Géczi János
A zavaros szemről
Ha valakinek a szeme nem áttetsző,
zavaros, legyen az bármilyen színű is,
továbbá, ha felhő ül rajta, amelynek
összesűrűsödött a teteje, s észre
sem venni az alatta lomhán átúszó
üveges felhőket, bár benne vihar dúl,
az illető hamar megbetegszik. Bele
hal a betegségébe. Az ilyen ember
tekintetével az érzékeny lélek nem
képes táplálkozni, ezért kevés erő
cselekszik benne. Mondhatni, a homályban
ücsörög, tétova, tanácstalan szerzet,
nem tudja eldönteni, mikor hagyja el
a házát és hagyja otthonát magára.
A hallgatás
A tenyér hasal a lapon,
nyírfakérgen a nyírfalepke.
Hajnalban friss a pompa
és keskeny az árnyékok pereme.
Ahol a húsárnyalatai a fehérnek hevernek,
ott vannak a történetek,
a papír körüli világegyetem visszapillant,
ezért látható.
Ami mondható a nyugvó kézről
nem tartozik rám,
s az nem a tiéd amit elmondhatok.
Ami benned hulló levél, nem bennem ér földet,
s mi bennem, az benned szélfúvásra nem lel.
Van hallgatni miről.
Csuklódra mandzsettát gondolok s feltűröm,
hogy a képzeletnek módja van adni ingujjat is.
Megjelent a Bárka 2019/4-es számában.
