Versek

 

 8._Ecs__di_Orsolya.jpg

 

Ecsédi Orsolya

 

Ciklus


Hétfőn stabil hasadóanyag,
nyomás alatt alig sugárzik,
fénytelenül főzi a kávét,
vakon sodródik háztól házig,
ha kisüt a nap, bugyborékol,
hol forró, mint a vér, hol fázik,
néha felbukkan a víz alól,
homlokán vészjelzés virágzik.

Kedden félreszabott kiméra,
nem tökéletes a fércelés,
a kutya ugatja a majmot,
az vágja a hülye képet, és
a kígyó harap is, aljasan,
folyton ölik egymást, túl kevés
a levegő, szorongat a test,
feszegeti a sok létezés.

Szerdán molyrágta télikabát,
naftalin és csepp levendula,
régi képeket hord magánál,
simogatja és elámul a
saját utószínezett szemén,
rózsaszín cukrozott mandula,
és fényes, mint a gyerekkori,
soha nem hordott selyemruha.

Csütörtökön légzésmonitor,
tükörben figyeli önmagát,
bizonytalan, leállt-e vagy sem,
a történet, amit benne lát,
nem a sajátja, de talán ha
élő húsra kenne temperát,
kiszabadulna onnan végre
pár képzeletbeli jóbarát.

Pénteken kopasz próbababa,
van belőle vagy ezer példány,
üregesre fényezi testét,
sztatikus vonzású a sétány,
nagy halom apróval zsebében
ráköszön a hold, heló, széplány,
árnyékkal keni össze haját,
és lefesti, ahogy epét hány.

Szombaton ikeás képkeret,
mosolygásokat foglal össze,
értékel, és kiválogatja
a zoknikat, ha maradt közte,
pizsamában találja a dél,
saját sarkával kergetőzve,
lassan gyorsul és lassan lassul,
beleszépül a tésztagőzbe.

Vasárnap lusta, dagadt macska,
elnyúlik a takaró alatt,
horkol, és míg tele a hasa,
meg nem mozdulna, nyugton marad,
álmában öl, a száját nyalja,
rezdül a lába, ahogy szalad,
harapni tudja a színeket,
mikor felébred, sírva fakad.

 

Nyócvanadik szonett


Az vagy nekem, mint aggnak a púpja,
fáraszt cipelni, de szerencsét hozol;
súlyát az ember könnyen megunja,
az ívén szívesen mégsem osztozol;
egy poszter ült régen a szobám falán,
őrködött, beszélt is, nem tudta más;
téged akasztalak helyére talán,
jól alszom, minden más csak túlírás;
persze, nyögve nyelnek a napjaid,
én pedig hagyom, mert erre szerződtem;
gyomlálom a dús viták magjait,
ostoba, aki beleáll felnőtten.

Mint testnek, ha elmegy a térerő,
félig emésztett kenyér az idő.

 

Újraindítás


Szemükre csöppent némi mágia,
és álomba merültek mind a földön,
egy éjszaka alatt kinyílt a börtön,
teret hagyott csak egyszer látni a

világot úgy, ahogy talán lehetne,
és vele szerelembe esni így,
bebootolt minden kis tobozmirigy,
új szűrőt töltött ébredő szemekre,

és látták, hogy ez jó, örvendezének,
mert újraindult új nyomon az élet,
a programról nem készült másolat,

csak hónapok múlva esett le egyszer,
hogy sajnos megőrizte mind a rendszer
a régebbi beállításokat.

 

Megjelent a Bárka 2022/4-es számában.


Főoldal

2022. augusztus 24.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Markó Béla verseiBanner Zoltán: A parti őr énekeKovács Újszászy Péter verseiFekete Vince versei
Becsy András novelláiKovács Dominik − Kovács Viktor: Hideg falakBanner Zoltán: A fiam első leveleJászberényi Sándor: Az eseményhorizont elhagyása
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Békéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg