A hét Bárka-kérdése
A legújabb irodalomtörténeti kutatások és közlések, sikerkönyvek nyomán kiváló klasszikusaink magánélete, szerelmi bonyodalmai „közkinccsé” váltak. S persze: számos kérdés felvetőivé is.
Nyáry Krisztián,
irodalomtörténész, kommunikációs szakember
A legújabb irodalomtörténeti kutatások és közlések, sikerkönyvek nyomán kiváló klasszikusaink magánélete, szerelmi bonyodalmai „közkinccsé” váltak. Mi erről Önnek a véleménye?
Ezek az adatok, információk eddig is közkincsek voltak, legfeljebb időre-időre újra felfedezzük őket. Csáth naplója vagy József Attila szabad ötleteinek jegyzéke például a 70-es évek nagy szenzációi voltak, és azok a viták is lezajlottak, hogy jogunk van-e ezeket a nem nyilvánosságnak szánt írásokat megismerni. Ady magánéletéről tucatnyi könyv, visszaemlékezés született, generációnként legalább egy. Most éppen Móricz magánélete van napirenden, hiszen a megjelent naplókból egy igazi nőcsábász képe rajzolódik ki a legintimebb részletekkel. Mondhatjuk persze, hogy ezek az információk nem tartoznak ránk, de a mérleg másik serpenyőjében ott van, hogy a legtöbb író még naplóírás közben is a közönségnek alkot. Móricz olyan gondosan szerkeszti a naplóját, mint egy nyomdai levonatot, Gárdonyi vagy Szerb Antal még a titkosírásos oldalakon is megszólítja a kedves olvasót, akinek sikerült megfejteni a rejtjeleket, Karinthy pedig a szeretőjének küldött titkos szerelmes levelébe is beleírja, hogy ez a levél bizony érettségi tétel lesz. Ady vagy Molnár Ferenc tudatosan a közönség előtt is élték a viharos szerelmi életüket, Déry és Szabó Lőrinc pedig részletesen megírták egy-egy hódításuk történetét. Az intim magánélet tehát sokaknál összefolyik az életművel, és ezt pontosan tudják az irodalomtörténészek is. Én magam egyetlen történetet sem dolgoztam fel úgy, hogy valaki más – életrajzíró, filológus vagy maga a főszereplő – ne írta volna meg előttem. A különbség talán csak annyi, hogy korábban ezek a történetek megmaradtak egy szűk bölcsész-közönség csemegéinek, most pedig – az internetnek köszönhetően – bárkihez eljutnak, akit a szerzők érdekelnek.
Szívesen olvasna hasonlókat kortárs szerzőkről is?
Nem. Nagyon vigyázok rá, hogy kortárs érzékenységet ne sértsek, azaz csak olyan történetet írjak meg, amelynek a szereplői nem élnek. Az egyetlen kivétel Gyarmati Fanni volt, de az ő és Radnóti története azért kellőképpen régi már. De megosztom itt egy dilemmámat: birtokomban van egy tanulmány, amelyből hitelt érdemlően kiderül, hogy az egyik legjelentősebb huszadik századi költőnk egy egész ciklusnyi verset írt egy szintén jelentős kortársa feleségéhez, akivel titkos viszonyt is fenntartott. A dolog nemcsak magánéleti érdekesség, hanem irodalomtörténeti jelentősége is óriási. Tucatnyi fontos vers, amelyekről eddig nem tudtuk, hogy kihez szólnak, és miért így szólnak. A tanulmányt, amelyet egy ismert irodalomtörténész írt, nem jelentette meg több folyóirat, mert még élnek a versek címzettjének és férjének a gyerekei és az unokái. Ez egyrészt jogos tiszteletben tartása a család érzékenységének, de mégis elgondolkodtató, hogy hány évig kell őrizni egy efféle titkot. Ezzel az erővel azt sem szabadott volna megtudnunk, hogy a Huszonhatodik évet Szabó Lőrinc nem a feleségéhez, hanem az öngyilkossá lett szeretőjéhez írta, pedig nemcsak a történeti hűségnek tartozunk ezzel, hanem az értelmezésnek is teljesen más rétegei bomlanak így ki.
Mit szólna ahhoz, ha Önről is nyilvánosságra hoznának magánéleti információkat?
Ha előbb szépen meghalok, és eltelik 20-30 év, és még érdekes is leszek valamiért, csak tessék! De a jövő filológusainak a valóban fontos kortársainkkal sem lesz könnyű dolguk: most levelekből és naplókból ismerjük a régebbi szerzők magánéletét. Húsz év múlva vajon e-mail-töredékekből, törölt dokumentumokból és facebook-bejegyzések winchesteren megmaradt nyomaiból fogják rekonstruálni, hogy éltek a XXI. század költői?
A szerző portréját Bártfai Andrea készítette.
