Kovács István
A kétely száraz villámai
A lét valóban
csak a mindennapi
lármás újrakezdések fogalma volna?
A gomolygó kétség
megannyi viharos változata,
amely száraz villámaival
szinte láthatatlanul,
szinte hallhatatlanul,
szinte érzékelhetetlenül
belülről roncsol?
S miközben hamisan aranyló cikázásai
egy pillanatra
ámító ragyogássá
lobbantanák látszat-életünket,
a mennyboltot rozsdássá karcolva
eltakarják a csillagképeket,
s földi tükröződésükként
a végtelen tengerben hömpölygő
virágos mezőt,
halottak napján kivilágított temetőt.
Reggel van.
Moss kezet...
s töröld meg abba a lepelbe.
Ne félj a csöndtől.
Mulasztás
Az elmulasztott pillanat
felérhet egy órával, egy nappal,
egy héttel, egy évtizeddel,
de felérhet egy egész élettel is.
Mindegy,
mulasztásodnak
ki az elszenvedője.
Mert az valójában mindig te vagy.
Te.
Hiába leplezed magad
a láthatatlan időtlenséggel.
A versek a Bárka 2024/3-as számának elején jelentek meg, az első a szerző kézírásában.