Drámák

 

 

 

 

Háy János

 

Háromszögek

(Családi színjáték)

 

 

Szereplők:


Feleség - 45-50 közötti jól ápolt, vonzó városi nő

Férfi - 50 körül, a feleség férje

Lány - harmincas évei elején, a férfi szeretője

A feleség anyja - hatvanas nő

A feleség apja - erős hatvanas férfi

A szerető apja - 65-70 közötti férfi, kisvárosi orvos, az első jelenetben a Feleség apja

A szerető anyja - 60 év körüli nyugdíjas korházi dolgozó (a két anyát játszhatja egy színésznő)



A színpadon két lécekből vagy más anyagból összeállított négyzet jelzi a két fő helyszínt, a házaspár és a szerető otthonát. A kijelölt térben csak a legszükségesebb bútorok, s azok is könnyűszerkezetűek. Az első hármas mindvégig a színpadon marad. A másik hármas (vagy kettős, attól függően mennyi a szerepkettőzés) sincs takarásba. Oldalt ülnek a színpadon. A házaspár otthonának oldalán az első jelenetben a feleség apja és anyja, a harmadik jelenet alatt a másik oldalon. A rendező mozgathatja őket, akkor is, ha nincsenek játékban, ha ezzel a jeleneteket kifejezőbbé tudja tenni.  A két főjelentre ráfűzött álom és visszaemlékező jelenetek a kijelölt otthonok előtt zajlanak, díszletek nélkül (vagy a végletekig redukált díszletekkel). A díszletek és kellékek használatát, díszlet és kellék nélkül kell megoldania a színésznek. Játékkal. A mellékjelenetekhez a színpadon lévő szereplők minden teatralitást kerülve előrelépnek, az új szereplők a leghétköznapibb módon beállnak a játékba, adott esetben ők kezdik, kezdeményezik a játékot és kihívják a játszótársat a két fő helyszínről, illetve úgy indulhat a jelenet, hogy még bent vannak és jelent közben lépnek ki. A lehető legrugalmasabban kell kezelni a jelenetváltást, hogy ne legyen éles metszés a két sík között. A váltásokat fény és zene segíti meg. A dialógusoknál figyelni kell, nehogy tragikumba merevedjen a szöveg Ugyanakkor a rendező a szokványos szemtől-szembe beszédtől elmozdulhat, a szereplők adott esetben a társukkal háttal, oldalt, egymás mellett is  állhatnak.  A zene kortárs vagy klasszikus muzsika, semmiképpen nem olyan dallamok, amelyek dalként felismerhetők.




1. jelenet


1.1 A házaspár otthona


Férfi: Hol voltál?

Feleség: A kórházban. Undorító, ahogy kinéz. Vietnámban nincs ilyen.

Férfi: Mert senki nem fizet tébét, csak az állami alkalmazottak.

Feleség: Ha bevisznek, jobb, ha lemondasz az életedről.

Férfi: Logikus.

Feleség: Hogyhogy logikus?

Férfi: Régen temető volt azon a telken. A kórház csak folytatja a hagyományokat.

Feleség: Ez igaz?

Férfi: Persze, hogy igaz, általában igazat szoktam mondani.

Feleség: Tényleg?

Férfi: Mármint helytörténeti ismeretekben.

Feleség: És amit a belvárosi templomról mondtál.

Férfi: Mit mondtam?

Feleség: Hogy arrébb tolták, mikor az Erzsébet hidat építették.

Férfi: Neked is mondtam?

Feleség: Igen.

Férfi: Már nem emlékszem.

Feleség: Pedig egy időben elhittem.

Férfi: Most is van, aki elhiszi.

Feleség: Gondolom, de én már nem tudnék neked ennyire hinni.

Férfi: Ez a baj.

Feleség: Mi?

Férfi: Hogy már nem hiszel nekem.

Feleség: Megvan rá az okom.

Férfi: Nekem is megvolt, hogy ne mondjak igazat.

Feleség: Mért van itt ez a táska?

Férfi: Milyen táska?

Feleség: Az ott.

Férfi: Ja, az. Igen, az ott van.

Feleség: De mért?

Férfi: Hát, mondtam.

Feleség: Mit?

Férfi: Hogy elmegyek.

Feleség: Pont most?

Férfi: Hogyhogy most?

Feleség: Most, hogy meghalt az anyám?

Férfi: Már egy hete meghalt.

Feleség: De még fel sem nyitották.

Férfi: Mert nem intézted.

Feleség: Intéztem, de csak most került sorra.

Férfi: Itt is túltermelés van?

Feleség: Hol?

Férfi: Az elhalálozásban.

Feleség: Nem, csak leépítések voltak.

Férfi: Furcsa, hogy a proszektúrán is van leépítés.

Feleség: Mért?

Férfi: Nem tudom, azt hittem, onnét már nem lehet lejjebb épülni.

Feleség: Tényleg elmész?

Férfi: Megbeszéltük.

Feleség: Mit?

Férfi: Hogy elmegyek. Hogy neked is úgy jó, ha nem maradok, ha nem teszünk tönkre mindent, ami volt, mert ha maradok, akkor csak az van, hogy egyre jobban megutáljuk egymást.

Feleség: De akkor még nem gondoltam, hogy lesz ez a haláleset.

Férfi: Arról nem tehetek, hogy épp most. Soha nem tudott semmit jókor csinálni.

Feleség: Ő sem számított rá. Csak jött ez az agyizé és kész. Már túl öreg volt hozzá, hogy túlélje.

Férfi: Biztos elmondtad neki, hogy el akarok menni.

Feleség: Nem mondtam.

Férfi: Akkor megérezte, és azért.

Feleség: Nem érzett semmit. Azt mondták az orvosok, hogy semmit.

Férfi: Dehogynem, magától biztos nem most hal meg. Azt akarta, hogy rossz legyen nekem, mindig azt akarta.

Feleség: Nem. Azt akarta, hogy boldog legyek, mert mégiscsak a lánya vagyok.



1.2 Emlékjelenet. Apa, anya, feleség, majd a férfi. Az anya mintha beleszólna a a korábbi dialógusba


Anya: Valami baj van?

Feleség: Mért?

Anya: Olyan rosszul nézel ki.

Feleség: Hogyhogy rosszul?

Anya: Fáradt az arcod, biztos nem egyszerű, hogy két gyerek, meg egy olyan férj.

Feleség: Milyen férj?

Anya: Amilyen neked van.

Feleség: Az milyen?

Anya: Nem tudom, csak látom, hogy olyan elhanyagolt rajtad minden. Kéne egy pár új ruha, hogy kinézzél valahogy. Biztos arra már nem jut.

Feleség: A gyerekek fontosabbak.

Anya: Azért nem kéne magadról lemondanod, mert akkor senkinek se fogsz kelleni.

Feleség: Neki kellek.

Anya: Ja, neki. Az majdnem ugyanolyan.

Feleség: Milyen?

Anya: Mintha senkinek.

Feleség: Ezt most mért mondod?

Anya: Jó, hagyjuk. Holnap elmegyünk veszünk együtt pár dolgot, jó. (Megböki az apát)


Apa felnéz az újságból


Apa: Persze, menjetek csak.

Feleség: Nem kell.

Anya: De amúgy is itt a születésnapod. (Megint megböki az apát)

Feleség: Akkor sem.

Apa: Mindig szoktatok, amikor a születésnapod van.

Feleség: Tudom, de most nem kell.

Anya: Apád ad rá pénzt, ugye? (Megböki az apát)

Apa: Adok.

Lány: Mondjuk, tényleg jól jönne pár cucc.

Anya: Ugye, mondom én, egy nőnek mindig nőnek kell lennie, akkor is, ha van már két gyereke, meg egy férje. Sőt, akkor még inkább.

Feleség: Hogyhogy még inkább?

Anya: Mert különben csak családanyának nézik, egy anyukának, akinek nincs más feladata, csak a gyerekeket lökdösni az iskolába.


Férfi is előlép, anya, apa eltűnnek


Férfi: Szia, voltál náluk

Feleség: Voltam.

Férfi: És?

Feleség: Semmi, csak, hogy vesz nekem pár cuccot.

Férfi: Mért nem veszel magadnak, vagy velem?

Feleség: Miből?

Férfi: Azért annyi van, hogy egy ruhát...

Feleség: Ha nem kapnék tőlük valamit néha, akkor már nem tudnék az utcára kimenni.

Férfi: Most ezt mért mondod, amikor én tényleg pluszórákat is vállalok...

Feleség: Tudom. Az nem a te hibád, hogy egy ilyen társadalomban élünk, hogy te csak ennyit tudsz. Nyilván, ha mondjuk ügyvéd volnál, akkor többet, mert mindenki többet keres, hiába ugyanannyit jártak egyetemre. Még azok is többet, akik csak szakmunkásképzőbe, mert most ennyit jelent tanárnak lenni.

Férfi: Meg egyedül csinálom, a gyed az mennyi. És senki nem segít.

Feleség: Két gyerek mellett nem tudok.

Férfi: Akkor ne mondd, hogy kevés, amikor én a legtöbbet próbálom.

Feleség: Jó, nem kevés, csak nem elég sok.

Férfi: Azért ruhát még tudunk venni.

Feleség: De nem kell, mert azt vesznek az anyámék.

Férfi: Én azt hittem, hogy abból is meg tudunk élni, amit én keresek.

Feleség: Meg tudunk élni, csak olyat nem tudunk, hogy ruhát venni, de én nem nézhetek ki úgy, mint egy férfi, hogy elviszem az orvoshoz a gyereket, és mit mondanak, hogy hogy néz ki az anyja ennek a gyereknek.

Férfi: Jó, csak én azt hittem az is elég, amit én hozok.

Feleség: Nem. Az nem elég.



1.3. Jelen. Otthon


Férfi: Később, amikor átkerültem az egyetemre, ez már nem volt gond.

Feleség: Lehet, hogy jobb volt, amikor még nem volt pénzünk.

Férfi: Nekem nem.

Feleség: Akkor még minden olyan volt, hogy rendben.

Férfi: Csak azért mert nem tudtad, hogy nekem az milyen nehéz, hogy mindig kevés.

Feleség: Soha nem mondtam, hogy nekem ez kevés.

Férfi: Éreztetted. Nekem az is elég volt. Elintézted a temetést?

Feleség: El.  Most már nincs olyan ember, akinek én voltam a legfontosabb, aki tényleg azt akarta, hogy nekem jó legyen.

Férfi: Úgy látszik, hogy a rossz emberek is jó emléket hagynak maguk után, ha végre meghalnak.

Felség: Mit mondasz?

Férfi: Semmi, nem érdekes.

Feleség: Kiderült, hogy az orvosok is szarul csináltak egy csomó dolgot.

Férfi: Mit?

Feleség: Hogy nem adtak neki megfelelő gyógyszert, s mire rájöttek, hogy mit kéne adni, már késő volt. Az infúzióba meg nem tettek csak sót, érted, hetekig nem kapott tápanyagot.

Férfi: Rossz ebbe belegondolni.

Feleség: Hát rossz. Mibe?

Férfi: Hogy még az egészségügy is ellenem van, hogy direkt kinyírták az anyádat, csak hogy nekem rossz legyen.

Feleség: Eddig az volt a bajod, hogy él, most meg, hogy meghalt.

Férfi: Van, akinél minden rossz, bármit csinál. Ha él, akkor is ártalmas, ha meghal, akkor is. Mert ilyennek született, hogy ártson. Ez egy genetikai kód, olyan, minthogy balkezes.

Feleség: A halott, az nem tud ártani.

Férfi: Dehogynem. Az emléke. Hogy beszél hozzád álmodban, mintha élne és nem olyan fehér lebernyegben van, mint a kísértetek a filmekben, dehogy, rendes ruhában. Becsönget, te meg ajtót nyitsz neki, jön be az álmodba, te meg mondod, hogy de jó, hogy itt vagy anyu, az anyu meg leül és elkezdi mondani...

Feleség: Nincs benned semmi olyan, hogy sajnálod.

Férfi: Mért sajnálnám.

Feleség: Mert az anyám.

Férfi: Senkinek nem volt öröm, hogy élt, legfeljebb önmagának. Hogy ilyen szar lett köztünk, abban is benne van a keze.

Feleség: Soha nem mondott semmi olyat.

Férfi: Éreztette. Meg arra nevelt, amikor gyerek voltál, csak nem vetted észre, hogy majd utálj, ha leszek.

Feleség: Nem tudta, hogy épp te leszel.

Férfi: Ez volt a baja, hogy épp én, hogy egy olyan, amilyet nem akart. Bár lehet, hogy senkit nem akart volna, csak engem jobban nem akart. Sokáig azt hittem, azért, mert olyan vagyok, amilyen vagyok, hogy nem szereti az olyan embereket, mint én, mert nem hasonlítok az apádra például, de rájöttem, csak amiatt utált jobban, mint mást, mert én lettem, más meg nem lett.

Feleség: Lehet, hogy te sem fogod szeretni azt, akit a gyereked hoz.

Férfi: Lehet, de nem fogom mutatni.

Feleség: Ő sem mutatta. Épp az volt, hogy nem mondott olyat, amire azt lehetett volna mondani, hogy ezt nem mondhatod róla. Legfeljebb az elején. De én akkor nem engedtem neki, hogy rosszat mondjon.


1.4 Emlékjelenet, hárman, de az apa mintha ott sem volna


Anya: Mért pont őt.

Feleség: Mert szeretem.

Anya: Azt szeret az ember, akiről azt akarja, hogy szeresse.

Feleség: Nem tudok bárkit.

Anya: Bárkit nem is kéne, például ezt nem.

Feleség: De én őt.

Anya: Mit tudsz rajta szeretni.

Feleség: Nem ismered, nem tudod milyen.

Anya: Dehogynem. Ha nem tudnám, akkor még el tudnám képzelni, hogy van benne valami, ami különleges.

Feleség: Ő is szeret.

Anya: Meddig? Erre nem lehet egy életet alapozni. Szeret, először mindenki szeret, legalábbis úgy csinál. Akkor mi lesz, amikor nem, akkor mit fogtok csinálni.

Feleség: Mindig fog, és én is.

Anya: Mindig nem lehet szeretni. Az nem olyan, hogy örökké tart. Egy darabig, aztán van, hogy valahogy összecsiszolódtatok, meg a gyerekek. És vele én nem csiszolódnék össze.

Feleség: Nekem ő kell, és ha ez neked nem jó, akkor inkább...

Anya: Mi van akkor inkább.

Feleség: Hogy akkor veletek...

Anya: Mit akarsz velünk?

Feleség: Akkor veletek kell szakítanom, mert ő fontosabb. Mert én vele fogok élni és nem veletek.

Anya: Hát épp ez van, hogy vele, de egy ilyen embernek gyereket szülni...

Feleség: Nem érted anya, vagy elfogadjátok, helyesebben elfogadod, mert az Apu nem mondott semmi olyat, hogy nem jó.

Apa: Nem mondtam azt, hogy nem jó.

Anya: Az apád soha semmit nem mer mondani, csak hallgat. Nem akarja megmondani, hogy mit gondol. Nem meri felvállalni, hogy neki se tetszik, hogy csak miattad fogadja el.

Feleség: Apu, te is ezt gondolod?

Anya: Na, mond meg, hogy mit gondolsz!

Apa: Én azt gondolom, amit az anyád gondol.

Feleség: Mit gondol az anyu?

Apa: Azt gondolja, amit én is gondolok.

Anya: Azt hiszed, hogy ő más, mint én? Azt hiszed, azért mert nem mondja, bármikor is melléd tudna állni? Nem kockáztat, nem akar feszültségben élni, csak úgy ahogy eddig. Így van nevelve. Csak te hitted azt, hogy ő mást gondol. Miattad fogadja el, érted, nem azért, mert szereti! Utálja.

Feleség: Akkor te is fogadd el miattam. Ha azt akarod, hogy beszéljünk, meg találkozzunk, ha azt akarod, hogy vasárnap eljöjjünk ebédre, akkor nincs más választásod.

Anya: Nekem aztán mindegy, végül is nem én nekem kell vele élni. Azt a pár órát meg, amit vele kell töltenem, kibírom. Csak akartam valami tanácsot adni, mert én már leéltem egy életet egy férfi mellett. Tudom, hogy mi a rossz benne, s hogy annál csak rosszabb lehet, ha az ember rosszul választ.

Feleség: De én jól választottam, s ha nem tetszik, akkor hagyjuk egymást békén.

Anya: Mondom, hogy nekem mindegy, csak majd ne gyere hozzám kikészülve, he nem tudsz babakocsit venni a gyerekednek, vagy ha a vidéki rokonokhoz tud csak elvinni nyaralni, mert épp csak annyi pénze van, hogy vonatjegyet vegyen, amikor a gyerekednek csak annyi jut, hogy tyúkszarban taposson egy falusi udvarba, vagy tetanuszt kapjon egy rozsdás szögtől. Akkor ne gyere, hogy az apád fizessen neked egy nyaralást, mert az apád, ha tud, akkor nekem fog fizetni egy nyaralást Krétára. Ugye nekem?

Apa: Igen, neked fogok.

Anya: Mert én megérdemlem, hogy kibírtam egy életen át.

Feleség: Nem fogok panaszkodni, ne aggódj! Neked biztosan nem.

 


1.5 A jelenben. Otthon. A férfi kiszól a feleségnek


Férfi: Azt akarta, hogy ne szeress.

Feleség: Mindegy, hogy mit akart, mert én szerettelek.

Férfi: Nem derült ki, mert azt mondta, hogy ezt ne mutasd ki.

Feleség: Nem mondta.

Férfi: De, hallottam.

Feleség: Mikor?

Férfi: Ott áltatok az előszobában és nem tudtátok, hogy én hallom. Elindultam kifelé, csak azért álltam meg, hogy végig tudjátok mondani.



1.6 Emlékjelenet, anya és a feleség

 

Anya: Az a baj, ha tudják, hogy szereted.

Feleség: Nem értem, te azért voltál mindig olyan az apuval. Te azért tetted neki tönkre az életét?

Anya: Nem tettem tönkre, épp hogy értelmet adtam neki. Volt miért küzdenie.

Feleség: De egyszer abbahagyta.

Anya: Abba, de akkor már elég öreg volt ahhoz, hogy ne változtasson, mert már senkinek nem kellett volna. Látszott az arcán, hogy mit csinál este.

Feleség: Mi látszott?

Anya: Az alkohol.

Feleség: És te nem akartad, hogy másképp legyen, hogy örüljön annak, hogy szereted?

Anya: Ha megtudják, nem akarnak. Csak akkor szeretnek, ha azt hiszik, te nem szereted őket.

Feleség: Ez hülyeség, anyu.

Anya: Nem, ez nem hülyeség, ez élettapasztalat.

Feleség: Mért? Mért nem jó nekik, ami jó?

Anya: Nem tudom, ilyenek. Csak azért tudnak küzdeni, ami nem az övéké. Ha megtudják, hogy az övéké vagy, már nem kellesz. Vagy kellesz, de csak úgy, mint egy vagyontárgy, a tévé például. Már megvagy, és nem akarnak elveszíteni, de tenni se tesznek érted. Nem vagy már különleges, megközelíthetetlen, csak egy háztartásbeli, arrébb lehet lökni, ha olyan a kedvük.

Feleség: De én nem akarom így.

Anya: Pedig így a legjobb, s te is ezt láttad otthon. Hiába akarsz majd másmilyen lenni, pont olyan leszel, mint én. Majd hallod, ahogy a hangom jön ki a szádon. Hiába mondod, hogy épp ezt a hangot nem akartad sohasem, a hang csak jön ki a torkodon, ahogyan az én torkomon is kijött az anyám hangja.



1.7 Jelen. Otthon


Férfi: Akkor még nem, de pár évvel később már hallottam, ahogy jött ki az anyád hangja a szádon, ahogy megjelentek az anyád vonásai az arcodon. Akkor tudtam, hogy mit jelent, hogy nézd meg az anyját, vedd el a lányát. Mert akkor tudtam meg, hogy azt az anyát kell onnantól néznem életem végéig, annak az anyának a hangját kell hallgatnom. Hiába hal meg, még életében megbújik a lányában, és ahogy telnek az évek, átveszi a hatalmat. Szétterjed az ereken és a hajszálereken, hogy átalakítsa azt a lányt épp olyanra, amilyen ő volt. Az a lány, aki azt mondja, hogy bárkihez csak az anyámhoz nem akarok hasonlítani, az a lány épp olyan lesz, épp azt az akaratot hajtja végre, ahogyan te is. És ő azt akarta, hogy ne mutasd ki, hogy szeretsz, és egy idő után már te is azt akartad, amit nem akartál.

Feleség: Mást se szerettek jobban.

Férfi: Nem érdekel, hogy mással mi volt. Ez egy hülye szokás máshoz hasonlítani. Én mikor mondtam, hogy valamelyik barátnőd, pedig mondhattam volna.

Feleség: Mit?

Férj: Mindegy, nem mondom, és te se mondd, hogy mást sem. Mert nekem ez kevés volt, akkor is, ha ez másnak elég lett volna. És hiába akartam többet, azt mondtad, hogy neked már ez is sok. Erőn felüli. Aztán meg, hogy van más dolog is, a gyerekek, meg a munka, meg már nem vagyunk annyi idősek, hogy így kéne. Az máskor van, hogy mindig együtt. Akkor, amikor kezdődik.

Feleség: De változtam, mert tudtam, hogy igazad van.

Férfi: Nem értem változtál, az a baj, hogy nem értem, csak magadért, amikor megnézted azt a rohadt sms-t, mert azt hitted, neked mindent szabad. A táskámban turkálni szabad, a telefonomban turkálni szabad. Amikor megtudtad, hogy van valaki más is, amikor elolvastad azt a rohadt smst, hogy ő mennyire szeret. Akkor azért, hogy azzal ne legyek boldog, azért változtál. Mert tudtad, hogy nem mehetek el, ha változtál, mert akkor mit mondok, mért megyek el? Akkor nem mondhatom, hogy azért, mert nem szeretsz, mert szeretsz, nem mondhatom, hogy azért, mert nem fekszel le velem, mert bármikor. Csak azért változtattál, hogy nekem ne sikerüljön újra. És akkor nem is sikerült. Mert én is azt hittem, hogy jó lesz, mert változtál. De később rájöttem, hogy elkéstél. Akkor visszatartottál, akkor még tönkrement egy érzelem bennem, de most már nem lehet, mert nem maradhatok abban az emlékben, amit ez a kapcsolat hagyott bennem, nem lehetek abban a fájdalomban, hogy hányszor nemszerettél ebben a lakásban.

Feleség: Látod, az is elmúlt.

Férfi: Mi múlt el?

Feleség: Akkor azt mondtad, nem tudsz nélküle élni, mert annyira szereted. Azt mondtad, hogy nem volt még ilyen, az sem, amit akkor éreztél, amikor velem. Azt mondtad, arra nem is emlékszel, hogy akkor mit, de most nagyon. És mi lett a vége, hogy elmúlt

Férfi: Elmúlt, mert elmulasztottam, de megvolt az ára. Te nem tudod, min mentem keresztül, s ha nem jön ez a másik, akkor végem, érted, érzelmileg teljesen kiürülök, senkit nem tudok szeretni, még a gyerekeimet sem, pedig azokat nagyon.

Feleség: Ez is elmúlik. Ha akarod, elmúlik. Megy, ahogy jött és majd ottmarad ez a hülye kis picsa, ott, ahol volt eddig is, ahonnét más nők férjeire vadászik. Pár hónap és te sem fogod érteni, hogy miért szeretted. Nem is tudom, hogy tudod szeretni. Ha őt tudod szeretni, akkor persze, hogy nem tudsz engem. Ha őt tudod szeretni, akkor te már tényleg nem vagy az, aki voltál, te egy másik ember vagy. Egy üres tekintetű unalmas libát, akinek egyetlen erénye, hogy húsz évvel fiatalabb nálad. Aki egy életkori adottsággal tud csak feltűnni.

Férfi: Nem bírod elviselni, hogy vele más lesz, hogy tőle megkapom azt, amit tőled nem.

Feleség: Azt hiszed, tiszta lappal tudsz indulni. Meg az a hülye nő is azt hiszi? Pedig nem, neked már olyan, hogy tiszta lap nincsen, érted, neked már csak olyan van, hogy az a lap tele van írva.

Férfi: Még van rajta hely, ne izgulj.

Feleség: Mindegy mi kerül még rá, ami volt, azt nem tudod kitörülni. Nehogy azt hidd, hogy elfelejtheted, az előző gyerekeidet, meg azt, hogy velem huszonöt évig.

Férfi: Nem akarom elfelejteni, ha el tudnám felejteni, akkor maradhatnék, de nem megy ki a fejemből.

Feleség: Az a baj, hogy te csak a rosszat mondod. Arról soha nem beszélsz, ami jó volt.

Férfi: Azt te mondod. Ha csak téged hallgatnak, azt hiszik semmi gond nem volt, hogy tökéletes volt minden, pedig csak azért volt, az, mert én elfogadtam, hogy úgy van, ahogyan te akarod. Most kirándulunk, most elutazunk, most meglátogatjuk a szüleidet, most elviszem a gyerekeket az oviba...

Feleség: Azt hittem, neked is jó így, hogy valaki kigondolja, hogy legyen, mert neked erre már nem maradt időd.

Férfi: Jó volt, de ha mást akartam volna, akkor nincs ez a huszonöt év.

Feleség: De nem akartál mást.

Férfi: Nem akartam, mert nem akarhattam és nekem a gyerekek nagyon fontosak voltak, meg én tényleg azt hittem, hogy egyszer majd megszeretsz, és azt mondod, hogy nem választhattál volna jobbat, mert nincsen olyan, hogy jobb.

Feleség: De én mindig tudtam, hogy ez így van.

Férfi: Mért nem mondtad meg nekem is.

Feleség: Azt hittem, tudod.

Férfi: Nem. Pont az ellenkezőjét tudtam.


A feleség sír

 

Férfi: Mért sírsz?

Feleség: Mert szar azzal szembesülni, hogy rosszul csináltam, hogy hülye voltam, de most már nem tudok változtatni rajta. Csak azon tudok, ami most van.

Férfi: Már nem tudom elhinni, hogy ez a változás értem van, csak azt, hogy azért, hogy soha ne legyek boldog. Eddig az volt, hogy a nemváltozástól voltam boldogtalan, most meg a változástól. Ha öt évvel ezelőtt, akkor még jó lett volna. Ha öt éve és miattam. De nem voltam olyan fontos neked, hogy értem. Csak az volt fontos, hogy kellek, és azért, mert kellek és mert nincs kedved egyedül maradni vagy egy másik férfit megszokni, aki persze öregebb is, meg szarabb kiszerelés, mert aki ebben a korban jól néz ki, az fiatalabb nőt választ. Én is azt választottam. Nem akarsz egy másikra mosni, meg elviselni a hülye szokásait. Hülye szokásokat egyszer fogad el az ember az életében, kétszer már nem tud.

Feleség: Nem azért változtam meg, hanem mert szeretlek.


Csend


Feleség: Nem mondasz semmit?

Férfi: Nehéz elhinni.

Feleség: És annak a nőnek elhiszed?

Férfi: El.

Feleség: Pedig ő sem akar mást. Nem a te életedet akarja, hanem az övét, hogy gyerek meg nagyobb lakás és egy olyan férfi, akivel ezt végigcsinálja. Azt hiszi, neked ez olyan lesz, mint neki, de neked ez már csak olyan lesz, hogy ismétlés. Minden után tudod, mi jön, és azt is, hogy mennyibe kerül. És neked erre már nem lesz se pénzed, se erőd. Pár hónap alatt eleged lesz belőle.

Férfi: Nem biztos.

Feleség: Dehogynem. Vagy el tudod képzelni magadat, hogy babakocsit tologatsz a Városligetben?

Férfi: Mért ne tudnám.

Feleség: Mert ötven éves vagy.

Férfi: De nem látszom annyinak.

Feleség: Hát mennyinek?

Férfi: Harmincnyolcnak.

Feleség: Harmincnyolcnak? Nem gondoltam volna, hogy negyven alá mész. Félhomályban nézel tükörbe, vagy mi?

Férfi: Amikor vele megyek be a boltba, akkor azt mondják, hogy szia.

Feleség: Csak azért, mert gondolják, hogy azt akarod hallani, hogy azért van neked ilyen fiatal nő, mert olyannak akarsz látszani, akinek azt lehet mondani, hogy szia, de különben pontosan tudják, hogy hány éves vagy, és amikor kilépsz a boltból, tudod, mit mondanak az eladók?

Férfi: Mit?

Feleség: Hogy ez a szerencsétlen nő is jól beválasztott egy öreg krapekot. És elmesélnek egy hasonló történetet, ahol a nő jól megszívta, mert egy rigolyás fasz mellett kellett töltenie húsz évet, amikor végre meghalt. És ebből a húszból tizet tolókocsival jártak kirándulni.

Férfi: Ezt csak azért mondod, mert te nem.

Feleség: Mi az, hogy nem? Épp annyi vagyok, mint te, vagyis kettővel fiatalabb.

Férfi: De nem látszol fiatalabbnak, mert a nők nem látszanak, a nők annyi évesnek látszanak, ahány évesek.

Feleség: Mindenki annyi évesnek látszik, hiába öltözik úgy, mint a saját gyerekei.

Férfi: Nem, szerintem, rólam nem látszik, hogy annyival öregebb vagyok nála. Mi jól mutatunk együtt.

Feleség: Azt hiszik, hogy egy pedofil vagy, aki rászállt a lányára.

Férfi: Nem bírod elviselni, hogy nekem valami jó.

Feleség: Csak figyelmeztetni akarlak, hogy készülj arra az időre is, amikor rossz lesz. Különben is milyen nő az, aki összeáll a tanárával, ráadásul diploma után.

Férfi: Belém szeretett.

Feleség: Ezt te el tudod hinni? Nem emlékszel, mennyire undorító volt, amikor azok a negyvenes tanárok rászálltak a tanítványokra, meg azok a csajok, akik összeálltak velük, nem emlékszel, milyenek voltak. Tele a fejük apakomplexussal. Csak azért kellett nekik a tanár. Aki fiatalabb volt, azt nem látták férfinak, csak az apjukkal tudtak baszni, érted, vagy mert hülyék voltak és rettegtek a szigorlattól, s ahogy átmentek rögtön dobták az öreg kecskét, annak meg ott marad romokban a családja, meg az érzelmi élete. Addig azt hitték, mennyire szeretik őket, s a végén kiderült, hogy annyira sem, mint korábban a feleségük. Külső körülmények miatt lettek választva, nem azért, mert érdekes emberek, meg jól néznek ki.

Férfi: Ő nem olyan.

Feleség: Dehogynem, csak neki mindent elhiszel, nekem meg semmit. De mi lehet benne olyan különös, amit én nem tudok megadni neked? Ami elfeledteti veled, hogy közösen mennyi mindenen át, meg hogy én tudok rólad mindent, olyat is, amit már nem tudsz senkinek elmondani, mert nem lesz rá időd. Mit tud?

Férfi: Szép.

Feleség: Én nem?

Férfi: Már nem látlak annak.

Feleség: Akkor tényleg menj innen a francba, érted, nekem is egy olyan ember kell, akinek én vagyok a legfontosabb, akinek nem vagyok egy öreg nő, mert én sem érzem magam annak, aki kedves velem, aki meg tud ölelni, azért, mert szeret. Azért nem kell, hogy maradj, mert szánalomból. Vagy mert kényelmesebb itthon, mert bevált már a mosógépünk.

Férfi: Nem akartam maradni. Csak eddig maradtam, de most már nem.

Feleség: A gyerekeknek szóltál.

Férfi: Nem.

Feleség: Úgy mész el, hogy nem tudnak róla.

Férfi: Soha nincsenek itthon.

Feleség: Akkor is, neked ennyi, így le tudod zárni, ami eddig a legfontosabb volt?



1.8 Emlékjelenet, a férfi és a feleség érkeznek haza, otthon a szülők, mint gyerekvigyázók.


Férfi: Utálom, hogy ők vigyáznak rájuk.

Feleség: Másnak nem tudunk szólni. A te anyád vidéken, fizetni meg nem tudunk érte.

Férfi: Állandóan könyörögni nekik, olyan, mintha szívességet tennének, pedig az ő unokáik.

Feleség: Azt akarják érezni, hogy ők is fontosak, nem olyan, hogy csak csettintünk és nekik már jó.

Férfi: A gyerekek is azt fogják érezni, hogy ők a fontosak és nem a szüleik. Pedig én azt szeretném, hogy mi együtt négyen, hogy az legyen a legfontosabb.

Feleség: Az a legfontosabb.

Férfi: Neked is?

Feleség: Nekem is.

Férfi: Nem a szüleid? Néha olya, mintha csak rájuk gondolnál, hogy nekik legyen jó.

Feleség: Nem, csak azt akarom, hogy a gyerekeknek legyenek nagyszüleik, hogy tartozzanak valahová.

Férfi: De pont hozzájuk?

Feleség: Jó, hagyjuk, mert meghallják.


Belépnek, szülők merev arccal fogadják őket

 

Feleség: Sziasztok, minden rendben?

Anya: Sziasztok.

Feleség: Valami baj van?

Anya: Már nincs.

Feleség: Mért volt? Alszanak nem?

Anya: Alszanak, mert lefektettük őket.

Feleség: De megfürdettük, meg ágyban voltak már mikor elmentünk.

Anya: De előjöttek, mert úgy vannak nevelve, hogy előjönnek.

Feleség: Örültek, hogy itt vagytok

Anya: Ha aludni kell, akkor aludjanak, ne örüljenek. Akkor örüljenek, amikor örülni kell.

Feleség: Mi az a papír az apunál?

Apa: Ez csak egy papír.

Feleség: Jó, de mért van nálad az a papír?

Anya: Felírtunk pár dolgot.

Feleség: Mit?

Anya: Hogy mit kéne másképp csinálni.

Feleség: Mármint hogy kinek kéne másképp?

Anya: Nektek a gyerekekkel.

Feleség: Anyu, ez nem a ti dolgotok.

Anya: De a mi dolgunk is, mert nélkülünk nem is tudnátok. Most is mi vigyáztunk rájuk.

Férfi: Én most innét kimegyek, mert ezt nem lehet elviselni, de rendezd el, mert jobb, ha te és nem én, mert ha én, akkor búcsút vehetsz tőlük egy életre.

Anya: Persze, menj csak ki, téged úgysem érdekelnek a gyerekeid.

Férfi: De érdekelnek, a mama nem érdekel, hogy mit mond, az nem érdekel.

Feleség: Majd én, tényleg menj ki.


Férfi kilép a jelenetből, de hallótávolban marad


Anya: Akkor olvasd fel az elsőt.

Feleség: Nehogy felolvasd, apu, nehogy! Nálatok úgy viselkednek, ahogy ti akarjátok, de otthon úgy, ahogy mi.

Anya: Olvasd csak fel, hogy mire gondoltunk.

Apa: Olvasom.

Feleség: Nehogy elkezd, apu, nehogy elolvasd.

Apa: De az anyád azt mondta, hogy olvassam, akkor ne?

Feleség: Nem érted, én ezt nem akarom hallani.

Anya: Olvasd már, mert azt nem lehet hagyni, hogy a gyerekek lemenjenek a játszótérre egyedül.

Feleség: Már elég nagyok, a játszótér meg itt van a ház előtt.

Apa: Akkor olvasom.

Feleség: Ne olvasd, nem hallod, ne olvasd, mert nem akarom, mert ez nem tartozik rátok, hogy mi hogyan neveljük a gyerekeinket. Rám mért nem figyeltetek, mikor gyerek voltak, hogy minden délután a nagymamánál kellett unatkoznom, meg hétvégén is, rám mért nem?

Anya: Erre rosszul emlékszel, nagyon is sokat voltunk együtt, nem jártunk el esténként, mint ti.

Feleség: Egy hónapban egyszer, legfeljebb!

Anya: Olvasd, hallod olvasd!

Apa: Most akkor mit csináljak?

Feleség: Menjetek innen a francba, értitek, menjetek innen! Mindig csak azt akartátok, hogy nektek legyen jó, azt soha nem, hogy nekem, és most is azt akarjátok, hogy úgy legyen minden, ahogy ti akarjátok.

Anya: Az anyád vagyok, nem viselkedhetsz így!

Feleség: Menjetek a francba, nem értitek, menjetek a francba!


A lány tuszkolja őket ki

 

Feleség: Menjetek, menjetek.


Csend


Feleség: Ezt azért nem kellett volna.

Férfi: Jól csináltad, mást nem csinálhattál. A mi gyerekeink, úgy kell nevelnünk, ahogyan mi akarjuk.

Feleség: Lehet, hogy nem tudjuk őket megkérni máskor.

Férfi: Nem baj, akkor maradunk itthon. Jó itthon együtt. Ez a legjobb.

Feleség: De bánt, hogy ilyen voltam velük.

Férfi: Az a baj, hogy elfelejtik, és egy hét múlva ott folytatják, ahol abbahagyták. Főleg, mert látják rajtad, hogy mennyire bánt. Ezzel tartanak fogva. Hogy lelkiismeret-furdalás. Ez az ő fegyverük. De hiába, mert nekünk nem tudnak ártani. Ugye nem?

Feleség: Nem. Biztos, hogy nem.

Férfi: Sokszor elég csak arra gondolni, hogy ott szuszognak a másik szobába és már az is jó, már az is, hogy ezt gondolom.


1.9. Otthon, újra a jelen


Feleség: Ki tudsz ebből lépni?

Férfi: Majd felhívom őket telefonon.

Feleség: Telefonon? És mit mondasz, hogy elköltöztél otthonról, csak elfelejtetted nekik megmondani.

Férfi: Felnőttek, már nem olyan, mintha ötévesek volnának.

Feleség: Azért mégiscsak a gyerekeid.

Férfi: Ha nem mondanám, észre se veszik, hogy nem itt lakok.

Feleség: Rajtam látni fogják.

Férfi: Ne mutasd nekik.

Feleség: Nem tudom nem mutatni. Most esett szét az az élet, amit eddig éltem, amiről azt hittem, mindig lesz, és ne mutassam?

Férfi: Már régen szétesett, én szóltam, amikor épp esett szét, de nem akartál odafigyelni.

Feleség: Már megint, hogy mi volt? És abból is csak a rossz.

Férfi: Mert az volt.

Feleség: De már nincs az.

Férfi: De itt van a fejemben az emléke, és én azzal az emlékkel már nem tudok továbbélni.

Feleség: Hozzá vagy szokva ahhoz, ahogy eddig éltél, nem leszel képes újra megcsinálni, hogy család. Tönkre fogsz menni.

Férfi: Lehet, de legalább tudok örülni annak, hogy vagyok, hogy tudom, hogy én vagyok az, aki tönkremegy. Hogy én leszek, érted, végre önmagam, nem egy nőnek a függvénye, nem egy házasság függvénye, a gyerekek apja, a te férjed, a család fenntartója, soha nem voltam az, hogy én.

Feleség: Most se leszel. Mellettem még az lehettél volna, mert már nincs az a szorítás, hogy a gyerekekkel mi lesz. Én csak azért mondtam, hogy ez vagy az legyen, mert a gyerekek. De most már ez nincs, és én engedtem volna, hogy azt csináld, amit akarsz.

Férfi: Ő is olyan, hogy engedi, mert neki az kell, hogy én olyan legyek, amilyen tényleg vagyok.

Feleség: Meddig?

Férfi: Mindig.

Feleség: Amíg meg nem születnek a gyerekek. Akkor nem tudsz mást csinálni, csak azt, amit velem. Elkezded újra, csak már hulla fáradtan, minden időd arra fog menni, nem tudsz magaddal foglalkozni. De ennyi évesen ezt már senki nem tudja végigcsinálni, ott fogsz állni hetvenévesen, hullafáradtan és nem lesz kedved tovább élni.

Férfi: Lehet másképp is, nem csak úgy, mint veled.

Feleség: Nem lehet, mert azért volt így, mert te is így akartad, csak most azt hiszed, nem. Azt hiszed, hogy most tényleg az lehetsz, aki vagy, pedig egy percig se tudsz majd arra gondolni, hogy ki vagy te valójában. És mással se beszélheted meg, mert ő pontosan tudja, hogy mire kell figyelni, hogy nehogy legyen egy újabb cicababa. Ő ismeri a te kis játékaidat, tudja mit jelent, hogy elmegyek a Marcival egy sört meginni. Hát nem, a Marcival már nem fogsz többet sört inni, még akkor se, ha akarnál vele. Ne félj, nem lesz olyan hülye, mint én, hogy csak akkor tűnik fel, amikor bejelented a családi telefoncsomagba. Egy szabad perced se lesz, levegőt nem fogsz tudni venni mellette, és hiába fekszik ott minden este egy fiatal nő, te nem tudsz mit kezdeni vele, mert a kezedet nincs erőd rátenni a bőrére. Persze, tudom én is, hogy most elkezdődik egy újabb felvonás, de abban már te húzod a rövidebbet. Amikor már te hetven leszel, neki még akkor is az ötvenesek kellenek, érted, ez is pszichológia, mert az apja akkor hagyta el őket, amikor épp annyi volt. Neki így maradt meg az apa. És újra meg fogja találni azt a férfit, aki behelyettesíthető ebbe az apaképbe. És egyszer csak azt veszed észre, hogy nem vagy neki fontos, érted, épp, amikor a legjobban rászorulnál, amikor segítenie kéne, akkor nem fog ráérni, mert az a másik férfi elveszi minden idejét, neked már nem jut semmi. Rádfogja, hogy szar a szíved és szanatóriumba küld, hogy nyugodtan együtt legyen a másikkal. Ez fog történni veled, egy hülye hiúsági ok miatt, mert azt hiszed, hogy te még megteheted, holott ez csak egy szociológiai állapot, hogy a férfiaknak lehet.

Férfi: Biológiai is.

Feleség: Attól, hogy van eleven spermium benned, az életkorod nem változik.

Férfi: Nem véletlen, hogy így vagyunk megteremtve.

Feleség: Nehogy a teremtéssel magyarázd, hogy rohansz a farkad után.

Férfi: Én már a farkam miatt nem kefélek, csak azért, mert szeretem.

Feleség: Ez senkinek nem jön össze.

Férfi: Lehet jól csinálni.

Feleség: Szerintem nem.

Férfi: Azt hiszed, aki marad, az jól dönt. Azzal nem számolsz, hogy annak milyen az élete, hogy marad a semmi, a teljes kiürültség.

Feleség: Nyugodtan dögölhet a tévé előtt, meg ihatja este a söröket, más nem kell nekik.

Férfi: De nekem kell.

Feleség: Dehogy kell. Egy hónapot nem adok, és rohannál vissza, de sajnos akkor már ide nem lehet.

Férfi: Most ezzel fenyegetsz. Egyáltalán nem akarok hozzád visszajönni, soha többet.

Feleség már nem indulatosan: Csak amiatt van ez az egész, mert túl sokáig élünk. Régen ebben a korban már meghalt az ember, vagy annyira öreg volt, hogy alig volt hátra. Nem gondolhatott arra, hogy fiatal nő, az öregtől meg már hányingere volt. Senkinek nem volt foga, kihullott a hajuk, büdösek voltak, meg betegek. Most meg itt van még harminc év, és nem tudja az ember, hogyan töltse el, hogy ne unatkozzon. Nem szól ez az egész semmiről, csak az unalomról.

Férfi: Megyek.

Feleség: Rossz lesz, hogy nem leszel.

Férfi: Előbb kellett volna ezt érezni.

Feleség: Soha nem tudsz olyat mondani, hogy te is sajnálod? Azt hiszed, ettől jobb lesz nekem, hogy azt érezteted, hogy miattam kell elmenned?

Férfi: Mindegy, hogy ki miatt. Régebben fontos volt, most már nem. Szia.

Feleség: Minden egyszerre megy tönkre.

Férfi: Mi az a minden.

Feleség: Hogy az anyám is.

Férfi: Az természetes, hogy ő, az lenne rossz, ha valaki más. Te vagy a gyerekek.

Feleség: Akkor is olyan, hogy valami megszűnt, elszakadt, nincs már mögöttem senki. És most, hogy elmész, már mellettem se.




2. jelenet


Utca, a színpadon a két kijelölt hely előtti tér, a férfi telefonál


Szia. Valamit el kell mondanom. Nem tudunk találkozni? Jó, ha nem, akkor most így telefonban. Csak nem olyan könnyű. Jó, mondom, csak egy kicsit nehéz. Szóval, hogy mától nem leszek otthon minden este. Azt, hogy tulajdonképpen máshol leszek esténként. Úgy, hogy elköltözöm. Igen, van valaki, de nem azért, hanem mert anyuval nem volt már úgy jó. Szóval nagyrészt miatta. Tudom, hogy ő nem költözött el, de csak az egyik tud. Logikai alapon. Ha én nem költözöm, akkor biztosan neki kellett volna, hogy ne romoljon minden el abból, ami korábban jó volt, de most úgy alakult, hogy én.

Nem, nem tudtam veled leülni, mikor ültem volna le, amikor te nem vagy itthon sohasem, meg a testvéred se. Most is mondtam, hogy találkozzunk, de nem érsz rá. Jó, tudom, hogy a vizsgák miatt. Különben nektek már ez a család amúgy is a múlt. Tudom, hogy erre nem gondoltatok, de akkor is, te is mással vagy elfoglalva, már nyaralni sem megyünk együtt sohasem, már egy hetet sem bírtok ki velünk. Nem, nem azt akarom ezzel, hogy miattatok, hanem hogy ez már nem olyan, mint amikor kicsik voltatok. Hogy már csak mi vagyunk otthon, az anyu meg én. És ahol eddig ti voltatok, ott nincs senki. Amikor meg hazajöttök, már alszunk, amikor meg ébredünk, akkor ti alszotok, ha egyáltalán hazajöttök. Szóval ez a kapcsolat érzelmileg már amúgy is átalakult, meg talán jobb is lesz, hogy nincs rajtatok az a nyomás, hogy az apátok, mit akar. Persze ettől még az apátok vagyok, szóval, bármivel fordulhattok hozzám, meg azért majd leszünk együtt, ha ti is akarjátok, mert nekem mindig ti lesztek a legfontosabbak. Nem, attól, hogy elköltözöm, ez nem változik. Nem azért csinálom, mert nem számítotok, de nekem is kell, hogy valami jó legyen. Nem, nem egy rossz emberhez, majd megismeritek. Jó tudom, hogy nem érdekel, de biztos majd megismeritek, amikor találkozunk, és látni fogjátok, hogy miért, hogy mért épp őt választottam. Persze, ha nem akarjátok, nem kell megismerni. Nem, szeretni sem kell. Igen, fiatalabb. De nem csak azért. Hanem, mert szeret. Az anyu is meg én is őt, de annyira nem, hogy együtt. Inkább, mintha testvérek lennénk, nem úgy, ahogy régen, hogy nő meg férfi. Neki is így lesz jobb. De még találhat valakit, ha akar. Megmondod majd a Dávidnak is. Felhívnám, de nem veszi fel. Jó, akkor próbálom még, de azért mondhatod, ha te előbb találkozol vele. Akkor ne mondd, majd én, vagy amúgy is észreveszi... Jó, akkor szia.


Telefonál, füléhez teszi a kagylót, elveszi, zsebreteszi a telefont, továbbmegy

 


3. jelenet


3.1 A szerető otthona, férfi belép



Férfi: Szia. Nem késtem, ugye, ahogy megbeszéltük.

Lány: Ha leszámítjuk azt a másfél évet, amióta erre várok.

Férfi: Ez az én tempóm, mit csináljak, nem ment gyorsabban. Huszonöt év meg két gyerek, nálam pont ennyi ideig tart.

Lány megsimogatja a férfit: Jó, tudom.

Férfi: Meg az is idő volt, hogy én is akarjam azt, amit te akarsz, hogy ne azért legyen gyerek, mert miattad, hanem mert én is szeretném...

Lány: Jó, jó csak vicceltem.

Férfi: Nem volt jó vicc.

Lány: Eszel valamit?

Férfi: Nem, vagy majd később.

Lány: Azt csináltam, amit meséltem, olyan padlizsános húst, csak már kihűlt.

Férfi: Kihűlt?

Lány: Már délután megcsináltam.

Férfi: De megbeszéltük, hogy most jövök, nem késtem.

Lány: Ideges voltam, valamit kellett csinálnom. Azt hittem, most se jössz, hogy hiába mondod, az lesz, mint máskor, hogy majd később, egy hónap múlva.

Férfi: De nem az lett.

Lány: Nem. Csak már annyira féltem, hogy most se mered, hogy hiába szeretsz, ha lépni kell, nem tudsz.


A nő közeledik, megsimogatja a férfit, megcsókolják egymást,  kis csend

 

Férfi: Valami baj van?

Lány: Nem tudom. Annyira vártam, hogy gyere, és most furcsa, hogy tényleg itt vagy. Hogy itt van a táskád.

Férfi: Valamiben el kellett hozni a ruháimat.

Lány: Nem is tudom elhinni.

Férfi: Visszamenjek?

Lány: Hülye vagy, csak azt akarom mondani, hogy mennyire más az, amikor az ember vár valamit és az, amikor meg is történik.

Férfi: Más, azt biztos, hogy más. Mától semmi nem úgy lesz, mint eddig. Alig aludtunk párszor együtt, most meg minden éjszaka. Együtt fogunk lefeküdni, meg együtt kelünk fel.

Lány: Velem, ez még soha sem volt. Eddig mindig egyedül. Ez volt az alap, hogy nincs velem senki.

Férfi: Nekem meg olyan nem volt, hogy egyedül, akkor se, ha a feleségem elutazott, mert akkor meg voltál te.

Lány: Tiszta ágyneműt húztam, olyan szivecskéset. Örülsz?

Férfi: Örülök.

Lány: Nehéz volt?

Férfi: Micsoda?

Lány: Eljönni.

Férfi: Szerinted?!

Lány: Most komolyan.

Férfi: Nem tudom.

Lány: Hogyhogy nem tudod?

Férfi: Hiába akarja az ember, rossz ilyet megtenni. Amúgy meg semmi nem volt. Összedobtam pár cuccot, hazajött, még egy vita. Minden úgy, mint két napja például, csak az a különbség, hogy most nem a kamrába mentem egy üveg borért utána, hanem hozzád.

Lány: Most már nem lesz olyan nehéz, nem kell este innod, hogy kibírd.

Férfi: Hát nem, most ihatok csak úgy ok nélkül.

Lány: Jaj, de hülye vagy. Tudod, mire gondolok!

Férfi: Mire?

Lány: Hogy nem kell többet gondolkodnod, hogy mit csinálj, hogy most velem vagy vele. Az a legfárasztóbb. De most eldőlt, hogy velem.

Férfi: Persze, csak mégis az van, hogy szétbasztam valamit. Meg hogy neki mennyire rossz lesz ezután, hogy egyedül. Biztos nem lehet egyszerű egy ilyen korú nőnek újra találni valakit. Ha egyáltalán akar.

Lány: Mért ne akarna?

Férfi: Nem biztos, hogy lesz kedve egy új emberhez hozzászokni. Ráadásul egy öregebbhez, aki tele van rossz szokásokkal, amiket már kínszenvedés elfogadni.

Lány: Senki nem akar egyedül maradni.

Férfi: Furcsa arra gondolni, hogy lesz valaki, meg hogy ki lesz az.

Lány: Nem mindegy?

Férfi: Hát nem teljesen.

Lány: Mért?

Férfi: Csak. Mindegy, nem tudom elmagyarázni. Ez olyan, hogy annyi év után valaki mással, amikor eddig neki csak én voltam. Ő nem olyan volt, hogy más férjével...

Lány: Most ezzel mit akarsz mondani?

Férfi: Semmi, csak tényleg szar dolog egy ilyet felrúgni. Azt érzi az ember, hogy ebben ő is benne van.

Lány: Te nem tehetsz róla, ha ő nem olyan, amilyen, akkor nem ez lesz.

Férfi: De lehet, hogy csak azért volt olyan, mert én olyannak láttam.

Lány: Azt hitte mindig úgy lesz, ahogy ő akarja. Leszarta, hogy veled mi van.

Férfi: Tudom, de akkor is. Ráadásul épp, amikor meghalt az anyja.

Lány: Mennél később döntesz, annál több ilyen dolog történik. Ha előbb eljössz, akkor ez nem történik meg.

Férfi: Nem hal meg?

Lány: Meghal, csak nem akkor, amikor épp eljössz.

Férfi: Furcsa, hogy mért pont most. Mintha valamit jelentene.

Lány: Nem jelent semmit.

Férfi: És ha mégis?

Lány: Mit?

Férfi: Utolsó figyelmeztetés, hogy ne hagyjam ott őket.

Lány: Ez hülyeség. Odajöttél, ahol jó neked.

Férfi: Most igen, de lehet, hogy a figyelmeztetés arra szólt, ami majd öt év múlva lesz.

Lány: Akkor is jó lesz. Tudom, hogy jó lesz.

Férfi: Senki nem tudja, mi lesz.

Szerető: Ha ott maradsz, akkor sem

Férfi: De azt igen, hogy kevesebbe kerül.

Lány: Ha szarul érzed magad, akkor a kevesebbet is nehéz összeszedni.

Férfi: Vannak objektív dolgok. Hiába érzem magam negyvennek, amikor ötven vagyok és mire ebből a szar országból lesz valami, addigra hetven leszek. Hogy ott fogok nyögni valamelyik kórházban, mert szétesett bennem valami, mondjuk a keringési rendszerem, átvizesedik a testem, te meg alig ötven évesen...

Lány: Jaj, hagyd már abba! Tudod, mennyire szeretlek!

Férfi: Majd nézhetem, ahogy az orvosok mondják, hogy mennyire jól nézel ki, amikor meg behívnak az irodába, akkor meg, hogy örüljön, ha meghal, magának még van lehetősége valami újat kezdeni és rögtön ajánlatot is tesznek a temetés utáni hétre.

Lány: Jaj, olyan hülye vagy. Mért kell mindig a rosszat mondani?

Férfi: Nem tudom, csak ez jön, ehhez szoktam hozzá. Biztos, mert annyira sok rossz volt eddig az életemben.

Lány: Most már nem lesz! Szeretlek, és ennek semmi köze ahhoz, hogy hány évesek vagyunk. És annak is mennyire lehet örülni, hogy gyerek. És ez nem olyan, hogy ismétlés, mert ez a miénk lesz, a tiéd és az enyém. Ebből a szerelemből lesz.

Férfi: Tudom, csak tényleg nem egyszerű újrakezdeni.

Lány: Biztos nehéz, de gondolj arra, mi lett volna akkor, ha nem változtatsz, hogy milyen lenne vele tíz év múlva.

Férfi: Mért, milyen?

Lány: Nem olyan nehéz elképzelni. Gondolj azokra a napokra, amikor már semmit nem akarsz, nem tudod, miért kell leélni a hátralévő időt, csak ülsz otthon a feleséged mellett, bambulod este a tévét, sört vedelsz, éjjel pornófilmekre vadászol az interneten, és várod, hogy egyre öregebb legyél. Ezt te se akarhatod.

Férfi: Nem, dehogy akarom, de mégis félek, hogy nem fogom bírni.

Lány: Olyan erős vagy. Csak a család gyengített le, mert mindent kifacsartak belőled. Senki nem gondolja, hogy annyi idős vagy, amennyi.

Férfi: Olyan jó, azt érezni, hogy szeretlek.

Lány: Nem kell félned. Én mindig leszek neked. Mellettem használni tudod magadat és aki használja magát, annak nem áll le az agya, nem puffad fel a teste. Soha nem lesz olyan, hogy öreg. Tudod, miért nem dugnak a haverjaid?

Férfi: Honnét tudod, hogy nem.

Lány: Te mondtad.

Férfi: Ja, akkor tényleg tudod. Miért?

Lány: Mert nincs kivel. A feleségüktől már undorodnak, más meg nincs, mert kövérek, meg kopaszok, részegek vagy unalmasak. Érted, és szépen visszafejlődött a farkuk.

Férfi: Mit csinált a farkuk, visszafejlődött?

Lány: Jó, nem a farkuk, hanem az érzelem bennük, érted, amitől fel tud állni a farkuk. Kiüresedtek. Neked más, mert te választhattál. Azok meg csak azt választhatják, hogy lassan tönkremennek, még pár hóbort, horgászás, tenisz, meg ivás a haverokkal, néhány csörte otthon az öreg nővel, hogy miattuk ment szarrá az életük, aztán atomjaikra bomlanak. Jóságos nagyapák lesznek belőlük, de csak azért, mert alig maradt agysejtjük a sok ivástól. Csak mert lebutultak, mert különben gonosz vénemberek, akik teljesen megkeseredtek a sorsuktól. Olyanok, mint a pszichiátrián, csak vigyorognak, meg várják az öreg ápolónőt, hogy rájuk kiabáljon, hogy vegyen tiszta gatyát, meg húgyfoltos a pizsamája, miért nem tud rendesen pisálni, meg ne fingja tele a lakást, mert nem fogják a gyerekek elhozni az unokákat ebbe a bűzbe, meg különben is nem büntetheti a sors azzal, hogy zöldövezeti környezetben él, mégis ebben az egészségtelen szagban kell töltenie az öregkorát.

Férfi: Azért ez egy biológiai folyamat. Mindenki szétesik.

Lány: Lehet lassítani. Harmincévesen még mindenki egyforma, de két ötven éves között már lehet tíz év különbség is.

Férfi: Tíz év? Tényleg?

Lány: Még több is.

Férfi: Akkor lehet, hogy egyszer mi még egyidősek leszünk?

Lány: Engem nem érdekel ez a korkülönbség, már mondtam neked, hogy nem. Különben hetvenévesen is lehet valaki olyan erőben, mint egy negyvenéves, ha nem adja meg magát az öregedésnek.

Férfi: De azért a hetvenévesekhez nem vonzódsz? Szóval csak ötven körül kell féltékenynek lenni,

Lány: Egyáltalán nem kell, én téged szeretlek, csak azt akartam mondani, hogy lehet egy hetvenéves is intenzív, meg erős, meg nyitott a világra.

Férfi: Nyitottnak lenni a világra, akkor, amikor épp csukódik. Ez vicces. Vagy jó erőben meghalni! Ez lehetne egy új fitneszprogram: Halál jó erőben!

Lány: Nem meghalni, hanem élni addig, amíg élsz. Örülni annak, hogy vagy. Hogy azt a helyet a földön, amit te foglalsz el, épp te foglalod el, nem más, hogy ez milyen jó, hogy ott te lehetsz.

Férfi: Nem tudom most ezt a jót átélni, mert szar a kedvem. Szívesen átadnám a helyemet másnak, legalább egy pár hétre.

Lány: Nem lehet, úgyhogy jobb örülni annak, hogy ott vagy, ahol vagy.

Férfi: Tudom.

Lány: Gyere, feküdjünk le. Holnap már biztos jobb lesz, meg minden nap egy kicsit jobb, meg majd rendeződik a gyerekekkel is.

Férfi: Persze, tudom, bár olyan, mint régen volt, már soha nem lesz.

Lány: Amúgy se lenne. Felnőttek.

Férfi: Persze, de mégis. Te is átestél ezen. Tudod milyen.

Lány: De akkor én még csak tizennégy voltam.



3.2 Emlékjelenet


Apa: Meg kéne valamit beszélnünk.

Lány: Nem lehet máskor? Sietek. Matekszakkör.

Apa: Ez fontosabb. Elviszlek kocsival és akkor.

Lány: Jó.


(Kocsiba szállnak)


Lány: Mondod?

Apa: Mondom, csak nem olyan könnyű.

Lány: Öt perc az iskola, úgyhogy nincs sok idő.


Kis csend


Apa: El fogok költözni.

Lány: Otthonról?

Apa: Igen.

Lány: Mennyi időre.

Apa: Végleg.

Lány: Ezt hogy érted, hogy nem jössz haza sohasem.

Apa: Nem.

Lány: Nem úgy érted?

Apa: Mi az, hogy nem úgy értem?

Lány: Hogy nem jössz haza sohasem.

Apa: De úgy értem.

Lány: Anyu tudja?

Apa: Még nem. Gondoltam, előbb veled, mert nekem te fontosabb vagy.

Lány: Ha fontosabb lennék, nem mennél el.

Apa: Az anyád miatt. Nem bírom már mellette, és nem akarom, hogy az is elromoljon, ami régen jó volt.

Lány: Régen jó volt?

Apa: Igen, legalábbis azt hiszem, nem volt mindig rossz.

Lány: Akkor most mért nem?

Apa: Megváltoztunk, de főleg anyád.

Lány: Nem vettem észre. Pont olyan, mint régen.

Apa: Én észrevettem. Olyan lett, amilyen nem szeretett volna lenni.

Lány: Milyen?

Apa: Mint az anyja.

Lány: Hagyd a nagymamát, nem is él már.

Apa: A szelleme itt maradt az anyádban.

Lány: Van valakid?

Apa: Van.

Lány: Ja, akkor már értem, akkor ő fontosabb nálam.

Apa: Nem azért megyek el, mert van.

Lány: Amíg nem volt, addig nem volt olyan rossz otthon.

Apa: De, pont azért lett, mert rossz volt otthon. Majd meg fogod ismerni, és biztos meg is fogod szeretni.

Lány: Nem fogom.

Apa: Jó, nem kell, ha nem akarod.

Lány: Nem akarom.

Apa: Azért én mindig az apád leszek, tudod, akkor is, ha nem otthon lakok, bármikor, ha kellek, csak hívj.

Lány: Az már nem lesz olyan.

Apa: Mi?

Lány: Hogy nem tudod, mi van velem, csak azt, amit vasárnap megkérdezel, de nem látod, hogy lefekszem, meg hogy felkelek, és hogy fáj valamim, hogy beteg vagyok és este nem főzöl nekem, hogy az anyunak nincs ideje, de te csinálsz sajtostésztát, mert azt szeretem, és nem fogjuk enni a sajtostésztát együtt és nem nevetünk azon, hogy tejfülös lett a szánk széle.

Apa: De ettől még mi egyek vagyunk.

Lány: Egyek, csak külön.



3.3 Jelen, a lánynál


Lány: Még három hónapig volt otthon, amikor mondta, hogy elmegy, de már úgy néztem csak rá, hogy nincs is ott, csak az árnyéka van ott, hogy mindig másra gondol. Amikor rám néz, azt gondolja, hogy mért nem azt a nőt nézi, akit szeret.

Férfi: Azért ez szemétség volt tőle.

Lány: Mi?

Férfi: Hogy nem az anyáddal beszélte meg.

Lány: Azt hiszem én tényleg fontosabb voltam neki, mint az anyám. Azt akarta, hogy én engedjem el.

Férfi: Később se mondta el?

Lány: Nem akarta. Azt gondolta, egyszer majd elköltözik, amikor veszekednek. Nem azért, mert lett valaki, hanem mert az anyámmal nem lehet élni.

Férfi: Az egészet az anyádra akarta lőcsölni.

Lány: De az anyu végül is megtudta, mert az egyik kolléganője elmondta, hogy milyen jó lehet, hogy ő az apám felesége, de azért az rossz, hogy a nők. Az anyám meg kérdezte, hogy milyen nők, az a kolléganő pedig megnevezte az apu titkárnőjét.

Férfi: A nők mennyire szemetek tudnak lenni. Egy férfi ilyet soha nem..

Lány: És amikor az anyu kiabált otthon, hogy mért nincs otthon az apu, akkor én mondtam, hogy dolgozik, de az anyu csak kiabált, dolgozik, azt hiszed, hogy dolgozik?


3.4.  Emlékjelenet. Az anya rángatja a lányt, először ki a jelenből, majd végig a színpadon


Anya: Azt hiszed?

Lány: Igen. Tudom, hogy dolgozik.

Anya: Gyere, gyere, majd meglátod, hogy milyen. Nem olyan, amilyennek te hiszed. Minden többet ér neki, mint te. Az a hülye picsa is többet ér, mint a lánya. Nehogy azt hidd, hogy érted bármit megtenne. Dehogy! Ha ott van a nő, akkor az bőven elég neki.

Lány: Anya, most hová rángatsz, hallod, nem akarok menni.

Anya: De jönnöd kell, mert meg kell tudnod, hogy milyen igaziból, hogy nem az, akire fel lehet nézni, akibe beleszeretnek a lányai, hát nem, a te apád egy hülye kurvapecér.

Lány: Anyu, én ezt nem akarom, én még csak tizennégy, ez nem az én dolgom.

Anya: De a tiéd is, mert te mindig őt védted, te mindig azt mondtad, hogy ő, én meg vagyok a hibás.

Lány: Csak azt mondtam, hogy őt is meg lehet érteni, de én nem akarok menni.

Anya: És engem, engem nem lehet megérteni, hogy háromszor elvetéltem, mire te végre megszülettél, és akkor hogy milyen egy nőnek, amikor hathónaposan megy el a babája, hogy meg kell szülni a halottat, akkor engem nem lehet megérteni, csak azt lehet, hogy az apádnak nem jó otthon, hogy nekem mi a jó, arra ki gondolt, hogy nekem se jó, azt ki értette meg.

Lány: De én nem akarok, anyu nem.

Anya: De igen.


Csönget, dörömböl


Apa: Mi a francot dörömbölsz, már este van. Mindenki felébred.

Anya: Hát épp erről van szó, hogy este, és te itt vagy azzal a hülye kis libával.

Lány: A titkárnőmmel vagyok itt, és pályázatot írunk.

Anya: Milyen pályázatot, nőbeszerzési program?

Lány: EU-s pályázat egy közigazgatási dologra, de ezt most nem akarom...

Anya: Engedj már be, hadd látom, hol írjátok a pályázatot, az ágyon vagytok szétpakolva. Nekivetkőzve, mert akkora erőbedobást igényel?

Apa: Figyelj, ezt ne csináld, a kurva életét, ezt ne csináld!

Anya: Nem tudsz visszafogni, megyek, érted, megyek!!!

Apa: Maradj már nyugton, hallod!


Anya be akar menni, dulakodnak, a lány kiabál


Lány: Apu, anyu, hagyjátok már abba, hagyjátok, hagyjátok abba!!!



3.5 Újra a jelenben a lánnyal


Férfi: Látod, nem lehet ezt kitörülni, pedig tizenöt éve volt. Úgy mondod, mintha tegnap lett volna.

Lány: Mert még kicsi voltam, de a te gyerekeid már felnőttek, s ha nem jössz el, ők akkor is elmennek. Érted, függetlenek, önállóak, ezt neked is el kell fogadnod.

Férfi: Azt hiszem, az a baj, hogy felnőttek.

Lány: Dehogy baj, képzeld el, mennyire rossz lenne kicsiket otthagynod, csak azért, mert beleszerettél valakibe.

Férfi: Amikor kicsik voltak, nem hagytam volna őket ott, meg a feleségemet se, mert akkor még olyan volt, akit nem kellett otthagyni.

Lány: Milyen?

Férfi: Szép. Meg fiatal. Épp annyi idős, mint te. Mért hagytam volna ott egy másikért, aki ugyanolyan.

Lány: De azért én nem olyan vagyok, mint ő.

Férfi: Ja, nem, úgy nem, csak bizonyos értelemben.

Lány: Milyen értelemben?

Férfi: Az életkor szempontjából.

Lány: De már ez sincs

Férfi: Már nincs. Épp az van, hogy nincs.

Lány: Gyere. Feküdjünk le.


Ledőlnek, ölelkeznek, a férfi próbálkozik


Lány: Nem erre gondoltam, csak hogy aludjunk.

Férfi: Persze, majd mindjárt alszunk. (Tovább ölelgeti)

Lány: Ne, most ne, mert nagyon feszül a hasam. Valahogy nincs most rendben.

Férfi: Furcsa, alighogy ideköltözök, már nincs is szex. Tényleg az van, hogy semmi nem tud másképp működni.

Lány: Ezt most mért mondod, tudod, hogy nekünk az pont nagyonis rendben van, azért mert most nem lenne jó, ez nem jelenti, hogy máskor nem.

Férfi: Jó, csak az a furcsa, hogy ez pont egybeesik azzal, hogy ideköltöztem.

Lány: Véletlen. Aludjunk.


(Csend)


Lány: Alszol már?

Férfi: Nem.

Lány: Mire gondolsz?

Férfi: A holnapra.

Lány: Nem lesz semmi gond.

Férfi: Anyád vár?

Lány: Ebédre.

Férfi: Furcsa lesz megismerni.

Lány: Miért?

Férfi: Nem tudom. Nem fog csodálkozni?

Lány: Min csodálkozna?

Férfi: Hogy ennyi idős vagyok?

Lány: Nem, az apám is így választott, mikor elváltak. Megszokta, hogy van ilyen.

Férfi: Azért kicsit izgulok. Tudja már a gyereket?

Lány: Holnap fogom elmondani. Mennyi idő alatt érünk oda?

Férfi: Azt hiszem két óra. Végig van pálya.


Alszanak.

 


3.6. A.  Álomjelenet, a férfi szemszögéből, világítás jelzi az álmot, bár itt nem a szokványos filmes vizionálásról van szó, hanem afféle realista álomfűzésről, aminek csak a gyilkossági mozzanata csúszik át a szürreálba


Lány: Szia anyu

Anya: Sziasztok.

Férfi: Jó napot kívánok.

Lány: Akkor bemutatom.


Bemutatkoznak


Férfi: Kovács András vagyok

Anya: Én meg az Ildi anyukája. Tegezz, nyugodtan, végül is a lányommal is tegeződtök, nem igaz.

Férfi: Persze, hogy tegeződünk.

Anya: Csak mert ott nagyobb a korkülönbség. Mennyi is?

Férfi: Tizennyolc.

Anya: Hát akkor pláne, mert én csak nyolccal vagyok több, mint te.

Férfi: És hogy szólíthatlak, az Ildi anyukája vagy van valami beceneved?

Anya: Hahahaha, nagyon humoros vagy. Klári.

Lány: Menjünk már be, Anya.

Anya: Ja, persze, az ebéd meg épp készen van. Mert ebédidő van. Legalábbis itt vidéken az van.


Leülnek, esznek


Férfi: Finom

Anya: Ugye, milyen apróra vannak vágva a zöldségek?

Lány: Ez az anya specialitása.

Férfi: És mért jó az?

Anya: Jobban összefőnek az ízek.

Férfi: Ja, erre nem gondoltam. De azért elég nehéz lehet ilyen apróra vágni.

Anya: Attól függ mivel.

Férfi: Hogy a késtől?

Anya: Hát igen, helyesebben ez nem kés.

Férfi: Hanem?

Anya: Tudod, az egészségügyben dolgoztam (előveszi a szikét) Szike, ennél élesebb nincs. A kórházból hoztam.

Férfi: Ez olyan, amivel az embert...

Anya: Pont olyan, a legjobb acél, borotvaéles, és nem kell egy életen át élezni.

Férfi: De ezzel ugye nem...

Anya: Dehogy, ez originális, rendeltünk mindig újat, de a régit hagytuk meg az orvosnak, még azok is jól fogtak, operálni még lehetett velük, az újat meg hazavittünk, szükség volt rá a háztartásban. Tudod, milyen kevés a fizetés, valamit nekünk is kellett, hogy legyen kiegészítés. Kár, hogy akkor még nem volt meg, amikor az apád elment.

Lány: Jaj, hagyjuk már ezt az egészet, anyu, tényleg. Elment, elment. Mások is elválnak.

Anya: Mások nem érdekelnek.

Férfi: Köszönöm, ennyi nekem elég is lesz.

Anya: Finom volt?

Férfi: Nagyon finom, most már tudom kitől tanult meg az Ildi főzni.

Anya: Hát, az biztos, hogy volt kitől. Na menj csak be, amíg mi elrendezzük a konyhát.

Férfi: Ja, persze, nem akarok itt útban lenni. Nincs túl nagy hely.

Anya: Hát ez nem az a konyha, ami akkor volt, amikor még az Ildi apja is.

Lány: Hagyd már ezt, Anyu. Én ezt jobban szeretem.

Anya: Én is, csak nem lehet elférni benne.

Férfi: Akkor megyek.

Anya: Persze, ketten is sokan vagyunk.


Bemegy, de nézi, mi történik a konyhában, álom, bármi megengedhető


Anya (ránéz a lányra): Most hány éves?

Lány: Ötven.

Anya: Nem néz ki annyinak.

Lány: Szerintem se. Nem mondta még egyetlen barátnőm se, hogy mért ilyen öreg krapekkal járok, csak hogy milyen jó pasi.

Anya: De azért az éveket nem lehet letagadni.

Lány: Nem is kell.

Anya: Szóval ötven. Pont, mint amikor az apád.

Lány: Pont.

Anya: Van gyereke?

Lány: Van.

Anya: Mennyi?

Lány: Kettő.

Anya: Otthagyott két gyereket?

Lány: Nem hagyta őket ott, csak nem velük fog élni ezután.

Anya: Akkor otthagyta.

Lány: Mindig is a gyerekei lesznek, és mindig fog törődni velük.

Anya: Egy darabig, aztán elfelejti őket.

Lány: Nem fogja.

Anya: Az apád is ezt mondta, és mi lett, néha hónapszám nem telefonált. Még a családi pótlékot is beállította az ótépénél automatikusra, hogy még azzal se kelljen foglalkozni, csak a banknak.

Lány: Nem olyan.

Anya: Mindegyik olyan.


Mosogatnak


Anya: Úr isten, most jövök csak rá, te a saját apádhoz akarsz hozzámenni.

Lány: Ez hülyeség, anyu, ezt most mért mondod, az apu, már hatvanöt, ő meg csak ötven.

Anya: De ötven volt, amikor elment. Neked az apád maradt meg a fejedben, az az apa, és most behozod a családba! Te idehozod az apádat!

Lány: Ez tényleg hülyeség, anyu.

Anya: Ugyanazt csinálja, amit az apád. Otthagy egy másik nőt, aki mellette állt, amikor még nem volt senki, aki húsz évig mosott rá, meg főzött, meg rendben tartotta a lakást.

Lány: Anyu, ez nem így működik, érted, én ebbe a férfibe szerettem bele.

Anya: Mindig is tudtam, hogy az apád neked a fontos, hogy csak azért maradtál mellettem, mert a bíróság ideítélt, tudtam, és most még ide is hozod, hogy lássam. Te pont olyan vagy, mint az a nő, aki elvette tőlem.

Lány: Anya, csak azt lehet elvenni, aki már nincsen, te voltál a hibás, hogy menni tudott.

Anya: Rám akarod kenni?! Odavittelek az irodába, amikor azt mondta, hogy fontos tárgyalás. Te is láttad, hogy ott volt azzal a hülye libával. És miért? Csak azért, mert fiatalabb volt, mint én.

Lány: Odavittél, pedig nem kellett volna. Mért akartál engem is belekeverni? Rángattál, mint egy őrült! Rángattál, holott gyerek voltam és nem akartam úgy látni az aput, ahogy láttam.

Anya: Te is ezt csináltad volna, ha valaki elveszi azt, akivel együtt élsz.

Lány: Amikor az a nő bejött, te akkor már nem akartál vele lefeküdni.

Anya: Ezt most honnan veszed?

Lány: Te mondtad, nem emlékszel?

Anya: Akkor már akartam, és mondtam is neki, hogy amennyiszer akarja. De ő azt mondta, most már késő. (Sír)

Lány: Csak azért mondtad, mert nem akartad elveszteni, nem azért, mert miatta, mert szereted.

Anya: De én szerettem. Én nem akartam soha mást csak őt, azóta se lett más.

Lány: Nem érezte.

Anya: Te kiválasztottad az apádat. Egy olyat választottál, mint az apád. És idehoztad. Mért hoztad ide? Mért? Hogy újra lássam, hogy milyen, amikor egy család szétesik? Amikor egy nőt megaláznak, hogy ő már nem nő.

Lány: Ő nem olyan. És a felesége sem olyan, mint te.

Anya: A felesége? Még nem vált el?

Lány: Még nem, nem volt idő, csak most tudott eljönni otthonról.

Anya: Mikor?

Lány: Tulajdonképpen tegnap. De már régen el akart, csak úgy alakult, hogy csak tegnap tudott.

Anya: Tegnap, csak tegnap tudta meg az az asszony, hogy már nincs férje.

Lány: Már egy éve tudja.

Anya: Nem érted, csak akkor hiszi el, amikor ottmarad egyedül. Most ott ül a lakásban egyedül. Emlékszem, én is itt ültem, egész éjjel nem tudtam aludni. Itt sírtam az ágyon, aztán már azt se tudtam, csak néztem magam elé, hogy most mi lesz, hogyan foglak holnap felkelteni, és hogyan tudom majd azt mondani, hogy indulni kell az iskolába.

Lány: Ez már nagyon régen volt.

Anya: De most olyan, mintha most lenne.

Lány: Na megyek, lefekszem, mert ennek semmi értelme, csak azt hajtogatod, amit akkor is. (elindul)

Anya: Lefekszel az apáddal, mindig azt akartad, te akartad elvenni tőlem.

Lány: Anya, nyugodj már meg, én a lányod vagyok, nem az, akivel az apu összeállt. Feküdj le inkább, és ne felejtsd el bevenni a nyugtatódat.

Anya: Nem kell, az most nem kell!

Lány: De kell, mert felzaklatott, hogy jöttünk, mert eddig nem volt olyan, hogy a lányod valakivel együtt él.

Anya: Nem, az nem, azt már vártam, mert akartam, hogy unokám, de ez most más, ez a férfi az apád.

Lány: Hagyd a hülyeségeket! Feküdjünk le, anya, hallod!!!

Anya: Én még nem tudok. Nekem még itt kell kicsit ülnöm, mert ezt most nekem fel kell dolgoznom, az orvos is azt mondta, ha valami váratlan történik, akkor dolgozzam fel, ne hordozzam magamban, hanem azonnal.

Lány: A gyógyszer majd segít.

Anya: Én még itt ülök kicsit, meg elrakom az edényeket, meg az evőeszközt is elrakom. A gyógyszer is csak akkor segít, ha már én is feldolgoztam, mondta az orvos. (Pakolászik, a szikéhez ér) Azért ezt jó, hogy elhoztam a kórházból. Ezzel nagyon jól lehet a zöldséget apróra vágni, és úgy finomabb minden, ha apróra van vágva.

Lány: Akkor én megyek, mert már vár és nem akarom, hogy egyedül, mégiscsak egy idegen lakás.

Anya: Persze, menj csak, nehogy azt higgye, hogy én el akarlak tőle szakítani, nehogy azt higgye, hogy én nem értem meg, hogy te őt szereted és nem engem.



3.6.B. jelenet

 

Szoba, férfi már fekszik, nézi a tévét. A tévé lehet a konyhában zajló jelenet


Férfi: Na, végre, már azt hittem be se jössz.

Lány: Meg kellett pár dolgot beszélni, tudod, hogy milyen. Mindig várta, hogy valakivel, de most meglepte, hogy tényleg, meg hogy pont annyi idős vagy, mint az apa, amikor elment.

Férfi: Azt mondtad, éppen azért nem fog meglepődni.

Lány: De mégsem úgy jött ki, mert most előjött neki, hogy az apa, és akkor ő nagyon rossz állapotban volt, mert kórház, meg öngyilkosság, meg állandóan fenyegette az apát is. Nem mert, csak zárt ajtónál aludni.

Férfi: Nem kéne bezárni?

Lány: Jaj, ne legyél már hülye.

Férfi: Fú, de fárasztó ez a családi élet.

Lány: Legalább volt egy ingyen ebédünk.

Férfi: Jó, azért ezen a szinten még nem vagyok tönkremenve. Az igaz, hogy most már kevesebből kell élni, mert én nem akarom, hogy nekik bármi káruk legyen abból, hogy, érted, hogy elmentem. Legalább anyagilag ne.

Lány: Tudom, hogy ezt akarod, de már lassan önállóak, nem?

Férfi: Még tanulnak.

Lány: Azért dolgozhatnának az egyetem mellett. Én is dolgoztam.

Férfi: Ők is próbálnak, csak nem találnak helyet, azt meg én sem akarom, hogy hamburgert áruljanak égett olajszagban.

Lány: Biztos van más is.

Férfi: Hagyjuk, ez tényleg az én dolgom. Én pedig azt akarom, hogy anyagi szempontból ne érezzék, hogy nem vagyok velük. Ez a minimum, érted.

Lány: Jó persze, értem, aludjunk.


A férfi simogatni kezdi, a lány húzódozik


Lány: Ne, hagyjuk ezt.

Férfi: Nem akarsz?

Lány: Ne, most tényleg ne, én itt nem tudok, olyan rossz, hogy eszembe jut, hogy itt van az anyám.

Férfi: Tegnap sem voltunk együtt.

Lány: De ha ma otthon lennénk, akkor már biztos tudnék, csak itt nem.

Férfi: De nem vagyunk otthon.

Lány: Most ne legyen már ez gond, amikor a feleséged hetekig nem feküdt le veled.

Férfi: Azért olyan nem volt, hogy hetekig.

Lány: Te mondtad.

Férfi: Azt csak úgy mondtam, nem azért, hogy az történt tényleg, hanem, hogy mutassam, mennyire vágyom rád.

Lány: Akkor te végül is mindig lefeküdtél vele?

Férfi: Hogyhogy mindig?

Lány: Akkor is, amikor már mi együtt voltunk?

Férfi: Hát a feleségem volt.

Lány: Te megcsaltál a feleségeddel?

Férfi: Az nem olyan, hogy megcsalás.

Lány: Hogyhogy nem?

Férfi: Azt csak azért kellett, mert...

Lány: Miért?

Férfi: Diplomáciai okokból.

Lány: Mi az, hogy diplomáciai okokból.

Férfi: Hogy ne gyanakodjon. Nem emlékszel, én nem akartam otthagyni.

Lány: Te le tudtál azzal az öreg nővel feküdni, amikor velem is.

Férfi: Én már megszoktam, hogy olyan.

Lány: Te lefeküdtél vele, tényleg.

Férfi: Szóval nem úgy értettem, csak előfordult, meg már régen nem.

Lány: Meddig?

Férfi: Mi meddig?

Lány: Meddig feküdtél le vele?

Férfi: Nem sokáig, de tudod, hogy ilyesmire nem emlékszem, nem volt olyan lényeges. Na, aludjunk, tényleg, ha mást nem akarsz, akkor aludjunk.

Lány: Ezt nem tudom elhinni, eljöttél hozzám úgy, hogy rajtad volt az ő nyála.

Férfi: Nem, a nyála nem, mert csókolózni azt már tényleg nem.

Lány: Csak bedugtad neki?

Férfi: Jó, nem is voltunk együtt, csak úgy mondtam, az máskor volt, sokkal régebben, hogy együttvoltam vele, azért mert még nem voltál.

Lány: Hazudsz.

Férfi: Tudod, hogy soha nem szoktam. Neked soha, csak neki.

Lány: Nekem nem is tudsz, mert én tudom, hogy miket mondtál otthon, hogy mért nem vagy vele. De ennek vége, mert ha bármit...

Férfi: Nekem már más nem kell, biztos, meg nem is vagyok olyan, hogy össze-vissza. Mindig csak egy valaki volt.

Lány: Meg a feleséged.

Férfi: Jó, de nem volt olyan, hogy egy csomó, vagy pluszba kettő.

Lány: Az már tényleg undorító, ha kettő.

Férfi: Vannak olyan férfiak, de én alapvetően monogám vagyok, ezt tudod. Melletted nem kell más. Na, aludjunk.


Alszanak. Az alvást fényváltás jelezheti. Az anya ólálkodik.


Anya: Most vére megkapod, amit megérdemelsz, érted, most az lesz a tiéd, ami neked jár. Tönkretetted az életemet, tönkretetted a lányunk életét, tönkretettél mindent, azt, amiért húsz évig éltem. Aztán úgy csináltál, hogy nem történt semmi. Ilyen mással is megesik, meg hogy boldog akartál lenni, mert az mindenkinek jár. Nekem is járt volna, érted, nekem is. Ne mondd, hogy én nem tettem meg, hogy miattam kellett így döntened, ugyan már, nehogy elhiggyem, hogy csak, mert kevésszer voltam veled, hogy az olyan, hogy otthagyom, a gyerekem anyját, meg a gyerekemet. Hát nem. Ilyenért nem hagyja ott senki. Nem cseréli le egy hülye libára. De most eljött az igazság órája. Mennyit vártam erre. Csak azért maradtam életben, hogy ezt megéljem, a többi nap nem kellett nekem, mert nem volt benne semmi örömöm, csak az volt az örömöm, hogy lesz egy ilyen nap még.

 

Előveszi a szikét és látványos kézmozdulattal elmetszi az alvó férfi nyakát. Látványosan spriccel a vér, egyszerre abszurd, komikus és ijesztő. Kiáltás, a lány is felriad

 

Lány: Mi ez a vér, mi történt, anya, mit csinálsz?!

Anya: Ezt kellett tennem, hogy rendben legyenek a dolgok. Mert a dolgoknak rendben kell lenniük. Idehoztad az apádat és most megbűnhődött.

Szerető: Micsoda, anya, mi ez a vér! András, András!

Anya: Nem fog válaszolni, pontosan elmetszettem a nyakát. A bőrt, a porcokat, a légcsövet, a nyelőcsövet és elmetszettem a hangszálakat is. Nem tud beszélni, mert nincs mivel.

Lány: András, András!

Anya: Ne kiabálj, nincs semmi baj, csak azt tettem, amit tennem kellett. Azért hoztad, nem? Azért, hogy végre igazságot tudjak szolgáltatni. Idehoztad, hogy megbűnhődjön, mert az a másik elment.

Lány: András! Anya, mit csináltál, úr isten! (kiugrik az ágyból) Vér. Mindenütt vér. András!!!

Anya: Ne kiabálj, hallod!!!

Lány: András! András!!!



3.7 Vissza az álomból


Férfi felriad: Úr isten!

Szerető: Te is ébren vagy?

Férfi: Igen, rettenetes szart álmodtam.

Lány: Mit?

Férfi: Hogy egy szikével elvágta az anyád a torkomat.

Lány: Ez vicces.

Férfi: Olyan valószerű volt, ott tocsogtunk a vérben. Éreztem a vér szagát, most is az orromban van, az az erős vérszag. Te mért vagy ébren?

Lány: Nem tudtam aludni.

Férfi: Te is izgulsz?

Lány: Nem, csak a hasam.

Férfi: Elrontottad?

Lány: Nem, hanem...

Férfi: Mi az a hálóingeden, az mi ott?

Lány: Bevéreztem.

Férfi: Hogyhogy be?

Lány: Szóval elkezdtem vérezni.

Férfi: Hogyhogy elkezdtél?

Lány: Nem tudom, arra ébredtem, hogy vérzek.

Férfi: És a baba?

Lány: Hát, azt hiszem...

Férfi: Mit hiszel, mi van vele?

Lány: Azt hiszem, elment.

Férfi: Mi az, hogy elment? Kicsorgott belőled?

Lány: Nem, először csak azt éreztem, hogy nincs.

Férfi: Hogy lehet azt érezni, hogy nincs?

Lány: Mindent érez az ember, ami a testében van és ez a baba ott volt, és mikor felébredtem, éreztem, hogy nincs, és akkor láttam, hogy ömlik a vér is. Vagy először, hogy alig, csak akkor indult be, amikor felkeltem.

Férfi: Akkor hívok orvost, vagy mit csináljak?

Lány: Nem kell, nem érzek semmi rosszat, olyan, mint amikor megjön.

Férfi: Az nem lehet, hát ez nem lehet olyan, hogy megjön.

Lány: De nem érzek mást.

Férfi: Nem érzel mást? Hány napot késett?

Lány: Kilencet.

Férfi: Kilencet? És biztos, hogy terhes voltál?

Lány: Megnéztem teszttel.

Férfi: És az azt mutatta, hogy igen?

Lány: Mondtam, hogy pozitív.

Férfi: Jó, de az mit jelent, nem tudom ezeknél az orvosi dolgoknál mindig az pozitív ami nem jó, a negatív meg hogy nincs rákod.

Lány: Itt is az pozitív, hogy van. Vagyis volt.

Férfi: Biztos?

Lány: Annyira, amennyire egy teszt biztos.

Férfi: Nem értem.

Lány: Mit nem értesz? Ez vele jár, ha nem védekezünk, akkor lehet.

Férfi: De én vigyáztam mindig.

Lány: Attól még becsúszhat.

Férfi: De úgy néz ki, hogy mégse csúszott be.

Lány: Most mért baszogatsz, nem elég, hogy elment, még baszogatsz is. Majd legközelebb sikerül.

Férfi: A legközelebb az nem most van. Én azért jöttem el, mert lesz.

Lány: Nem miattam, nem azért, mert szeretsz? Mert nem tudsz nélkülem élni?

Férfi: Az nem lett volna elég, mert én tudom, hogy azért már nem érdemes. A gyerek miatt kell. Új feleséget választani, nem érdemes. Mindegyikből régi lesz egy idő után. Épp az megy szarrá bennük, ami miatt választottad. Csak a gyerek miatt kellett eljönnöm, mert az nem lehet hogy apa nélkül, mert mi lesz vele, ha úgy. És most az nincs, vagy nem is volt.

Lány: Azt hiszed, hazudtam, hogy azt hazudtam, hogy van, csak azért, hogy ide gyere? Azt hiszed, én ilyen tudok lenni?

Férfi: Nem tudom. Eddig azt hittem, nem.


Férfi öltözni kezd

 

Lány: Mit csinálsz?

Férfi: Felöltözöm.

Lány: Miért, még nem kell felkelni.

Férfi: De én felkelek.

Lány: Ne csináld már, tudod, hogy menyire szeretlek, s csak azt akartam mindig, hogy legyen valaki, akit nagyon tudok szeretni, és én téged nagyon tudlak.

Férfi: Épp annyi idős vagy, hogy kellett valaki, akit nagyon tudsz, hogy elkezdhesd az életedet, és harminc fölött már nem egyszerű választani, mert alig van honnét. Ott vagyunk mi, akik belefáradtak a házasságukba, meg a munkájukba és nem tudják, hogy a francban fognak leélni még harminc évet.

Lány: Én téged szeretlek, még soha nem tudtam így senkit.

Férfi: Mindenki magát szereti. A saját sorsát, a saját életakaratát. Az enyém más, mint a tiéd.

Lány: Azt mondtad, te is akarod.

Férfi: Ha kell, akkor akarom, de ha nem kötelező, akkor nem.

Lány: De most hogy számolok el ezzel a három évvel? Mit mondok magamnak?

Férfi: Hogy szerettél, és én is szerettelek.

Lány: Az nem elég, azzal csak egy évet lehet elszámolni, hármat nem, hallod!

Férfi: Ami volt, az megtörtént. Az nem lesz érvénytelen, mert nem folytatódik.

Lány: Ne menj, hallod, ne menj el, én nem tudok nélküled!

Férfi: Előttem is tudtál, utánam is tudsz majd.

 

Férfi kilép



4. jelenet


A nyitóhelyszín, a feleséggel. Férfi belép, ölelésnyi távolságban állnak szemben egymással


Férfi: Szia.

Feleség: Szia. (ironikusan) Nem nyúlt túl hosszúra az új élet.

Férfi: Nem.

Feleség: Tudtam, hogy visszajössz.

Férfi: Honnét?

Feleség: Mert tudom, hogy szeretsz.

Férfi: Nem szeretlek.

Feleség: Akkor miért?

Férfi: Mert nem volt erőm újrakezdeni.

Feleség: Jó lesz, hidd el, jó lesz nekünk, én már tudom, hogy lehet jó.

Férfi: Nem lesz jó, csak most úgy lesz rossz, ahogy már megszoktam, hogy rossz.

 

 

 

Megjelent a 2011/1-es Bárkában.


 


 

2011. március 18.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Meghirdették az idei HangHordozók énekmondó pályázatot25. Salvatore Quasimodo KöltőversenyIdén is megrendezik a Bábos Drámaíró Versenyt BékéscsabánAlkotó-Társak: Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán Mellettünk1% a Körös Irodalmi Társaságnak
Versek
Varga Melinda verseiFellinger Károly verseiFekete Vince verse Mózes Attila haláláraVarga Imre verseiHorkay Hörcher Ferenc versei
Prózák
Az úr operaénekes leszÖt perc életCzakó Gábor: Dávid herceg és térképFenn a ZangyalonAntal Balázs: Sóvárgás
Kritikák
„Égni fog itt minden” - Krasznahorkai László új regényérőlNő, bennemA só allegóriájának lepárlásaTelitalálat - Acsai Roland SzívhajítókjárólA melankólia végtelen tájai - a Világadapterről
Esszék, tanulmányok
A megértés kudarcai - Kosztolányi AranysárkányárólA Hargitától a Maguráig - A transzszilvanizmus időszerűségérőlKözjáték: az ember halálaBogdán László Vaszilij Bogdanov-verseirőlKarácsonyváró
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészekPotozky László: Sztrodzsegon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA