukú híddal, gémeskutakkal, lovon száguldozó, ostort lengető csikósokkal és békésen legelésző rackajuhokkal. Ahogy a film, a mesekönyv is a lehető leglátványosabban cáfolja ezt a bennünk élő elcsépelt, turistalátványosságokban kimerülő Hortobágy-képet. Megmutatja, mi mindent rejt pontosan ez a „semmi”, feltár egy olyan külön kis univerzumot, az országunknak egy olyan kis szegletét, ahová legfeljebb autóból elsuhanva láthatunk be tisztes távolból néhány másodpercre. Az igazi Hortobágy arcát ugyanis nagyon keveseknek van lehetőségük látni, pont ebből fakad bennünk élő vadregényes képe.
A Hortobágy egyik pusztáján, Pentezugban élnek a Przsevalszkij-lovak. A Mongóliában őshonos, hazájukban takinak hívott állatok egy orosz kutatóról kapták az Európában használatos nevüket, aki egy 1881-es expedíció során először írta le ezeket a vadlovakat. Eme kistermetű állatok különlegessége, hogy soha nem voltak háziasítva, szemben az emberektől elszökött és visszavadult házilovak utódaival, az amerikai musztángokkal.
1969-ben a Przsevalszkij fajtát a szabad természetben kihaltnak nyilvánították. Majd az 1990-es években megmentésük érdekében Európa különböző állatkertjeiből és rezervátumaiból huszonkét ló érkezett a Hortobágyra. Mára pedig már itt él a világ legnagyobb félvad körülmények között tartott Przsevalszkij-állománya. A lovak olyan jól érzik itt magukat, hogy húsz év alatt háromszáz fölé emelkedett a számuk, és már innen küldenek egyedeket más rezervátumoknak, illetve visszavadításra Mongóliába. A lovak életébe mindössze egy kerítéssel szól bele az ember, a háromezer hektáros területen szabadon élhetnek, maguknak kell gondoskodniuk élelemről, vízről, kedvükre választhatnak párt, élhetnek családban, közösen vonulva vagy magányosan kóborolva, ahogy természetes élőhelyükön teszik.
A meseregény Árkus, a kiscsikó és barátja, Varázs történetén keresztül mutatja be a Hortobágy sokszínű világát. A vadlovak ugyanis éves vándorlásuk során mindig friss legelőt keresve, az egész pusztát bebarangolják. A két kíváncsi, kalandra éhes ifjú lovacska számára számtalan barátot, tapasztalatot, ismeretet tartogat e látszólag kihalt táj felfedezése. Ahogy az olvasók számára is a puszta növény- és állatvilágával való jobb megismerkedést segíti, hogy minden oldalon feltűnik egy-egy virág, gomba vagy madár, hal, béka, őz, vidra, pók képe. A kötet végén található rövidke növény- és állathatározó segítségével könnyen beazonosíthatjuk őket, megismerhetjük a nevüket is. A mese hallgatása, olvasása közben gyakorlatilag együtt fedezhetjük fel a két lovacskával a Hortobágy világát. Az olvasói interaktivitást segíti még az is, hogy a két vadló története mellett van még egy szála a mesének, pontosabban jelen van egy állandó mellékszereplő. Ő pirókegér, aki Horváth Anna rajzai révén minden oldalon felbukkan. Néhol állatmódra viselkedve nádszálon, faágon hintázik, meglapul a magas fűben, behúzódik az eső elől egy nagy gomba alá; máskor pedig emberi módon, mulatságos helyzetekben találkozhatunk vele: papírhajón csónakázva, siklóernyőn lebegve, nádszálon szánkózva, elemlámpával bevilágítva a sötét éjszakát, sőt még természetfotósként is feltűnik egy teleobjektív mögött. Elsőre szerzői hiányosságnak gondolhatnánk, hogy e barna egérnek se neve, se szerepe nincs a történetben. Ám, ha jobban fontolóra vesszük, igazából a könyv egyik nagy pozitívuma ez a látszólagos hiány: így ugyanis a leendő olvasóknak lehetőségük nyílik majd elnevezni egerünket. Sőt a különböző kalandokon végig követve őt maguk alkothatják meg a meséjét.
A kötet végén a növény- és állathatározó mellett egy rövidke kérdezz-felelet játékban megismerhetjük a hortobágyi vadlovak eredetét, szokásaikat, életmódjukat ‒ a szerzőpáros játszva, az olvasókat többszörösen bevonva tanít a természet szeretetére.
Külön ki kell emelni Horváth Anna festményeit, amelyek nem csupán szemet gyönyörködtető illusztrációk, de fotóhűségükkel hasznosan segítik a Molnár T. Eszter és Török Zoltán ismeretterjesztő szándékát. Sőt, mint a pirókegérnél láttuk, hozzá is tesznek a történethez.
A könyvnek, ahogy a filmnek is kiemelkedő érdeme, hogy hazánknak egy olyan szegletébe nyújt bepillantást, amely ugyan tőlünk karnyújtásnyira van, mégis megközelíthetetlen és ebből fakadóan titokzatos is sokunk számára. Remélhetőleg a könyv olvasói kíváncsiak lesznek a filmre, ahogy a film nézői is szívesen olvassák majd ezt az ökomesét.
Molnár T. Eszter, Török Zoltán: Árkus, a csikó, ill. Horváth Anna (Annabies), Prae.hu Kft., Budapest, 2022, 49 oldal, 3490 Ft
