Szalay Zoltán
Görényrománc
Garázsszag csapta meg az orromat - így kezdődött az egész. Összetéveszthetetlenül az az aszott, fojtott szag volt, ami homályos garázsok mélyén terjeng, talán csak némi édeskés adalék vegyült bele. Mindjárt hevesebben kezdett verni a szívem, holott akkor még igazán nem sejthettem semmit. Úgy tüdőztem le azt a szagot, mint a visszaeső dohányos a füstöt egy leszokási kísérlet kudarcakor. A kocsit soha nem tartottuk garázsban, itt valami vidám rejtélynek kellett megbújnia. A szagtól kissé kótyagosan érkeztem meg aznap a munkahelyemre, láttam a kollégáim tekintetén az elfojtott meglepettséget: talán azt gondolták, szerelmes vagyok.
Még ugyanaznap, hazafelé, mikor már leparkoltam a kocsifelhajtón, s kiszállni készültem, megtaláltam a szőrszálakat. Az anyósülésen, a két ülés között, a kis rekeszekben, a váltó körül, mintha kibolyhosodott volna a kocsi belseje. A szag és a szőr tökéletesen összepasszolt, s valami jóindulatú görcsbe feszült bennem. Még sosem éreztem ilyesmit, ilyen hatalmas, bódító zsongást, ilyen markáns szédületet. Ez az émely azonban nem volt tartós - gyorsan átadta a helyét valami lappangó, pajkos könnyebbségnek.
Szinte mióta az eszemet tudtam, kocsival jártam - igazából akkortól, hogy az egyetem elvégzése után elvettem a nőt, akit alig néhány hónappal korábban ismertem meg és aki teljesen kicserélt engem. Mindenkinek így szoktam mondani: teljesen kicserélt. Azelőtt hőzöngő, akaratos, törtető alak voltam, aki mindig a társaság középpontja akar lenni, és aki csak úgy ontja magából az ürességet. Szélesen öleltem magamhoz a világot, hogy kifacsarjam, amennyire lehet. Megnyerő külsejű, lefegyverző megjelenésű, kellően pimasz és zavarba ejtően nyájas fazonnak tartottam magamat, még ha ezt a véleményemet, tudom, sokan nem is osztották velem. A későbbi feleségem sem, aki elviselhetetlennek tartott, amikor megismerkedtünk, s ezt nem is rejtette véka alá. A vihar gyorsan átzúdult rajtunk, s amikor kikecmeregtünk belőle, férjként és feleségként eszméltünk fel, egy takaros városszéli házban, lecsitulva, a boldogság rögeszméjétől sújtva. Autót vásároltam - egy megbízható, régi svéd modellt, elhelyezkedtem egy viszonylag jól fizető, stabil cégnél, és nagyon szigorú napirend szerint éltünk, amit csak a gyerek érkezése zavart némileg össze -, ahogy annak lennie kell.
Azelőtt, a korábbi életemben nem a városban laktam, hanem szüleimnél, a város mellett, jó volt a vasúti összeköttetés, s engem nem zavart, hogy tömegközlekednem kell. Ami némileg kiakasztott, az a lámpastressz volt: amikor nagyon ki vagy számítva a következő járatodig, s látod, ahogy a távolban épp zöldre vált a lámpa. Nem tudod jól kiszámolni, meddig világít majd a zöld, s nem tudod, mit tégy: kezdj rohanni, mint egy barom, vagy sétálj tovább komótosan, s aztán várj az úttest szélén a következő zöldig, mint egy barom. Ettől kikészültem. Éreztem, ahogy valami mozgolódni kezd a hasamban. Egy rusnya szörny motoszkált a gyomromban, elképzeltem, ahogy a keserű emésztőnedvek mélyén lubickol, neki-nekivetődve a fájdalmasan lüktető gyomorfalnak. Persze, miután kicserélődtem, a lámpastressz is eltűnt az életemből, soha többé nem gondoltam rá, hogy azelőtt ilyesmi gyötört.
