Versek

 

 19.T__thE-el__ny__s.jpg

 

Tóth Erzsébet

 

A mai angyalok

 

Mennyi ölelés úszik, röpül a levegőben!
Mennyi ölellek, ölelések, sok-sok ölelés kószál,
míg odaér a címzetthez!
Bárki állítson mást, angyalok viszik a sok ölelést.
Némelyik sokáig üldögél egy felhőben,
aztán újra indul, hátha rátalál arra, aki várja,
és elkapja azt is, aki nem.
Túl az öleléseken, mennyi puszi,
sőt csók! Ezeket most hagyjuk.
Mennyi angyal kellene, hogy minden ölelés célhoz érjen!
Százmillió-kétszázezer sem lenne elég!
Miket beszélek!
Hiszen az angyalok megszámlálhatatlanok!
Vagy talán a mai angyaloknak már
gyártási számuk is van?
Ez nem lehet, ugye?
Az angyalokat nem lehet elrontani.
Az ósdi, meghitt, kézzel írt leveleken kívül,
melyeknek csillaga állítólag már leáldozóban,
e-mail, sms, újabb és újabb módszereik vannak.
Mennyi gépi mosoly! Meg virtuális, meg digitális.
Várják őket a digi-dagi lányok, a vékonykák,
a virtiglik, a szinglik, a vagányok meg a vargányák.
Az angyalok meg röpülnek,
viszik az öleléseket, bízhatunk bennük.
Még a szmog, a szálló por sem árthat nekik.
Az ilyesmi csak az embereknek árthat.
De ha sok ölelés jut el hozzájuk,
akkor védettebbek lesznek.

 

 

Valaki szomjazik

 

Nem úgy van, ahogy képzeled.
Hogy fogom magam, és jól benyakalok.
Azután meg össze-vissza beszélek.
Onnan tudod, hogy ittam, mert csak olyankor
mondom neked: „édes bogaram”.
Nem úgy van, nem.
Én valójában messzire kerülném azokat a boltokat,
ahol mindenféle szeszeket árulnak.
Minimum negyven év tapasztalatával bírok.
De.
Valaki szomjazik bennem.
Sokszor napokig nem ad jelt magáról,
csak ott lapul bennem.
Érzem, idő kérdése és jelentkezik.
Előbb csak duruzsol, akkor még talán megállíthatnám.
De erre aligha kerül sor, a következő pillanatban
hallom a parancsot: vedd a kabátod, és menj.
Nem tehetek semmit, öltözöm,
nincs mese, tudom, nagyon szomjas.
Hogy oltom szomját, nem tudom.
Másnap aztán jön a kőkemény lázálom.
A bánat, hogy megint nem voltam magamnál,
hagytam, hogy leitassa magát velem,
sokszor még el is hasalok,
másnap a tükörben nem ismerek magamra.
Mintha ez a bennem szomjazó valaki
jól elvert volna, véraláfutások a hátamon,
a szemem alatt, mintha legalábbis alkoholista lennék.
Hullámzik az agyam, a gyomrom,
szédelgek, mint egy beteg,
minden lépésemre vigyáznom kell,
mintha mocsárban lépegetnék.
Borfoltok a monitoron, az asztalomon,
a szőnyegen,
valaki itt randalírozott.
Az volt, aki évek óta ott ül bennem,
a beteg, szomjas, sunyi terrorista,
és nem tudhatom, mikor fog újra robbantani.
A rendőrségre nem mehetek, orvoshoz sem.
Egyszerű ez, mondják: Maga alkoholista.
Pedig nem. Hidd el.
Segítségre van szükségem.
Persze.
Valaki szomjazik bennem.

 

Megjelent a Bárka 2020/1-es számában.


Főoldal

2020. április 06.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesTextLáng Zsolt nyerte a Libri irodalmi díjat, a közönségdíj Grecsó Krisztiáné1% a Körös Irodalmi TársaságnakKihirdették a megújult fordítástámogatási pályázat első nyerteseit
Ütőér
Molnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcái
Versek
Debreczeny György: Virágember - Tandori-kollázsokFodor Veronika verseiMarczinka Csaba verseiFellinger Károly versei
Prózák
Darvasi László: Egy tehén halálaFiatal írók a bezártságban - Csorvási Noémi: Fontos, hogy ne essünk ki a ritmusbólFiatal írók a bezártságban – Biró Sára: Egy rendszer összeomlása Molnár Krisztina Rita: Gombosdoboz
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA