Csillag Tamás
Ikrásodik, ragyog
Ez itt az álmod, mondom magamnak,
hol halnod kell, az álmod ez itt.
Próbálgatom
a közöny idegvégződéseit.
Kitapint, szorít, számol,
szívemen jótékony árnyék,
mintha az utolsó versben,
a végén rátalálnék,
de nem lesz semmi sem, csak
begyulladt vállövek, kitapinthatatlan
föld, s megérinthetetlen égbolt,
holnapi fény, ikrásodik, ragyog.
Lenni kéne, lenni jó.
De nem vagyok.
Estike
Az ablakkeret mellett moccan a sötét,
vacogsz, a sólámpa glória rád szakad.
Az estikék szirmain tündérke táncol,
a koboldok közt anya méri lázadat.
A sárkányok feje holdfényre hull,
mint fáról a gyümölcs, ha vége lesz.
Apa nem alszik, nem kell félned, vagy
ha elalszik is, mindent észrevesz.
A kert misztériuma
Ez itt a kert. Macska, zöld levelek,
zabolázhatatlan gyomok.
Jótékony ármány, hogy hiszek, könnyű
e hit, mert hinni akarok.
Kitépett nyelvű harangok csendje
ilyen, nincs semmit mondanom,
figyelni csak, hogy virágát
kibontja a paradicsom.
Fent, ami kék, zöld, ami lent,
itt senkinek nem parancsol
se ember, se parlament,
gondozhat göröngyöt, férget,
a fény is egyformán vetül,
megölel, s elenged téged.
Megismerhető rezdülés
Mert minden te vagy,
a hang, a megismerhető
rezdülés, együtt álmodó
hajtincsek közti fény,
mindig felém forduló arc.
Szép voltál mindig is,
pedig messze készültem,
s most úgy tűnik, maradok
még élni egy kicsit,
bármit is tegyél,
mindenben
megismerlek, ez a szentség
mindenen átoson.
S én sem változom.
Megjelent a Bárka 2021/1-es számában.