Most azonban, ahogy megjelent a kocsiban az új társam, felkavarodott bennem minden. Megszólított valami arctalan, nyelvtelen, csak a szagában és szőrében létező élet. A feleségem szürke arcát úgy fürkésztem, mintha valami furcsa kőzetet látnék magam előtt, amit az ember meg akarna kapirgálni, de jólneveltségből nem nyúl hozzá. A gyerek nyafogását úgy hallgattam, mint valami távoli világegyetemből idezengő kürtszót. Visszavágytam a kocsiba, az újonnan megismert szagok közé, bár tudtam, a társam megvár, bármikor visszatérhetek hozzá.
Nemsokára már a hangokat is hallottam, ahogy odabent motoszkált és neszezett, nem kapcsoltam be az autórádiót, inkább ezekre a finom hangocskákra füleltem, nagy munkában volt, folyamatosan matatott. Megtanultam együtt élni a tudattal, hogy több lettem, kibővült a buborék, amiben élek. Nem egyedül volt, egész családot alkottak, kis szőrmókok, s ahogy kiszúrták a fejüket, eleinte ijedten, némileg bizalmatlanul, én máris meg tudtam különböztetni őket, alig felismerhető mintázatuk, illetve méreteik alapján. A legöregebb, legnagyobb termetű volt egyben a legaktívabb is, ő bukkant fel a legtöbbször, s vele barátkoztam meg a leggyorsabban. Ő heveredett először mellém az anyósülésre - megkapó pillanat volt, ott álltam a kocsifelhajtón, be kellett volna már mennem a házba, szorongatott a hűvös este, de én csak vártam, hogy a kis teremtmény bátorságot gyűjtsön, és egyre közelebb araszoljon hozzám. Tágas lyukat fúrtak már a padlóba, pedig a legszűkebb résben is kényelmesen elfértek, de itt már otthon érezték magukat, megengedhették maguknak az efféle luxust. Ahogy kimászott, egész testével, először lassan lopakodott csak, végül azonban néhány fürge szökkenéssel ott termett az ülésen, és kényelmesen elfészkelődött, mintha csak békés szunyókálásra készülne. Megmerevedtem ültömben, a szélvédő lassan behomályosodott a sűrű leheletemtől. Óvatosan szálltam ki, percek múltán, és ahogy megálltam a kocsi mellett, alig tudtam úrrá lenni a lábam remegésén.
A baleset váratlanul ért ugyan, de nem tört le. Forgalmas reggel volt, a szokásosnál is forgalmasabb. Pillanatok alatt bekövetkezett. Rátapostam a fékre, de csak azt észleltem, hogy csúszom, eszeveszetten, rohanok bele az előttem állóba, s csúszás közben mintha még tovább és tovább gyorsulnék. Nem keletkezett nagy kár, gyorsan megegyeztünk a fickóval, ott helyben kifizettem, nem hívtunk rendőrt, nem zargattuk a biztosítót, s miközben megtárgyaltuk a dolgot, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Később aztán, ahogy lehunytam a szemem, folyton azt éreztem, hogy zörögve száguldok bele valami göcsörtös roncsvilágba. A végén azonban lágyság várt, mosolygás. És aznap értem hozzá először a görényhez. Megint az öreg volt, amelyik megközelített, s én egy hirtelen, előre meg nem fontolt mozdulattal simítottam meg a pofáját. Utána már inkább csak elmosódottságot láttam és a suttogó vészt hallottam magam körül.
Egyre elszántabban és serényebben tették a dolgukat az autó belsejében, a motorházban, a padló alatt. Korábban kellett indulnom, és később érkeztem a munkahelyemre, lassabban haladhattam csak, pedig ez egy megbízható, régi svéd modell volt. Nem éreztem fáradtságot. Akkor délután, amikor eljött a nagy szürkület, a nőstény dugta ki a fejét a tátongó lyukból, a pofájában egy jókora kábeldarabbal.
Nem marad soká, mondta a feleségem, de ez most kihagyhatatlan, olyan régóta ígérgeti már a látogatást, hogy most már tényleg, ezt mondta, talán, s kitépte a kezemből a kulcsot, nem mehetsz el, suttogtam, és révülten bámultam magamat a tükörben az előszobában, egy kéz turkált a hajamban, és éreztem magamon a garázsszagot. Hát hogyne, dünnyögtem, a konyhaablakhoz léptem, és láttam, ahogy beül a kocsiba, s miután vacakol kissé a gyújtással, nekilódul, és eltűnik az utca végi éles fordulónál.
