Háy János
Mamikám*
Nekem nem az anyám vót az anyám, mer az csak olyanra tanított, ami rossz, és még jó, hogy nem én vótam a Bogi, mer akkor még más is lett vóna, amit, ha az apámbe nem gyullad fő a pálinka, akkó nem lett vóna, de akkó a néger se jön oda, ahó mi vagyunk, marad ott Birinkén vagy a börtönbe a többi négerre. A Maris, kérdezte a Mamika. Nem, a Maris se vót az anyám, mer ő nem vót senkinek az anyja, a saját gyerekeinek se, mer azokkal is én vótam, amikó nem vótam iskolába, mer még járni köllött, mer kijött egy ember, hogy mé nem járok, mondom, hogy öreg vagyok aho én má, de az az ember azt monta, hogy tizenhatéves koromig járni kő, és ott jártam a parasztokkal, hatodikos vótam, mer mindig megbuktam, mer nem segítettek a tanárok, monták, hogy nem kő semmit csinánom, csak beírják mindenhova az egyest. Osztán a végin áttettek kisegítő osztályba, amikor lett olyan osztály, mer minden cigán oda kerűt, a tesvéreim is, akiket a néger tesvére váltott ki az intézetbő, meg a Bogi kisjánya is, mer a Bogi azt otthatta a néger tesvériné, mer az meg odakőtözött hozzánk, a mi házunkba egy emberre, olyan kis ember vót, de az is nagyon fekete vót, soha nem szót, mer a néger tesvére mondott meg mindent. Aszt meséte eccer a néger tevére, hogy csendes ember, meg kicsi is, de az ágyba olyan, hogy mindent tud és akkora van neki, mind a combja. Odakőtöztek a mi házunkba, hogy addig ott fognak lakni, amíg a néger, meg az asszony, aki szűt, így szoktam nevezni a Mamikának, hogy az asszony, aki szűt, ki nem gyün a börtönbő. De utána se kőtöztek e, mer jó vót nekik ott, a néger meg hiába szabadút, nem tudott a seggin maranni, ment, hogy píz, meg píz, az kő, oszt megin bekerűt. Valaki azt meséte, hogy ott má nem csak lopás vót, hanem súlyos testi sértés is, és én ezt a négerrő e tudom képzeni, mer minket is bántott. Kár az ilyet kiengenni, mer nem fog dógozni, oszt éni kő valamibő, ha meg nem dógozik, akkó nem marad más, mind a bűnözés, visszakerű mindig, de míg kint van, ki tuggya, hány embernek tesz rosszat.
A Bogi meg otthatta a gyereket, főment Pestre, hogy itt mindenki olyannak tarcsa, amilyennek tartották, hogy fótos. Főment Pestre, hogy ott más lesz, mer senki nem tuggya aszt, ami itthon történt, oszt tiszta lappa kezdhet. Nem tuggyuk, mi csiná ott, de jót biztos nem, mer Pesten, ezt monták, hogy ott olyanok a cigánok, hogy mindent megcsinának, amit nem kőne, uccán rabónak, má a gyerekek is, meg árúják a kábítót, meg vannak olyan cigánok, akik befogják az olyanokat, mind a Bogi, osztán kiviszik külfődre, oszt ott hasznáják őket, hogy kurvák legyenek, de nem annak annyi pízt se, hogy hazagyüjjönek, még látogatóba se. Itt is vót a faluba valaki, nem mondom ki a nevit, mer nem akarom, hogy megtalája az az ember, akinek dógozott, hogy úgy szökött meg, mer mindenre kényszerítették, olyakot köllött csinányi, amit soha nem akart vóna, mer fájt, és amikó mondta az embernek, aki odavitte, hogy ezé azé több járna, az ember összeverte, hogy egy életre jegyezze meg, hogy ezé mi jár, hát pont ez. Az vót a szerencséje, hogy vót egy ismerőse, aki abba a városba dógozott, de rendesen egy gyárban, Cürikbe, vagy hol, oszt az adott neki annyi pízt, hogy haza tudjon gyünni, és egyszer megszökött, északa ment e vonatta, de nem mert alunni, mer fét, hogy az ember utána kűd valakit, hogy visszavigye. Vót neki jánya is, az meg, a franc se tuggya, hol él, nevelőszülőkhö lett adva, pedig ő nem mondott le róla soha, az az ő jánya, az ő vére, meg az apjáé, de apja az nem vót má akkó se, amikó megszületetett, és ő nem olyan, mind az, aki engem szűt, aki haggya, hogy evegyik a gyerekit és úgy nőjön fő, hogy semmit nem tud róla, de mégis olyan lett, mer nem mer érte menni, mer fé, hogy útközben mi lesz vele, ha megtalája az az ember vagy annak az embernek, Laci, így mondta, a Lacinak az ismerőse, vagy megtuggyák, hogy hol él a jánya, oszt rajta ának bosszút, mer ezeknek semmi nem drága, bármit megcsinának, még egy gyerekke is. Most még mindig így él, hogy nincs neki jánya, meg embere se, és nem is lesz, mer kinek kő olyan, akit az únióban hasznátak. Ezt egy ember monta, hogy úniós kurva. Ement a háza előtt ennek az embernek, mer úgy tudott bódba menni, oszt kikiabát az udvarbó, hogy úniós kurva, a magyar fasz nem kő. Azé kiabát, mer nem akart emenni vele, amikor monta, hogy mit akar tőle, hogy ad érte pízt is, de ez a nő má olyat nem akart, mer vót egy nap azután, hogy megszökött és idekőtözött, hogy látta, hogy gyün vele szembe a vérző krisztus, és azt mongya neki, hogy mosd le jányom a vért a testemrő, és akkor ő lemosta és a tiszta megváltó azt monta neki, hogy kövess, és ő azóta követi a Jézust, talákozott olyan emberekkel, akik szintén találkoztak a vérző Krisztussal, és monták, hogy a megváltó mindenkit megment, és megtisztít a bűneitő, mer neki minden ember egyforma, ez a nő, akit az uccába az az ember úgy nevezett, hogy únióskurva, most már régen tiszta lett, meg lett mentve a bűntő. Ilyenek a parasztok, montam a Mamikának, hogy hánnyák a keresztet a templomba, de nem mernének talákozni a Krisztussa, mer kapanyélle törné le a derekukot.
Nem vót nekem más anyám csak a Mamika, ő monta meg nekem, hogy mit hogyan kő, hogy rendbe legyenek a dógok. Mindig maradjon legalább húsz forintom a hónap végére, monta, úgy csinád jánka, először ne kérj senkitő, add meg, amive tartozó, vagy dógozd le, ha nincs pízed, osztán minden hónapba maraggyon legalább húsz forintod. De hiába monta, mer nem maradt, mer kevés vót, annyira kevés, amibő nem lehetett kijönni egy hónapig, mer csak olyan munkát kaptam, amijé alig fizettek, az ember meg, az uram, nem dógozott, és kőccsön köllött kérni, hogy legyen mibő venni a gyerekeknek, mer éhesek vótak és nem akartam olyat, amit nem szeretnek, mer lecsot akartak, a paprika meg drága vót, mert még alig mút el a tél, már nem fűtöttünk, mer nem vót fa, meg az ablakok is olyanok vótak, hogy begyütt a hideg, fáztak a gyerekek, legalább vót egy kis lecso, mer az kölött nekik. Nincs neked eszed jánka, ilyenkor nem eszünk lecsot, ilyenkor még az orvos se eszik lecsot, pedig az eszedi a pízt mindenkitő, olyat eszünk, ami ócsó, a krumpli, az most ócsó, főleg, hogy tőlem viszed e, oszt nem fizető érte, tanújá má valamit abbó, ahogy én csinálom. Tanulok, Mamika, tanulok. Nem tanúsz semmit, mer cigán vagy, annyi az eszed, mind egy cigánnak, nem tucc a hónapra gondónyi csak arra, ami máma van. Minek gondójak arra, ami hónap lesz, elig vót ezt a mámát megcsinányi, legalább vót finom lecso. De hónap nem lesz semmi, arra is gondónyi kő, hogy mibő esző hónap. Akkó hónap együvök a Mamikáho a krumplijé, oszt akkó lesz paprikáskrumpli, nem? A Mamika meg nevetett, hogy hó tanútak meg a cigánok így gondókonni. Lássa Mamika, a cigántó is lehet tanónyi, hogy ne roncsuk e a mai napot azza, hogy milyen lesz a hónap. Nem lehet úgy éni, mind a Fiatalpapa ét, hogy mindig tervezett valamit, hogy mi lesz, oszt mi lett, az lett, hogy jó meghat, amikó nem tervezte, mer aszitte, hogy majd marad idő, egyszer maj éni. Csak most lehet éni, majd nem lehet, Mamika.
Nagyon szerettem a Mamikát, akkor is, ha megszidott, hogy haggyam a Fiatalpapát békibe, mer halottakró vagy jót vagy semmit, pedig nem montam róla rosszat, csak arró beszétem, hogy mé sütöttem lecsot. Szerettem, pedig sokszor megszidott, hogy rosszú csinálom, mer tudom, hogy azé monta, mer azt akarta, hogy jó csinájam, mer ő tutta, hogy tudom jól csináni is. Szerettem és a Mamika is szeretett engemet, mer nem vót neki más, aki rányitott vóna, mer már mindenki meghat, még az Öregmamika is meghat, de az jobb is, hogy meghat, mer vele nagyon nehéz vót, mer ement neki az esze oszt, nem tutta, hogy kicsoda. Van olyan, hogy efelejti az ember, hogy kicsoda, meg aszt is, hogy a többiek kicsodák, aszt monta nekem egyszer, hogy fé attó az asszontó, aki ott lakik a házba, ahol ő is, ott gyün-megy, el akar lopni valamit. Az a jánya, hajja az a jánya, attó nem kő fényi, mer csak jót akar. Nekem, nincs is jányom, monta, mer ő még nem is ment férhő, nem emlékezett, arra, hogy mi történt vele, meg a saját jányára, meg a férjire se emlékezett, pedig én is ismertem az Öregpapát, hát nagyon jó ember vót, nem olyan vót, mind az Öregmamika, soha nem kiabát, ha az Öregmamika kiabát, csak hallgatott, oszt csináta, amit különben is csinát vóna. Hagy mongya, ha én is kiabánék, monta, akkó nem tunnék semmit megcsináni, mer mind a ketten csak kiabánánk. Olyan ember vót, hogy amikó gyütt az erdőrő, oszt odaért hozzánk, adott nekünk egy marék cseresznyét, belemarkót a hátizsákjába, kértek, hát persze, hogy kértünk, finom májusi cseresznye vót, meg éhesek is vótunk. Ott átunk, meztelen az uccán, ahova az anyánk kizavart, mer nem kő, hogy bent legyünk, alig van hely, oszt gyütt az Öregpapa, akkó még Józsi bácsinak hítuk, mer még nem vótam a Mamika jánya, hogy itt egy marék cseresznye, akasszatok a fületekre is, monta és nevetett. Mi akasztottunk is, cseresznyefüggő jó nézett ki. Öregpapa hátranézegetett, nézte, hogy áll az a piros függő rajtunk. No osztán, mikor még a cseresznye ott vót a fülünkön, de az Öregpapa má etünt, akkó gyütt egy másik ember, na, az milyen hülye ember vót, asz mongya, hogy hol loptátok aszt a cseresznyét. Nem loptuk, mondtuk, hanem a Józsi bácsi atta. Nem hiszem e, van annak onokája, hogy kinek vigyen, nem fog az tinektek anni, majd szólok anyátoknak, hogy loptátok, mer belőletek is tolvaj lesz, minden cigán tolvaj, monta, de belőlem nem lett tolvaj, csak egy kis ideig, de az is a néger miatt vót, nem azé, mer én olyat akartam csináni. Persze, ha mindig azt monggyák rád, hogy tolvaj vagy, hát, a végén könnyen tolvaj lesző, néha csak úgy, hogy börtönbe kerűsz, mer aszt monggyák, te csinátad, oszt nem te csinátad, de a börtönbe megtanúsz mindent, meg olyan barátok is leszenek, amilyen barátok vótak a négernek is, mer ő is a börtönbe szette össze azokat, aki segítettek neki lopnyi. Most is ott ű, osztán majd megin olyanokkal gyün össze, akikke csak rabóni lehet, nem olyanokka, akik azt mongyák, hogy gyere néger dógozni.
Dógozni az az ember soha nem fog, azt fogja hazunni, hogy nem vették fő, mer cigány, aszt hazutta akkó is, mikó az anyámho kőtözött, de engem is fővettek az öregotthonba mosogatni, meg takarítani, pedig cigán vagyok, nem mongya senki, hogy nem eszek abbó a tányérbó, mer a cigán mosogatta e. Pedig van neki szakmája is, nehézgépkezelő. Aszongya, hogy ement Vácra is, ott egy útépítésre, de monták, hogy má van nehézgépkezelő nekik, és nem lesz újabb nehézgép, mer ennyi elég, amennyi van. Osztán hazagyütt, hogy megin nem vették fő. Marha részeg vót, úgy láccik a kocsmába adtak neki, ott nem számít, hogy cigán. Biztos vót píze valahonnét, lopott valakitő Vácon. Nem vettek fő, a kurva annyokat, a kurva annyokat, kiabáta, hogy dögőjönek meg, hogy rohaggyonak e, nem kő nekik a cigán, mer má van elig, azt is csak azé veszik fő, mer ócsó. Paraszt is annyit kap, monta anyám. Mi a lófaszt vitatkozó velem, aggyá inni valamit, hallod, aggyá má! Monta az anyám, hogy nincsen mit. Hogy a kurva istenbe nincsen ami, itthon vagyok, oszt kő nekem, akkó mi a lófasznak gyüttem haza, ha nincs, minek? A Bogi, hó van, kérdezte akkor az anyámtó, akit nem tartok anyámnak, mer hát milyen vót, mit nevet rajtam, hát semmit, még az orromot se törűte meg, odaszáratt a takony a számra, mer nem törűte meg, olyan ruhák vótak rajtunk, hogy evesztünk bennük, akkorák vótak, meg éheztünk, meg fáztunk, meg lopni vitt.
Nem vették fő, mer cigán, ezt pont egy cigán nem hiszi e, mer mindenki lássa, kik dógoznak az utakon, meg az építkezéseken, az mind cigán, aki ott dógozik, aszt meg mind fővettik, őt meg nem vettik fő, mer cigán, azt hazuggya, pedig csak nem akar dógozni, soha nem is akart, mer nem dógozott neki az apja se, meg a nagyapja se. Nem olyanok vótak, mind az én rendesapám. Az olyan vót, hogy má senki nem tartotta cigánnak, kezibő evett a falu, még a pap is, meg a tanárok, akik beírták az eggyest, ha csendbe ülök az órákon, nem csak a parasztok. Oszt monta is az apám, hogy a Bogibó lesz maj ápolónő, belőlem, meg lesz maj orvos, mer olyan világ ez, hogy attó hogy cigán vagy, lehet belőled bármi. Mikó meghat, aszitte, az lesz a kisgyerekbő, aki akkó született, mikó ő meghat, hogy ügyvéd, aszitte az lesz, ami nem lett, mer nem úgy van, hogy belőle pék lett, ahho képest, hogy az apja meg az annya semmik nem vótak, semmibő valaminek lenni, az nagyon sok, az nagy lépés, de onnét má orvosnak lenni, nem olyan sok, mer az má olyan, hogy valamibő valaminek lenni. Nagy lépés, gondótam magamba, de mégnagyobb lépés onnan tobábbmenni, mer pék lehet az ember még a kisegítő osztálybó is, de orvos az csak akkó lehet, ha mindenbő ötös és még akkó se biztos, mer vót olyan a faluba, aki az akart lenni, oszt mindent megcsinát, meg tiszta kitünő vót, a végén, mikó ement a fölvételire aszt monták, hogy nem kő, osz egy évre rá megin ement, oszt adzt monták, nem kő, az az ember meg annyira elkeseredett, hogy innéttő csak ivott, elitta az ötös tudását, oszt a végin, hát az lett, hogy semmi se lett, csak halott, mind az én rednesapám is. Ha nem ha meg, akkor lehet, hogy sikerű valami, legalább a Boginak az ápolónő, de meghat. Hiába döntött úgy, hogy mi lesz a gyerekibő, mer az életirő más döntött, és utána má mindegy vót, hogy mit gondót a gyerekeirő, mer má nem vót, aki gondója.
A Mamika azé is szeretett, mer olyan vót, hogy tutta, hogy a néger vitt bele a rosszba, hogy én nem olyan vagyok, mer én tudom, mi a másé, és semmit nem vettem vóna e. Jó, vót az a pálinka dolog, de az más vót, arró nem is tehetek, aszt is tutta a Mamika, hogy nem magamé csinátam, csak beleszerettem abba az emberbe, külömben az is paraszt vót, meg az uram is, de az uram olyan vót, hogy há még a négerné is rosszabb, mer ez még el se ment otthonró, még lopni se, csak a tévét nézte, amikó vót áram, mer vót, hogy nem vót, mer nem fizettük, osztán olyan vót, hogy csak annyit fogyaszhattunk, amennyit megvettünk, az meg gyorsan efogyott, hát persze, hogy efogyott, amikó, az ember mindig nézte a tévét, hogy nem tutta megunnyi azt a sok hülye sorozatot, tele reklámmal, hogy mit vegyé, neki meg nem vót mibő venni valamit, meg e se ment otthoró, mer fét az emberektő, csak a tévétő nem fét, mer ott kicsik vótak az emberek, meg ha hangos vót, lehalkította. Olyan ganaj ember, hogy montam neki, hogy a Mamikának van az a tíz zsák búza, tegnap hozta a Gézabácsi traktorral, oszt csak a fal mellé rakta, mer az vót benne a szállításba, házho vót szállítva, nem házba, azt be kőne neki vinni a szecskásba, mer ott tartotta a Mamika a búzát, ott vót a daráló is, csak bevinni, osztán beleöntögetni a vashordókba, annyi a dolog, oszt nem lesz ott csak a Mamika, meg én. Jó, maj megyek, monta és ment? Hát nem ment, eccer asztán mégis odagyütt, hogy berakná a búzát a szecskásba, az mút héten vót, mondom, nem most, mer akkó, má nem vót mit, mer behordogattam én a gyerekkel, meg a Mamikáva, mer nem lehet otthanni, hogy becsap a fal alá az eső, oszt szétázik az egész, oszt megdohosodik. Mit esznek akkó a tyúkok, meg mit eszik a malac, nem, a malac az semmit, mer nem vót má, monta a Mamika, hogy sok az nekem jánka, tudom, hogy segítesz, de úgy is sok, meg cigán vagy, nem tucc dógozni. De megtanulom Mamika, megtanulom. A mútkor is, amikó montam, hogy megkapájuk a kukoricát, akkó is, mi vót. Mi vót, Mamika, csinátam rendesen. De másnap, mikó kimentem, hát látom, hogy az a sor, amit te csinátá, na, ott osztán minden második elfonnyatt, mer kivágtad osztán visszaállítgattad. Aszittem Mamika, hogy gyökeret ereszt, aszittem. Dehogy hitted, annyira nem vagy hülye, csak nem akartad, hogy lássam, hogy kivágtad. Jó, nem akartam, mer nem akartam, hogy a Mamika szomorú legyen, hogy ne aszt lássa, hogy má megin milyen jó, hogy rendbe lett téve a kukorica, ha akkó lássa, hogy kivágtam, akkó egy napig se örű, hanem csak mérges, hogy má megin micsinátam, csak jobban alutt a Mamika, hogy arra gondót, hogy milyen szépen virít az új kukorica. Szomorú vót a Mamika a kivágott kukoricák miatt. Beszéni nagyon tucc, monta, csak dógozni nem.
Jobb lesz, ha nem lesz malac, monta a Mamika, mer má a kukorica se lesz így elig. De akkó finom hurka se lesz, meg kóbász se, meg nem lesz mibő kocsonya, csak olyanbó, ami a bódbó van, az meg nem olyan, hogy jó. Nem csinálok kocsonyát, mer abbó keveset nem is lehet, ha meg sokat, akkó ki eszi meg? Hát, Mamika, megesszük mi a Bernikéve. A Bernike olyat nem is eszik meg, mer olyan, amilyen, meg cigán is, de nagyon tud válogatnyi, olyan étet, amibe benne van a malac körme meg a bőre biztos nem eszi meg. Megeszem én a Mamikáva. De mindig mindent neked aggyak oda, amikó az én pízembő van, meg az én időmbő. Jobb valakinek odaanni, mind senkinek, Mamika. Nem tudom, monta a Mamika, ha az nincs ott, aki ténleg hiányzik, akkor elig, ha valaki ott van, vagy soha nem lesz elig, mer má mindig egyedű van. A Mamika, nincs egyedű, meg nem is lesz egyedű, mert itt vagyok én is. De neked is kő más, neked is, mer nem elig, ha velem vagy, mész ahhoz a marháho, akiho menni szoktá, akiho ehortad a pálinkát. Megyek Mamika, de visszagyüvök mindig. Vissza, mer kő valami. Ha nem kőne, akkor is visszagyünnék, először van a visszagyüvés, utána, hogy kő valami, ha má visszagyüttem. Nem, monta a Mamika, akkor nem gyünné vissza, senki nem gyün vissza, hiába csinálom meg azt, amit a gyerekek a legjobban szerettek, amikó még itt laktak, más életük van nekik, nem érzik má ennek a lekváros buktinak a szagát, amikó sű, nem emlékeznek, vagy annyira nem emlékeznek, hogy haza is gyüjjönek. Egyedű vagyok, csak ez a kutya van, de ez is má olyan süket meg vak is, hogy semmire nem jó, csak kerűgetem az udvarba. Azé ugat, montam. Ugat, meg má megszoktam, hogy van, főzök neki is, mer nem bír mindent megenni, oszt néha emondom neki, hogy Bodri kutyám hegyezd füled, hagy beszéjek mosmár veled. Nem is Bodrinak híják, Mamika. Tudom, de úccse hajja, mit mondok, ez meg megmaratt az iskolábó, meg a Tintásüveg, kifojt a tinta, oszt a fóttya megmaratt, az is, még most is tudom kívűrő. Én nem emlékszek semmire, montam neki. Azt azé tudod, hó tartottam a pálinkát. Aszt tudom, montam, de má nincs.
Mindent tuttam, hó van a Mamikáná, de én a másého ténleg nem nyútam vóna, főleg ahho nem, ami a Mamikáé vót. A pálinka az azé vót, mer az uram má nem vót semmire se jó, hiába montam neki, hogy másmilyen legyen, olyan, ami nekem is jó, még aszt se akarta, amit mindenki akar, ha meg amikó akarta, nekem nem vót jó, mer nem tud az ember egy olyan ganajjal ilyet csináni, azé csak kő, hogy tarcsa az ember a másikot valamire, a Mamika is monta, hogy olyan vót a Fiatalpapa, amilyen vót, de azé mindent megcsinát, oszt azé lehetett őtet szeretni. De azon a ganajon mit szeressek, nem akart má tőlem semmit, meg én se akartam tőle. Oszt hiányzott, hogy nem akar senki, oszt ott vótam, még fiatal vótam, hogy ne legyen az, ami jó, hát arró én nem mondhatok le. Ki kő birnya, monta a Mamika, a papok is kibirják. A papok, mondom, hát a papok nem birják ki, meg senki se birja ki, csak az, aki má rákos, oszt nem tud másra gondónyi, csak hogy fáj neki. Mindenkinek kő valaki, amikó az nincs meg, akkó minden rossz, a jó is rossz, az is rossz, hogy ott vagyok a Mamikáná, mer finom a kávé, a gyerekei hozták külfődrő, de az se jó, csak attó jó, hogy akarok menni az emberhö, attó jó minden kávé, a rossz is. Eszt a dógot nem lehet pótónyi.
Oszt én kerestem, hogy legyen valaki, hogy ne legyen nekem rossz, mer ha nekem rossz, az a Mamikának is rossz, meg a Bernikének is rossz. Kerestem má egy ideje, oszt láttam azt az embert mindig a kocsmába, oszt, akit mindig lát az ember, abbó választ, azt az embert, mer megszokja, hogy az van. Én akkó abba az emberbe beleszerettem, mer szerelmes fajta vagyok, má gyerekkoromba is ilyen vótam, még a néger is olyan vót, hogy bele tuttam szeretni, álmodoztam róla, hogy lesz nekem is olyan négerem, mind annak a nőnek, aki megszűt, meg az intézetbe is vót egy olyan, akibe beleszerettem, meg az iskolába is vót, meg később a faluba is vót, nem csak az, akihő hozzámentem. Én annyira szerettem másokat is, csak nem tutták, mer nem mindig montam e, meg olyanokat is szerettem, akik más nő emberei vótak, hát nem mertem mondani, de mindig gondótam rájuk, oszt aszittem eccer, majd meglesznek, mer megtuggyák, hogy szeretem őket, és én köllök nekik, nem az, aki van, mer aki van, az rosszabb, mind én. De nem lettek meg, mer nem köllöttem nekik, végű oszt lett ez a ganaj ember, ténleg egy jó van benne, hogy nem cigán, de rosszabb, mind a cigánok, oszt nem vót má velem má mióta, ha vót, én má nem akartam, hogy legyen, mer nem éreztem semmit, csak, hogy gyün rám, hogy hántam vóna, úgy undorottam. Még fiatal vótam ahho, hogy ez legyen, hogy ne legyen senki, csak az, akit nem akarok, és beleszerettem abba az emberbe, mer ő vót ott, meg én vittem neki pálinkát, amikó más nem vitt, oszt őneki is teccettem, oszt ez má szerelem vót, mer csak az kő hozzá, a két ember, olyan eccerű, amikó megvan, oszt mégis milyen nehezen gyün össze.
Oszt az az ember annyira ivott, ez vót neki a hibája, de mindenkinek van hibája, hogy nem vót neki elég a nyugdíja arra amennyi köllött vóna neki, hogy elig legyen, mer má nyugdíjas vót, le vót százalékóva a pálinka miatt, mer annyit ivott, hogy mindenét föléte a pálinka, a máját meg az epéjit, meg a szívéve is baj vót. Nem tudom, ki gondóta, hogy jó lesz az embereknek, ha szabad otthon pálinkát főzni, kinek jutott eszibe, hogy csak összeszeded a barackot a kerbe, meg a szilvát, ami ingyen potyog le, vagy megmondod, a gyerekeknek, hogy kapkoggyák össze, oszt csinász a konyhába pálinkát. No persze, ez az ember annyit ivott, hogy nem tudott vóna pálinkát főznyi, mer mindig részeg vót, meg nem vót neki a főzőre se píze, osztán má pálinkára se, meghat az annya, amíg az vót, addig két nyugdíjbó ihatott. Hiába monta neki az öregasszony, hogy ne igyá annyit, mer emegy az eszed, meg beteg lesző, meg mé nem lett feleséged, hogy lettek vóna unokáim, ennek az embernek ez nem számított, hogy mit mond, osztán meghat, oszt nem mondott semmit, de a píz is kevesebb lett.
Nincs mit inni, monta, én meg nem mertem a Mamikátó kérni, mer a Mamika úgyse adott vóna, mert tutta, mire kő, és ő arra nem adott, mer a Mamika nem szerette ezt az embert, meg azt monta, hogy csak kihaszná, pedig van nekem gyerekem kettő is, meg van nekem uram, meg itt van ő is. No, ezé köllött nekem azt ellopni, mer, ha adott vóna pízt, akó veszek a kocsmába vagy a Misko Janibácsitó. Oszt mellé öntöttem, amikor azokat a marha nagy műanyagkannákat emegettem, meg nem vót ott a tőcsér, ha a Mamika odatette vóna a tőcsért, akkó csak akkor vette vóna észre, amikó tőteni akar belőle, de nem vót tőcsér, és én melléöntöttem, és a Mamika megérezte a szagot, mer ő nem szokott belőle önteni, csak ha gyütt valaki fát vágni, akkó. A tőcsér a hibás, hogy a Mamika előbb észrevette, mind köllött vóna. De ez csak egyszer vót, vagyis többször vót, de másho nem nyútam, pedig nyúhattam vóna, mer tuttam, hol a píz, meg hol van a Mamika nyaklánca, meg a függői, aranybó, de soha nem nyútam vóna olyanho, ami a Mamikáé. Akkó se vittem vóna e semmit, ha meghat vóna, mer a Mamikát még olyankor se loptam vóna meg, pedig akkó má, ha nem é, nem kő neki az a nyaklánc, mer hol horgya a sírba? Biztos etemetnék vele, mer eszokták, gondótam eccer, meg hogy mennyi arany van a temetőbe, hogy annyi, mind a zsidóknak vót. Ha eccer valaki kiássa gazdag ember lesz belőle, nyaklánccal, meg gyűrűkke fizet a kocsmába, minek a fődbe az a sok arany, kinek jó. Senkinek.
A Mamika azé szeretett, mer egyedű vót addig, amíg mi nem kőtöztünk ide az uccába, az Örzsinéni házába, ahonnét kihalt az Örzsinéni, előtte az ember, aszt nem tudom, hogy híták, az Örzsinéni ura, osztán az Örzsinéni, nem köllöt senkinek a ház, mer nem vót senkije, nem vót nekik gyerekük. Ismertem az Örzsinénit, olyan sován magas asszon vót, mindenkive veszekedett, főleg utána, hogy az ember má nem ét, mer egyedű vót, meg ivott is. Haragudott azé, mer nem vót gyereke, vagy csak olyan bolond vót, vannak bolond emberek, akik csak kijabáni tunnak, oszt mindenki menekű előlük, oszt azok meg anná jobban kijabának, mer nem szereti őköt senki, nem tunnak olyanok lenni, mind a Mamika, akit mindenki szeret. Amikó bekőtöztünk, má ki vót fosztva a ház, ellopták a cigánok, ami vót benne, ágy meg asztal, meg egy öreg sporhelt, az maratt. Ki visz e egy öreg sporheltet, marha nehéz, meg észre is veszik, oszt főjelentik azok, akiknek szintén köllött vóna a sporhelt, csak nem merték ehozni. Odakőtöztünk, az ember befekütt az ágyba akó, oszt nem is ket onnan fő, azóta se, csak ha pisányi köllött menni, meg enni. Előtte nem vót ilyen, vagy ilyen vót csak még szerettem, oszt nem láttam benne azt, ami benne vót.
A Mamika egyedű vót, mer meghat a Fiatalpapa után az Öregpapa is, egy darabig vót az Öregmamika, amikó még tudott gondókonni, ő nem szeretett, mer aszonta, hogy buta vagyok, hogy a tyúknak több esze van, mind nekem, nem érek semmit, mer semmit nem tudok, meg a gyerekeim is buták lesznek, mer a gyerekek olyanok lesznek, mind az annyuk, meg az apjuk, nincs tőlem mit tanúni, meg az apjuktó se, a tyúkbó is tyúk lesz, monta. Ilyen vót, de én nem hattam magam, montam neki, hogy Öregmamika, lehet, hogy buták lesznek, mer csak olyanok lesznek, mind én, nem lesz belőlük olyan, amire az én rendesapám gondót, de legalább velem marannak, mer mos mi van a Fiatalmamika gyerekeive, hiába vótak olyan marha okosok, hogy mindenki monta, hogy nagyon azok, még az iskolaigazgató is aszonta, hogy nem vótak anná okosabb gyerekek itt az iskolába, mióta ő az igazgató, az meg nagyon régen van, mer mindig is ő vót, má senki nem emlékszik olyanra, hogy ő nem vót, a legöregebb tanítónőt is ő vette fő, nem csak a legfiatalabbakat. Vótak róla dógok, hogy kiket vett fő, meg mé, meg mé van az, hogy alig van férfitanár, de a Mamika aszonta, hogy az nem igaz, mer az igazgató úr olyan, hogy nagyon rendes, amikó az ő fia rosszú lett az iskolába, az ölibe vitte át az orvosho, hogy gyógyítsa meg, elájút, oszt az igazgató rázta a kezive, hogy gyerek ébreggyé, oszt nem köllött meggyógyítani, mer mire az orvosho értek, meggyógyút magától, szerencsére, mer itt a faluba, mindig olyan hülye orvos vót, aki semmit nem tudott meggyógyítani, ha valaki nem náthás vót, azt rögtön bekűtte Vácra a kórházba, annyira fét, hogy nem tuggya megmondani, mi a baja, oszt meghal. Kábítós vót, aszonták, mer neki hivatalbó járt a kábító, nem köllött fizetni érte.
A falukba úgy van, hogy jobb, ha magátó meggyógyú az ember, mer különben az orvostó meg is halhat, a kórházba is, mer ránéznek oszt lássák, hogy honnan van, ahonnan meg van, ott nem érnek semmit az emberek, nincsen rájuk írva, hogy milyen okos gyerekei vótak, a Mamika is úgy néz ki, mind mindenki itt a faluba, csak a gyereki néznek ki másképp, de azok nincsenek itt, mer hogy is mutatnának itt olyan ruhába, amijenbe járnak Amerikába. A kórház is életveszély, nem csak a körzeti, beviszi a mentő, oszt a hullaszállító hozza vissza másnap, pláne, ha cigán vagy, az még rosszabb, nincs olyan orvos, hogy a cigánt meggyógyíccsa, ha meggyógyú csak azé van, mer véletlenű. Amerikába más, mer láttam a sorozatokba, hogy ott van néger orvos, ott nem kő fényi, ha néger az ember, mer azok segítenek, de cigán orvos az nincsen, csak az édesepám gondóta, hogy lesznek, hogy én is az leszek. A Mamika ezen mindig nevetett, hogy az apád is hülye vót, ha aszitte, csak kenyeret sütni tudott, de hülye vót, nem ivott vóna annyi pálinkát, hogy meghajjon, ha nem lett vóna hülye. A Mamika ne mongyon ilyet az édesapámró, montam, mer az nekem szent, mer csak ő maratt nekem, meg a Mamika, de ha a kettő között kő választani, akkó én őtet választom, mer az ő véribő vagyok.
A cigán olyan, hogy nem lehet neki akármit mondani, monta a Mamika, hogy mindenen megsértődik, oszt kígyótbékát kijabá a másikra, meg elátkozza, hogy dögőjön meg mindene, meg utána hajjon meg ő is, hűjjön ki a bele meg a bőre, pedig én nem mindenen sértőttem meg, csak azon, amit az apámró mondott, mer olyat nem mondhat, még ő se, mer én se mondok az ő apjáró olyat, mer tudom, hogy az apja, de az Öregmamikának megmontam, hogy mi van azokka a gyerekekke, akikrő az az igazgató is, aki megmentette a Mamika egyik gyerekit, az is monta, hogy ezek előtt a gyerekek előtt nagy jövő áll. És akkó ementek, még csak gyerekek vótak, má ementek Pestre, hogy ott tanújonak, hogy még okosabbak legyenek, oszt hogy ott mennyi rossz érte őket, senki nem tuggya, mer nem beszétek róla, mer csak azt köllött mondani, amikó hazagyüttek, hogy mennyire jó ott, meg a Mamika is aszt monta mindenkinek, hogy nagyon jó helyen vannak, a tanárok nagyon figyenek rájuk, mer szeretik őköt, mer jó visekennek, meg jó is tanúnak. Oszt csak nem vót valami jó, mer az vót, hogy evégeztik az iskolákat, úgy végeztik, hogy dicsérette, ahogyan az igazgató is monta, olyan munkát kaptak vóna, amilyet akarnak, de alig marattak Pesten, má azon vótak, hogy emennek külfődre, hogy oda vigyik azt az okosságot, ami itt termett a faluba, azé ez nem éri meg az országnak, montam, mennyibe kerűtek. Nem tuttak mást csináni, monta a Mamika. Haza is gyühettek vóna, montam a Mamikának. Haza nem, monta a Mamika, mer olyat itt nem kő csináni, amit tanútak. Mi vót az, kérdeztem, mer nem tuttam, hogy mi, ő meg monta, hogy mi, de nem tuttam, hogy az mi, akkor meg is értettem, hogy olyan tudásra itt a faluba nincs szükség. Ementek Amerikába, mingyá a tanulás után, legalább Pesten marattak vóna, vagy Vácon, ha má nem itthon, de nekik nagyon e köllött menni. Oszt, hogy ott micsinának, azt nem lehet tunni, az biztos, hogy csak nagyon ritkán gyünnek, és akó se maradnak sokáig, meg olyan gyerekeik vannak, akik nem tunnak az udvaron pisányi, mer fének a kakastó, meg a gunártó, meg nem mernek bemenni az udvaron vécébe, mer asziszik bele fognak esni, jó én is montam nekik, hogy az alatt a juk alatt van egy nagy alagút, tele szarral, oszt bele fognak fullanni, no azután pláne nem akartak menni. Hát ilyenek lettek, meg magyarú se tunnak, hiába akarna a Mamika mesét mondani nekik, mer azt ők egyáltalán nem értik, mirő szó. Hétmérfődes csizma, meg égigérő paszuj, nem tutták, mi az, én se tudom, mit jelent, de legalább értem. Szép, ügyibevaló legin vót ez a királyfi, meséte a Mamika a Bernikének, abbó a könyvbő, amit még a gyerekeinek vett, mer csak neki tudott meséni, mer ő vót ott, szép, megakatt az ember szeme rajta, az is vót, amit a tejbe apríccson, de mikó mié, mié nem, de a szomszéd kiráj nem atta neki a jányát, pedig az hajlandóságot mutatott iránta.
Jó, a Bernikének is megvan a baja, mer úgy született, hogy megszorút a nyakán a kődökzsinór oszt aszt monták, nem kapott egy percig levegőt, és akkó epusztút neki valami az agyába, járt is osztán iskolába Pestre, hogy megtanicssák dógokra, de amikó hazagyütt, mindent efelejtett vagy má Pesten se tutta. Nem tud óvasni, meg számóni se, ha a Mamika monta neki, hogy mennyé bódba, oszt hozzá nekem ezt, meg azt, akó meg köllött mutatni, mi van a dobozon, oszt tudott hozni, főleg, ha szép kép vót, de elóvasni nem tudja, hogy mibe mi van. A Bernike, az se ért mindent, de ha a Mamika mondott neki olyat, hogy kirájfis meg kirájjányos mesét, amibe nagy lagzi vót a végin, meg sokat ettek, azt nagyon szerette, tutta mire kő várni, mer tutta, mi lesz a mese vége, és az a fontos, nem az, ami közbe vót, hogy ilyen szerencsétlenség, meg olyan. Meg a Bernike akkó is ott vót, a külfődi gyerekek meg nem vótak ott. Tuttam, amikó emennek, a Mamika sokat rí, hogy olyan neki, mintha nem vóna unokája, meg nem vóna gyereke se, mer ténleg nem vót, azé is szeretett minket, mer mi olyanok vótunk, hogy ott vótunk. Még monta is, hogy a Bernike soha nem fog főnyőni, mer a kődökzsinór miatt, hogy nagy lesz, mer nagydarabb lett a Bernike, csak a fejibe nem nyő fő soha. Nem, montam, a Mamikának, meg azé én így is szeretem őtet, mer ő ilyen, nem lehet máshogy szeretni, ha ilyen. Abba is van jó, hogy nem nyő fő, monta a Mamika, mer akkor ő örökké velünk lesz. Hát, velünk is vót, a Mamikának mosmá biztosan örökké. Úgyhogy montam az Öregmamikának is, hogy hiába mongya, hogy buták, mer van, amiben jobbak az ő onokáiná. Mibe jobbak, mibe jobbak, kérdezte az Öregmamika, oszt olyan gőgös vót a hangja. Abban, montam neki, hogy vannak. És ahhoz képest, aki nincs, az is több, aki olyan, mind a Bernike. Az Öregmamika akkó hallgatott, oszt nem gyütt elő azzal, hogy mennyi pízük van Amerikába, meg milyen házuk, csak hallgatott, mer tutta, hogy igazam van, mer mindegy mi van Amerikába, mer csak az van, ami itt van.
* Részlet a készülő regényből.
Megjelent a Bárka 2021/3-as számában.