Gál Ferenc
Járóföld
Időben visszavonultunk.
Mire a gőzkamrában elnyúlt
testek a kritikus tömeget kitették,
beöltöztünk. Magunk mögött hagytuk
a rejtekajtót, és uszadékból élők
közé vegyülve, az ellenőrzőpontot.
Gépzenére foglaltuk el helyünket
a nézőtéren, és a páholyra,
a szagra is figyeltünk. Pontosan,
ahogy az első két előadáson,
a kártyanaptárok egyszer csak ott
voltak az ingzsebekben, mi pedig
a silány nyomatuk dacára jeleztünk.
Hogy folyó csillámlik a mederfal
tövében vagy tetováláson a folpack.
Hogy tájkép előterében és a testet
mozgatják a tűk alatt (mint kötelező
olvasmányainkban), itt ellenpróbát kértél.
A művész meghajolt, a dallam oktávokat
ugrott, a jegyszedő meg oldalazva illesztett
a szánkba egy-egy kockacukrot.
*
Szakmai napot tartok. Görgetem:
még nem történt meg minden,
csupán a hús nélküli étrendről
papolnak, és a társasjátékokban
kicsalt titkainkat összegyűjtik.
Nem pusztán a megszokás
beszél belőlem, a fejleményeket
követve: a holdfényben a kenyér
tésztája növekszik, a vattaember
előadás közben hortyog. A múzsa
hisztijéből is sikerül kivennem,
hogy miként viszonyul a tespedéshez,
elzálogosított városban és szálló
porban. A nagy számok törvénye
alapján itt megkockáztatom:
hogy külön-külön is jók vagyunk
magunkhoz. Hogy összeforrhatunk
ebben a tudatban, ha kell, hát szótlanul
és testépítők közt, a fedett ételekre várva.
Ellenpróba
Még valamit, mielőtt visszaengedem
a forgatagba. Hogy megadóan immár
kövesse a csapongók és szárnyszegettek
áramlását, az asztalok közt lángban
álló fagylaltokkal oldalazó pincért,
ön is hallja, milyen olvasmányos.
Ráadásul benne van a bűvölet,
a döntő mozzanat hiánya,
amitől az összkép olyan,
mint ha egy szál gyufa lobban
háromdimenziós könyvben,
az üzenőfalon meg bejelentik:
itt a hajnal. A legjobb óra,
hogy a kikötői hírek vonzásában
erőt merítsünk a sehová sem illő
részletekből. Az alapzajból kiszűrt
mondatokba mégis mentsük át
a titkos járatokban gyűrűző kiáltást:
a múzsa milyen nyomot hagy a testen,
a társasági ember édes terhei hol is
maradnak. Meg is oszthatjuk: a maguk
idejében és az ácsorgásnak tűnő táncban
ezek ketten térerő meg pohárköszöntő
nélkül boldogulnak. Hozzánk hasonlóan
szélednek szét, állnak össze újra,
miközben a folyó partja már az idomítás
csodájától hangos, és a parkett szélén
illatozó lakli is kienged, vagy marad
szelfipózban.
Megjelent a Bárka 2024/2-es számában.
