Versek

 

 7._V__r__s_Vikt__ria.jpg

 

Vörös Viktória

 

Fészeknyi áldás

 

Egy kertet gondolok
a minden partjain
hol ásót forgat apám
anyám gereblyéz
Egymásba öltött mozdulatok
mint lánchímzés szemei
rendben ahogy sorakoznak
ágyást bontanak a jövőre sarjadóknak

Ilyen kezek adtak
nekem reggeli ízt a márványszínű tejhez
sárcipőt húztak
a megöröklött lakkcipőre
sapka, sál védelmére bízták
tél ostromolta gyerekarcomat

Nem tudtam fázást
éltem boldog otthont
betegen a legszebb mesekönyvet
anyám hangjára
aranykulcsocska nyitotta
apám fürgén futva tanított
repülni két keréken

Nem volt idill
mert fájt hiányuk
ha elmentek akár csak közelre
félelmeimet nevelte
a távol érthetetlen fogalma

Mi a közel
és mi a távol
Nem értem azóta sem
mikor megrezdül bennem
az első elszakadás
Théra-vulkánja

Három élet adatott kezembe
és háromszoros szép félelem
hogy kire bízhatom
ki ruházza majd
melegem után magzatom

Pólya voltam
lettem bújás menedéke
nem kevesebb
mint nap
világló közép
de hold is lettem
szorongás hidege
hogy mit vehet el
egy alvó éjszaka

Aggódás ölt volna
ha nem tanít meg tiszta szó
letenni önzésem és
beölteni magam mint láncszem a létbe

Folyam részévé válni
úszni az őselemben
vagy vándormadárként
kitelelni zord időt
szavak szikrázó partján
lenni fészeknyi áldás

 

Damaszkusz

Caravaggio megidézése

 

Lábad alá tévelyeg az út
szelheti folyó
szegheti híd
Lópatától napvörös sörényig tárul a térség
minden ott lobog
A hit
kétely
tagadás
a fáklya árnyai csak
hogy értsd a fényt
bírd elviselni sugarát
egy nagyobb igazság érkezése
mi vakságra örök látást hoz
és egy új talány erdejét
mi maga a bizonyosság a létezésre
Az ujjak ágboga
belső napkorong küllője
hűség a kereséshez
egyetlen válasz
az angyali kérdésre
Quæ quærite? 

 

Homlokon kezem

Hommage à Camille Claudel

 

Vezet hozzád még út
Tejúttal teljes éjeken
vésőt és kalapácsot elejt
gyönge sarjadó-ág kezem

Egymásba hajlik
test és kéz
öröklétünk íves temploma
lecsorog márványról a méz
és bevégeztetik a forma diadala

Térbe öleli egymást
ami lélekről álmodott
tenyerét az égre emeli
ki eddig mantrát mormogott

Botorkáló reggelen
kulcsot újból nem talál
rabságom gyötrelmét leoldani
a kéz az ujj a test a száj

 

Megjelent a Bárka 2022/5-ös számában.


Főoldal

2022. december 01.
Vöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Margetin István: A suliban majd ne így meséldSüveg Szilvia: A fiú
Új év, új bor – avagy januári szőlőségeinkKarácsony (Német)gyulán
Csobánka Zsuzsa Emese: TériszonyBirtalan Andrea verseiKarkó Ádám verseiKarácsonyi Zsolt versei
Kontra Ferenc: Egy pohár vízLackfi János: Üres buborék marad a helyénSzilágyi-Nagy Ildikó: RehabSzakács István Péter: Darina
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png