…………………

nehéz most

nehéz most már ebből a helyzetből
másként vagy visszafelé pörgetni a lapokat
beállt valami amitől nemhogy szabadulni nem tudsz
hanem örökösen a tiéd
hiszen visszaszerezted

vagy valahogyan visszaszerződött
rádíródott ismét ami öröktől fogva tiéd
végülis az egyetlen ami igazán hozzád tartozik
neveket adtak neki a századok
lejegyezték írások könyvek születtek

mesék legendák tollas regények
végeláthatatlan hosszúságú ösvény
melyen akár akarsz akár nem végig kell menned
fogsz hiszen más választásod nincs nem lehet

a jármű karbantartottsági állapotának felelőssége
tagadhatatlanul a tiéd
nemcsak a testért nemcsak az elméért
de a lélek tisztaságáért is téged terhel a felelősség
vagyis téged dicsőít e lehetőség nagyszerű eltagadhatatlan kegye  

ne játssz szíveden meglátszik minden eltékozolt pillanat
minden elszalasztott esély minden öröm
mely a lelkedig reng fel minden bánat
mely színes köreit a talpadba írja bele

életedet életed minden pillanatát bőröd minden egyes sejtje
őrzi minden melléejtett kanál minden átszínezett mosoly
minden elsiklott simogatás ott ver a szíved tájékán
ott lüktet a gyomrod mélyén ott húzódik
erős szorongással a belek és csontjaid találkozásánál

mindent őrzől s már mindent elfelejtettél
a tiszta gyermek és a hatalmas erejű felébredt felnőtt
közötti keskeny időtlenül széles kis felületen állsz
évtizedek óta gyöngéden megsimogatod leveszed a sapkát
örömöd fülemülezene finoman megrajzolt életbogár

ne sírással küszködj ne félrehallott eltorzult szavakkal
ne a becsvágy és semmiképp sem az előrébbállás törekvése
üljön agyadban elöl vágyaid forrásvizet kívánnak
gondolataid a tisztaság előcsarnokában várakoznak
az a néhány mozdulat amivel most rendelkezel lassú sirály

a teraszon ülsz előtted víz kancsó pohár
hátad mögött a nap szórja teríti sugarait
micsoda határtalan gazdagság kifogyhatatlan forrás
benne ragyogsz az aranysárga vakító reményben
életed örömöd fullaszthatatlanul tiéd
felállsz
színültig töltöd

---

üres

ágy melyben nem alszol többet
átnyújtózik a kéz nem simogat többet
szemeid fénytelenek ebben a kétségbeesett
reggelben

lépéseid nem viselnek hangokat a tavaszi
rügyek elfelejtettek hozzád beszélni
árva vagy várakozol csöndjeid
embertelen állapotában

ülsz s arra vársz hogy jobb legyen
megnyíljanak bezárt életeid
az ég lágy takarója simuljon hozzád
finom kezeket akarsz

szebb rózsákat és a falon átfuttatott jeleket
ábrándozol ebben a hiányos reggelben
hajszálaid fonnak köréd meséket
az érintések válságos állapotában

dideregsz hozzád jönnek köréd állnak
finom kutyái a tavasznak elfut
melletted álmaid jótékony halovány
ereje tudod az utolsó reggelben vagy

szíved kiontott vére a küszöbre
rajzol képeket igen ez is te vagy
vesztes és ábrándozó halovány
herceg állsz a sodró vörösben

üvöltenek sejtjeid robbanás előtt állsz
az angyalok ekkor megfogják a kezedet
leülnek eléd és mosolyukkal énekelnek
hozzád röpülsz a tavasz sárga pillangói

között mozdulataid visszafogottak
véred mind kifolyt mégis élsz
levegő sem jár a tüdődben barátaid
a rácsok mögött kenyereket esznek

egyre nagyobb az ég egyre jobban
ragyog a pompa egyre feljebb szállsz
mégsem hiszed el hogy isten fogja
homlokodat minden pillanatodban

---

szépív

találkoztál egy tanároddal
nem volt messze nem
már nem él

honnan is tudhatta volna
amikor nem volt senki
aki megtaníthatta volna

amit mi életnek hívunk
az néhány csepp víz
a mosóteknő falán

néhány elvarratlan gondolat
kivitték a zongorát ebéd
lehullott a vakolat

kijöttek feltették megint ebéd
zavartalan dőzsölés
megunhatatlan fahéj

láttad ezekért a hiányos szerkezetekért
tetted amit s nyilván elfogadtad
örülhettél volna is

csak ez a lassúság ez a szépen feltörő
innen nézve persze nyughatatlan
és dübörgő mélyzene

ez a meghatározhatatlan helyről induló
és megállás nélkül áradó
emlék

az élet emlékezete
életé mely a lét derekán csavarodik föl
a csavarodás emlékezete

hibátlan szépséggel csavarodó
vonalak mentén a szépíven
kell élni az életet kötelező

---

áporodott
 

igen abban az áporodott szállodai szobában
abban a fénytelen teremben ahol néhány ágy
egyetlen lavór ritkán mosott törülköző
félbemaradt szappan azon az árnyékos helyen

nem a vesztőhely félelme nem is a csontok
roppanásától való rettegés nem a félbemaradt
test és az üvöltő elme a remegő kéz és a talajon
megmaradni képtelen talp nem a vesztőhelyek csöndje

ahogy átfordultál a bordakosár alsó ívén megjelent
néhány bogár eltűnőben levő életed apró jelzései
figyelmeztetésünk fátyolosan szép kerek kiáltványai
meglebben rajtad az idő játékának boldog tavasza

az évszakváltás göröngyös éje amikor a sírás
szakad fel belőled s amikor a félelem tengere
arra kér légy csendesen szép és a ragyogás
nyissa meg ernyőit a szélnek és a pompázatos

hársfák torkukszakadtából legyenek gyönyörűen
szépek ez az idő ez a boldogság fények tengerében
állsz egy lassan csukódó szigeten csöppnyi
bálnavadász ebben a rekkenő pillanatban

ülsz s adogatol némán nem félsz nem is nézel
énrám s a sorok fényesen suhogva szépülnek
épülnek magosra leszel fénytündér csöppnyi
aprócska abrosz az áldozat kér meg légy

az ünnep végrehajtója öled a végtelen
arcod ahogy csukódott meg is kért
légy örömünnep fénye határtalan tavasz
mankód az égnek támasztottad

ülsz lent pörgeted lassan számolod el
lakatlan reggel a bársonyt adták rád
megbecsülted lélegzetvételed öröm fakadása
minden a tiéd birsalmafa tajtékos pipája

---

amikor látni

amikor látni kezded
a létra legfölső fokán
túl a kezdetet az elszálló
madarak röpte
ívét az óceánok fölött

amikor megérzed
kedvesed hajában
első szeretkezése
illatát dereka hajlatában
születése fájdalmát

tenyerében a soha
vissza nem vonuló időt
apját kinek nadrágja élét
félelmei tartották nyílegyenesen
talpa finom erezetében

maroknyi örömét
a kitágított délutánt
a megrettent éjt
összecsukódott akárha
mélybe szállna

amikor a tér finom
párává nemesül
az utcák naphosszat járják
körkörös táncukat a ligetek
örök koszorúi számolják fel

a magvak parancsai ellen
felkelt városokat a csírákat
elfojtó benzinlámpásokat
a nap fényét remegő
látomássá torzító

füstalakzatokat a nyárson
megforduló birkafejet
kőpalotákat fémhuzalok járatait
üvegfényeket a megbabonázott
megzavart élhetetlen téridőt

amikor érzékeid túllépnek e
zűrzavaron
amikor testedben összpontosul
kiterjedésének tízezerszerese
a láthatatlan öröm

ebben a határtalan
könnyűségben ébred
magára örök alakzatod
a lüktetően rajzolódó
jelzés fénypalota

---

magány

ez nem az elhagyatottság
ez már a szikár magány ideje
magányod nem az egyedüllét
köreit írja

nem is az fáj hogy földi társad
nélkül ülsz szobádban a kertben
ugyanígy ha beutazol a városba
ott sincs másképp

érintésük mindig ölelés és mindig
az is marad persze nem mondasz
le a sűrű éter hullámtermészetében
időről időre

megvalósuló szerelem arany záporáról
az örömteli táncról ami ott feszül tested
felületében a zajos ovációról sejtjeid
burjánzó

nevetéséről tenyered redőzetében megbúvó
üzenetek metsző szépségéről nem
a lemondás fájdalma sem oldozna el
betűk gyönyörű seregétől

írásod kötőerejű nevetésed aranyló
sugara sem az emlékezet felhőtakarásában
rejtezik itt vagy őrületes testeddel
megnyitott mellkasoddal

az izmok összeránduló mozgását sem
fedi bőröd hálója mindenedet kitakartad
izzó véred is ki-kilép ereid rendszeréből
vagy is meg néha tán nem is

s nem ez a határhelyzet fáj nem a test
elkülönültsége hisz gondolataid hálózata
mindennel összeköt s a lélek pulzáló kiáradása
itt végképp nem kívánja a nyelv teremtő erejét

a tó partján állsz
üres a meder képzelt
sikló és surranó lények
népesítik be az árnyékos
falakat tört ággal kezedben
írod homlokodra vérző üzeneteid

alakmásait
tört erőddel
az égig nyújtózkodol

---

 

panorámakép 

ahhoz majd el kell jutni
a panorámakép alsó sarkában állt
nézte hogy zizzen a sötét
a csendhez és a kőhöz is

beszédes helyzet
elhelyezhetetlen pillanat
latolgatta hogy legyen
élet vagy halál

pillanatnyilag nem értette
hamuszín palackok a Dunán
pirosló folyadék
belső feltámadt kutyák

határozatlanul de emelt fővel
délután talált edény
folytathatatlan délután
erős lelkületre vall

ismételte vég nélkül
lehajtott fejjel ébredt
alázata pokróc a vágy falán
ügye tiszta felmentésre vár

még néhány rendkívüli pillanat
még néhány borospohár
rekeszizom boldog sóvár
ismerte tudta lelke élet

istenem fohászkodott
csak ismerje fel
csak tudja meg magát
ne tévedjen ne lépjen félre

ne zuhanjon ne sikoltása legyen útjelző
ne véres ujjai mutassanak irányt
hogy úszhatná meg szenvedés nélkül
nem sohasem talán

igen a ragyogásban nem tévedhet el
abban a boldog sugárban ismerte fel
abban a finom rajzolatú kicsinyke képben
abban látta meg magát

ezüsthajú csendes derűvel ült
játszott szeme tízezer éves
látta mit nem láttak
kapált ölt ölelt

bárnyfelhők üres hajók a Drinán
fekete fény huzatos utcák
nézte feledni sosem
ember a te emlékezeted

---

 

énekelsz

énekelsz ebben a halottak nélküli

fehér csendben árnyékaid követnek

szorosan lapulnak hozzád simogatják

ősz szálait a télnek erőtlenül lépsz

a harangkötelekhez tudod szólnod

kell tudod mindenkihez el kell

jutnia a hírnek minden mozdulatod

fájdalommal jár ha leszakad a karod

ha tüdőd sípolva löki ki magából

a levegőt ha lábad reszket és bőröd

töredezett is akkor is fáradatatlanul

kongatnod kell

nyíljon meg az ég hatalmas boltozata

járják csak járják körülöttünk táncukat

gyönyörűséges angyalaink a szíveinkbe

arany és fehér sugárhintóival érkezzék el

a nyár boldogsága illedelmesen összetette

a kezét térdre ereszkedett és vékony fonalak

segítségével láthatatlanul irányította oda

a csillagok fényeit minden délután

---

Megfejtéseiket, tippjeiket (esetleges rövid indoklással) a játék e-mail címére várjuk: koltoi.varazs@index.hu

Főlap