(Egyféle szeretet)

Egy kiskörúti kis karámban úgy éreztem, hogy vége van.

Teóriának hittem addig, nem képzeltem, hogy vére van.

Úgy feküdt ott az asztalon, hogy arra nincs is tán hasonlat.

Aligha tudott róla bárki, hagyhattam volna hát halottnak.

Ó, mily lázasan tépelődtem a kiskörúti kis karámban:

maradjak tovább tétlenül, avagy fennhangon invokáljam?

Minutumot sem vacilláltam volna tizenöt éve még,

ám a nem ifjú ember féli a valami más kezdetét.

Nem tudom, mikor érkezett s hogy ajtón avagy ablakon,

én úgy döntöttem még előtte, hogy mindet bezárva hagyom.

Komótosan csak tettem-vettem, a meglett férfi nem siet,

tárcát írtam egy napilapnak dolgokról mikben nem hiszek.

S még történt ami történhetett, míg megjött majd összeesett.

Hagytam volna kimúlni csendben, csupán egyféle szeretet,

valami ócska-locska érzés, könnyű dalocska védte még.

Nem képzeltem, hogy vére van, és nem ismertem a képletét.

(Arám)

Egy kiskörúti kis karámban,

egy rohadt pesti juhakolban

énnékem szépséges arám van,

és ma is véle kupakoltam.

És túrom kicsi, puha gyapját,

míg fakad kéjes bégetése.

Hajnalig módos urak gyakják,

de hozzám tér meg ébredésre.

És fogyasztom szerelme nagyját,

ez a költő eb- s estebédje.

Nem iszom sört, nem eszem hagymát...

(...s még visszatérek e töredékre.)

(A rőt ténta)

Ó, én marha, ki nem hittem Dezsőt,

míg soraim közt álmos szárba szökkent,

és lassan-búsan terebélyre nőtt.

A lapra csöppent téntája a rőt,

én zölddel írtam, rögtön észrevettem:

mint véres havon girbegurb fenyők!

Milyen magyar, ó, milyen magyar így!

És minő alany tetszeleg főszerepben!

S a láthatárba botló illetők!

Meg annyi minden, amit már levetettem...

Megjelent a 2010/2-es Bárkában.

OJD  (A rímszalonka), (Ragacs), (Hajnali) és (A szép halál) című költeményei is ebben a lapszámban olvashatók.