„Eszmél a lélek, / reped a gyásza, / gyertyányi fényt / vajúdik világra. / Ébred a szél, / kihűlnek a vermek, / s az alagút végén / ott áll a gyermek.” Vári Fábián László adventi verse. 

„terhes felhőket képzelünk oda, délfelé úsznak / rá az égre, öröm lappang mindenben, az időt / nem méri senki, tudják, az rossz mértékegység, / miért kellene szeletelgetni a bíbor végtelent” – Egressy...

„Innentől kezdve mi vagyunk a másik. / Nem másikunk mi: mi vagyunk a mása. / A köznapban ha léterőnk kivásik, / felfényesít majd egymás ragyogása.” Szabó T. Anna néhány alkalmi és rögtönzött, játékos...

„Innen már látható a skicc: / drámai színek a széles-kurta vásznon, / hevenyészett golgotai vidék. / Ámuló női tekintetek és táguló / tér, majd pompa, dísz és kényelem. / Minden és több, mint ami...

„A műhely forgácsait elhagyták a / színek, lepkék: így láss! Hazajöttem. / Az égi ecsetek vak villanása / tombol így a földi börtönökben.” Csillag Tamás verse, melyet Munkácsy Mihály művészete...

„az elágazó ösvények kertjében / a melankólia és a rezignáció kié? / csak egy kis idő és megjön az ebéd / egy akaraton vagyok a szöveggel / bár munkaanyagként felhasználom / a hülyeséget” – Debreczeny...

„Ha beleesnék egy aknába, utánam ugranál? / Vagy hagynád, hogy zuhanjak, merüljek, / és aztán ezzel a tátongó hiánnyal élnél? / Ha elkapna egy ragadozó madár hajamtól, / utánam repülnél, hogy azonnal...

„két álom között kialvatlanul / mégis téged szólongattalak / mennyi elfecsérelt idő / mégsem térhetünk vissza / érvénytelenítettelek / – jogszerűtlen használóm lettél / mióta kijelentkeztem belőled” –...

„Az ég, az ég, az sosem lesz üres, / a csillagászat előkészület / az Isten nélküli világ megértésére, / így ért az ember végül mindent félre, / és lesz társa az örök rémület, / amit a hittel próbál...

„Gyengéd újra a táj, tágul a tér, bizony / boldogasszonyi föld ez, s kikopott egén / már nem perzsel a nap, futnak az ördögök, / emlékezz, Ataisz felett.” Bánkövi Dorottya versei a Bárkából.