Dávid Péter
Egy képhez
fények harsannak a halottszürke égen
rakétatest csillan az óvodaablak üvegében
éhezők botorkálnak kannibál hordákban
erőszakolt nők vajúdnak sötét csatornákban
bombáknak ágyaz zöld paplannal a park
az utcákba a légnyomás krátereket kapart
robbanás löki szét a hantolt tetemeket
a templomban gúlába rakott gyerekfejeket
a szél még hurcol egy festményt
halott vértelen testként
csecsemő alszik a képen
egy gödörbe teszik be éppen
sárból készült a kiságya
szögesdrótból van a glóriája
a detonációtól a pillangók lezuhannak
cinegék csapódnak acélrotoroknak
szőnyegbombázás az erdőt végigtarolja
aknamezőn vágtat egy gazellacsorda
torpedók nyomán szédült heringraj kavarog
bálnák beleit forgatják hajócsavarok
olajbűzű sirályok zuhannak feketén
homokpartokat mos a rothadó lepedék
a szél még hurcol egy festményt
halott vértelen testként
csecsemő alszik a képen
inkubátorba teszik éppen
mellette csendben orvosok állnak
atonái az élet-halálnak
foszló városokon ólomeső zörög
kopog az összedőlt lakóházak között
hús és csont lassan penésszé alakul át
atomcsendet suttognak sugárzó molekulák
a szél még hurcol egy festményt
halott vértelen testként
csecsemő alszik a képen
egy jászolba fektetik éppen
valaki azt írta a képre
ő a reménység ő nekünk a béke
*A vers a béke hívószóra íródott, és harmadik díjat nyert a Körörs Irodalmi Társaság karácsonyi felolvasóestjén.