Fodor Veronika
Nyitómondatok
Nyár van. Csikorgó nyugágyat kell ilyenkor nyitni az udvaron,
és beleülni egy rég halott test lenyomatába.
Belesüppedek. Érzem, ahogy enged a régi vászon.
Ott ülsz te is. Egy kivágott szőlő levelei vetnek árnyékot arcunkra.
Útmutató felnövekvéshez
Nézzük plüssmackóval az ölünkben, ahogy apánk a földön fekve haldoklik.
Szálljunk le remegve az iskolabuszról kirándulás után. Lássuk meg
anyánkat talpig feketében. Árvuljunk el félig.
Veszítsük el a hajunkat, húzzuk le gondosan a vécén,
kaparjuk fel a szőnyeg szálai közül, hogy ne lássa meg
senki.
Éhezzünk, várjuk, hogy segítsen valaki.
Aztán ne várjunk többé. Nőjünk fel,
többször, egymás után úgy, hogy azóta
nem nőttünk egyetlen centit sem.
Kintsugi
Aztán lassan megjavítalak. Repedéseidtől még jobban csodállak majd, s úgy fordítalak a fény felé,
hogy lássam őket, mint az arany csorgását a kintsugi-porcelánokban.
Május
Ma az a rét vagyok ott, látod?
A bodzavirágfejek úgy világítanak rajtam, mint szétszórt vattacukor-pamacsok.
Talán szédülnél egy kicsit, ha egészen közel hajolsz.
Ilyen lenne az ég alatt igézve szembetalálkozni.
Vagy inkább az a patak vagyok.
Fecskék érintenek meg a szárnyukkal, lúdbőrzök, ahogy a felszínem fodrozódik.
Te most a parton állsz, lapos kavicsokkal a zsebedben.
Délutánok
Hattyúkat festenék, de elhasználtam
az összes fehér festéket a felhőidhez.
Hogy mikor hanyatt fekszel,
ne legyen feletted semmi szürke,
csak a kék ég és a hattyúfehér felhők vonulása.
Megjelent a Bárka 2020/2-es számában.
