Egressy Zoltán
Legyen akkor, ahogy te akarod
Most veszem észre az ablakba, hogy olyan szél fúj, hogy mindent lever. Éjjel egyszer igen nagyot dörrent, akkor megeredt az eső is. Most is esik, de nem olyan nagyon, csak lassan. Szél is van, megen támad föl.
A menyem hozott ilyen lehulló almát, meg akartam hámozni, de nem lehet most kiülni, mer hűvös van. Föl köll őtözni, azon gondolkodok, hogy még harisnyát is húzok a lábomra.
Ez a hülye kurva dög macskám itt nyihog. Betettem az ajtót este a bakmacska miatt, ezér nem tudott kimenni, aztán mikor menek ki a fürdőbe, jajjaj, látom, hogy mit csinyált. Odafosott. Ha meg tudtam vóna fogni, agyonvágom. De amúgy meg szeretem ám. Még mindig a kölkeit keresi. Megy be a rekamiéhoz, mer oda vitte be őket, ott keresi. Nem tudja, hogy agyonvágtam őket. Végigfosta a fürdőt. Föl köllött söpörni meg fölmosni. Éjjel nem vettem észre, hogy ki köll mennie, mer aludtam.
Azon félek, hogy megen gyün hozzá az a ronda fekete ördögmacska. Olyanok vótak a kismacskák is, kettő fekete, egy meg olyan vöröses. Ezeket a bakmacskákat nem fogják el a kutyák, pedig annyi van belőlük, mint a hétrosseb. Agyon tudnám vágni, de mire odakerülök, hetvenszer elmegy. A fiamnak meg hiába is mondanám, az nem vágná fejbe, meg a menyem is olyan, hogy aszondja, nem köll bántani.
A lányomék is, nem tudom, mit csinyálnak avval a sok állattal, csak vesződnek velük. Főleg a férje szereti. Jaj, az milyen rondán beszél mindig. Nem annyira káromkodás, amit mond, hanem hogy az anyád picsája, meg ilyenek. Menj az anyád kibaszott picsájába. Nem nekem mondja, csak hallom sokat, ahogy a lányommal beszélget.
Most beszélte a tévé ezt a csúnya, nagy balesetet. Nyóc halottja van. Mennyi bánat van ebbe az életbe, a világba! Borzalmas helyzet, ennyi halott, meg ennyi sok sérült. Este vót film a Szent Márton életérül. Az vót kiírva, hogy Jézus, a jó pásztor. Kilenc órakor kezdődött. Mondom, nem bánom, akárhogyan, ha álmos leszek is, ezt akkor is megnézem. Jézus is benn vót, de főleg a Szent Márton. Jaj, de szerettem nézni, nem álmosodtam el rajta, olyan gyönyörű vót. Még a palástját is szétosztotta a szegény embereknek. Fázott, reszketett a sok szegény ember. Szép vót. Hogy mennyire sajnáltam én azokat a szegény embereket! Szent helyeket is mutattak. Tennap még meleg vót igen, de a szobába annyira nem, azér tudtam nézni. Beszéltek az augusztus huszadikárul is, hogy gyün megen a tűzijáték.
Mikor Pesten vótam a Misiéknél, és pont ez az augusztus huszadika gyütt, a Duna-parton vótunk, közelrül néztük a tűzijátékot. Jaj, de gyönyörű vót, de szép vót az. A tévén is szép, de olyan közelrül… Hát egy kis kevés valami szépet is láttam az életbe. Bennem is maradt egész életemre.
Sokszor eszembe jut, fiatal koromba mi vót, hogy vót. Mindig az van az eszembe, hogy ha újbul kezdhetném, másként végezném, másként csinyálnám a dolgaimat. Azér a Béla papa, ha bolond is vót idább-odább, mindig szépen beszélt velem. Soha nem tudtam visszaadni neki a sok jótettét, amit csinyált. Ha még egyszer fölébredne, talán mindent másként tennék. De hát már nem ébred föl. Nem vótam olyan kedves hozzá, pedig megillette vóna, de nekem más tervem vót. Hiába hízelgett nekem, én nem olyan vótam. Ötven év nem kevés ám. Azután itt maradtam, itt vagyok egyedül huszonharmadik éve. Ez se kevés ám.
Mondja mindig a lányom lánya, hogy mi bajod van neked, mindened megvan. Igaz, hiába is mondanám, hogy nem, de azér csak egyedül vagyok. De a fiam fia is aszondja, hogy mi a bajságom, hányszor megmondták, hogy menjek oda hozzájuk. Igaz, de mit csinyáljak én ott? Jó itt nekem, csak akkor nem jó, mikor nem vagyok jól.
Megen itt ez a kurva macska. Mindenképpen oda akar kepesztetni a rekamiéhoz. Úgy tud nézni, néz szembe velem, les, hogy mikor eresztem be oda. Nem eresztem. A konyhaajtó félig nyitva van, ki tud menni, ha akar. Csak nehogy bemenjen a fürdőbe, mer akkor valagba vágom. Görhes, mióta kigyüttek a kismacskák belőle. A menyem annyi tejet megetet vele meg tápot, de azt a drága tejet, meg drága tápot ám, aztán görhes mégis. Pedig húst is kap, mer a szálkásat én nem szeretem, aztán mindig olyat hoznak. Meg rizst. Azt a világér se szeretem. A paradicsomlevesbe is vót most, abba valahogy megeszem. De így magába nem.
Nem vótam ám én ilyen régen, sok étel van, ami nem köll már, mer undorodok tőlük. Most engemet köll kiszolgálni. Valamikor én sütöttem-főztem, akkor fordítva vót. Aztán hogy ez meddig lesz, hogyan lesz, ki tudja.
Sok alma lepotyog, de már jó pirnyogosok, jó piros a színük. A menyem hozott fődi epret is, vagy mi az, nem eper, hanem szeder. Kétszer is hozott belőle. Tiszta fekete. Régen málnát ettem sokat, meg szőlő is vót a kertbe, meg szilva, jó nagy szemű. Milyen jó íze vót annak! A fiam aszondja, talán jövőre lesz jó ízű. De hát én azt már nem élem meg. A barack már idén is jó lesz talán. A cseresznye érik, de abbul nincs sok. Szépek ezek a fák. Nálam is, meg a fiaméknál is. Pedig újak, mer a régiekből csak az egy diófa maradt. A másikat tavaly ősszel kivágta a fiam, mer elszáradt. Ez nem száradt el, kizöldült, de nincs diója. Valami betegsége lehet a fának.
Nagy zaj vót valamelyik este, aszittem, a cigányok buliznak, de a kutyás Bori aszondja, a kis Gabinál vót valami. Gyüttek a haverok, ettek-ittak. Ilyen lett ez a kis Gabi. Pedig olyan egy szerényforma fiatalember, nem lehet ám kinézni belőle. Jó kövér az is meg az anyja is, talán már biciklizni se tudnak, akkora seggük van. Ennek a kis Gabinak vót már vagy öt barátnője, de mind elment. Legutóbb a Viki, az olyan kis csöndes fehérnép vót, aztán az is itthagyta. Hogy most van-e új nő, vagy nincs, nem tudom. Az öregaptyára fajtázott, hogy mindig így váltogatja őket.
Aszondja a kutyás Bori, hogy az aptya vallására keresztelték a kis Gabit is, az is evangélikus. Régen nem szokták ám így összehozni a más vallásokat. A faluba mindenki katolikus vót, akit tudok. Még régen vót egy gazdag zsidó, az különben igen jó ember vót, az anyósom eljárt hozzá főzni, mosni, takarítani, mindig jól meg lett fizetve. Mondta az anyósom, hogy az milyen egy igen jó ember vót. Aztán üldözték. Meg a kulákokat is. Az uram aptyának a testvérét is, az csendőr vót. Akkoriba a csendőrök csak gazdag nőt vehettek feleségül. Aztán mindentül megfosztották őket. Elvették a gazdagságukat, a házukat, mindent.
Jaj, az de szeretett engem. A felesége zsidó nő vót, aszondják, annak a családja is igen rendes vót. Lehetett náluk vásárolni, aztán ha valakinek nem vót pénze, vagy szeretett vóna valamit előre, aszondták neki, csak vigye, vigye, majd meghozza az árát, amikor tudja. Az anyám is szokta mondani, hogy azokba a zsidókba is milyen jó emberek vótak. Persze, hogy vótak. Régen is vótak jó emberek.
Az anyósom urodalomba is dógozott, egy nagy, birtokos embernél. Azok egy héten háromszor, négyszer is disznót vágtak. Ez a földbirtokos szerette az anyósomat, mindig adott egy jó csomó húst neki. Az anyósom három gyereket nevelt egyedül. Mer akkor még élt a kislány is. Aztán mikor már a Béla papa is tudott vóna keresni, elvitték katonának őt is, meg a testvérét is. Öt évig mind a kettő katona vót a háborúba meg a fogságba. De mikor hazagyüttek, az anyósom még akkor is a kislányt siratgatta. Az kilenc- vagy tízéves vót, mikor vérmérgezést kapott. Abba halt meg. Szép kis síremléket csinyáltattak neki.
Legközelebb, ha gyün a fiam, megmondom neki, hogy gondolkodjon azon, amit mondtam neki. Okvetlen keressen valakit, aki kipucolja a sírunkat. Meghalok, aztán nem lesz kipucolva. Nem olyan szép, mint köllene. A fölirat márvány rajt, de az egész az nem az. A Béla papa nem engedte. Mikor csinyáltattuk, mondtam neki, hogy legyen márvány. Már beteg vót, tudta, hogy mindjár meghal. Aszondta, nem. Mér vernéd bele a pénzedet, aszondja. Pedig lett vóna rá pénzünk. Ha több eszem lett vóna, ebbe nem engedek neki. De azt igen akarta, hogy a fényképünket tettessük a sírra, én meg arra mondtam, hogy minek.
Ha most kezdeném, másként gondolkodnék. Másképp rendezném a dógaimat. A márványt sajnálom, de azér minden más úgy vót, hogy beleegyezett abba, amit én akartam. Pedig sokszor jobban tudta a dolgokat, mint ahogy én. De beleegyezett. Legyen, ahogyan te akarod. Csak ebbe az egybe ragaszkodott valamiér, nem akarta a drága márványt, hogy maradjon pénzem, nehogy hiányt szenvedjek, mikor ő már nem lesz. Pedig hát nem lett vóna probléma, hetvenegy éves vótam akkor, még jól tudtam dógozni. Most már mindegy, most már készen van. Csak ki köll pucolni. Hiába is bánom már, hogy mér nem úgy lett, ahogy akartam.
A Béla papa sose mondta, hogy meghal. Én mondtam, de most már nem mondom én se. Igen sokszor hallották tűlem, de többet nem mondom. Nem beszélek róla. Lesz, ahogy lesz. Csak azér imádkozom sokat, hogy akármikor, de a jóisten azt adja meg nekem, adjon annyi erőt, hogy itt, ebbe a kis szobába tudjam magam elrendezni, és itt halhassak meg. Hogy megadja-e, nem tudom. Ebbe a kis szobába lenne a legjobb, az uram is itt halt meg. Azér itt szeretnék én is, de ez bizonytalan ám, amennyit esek-kelek. Aztán lehet, hogy úgy lesz, mit tudjam én.
Megjelent a Bárka 2022/1-es számában.
