Prózák

Prózák
Potozky László: Próbababa
„Bonyolult ügy, motyogtad, de hiába próbáltál a lapok mögé húzódni, én máris rávágtam, hogy nekem elmondhatod nyugodtan, ha valakiben, hát bennem meg lehet bízni, nem te lennél az első egyetemista...
Szil Ágnes: Gyomor, alváz, egy méhecske
„Itt aztán senki nem fogja átadni a helyét, mindenki terhes. Kivéve ezt a nőt. Ő már nem az. Itt surran, óvakodik ki, szorítja össze magán a felkapott köntöst, vörös a szeme, csak nézik a nagykabátban...
Gulisio Tímea: Szól a kakas már
„Szeretjük egymást, boldogok vagyunk. Majdnem engedek a csábításnak, mikor rádöbbenek, hogy a zene a torkából szól. De a szája csukva van. És mit ne mondjak, a hang sem éppen emberi. Teljes erőből a...
Józsa Péter: Elhagyni Rómát
„Gazdámat a tér mellékutcájában parkoló autóhoz cipelték, kinyitották a hátsó ajtaját, és betuszkolták tehetetlen testét, majd mindegyik beszállt ebbe meg egy másik járműbe. Gázt adtak.” Józsa Péter...
Hegedűs Ágota: Exszel szemben
„A bejárati ajtót két sziluett tölti ki hangos köszönéssel, erőltetett jókedvű hangos köszönéssel, az első sziluett ismerős, nem felejthető. A mögötte lévő is ismerős, de a homályos előszobában nem...
Orbán János Dénes: Vezesd még egyszer…
„Fiam, aztán itt olyan heprecsóré akad-e véletlenül, amit nem gőzöltek meg vaníliával, francia szederrel meg nem ijesztettek, s valami olyan állatból van, amit én es ösmerek?” Orbán János Dénes...
Másolat ki nem adható
„Hatodik évemet töltöm itt a fegyházban, a gyereket viszont sikerült beíratnom. Nem volt egyszerű, de sikerült. Mivel az anyja börtönben ül, kedvezményt kap, szakkörökre jár, hetente egyszer pedig...
A Swedenborg kávéház - részletek
Napokon belül boltokban Orbán János Dénes új regénye, A Swedenborg kávéház. Prózás-verses részletek a Bárkaonline-on.
Hartay Csaba humoros prózája és versei
„Ez neked nyár? Ez semmi, kicsit melegszik az idő, és vinnyogsz, mert gyenge vagy. Ez a mai, média által felfújt napfény az igazi parasztvakítás.”, illetve: „Nagy dolgok foglalkoztatnak, még nagyobb...
Nihil, nedv, grimaszok, nyelvkiöltés
Indul a humordömping! A VII. Irodalmi Humorfesztivál szövegei érkeznek mától a Bárkaonline-on. Az első: Kukorelly Endre Nihil, nedv, grimaszok, nyelvkiöltés című prózája.
< >
Szakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Simai Mihály verseiFarkas Gábor verseiBoth Balázs verseiSzilágyi András versei
Hópehely, a barcelonai albínó gorilla1989, avagy Egy év a hetvenötből – Széljegyzetek, adalékok – HrabalhozAz alteregóAz Édes Cseléd éléskamrája
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Békéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg