Versek

 

 9.P.Nagy_Istvan.jpg

 

P. Nagy István

 

ágrólszakadtak

 

nyár van
kánikula
idegenből haza-
látogató rokonommal
lépegetek
a temető kavicsos
ösvényén
gesztenyefák
hűvösében
talpunk alatt csikorog
a sóder

csönd van
temetői csönd
csak a bogarak neszeznek
szél söpri a szirmokat

gondozott sírok
mindenütt
koszorúk
tornyosulnak
virágok a márvány-
kelyhekben
még illatozók
már hervadók

meg-megállunk
némelyik sírnál
betűzgetjük
a neveket
sírfeliratokat

te
megmutatom neked
Anyó sírját
fogom meg a távoli
rokonom könyökét és
már húzom is magam
után
ott kell lennie
az üres parcellák
mögött
az orgonabokrok
alatt

első sor
második
harmadik
számolom
na itt van
mutatok
bizonytalanul
egy kőkereszt
irányába

de a kereszten
nem az a név áll
a mellette lévőn sem
és egyiken sem

egyszerűen nem találom
nem találom
sehol sem találom
Anyó sírját

még egy ideig keresgélek
majd megszégyenülten
feladom

két ágrólszakadt
gondolom

elindulunk a kijárat
felé
ő elöl
én mögötte

visz a lábunk
cipeljük a szótlanságunk

 

Szokott-e ősz lenni Paraguayban?           

Brasnyó István emlékének

 

A kritikusnak van egy
újra és újra
vissza-
térő álma:
reggel van,
fekszik az ágyában,
fejét párnáján oldalvást
fordítva nézi
a szeplőtelen nyári ég-
boltot ablaka
négyszögében,
nyújtózkodik,
az órájára pillant: már fél
nyolc, de a kritikus
– aki civilben egy gimnáziumban
okítja az irodalmat –
még lustálkodik
egy kicsit,
elvégre
nyár van,
nincs
iskola,
nincs
érettségi,
idő van.
Ágya mellett a padlón
könyvek hevernek szerte-
szét,
egymás
hegyén-
hátán,
hetek óta,
olvasottan,
vagy félig
olvasottan,
némelyiknek a lapjai közül
papírfecnik lógnak,
a kritikus ugyanis
így szokta meg-
jelölni, hogy
meddig jutott el
az olvasásban,
majd itt folytatja, ha
úgy tartja kedve, ha
a véletlen úgy hozza,
hogy éppen ezt
a könyvet emeli ki
találomra
a kupacból.
Most úgy tartja,
hát találomra kiemel
egyet:
Szokott-e ősz lenni Paraguayban?
Bele-
lapoz, fel-
üti ott,
ahol valamikor abba-
hagyta,
tényleg,
tűnődik,
szokott-e ősz lenni?,
szokott-e ősz lenni
Paraguayban?
Nem tudom,
vallja be
ön-
magának,
nem tudom,
nem ismerem Paraguay ég-
hajlatát, év-
szakrendjét, az év-
szakok váltakozásának
ritmusát,
ráadásul a regényben
szó sem esik
Paraguayról,
csak valaki beszél,
valaki folyton beszél,
egyes szám első személy,
be nem áll a szája,
csak mondja a magáét,
hosszú-hosszú mondatok
kígyóznak,
szóbokrok és mondat-
folyondárok,
hol itt,
hol ott
bukkan fel, más-más
alakban, más-más
időkben,
mint tejszínű ködből tűnnek
elő a múltból
a dolgok, kirajzolódnak
a táj kör-
vonalai, a tájé,
amelynek egy-egy
hirtelen megvilágított
részlete ismerősnek
tűnik, mintha már
látta volna
valahol,
meglehet, álom-
beli táj, meglehet,
ő álmodja azt a tájat,
falevelek hullonganak
a magasból,
puha neszezéssel érnek
földet,
a széles koronájú fák
ágai-ágacskái, maradék
lombfoszlányai közt fények
villódznak,
s valahol alant a folyó is oly
szelíden-némán folydogál,
hogy szinte már nincs is,
mintha nem is volna,
szinte túlvilági,
nem is folyó,
a tejszínű ködben csak egy
halvány fénycsík,
a redőny fogsora villog,
evilági hűvös széltől lebben
a függöny,
ablak leng,
hideg szivárog,
behajol egy fa
az ablakon,
súg valamit,
és Paraguayba
észrevétlenül
beszökik
az ősz.

 

Megjelent a Bárka 2022/3-as számában.


Főoldal

2022. július 06.
Egressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Szerényi Tamás: A vízpartonTakács Adél: Szivattyú
Öltözködő és költözködő lombjainkBandi plébános, a református lelkész
Bánfai Zsolt verseiBali Anikó verseinéz – Istók Anna Závada Péter-paródiájaAcsai Roland versei
Fehér Béla: Meghívás karóba húzásraSzíverősítők és egyéb ösztrogének – Rimóczi László Kiss Judit Ágnes-paródiájaKiss László: A titokMert ha – Végh Attila Krasznahorkai László-paródiája
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png