Ozsváth Eszter
Perkelt Gyulán operált,
a plánum meg füstbe ment
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Erkel és a felkelés
1848 őszén kifejezetten nagy esélyünk lett volna megnyerni a szabadságharcot, ha nem operál akkor éppen Gyulán „Perkelt”, mert így persze a plánum – no meg a győzelem reménye – is füstbe ment. Hogy miről is van szó a fentebbiekben, illetve milyen az, amikor egy aranyeres gróf maga is részt vesz a jobbágyfelszabadítás ünneplésében, no meg miért van az, hogy „a pestiekben nem lehet megbízni” (még akkor se, ha az illető történetesen gyulai születésű), továbbá, hogy mit is eredményez egy fiolányi hangyany-halvag megfelelő dramaturgiai pillanatban történő használata, egyaránt kiderül a Gyulai Várszínház és a debreceni Csokonai Nemzeti Színház közös ősbemutatójaként létrehozott dalos bohóságból. A Várszínház igazgatójának, Elek Tibornak felkérésére írt és színpadra adaptált Erkel és a felkelés stílszerűen Gyulán tartott ősbemutatója után októbertől a Csokonai Színház Latinovits termében is nevettet majd kiváló nyelvi adok-kapokjával.
A várszínházi falakat nevetéssel és egy újabban énektudásá(nak hiányá)t fitogtató grófnő torkából feltörő rémséges hangokkal megtöltő előadás igazi kulturális ünnepnek bizonyult, hiszen alig két héttel korábban, július 11-én ünnepelte működésének hatvanadik évét a Gyulai Várszínház, mely 1964-ben az ország első várszínházaként Victor Hugo Hernani című drámájának bemutatójával debütált. A jubileumi nyár színvonalas programsorozatában több mint 40 produkció, azon belül is 4 saját bemutató, s ezek között 3 ősbemutató kapott helyet. Ez utóbbiak egyike a pattogó című Erkel és a felkelés, melynek szerzőpárosával, Győrei Zsolttal és Schlachtovszky Csabával már a 2021-ben Gyulán létrehozott Hamlear – a dán királyfiból lett brit király című előadás és az Irodalmi humorfesztiválokon történt szerepléseik alkalmával is találkozhatott a helyi közönség. A páros legújabb, valós eseményekre épülő, ugyanakkor kellő és kellemes mennyiségben fiktív elemeket tartalmazó „történelmi pillanatának” különlegessége, hogy „Perkelt”, vagyis Erkel Ferenc különös, zeneszerzőként, karmesterként, zongoraművészként és sakkmesterként (illetve az 1864-ben alakult Pesti Sakk-kör egyik alapítójaként, s haláláig elnökeként) egyaránt elismert, alapvetően csendes, polgári életet élt alakjáról egészen mostanáig nem született dráma. A fanyar humorú, visszafogottan udvarias alakként ábrázolt Erkelnek (Kiss Gergely Máté) pedig, e részben koholt história szerint igencsak jelentős szerepe volt abban, hogy a gyulai Szarvas kocsma dalárainak végül nem sikerült elrabolnia az Itáliában állomásozó Radetzky marsall leányát, a Wenckheim-kastély úrnőjét, Friderika grófnét (Hajdu Imelda), amely tettel pedig minden bizonnyal fegyverletételre kényszeríthették volna a császári hadat – már ha Radetzky marsall lett volna annak kinevezett fővezére. Ez lenne tehát az a bizonyos füstbe ment plánum.
Az eredetileg három felvonásnyi szöveg színpadi kétfelvonásosra zsugorítása igencsak áldásos döntésnek bizonyult, mivelhogy a forró „[j]uliusban látni a leendő cézárt”, vagyis a Friderika grófné bájai után ácsingózó tizennyolc éves Ferenc József főherceget (Pálóczi Bence), eléggé közönségpróbáló feladat. Az első felvonás a gyulai Szarvasban indít, Tordai Zoltán teljes értékű karakterekként az előadást szervesen végigkísérő zenekarának, valamint a Csokonai Nemzeti Színház Énekkarának zenés közjátékával – utóbbiak sajnos néhol, talán a hely adottságai, talán a nem megfelelő frazeálás miatt kevéssé érthetőek. Az Erkel és a felkelés szerzői egyébként a zenei betétek szövegeit Erkel-művek dallamára írták, így elhangzanak például a Hunyadi László, a Bátori Mária, a Bánk bán, valamint a Névtelen hősök ismerős operaslágerei. A forradalom idején játszódó Névtelen hősök, illetve a Sarolta című (az Erkel-életműben „alulreprezentált”) vígopera egyébiránt a cselekményszervezésre is hatással volt.
Ebbe az iszákos-zajos miliőbe csöppen a Gyulára a forradalom káosza elől pihenni érkezett Erkel, akit az Aranytorkú Szarvasbikák dalárjainak három, parádésan mulatságos, helyenként elektromos kisüléseket produkáló „vezéregyénisége”, azaz Szakál Lajos főjegyző és még hangsúlyosabban költő, Petőfi barátja (Csata Zsolt), Parasznyai Mózes, a T-ző patikárius (Vranyecz Artúr) és Szepelik József (Pál Hunor), a Szepi Pepinek becézett crossdresser tanító által előkészített zenés fogadtatás majdnem visszaüldöz a szülői házba. A Szakál-Parasznyai-Szepelik hármas ruházata egyszerre modernizált verziója a korabelinek, s a rájuk három nyelven (magyarul, németül és románul) felvarrt IGEN-NEM-TALÁN feliratokra való tekintettel a karakterek velős jellemrajzaként is értelmezhető. Bár a helyi méltóságok közül már csak egy pap/lelkész hiányozna körükből, cserébe azonban (a tájegységre való tekintettel) kapunk svábokat, németeket, egy románt, egy zsidót, néhány lelkes gyulait, meg persze az elnagyoltan WenckHEIM-ként ejtett grófék immár önrendelkező, ám a cselekmény jelenében is szolgálatkész volt szolgálóját, a nagyhangú, csupaszív Saroltát (Balázs-Bécsi Eszter). A lány alakja izgalmas módon nem ellenpontozza a szintén kimondottan harsány, a Szaffi című rajzfilm Arzéna nevű karakterét idéző, pipogya, ám karakterként nagyon is szerethető férjét (Mercs János) az akkor még kiskorú Ferenc Józseffel (neki csak Pepivel) egyszer már megcsaló, unalmában újabb és újabb művészeti ágakban elmerülő, ugyanakkor cseppet sem tehetséges Friderikát. A két nő sokkal inkább kiegészítése, az előadás „vezércselét” is jelentő „helycserés támadásban” pedig más társadalmi osztályba tartozó alteregója egymásnak.
A szerethető, életszagú karakterekkel fölskiccelt couleur locale-hoz tartozik a helység három kalapácsa, vagyis három elöljárója által verbunkos-írásra előbb buzdított, később már-már megvesztegetett Erkel, valamint az a mulatságos, remek színpadi dinamikával kivitelezett toborzójelenet (a darabban egyébként olyan valóságelemek is felbukkannak, mint Szakál Lajos Békési toborzója), melynek során majdnem az álruhás és szintén Friderika grófné módszeres elrablását és Spitzbergákon túlra szállítását tervezgető Ferenc József is a magyar honvédek közé lesz besorozva. A grófné mindeközben „murira” készül, ahol vendégeit énektudásával, valamint Erkel zongorakíséretével szeretné szórakoztatni – A sevillai borbély cselekményéhez hasonlóan Erkel helyett a magát a „máésztró” tanítványának mondó Ferenc József (Pepi) fog bejutni hozzá a kastélyba. Habár az előadás egésze tele van szójátékokkal, filológiai, jellem- és helyzetkomikumból adódó sziporkákkal, tudatos félreértésekkel, gegekkel, szórakoztató túljátszásokkal és kiváló „főúri” arcjátékkal, az ősbemutatóval kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy az ezen militáris jelenetben a várszínpad alá véletlen becsúszó puska, valamint egy későbbi szekvenciában szintén rossz helyre pottyanó svédcseppes üvegcse az előadás véletlenségből legmulattatóbb, a színházi szituációra leleményes színészi humorral reflektáló baki-lereagálásai közé tartoznak. A toborzójelenetet egyébiránt később az addigra „Habvári Gyula” mindenféle skandináv ősöket magáénak füllentő Kunó nevű rezignált, szikár szolgálóját (Bakota Árpád) magába bolondító Sarolta parodizálja. A lány konyharuha-zászlót lobogtatva ünnepli a felszabadult jobbágyságot, mely szintén a teljes előadásra jellemző mozzanat-ismétlések és -kifacsarások egyike.
Az előadás második felvonása szerencsénkre a második felvonások átkától, vagyis az energiabéli visszaeséstől mentes, a közönség figyelmét nem lankasztja sem a belépő zenészeket leporoló Sarolta, sem a grófné és a későbbi császár szerelmi teniszmeccse (á la Nagyítás), sem a Várszínház minden lehetséges terét bemozgó színészek látványa, sem a vissza-visszatérő grófi fenékvakargatást megszüntető „korszerű orvosi seggédeszköz”, sem pedig a sarkvidéki állatvilág váratlan és lehetetlenül komikus feltűnése, sőt! Remek lelemény az úri muri két vendégének analóg, életnagyságú sakkóraként történő „nyomogatása” (bár ők sajnos nem következetesen visszatérő „elemei” az előadásnak), a folyamatos, vizuálisan is láttatott helycserék, valamint a „három testőr” és a trónörökös szerencsétlen grófnéelrablási kísérlete, millió kulccsal fűszerezve. Ez utóbbiról, illetve a kettős elrablásról Erkel értesíteni próbálja Friderikát (egy sakkfeladvánnyal), aki azonban már tud az egészről és a komponista segítségét kéri sivár mindennapjainak megóvásában.
Az Erkel és a felkelés többszörösen összetett, remek írói fordulatokkal tűzdelt, a létező összes egymásba gabalyodott szálat elvarró, a második felvonás nagyobb részét kitevő végjátékában, ahogy Zalán Tibor fogalmaz a drámakötet fülszövegében, Erkel egy „mindenkinél kurucabb” Erkül Poirot-ként van jelen mindenütt és ad végül sakk-mattot a nyugodalmas időtöltését megzavaróknak, az operálását, vagyis Kisfaludy Károly Vérpohár című novellájának megzenésítését akadályozóknak. Mindezek értelmében az előadás rendezőjének, Zakariás Zalánnak, a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetőjének sikerült egy előélettel nem rendelkező, új és valóban friss drámaszöveget színpadra állítania, úgy, hogy a néhol archaikusnak ható nyelvezet eleganciájából ne vegyen el se a szöveg(mondás) humorossága, se pedig annak az eshetősége, hogy a gyorsan pergő dialógokkal követhetetlenné válik az egész. Ezen veszélyhelyzetek életbe lépését, illetve a nőrablás sikerét meggátolva ígér tehát valódi szórakozást az Erkel és a felkelés, amit garantáltan élvezni fognak gyulaiak és debreceniek egyaránt, sőt, talán még a bécsiek és a Spitzbergákon túliak is!
Fotók: Kiss Zoltán
