Versek

 

18._Csillag_Tam__s.jpg

 

Csillag Tamás

 

Menetzaj

Fel se tűnt, milyen zaj lett mostanában,
zsibbasztó, monoton menetzaj hömpölyög
az ágyban, a középfülben és a szívben is.
Most enyém lehetne az egész éjszaka,
mindennek nyílnia kéne,
mégis szűkül a tér, megtelik.

Nem izgulok, mondom magamnak,
összerezzenek, pedig csak én vagyok.
Őszi hideg feszül a falaknak,
őszi hidegtől recsegnek a távlatok.

A sötétben magát nézi az ember,
mintha valami nagy igazságot
nyelne vissza a szája.
Magát keresi, s ráismer a makacs,
üvöltő, bátor, kicsi fiára.

 

Oda vezet el

Mintha már álmodtam volna ilyet,
tégláig visszavert fal vagyok.
Meztelen, mozdulatlan, mint a
ledfényben megbénult vadállatok.

Hol megtorpanni kell, hol maradni,
a nap kegyelme oda vezet el.
Mintha már álmodtam volna ilyet.
Van, aki tartozik. Van, aki követel.

 

Helyettem is

Morogni kezd odakint a város,
vackolnám magam a csendbe.
Tallózom magam, ki vagyok,
akivé válni lehetne.

Vagyok fiam, tündöklő lányom,
késhegynyi csillag az égen.
Átkozott földön helyettem
is álmodó feleségem.

 

Megjelent a Bárka 2022/3-as számában.


Főoldal

2022. június 24.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png