Bánkövi Dorottya
Talán a fény
Őszhideg, budai lakások,
a dombokba dagadt délutáni morajlás –
nem emlékeztet arra semmi,
ami nem szilárdult meg egyszer legalább.
A vágy temetése,
talán a fény, mely napról napra kurtább,
eszembe juttatja:
nem léphetünk túl mindezen,
ne szabjon határt térnek és időnek
a jobb lesz, a muszáj,
állok még, szétnézek:
ez már régen a kék-zóna,
a falak túlságosan sokszögletűek,
minden rézkilincs lejár,
a lakásnak vannak lakói,
de a lakóknak nincsen otthona,
a környék élhető, minden normálisnak látszik,
mint freskón a szentjéből kilépő démon.
Néha vagy, néha eltűnsz –
mindezen túl kellett volna lépni,
a szabadság tágas és kényelmetlen,
dörömböl bordáim közt,
amíg én kívül a békét keresem.
Jó vagyok,
gonosz vagyok,
semmivel sem különb nálad,
bocsánat nincs, már nem is kérem,
kényes, flancos, budai a bánat.
Most, hogy vége, és az erő nem hagyott el,
visszatérek oda, ahol találkoztunk rég,
(őszhideg, budai lakások,
a dobokba dagadt délutáni morajlás),
és emlékezem arra a semmire,
ami szilárdabb volt egykor, mint a valóság maga.
A felsejlő vágy éledése ez,
talán a fény, mely kurtább napról napra.
A nagy történetek kivárnak
A napba bámulva megpillantani
a fény magjában rejlő sötétséget –
így kezdődhetett volna,
de a nagy történetek kivárják,
hogy a megfelelő ember mondja el őket.
Mielőtt bárki megszólalhatna,
halomba gyűlnek a képek.
A folyók tükrén mosolytalan
szétszaladt nevetőráncok,
mintha valaki minden lépéssel a múlt hátára
taposna,
a párolgó tömeg mögött fel- és eltűnik
a Golgota.
Átlendülni egy korláton –
gondolta, csak ennyi,
négy emelet zuhanása egyetlen lépésben,
(mint mikor a tengerbe fullad észrevétlen
egy patak),
és a belterekhez szokott képzelet előtt
feltárul a végtelen,
(majd nyomban visszazárul).
„Áttetszővé válni, puhán érkezni,
mint a macska”,
és nem törik össze,
(csak néhány plázadísz) –
így képzeli.
Visszaszámol kilenctől,
és nem veszi észre, a számsor
már nyolcnál elakad.
„Írj rám, Uram, üres lap vagyok” –
így kezdődhetett volna, de a nagy történetek
kivárnak, a könyv nyitva marad.
Megjelent a Bárka 2021/3-as számában.
