Kiss Ottó
Macibocs óvodába megy
Mackóföldön tavasszal megélénkül minden. A tölgyerdő fáin reggel mókusok szaladgálnak, az avarban sünök motoszkálnak. Kora délutánra pedig, mire megjön az igazi meleg, Madárlakról is megjönnek az énekesmadarak pancsolni az Erdei-tóban. Csiripelésük messzire elhallatszik, élvezik egymás társaságát, ahogy a hosszú téli álom után jólesik a társaság a medvéknek is.
Tavasszal a Vadvirág utca 3. udvarán is kizöldül a fű, a ház előtt virágoznak a fák és a bokrok. Medvemama és Medvepapa a szomszédokkal beszélgetnek a fakerítésnél. Macibocs körülöttük játszik, és ha a felnőttek már mindent megbeszéltek, a család piknikezni megy a tölgyerdő egyik tisztására.
A piknikhez nem sok minden kell. Medvemama a kisebb kosárba ételt és italt tesz, Medvepapa a másikba könyvet és játékokat, hóna alá csapja a barna plédet, és már indulnak is. A tisztáson leterítik a plédet, a kosarakból kipakolnak, és kezdődhet a piknik! Esznek, isznak, szóláncoznak, beszélgetnek, társasoznak. Macibocs legelteti a fűben a sárga gumicsirkéjét, vagy közösen mesét olvasnak. Egyre kell csak nagyon vigyázni: mézet piknikre nem szabad hozni, mert összeragacsozza a könyvet és a játékokat.
De a tavaszi szünet csak néhány napig tart Mackóföldön. Aztán újra benépesül az Eper Utcai Óvoda. Macibocs szeret oda járni, mert találkozhat a többiekkel, ráadásul a sárga gumicsirkét is szabad vinni.
A Vadvirág utcából az oviba két út vezet. A rövidebb a tölgyerdőn keresztül, a hosszabb Mackóföld utcáin át. Macibocs ma a hosszabb úton szeretne menni. Egyrészt görkorizni csak a járdákon tud, másrészt így el kell haladniuk a Málna utca 7. szám előtt, ahol kedvenc ovistársa, Maci Saci lakik.
Macibocs titokban azt reméli, hogy nemcsak az oviban, már a Málna utcában is találkozhat a macilánnyal, ezért reggeli közben azt kérdezi:
– Mehetek görkorival?
– Hát persze – feleli Medvemama.
Medvepapa is helyeslőn bólogat, de ő nem beszélhet, mert éppen falat van a szájában.
Fogmosás után a mackófiú felhúzta a tappancsára a tavaszi cipőjét, rá a piros görkorit, felülre a kiskabátját, arra a hátizsákot, amelyben a váltóruhák voltak, aztán fogta a gumicsirkét, és már nyitotta is az ajtót.
Ezen a reggelen kivételesen mindketten elkísérték őt, mert a téli álom után ez volt az első nap az Eper Utcai Oviban.
Macibocs ment elöl, néha hátranézett, és az útkereszteződéseknél megállt, hogy bevárja Medvemamát és Medvepapát.
Macibocs csak a szüleivel mehet át az autóúton. Most tanulja, hogyan kell szétnézni, mielőtt az úttestre lépne. Balról és jobbról is jöhet jármű: autó, biciklis vagy az iskolabusz.
Macibocs a Málna utca 7. szám előtt is megállt, pedig ott nem volt útkereszteződés.
– Megvárjuk Sacit? – kérdezte Medvemama.
– Á, nem fontos! – legyintett a mackófiú, de nem mozdult a ház elől.
Aztán nagyon lassan mégiscsak elindult.
Ám ugyanebben a pillanatban nyílt a Málna utca 7. szám alatti ház ajtaja.
Maci Saci lépett ki rajta az anyukájával.
– Szia, Saci! – kiáltott nagyot Macibocs.
– Szia, Macibocs! – futott Saci a mackófiúhoz. Kezében volt a rózsaszín rollerje. Amint odaért, letette, hogy egymás mellől induljanak el a járdán.
Maci Saci olyan gyorsan tudott gurulni, hogy Macibocs néha nagyon lemaradt, és csak hátulról látta, ahogy a macilány masnis copfja meg-meglibben a szélben.
De Maci Saci mindig megállt, hogy bevárja őt. Aztán pedig együtt várták meg a szüleiket.
Az első ilyen megállásnál Saci elárulta, hogy reggel sokáig figyelte az utcát az ablakából, és amikor meglátta Macibocsot görkorival a lábán, gyorsan hozta ő is a rollerét.
Amint ezt kimondta, azonnal lendületet vett, és megint messzire gurult Macibocstól, aki újra csak a libegő copfokat látta.
Jó volt újra az oviban lenni. Mindketten a Málnás Maci csoportba jártak, és a téli álom előtt játszottak együtt utoljára a többiekkel.
Mielőtt Macibocs odaszaladt volna a mackógyerekekhez, megbeszélte Medvemamával, hogy csak a délutáni alvás után jöjjön érte.
Először építőkockáztak, aztán gyurmáztak és macilegóztak. Utána kimentek az udvarra csúszdázni, hintázni és homokozni.
Tízóraira mézeskenyeret kaptak, és az ebéd is remek volt.
Délután a mackóóvónéni elővette a rovarkutató felszerelést. Nagyító alatt nézték a hangyákat és a bodobácsokat az udvaron.
Maci Saciért ekkor jött meg az anyukája. De mielőtt hazaindultak volna, a mackódadusnéni újra befonta a macilány haját, mert játék közben kibomlott.
A mesét már a játszószobában olvasta az óvónéni. Mire Macibocs felébredt a délutáni alvásból, Medvemama éppen megérkezett.
Addigra olyan szép idő lett, hogy fel sem kellett vennie a kiskabátot.
Hazafelé Medvemama vitte a hátizsákot és a görkorit is. A tölgyerdőn át mentek. Macibocs örült, hogy ilyen jól sikerült ez a nap. Elhatározta, hogy ezentúl egészen nyárig, míg vége nem lesz az óvodának, minden reggel megvárja Sacit a Málna utcában.
Az is jó érzés volt, hogy a délutáni napsugár átmelegítette a mackóbundát. Hallotta az énekesmadarakat csiripelni az Erdei-tó felől, jókedvében hát ő is dúdolni kezdett, és míg keresztülmentek a tölgyerdőn, többször is elszavalta egyik kedvenc versét, a Tavaszi medvedalt:
Tavasz volt, fényes, szép tavasz,
az árnyék épp csak két arasz
– a medve ment a fák között,
minden madárra ráköszönt.
Örült a hosszú tél után,
hogy jött egy forró délután
– bundából barnát vett fel ő,
mert abban szép és megnyerő.
A rét is szép ruhát viselt,
a bokrok meg madárcsicsert
– ott ült egy méh, csak megszökött,
szagolni szállt virágözönt.
Vagy mézet gyűjt? Az is helyes.
A méz roppantul ízletes.
A méz: akár egy csepp remény,
imádja azt a medvelény!
Igazi kincsek
Tavasszal többnyire szép az idő. Idén Mackóföldön is csak egyetlenegyszer esett az eső, igaz, akkor egész nap.
A sok-sok fényes tavaszi nap után egyik késő délutánra beborult az ég. Este már dörgött és villámlott is, éjszaka pedig úgy ömlött az eső, mintha nagy hordókból öntenék.
Reggel, amikor Macibocs kinézett a szobája ablakán, már tudta, hogy most először nem görkorcsolyával megy az óvodába.
Az udvaron és az utcán is hatalmas tócsák álltak, és még mindig szitált az eső.
Nem baj, gondolta. Nem kell mindig görkorizni, attól még ugyanúgy megvárhatja Maci Sacit a Málna utcában.
Reggel esőkabátot vett fel, és egy kis esernyőt kapott hozzá Medvemamától. A másik mancsában a sárga gumicsirkéjét vitte.
Ez a jele az oviban, és ez a kedvenc állata is.
A gumicsirkének nem árt az eső. Ha elázik, ugyanúgy lepereg róla a víz, mint az esőkabátról.
Medvemamának is volt ernyője és esőkabátja.
Így mentek együtt a Málna utca 7-ig.
Sacira nem kellett várniuk. Amint megálltak a ház előtt, már jött is.
Piros esőkabátot viselt, és fehér pöttyös piros esernyőt tartott a mancsában.
A macilánynak cica a jele. Kedvenc plüsscicáját ő is mindig elhozza magával. Most a hátitáskájában lapult.
– Ma a csoportszobában leszünk – fogadta őket a mackóóvónéni.
A helyiséget csak a felnőtt medvék hívják csoportszobának. A bocsok játszószobának, de gyakrabban úgy, hogy bent. Amikor az udvaron vannak, az a kint, a játszószoba pedig a bent.
Ha esik az eső, akkor bent vannak. Építőkockáznak, rajzolnak, kifestőznek vagy a mackóóvónéni olvas nekik. De ha sokáig vannak bent, akkor akár ugrókötelezni is lehet.
Aznap csak bent játszottak.
Egyikük sem bánta, mert nagyon izgalmas volt.
Először a mackóóvónéni apró játékokat tett az asztalra. A bocsok megnézhették, milyen tárgyak vannak ott, aztán el kellett fordulniuk. Ekkor az óvónéni egy játékot levett az asztalról, és eldugta a háta mögé. Nekik pedig ki kellett találniuk, hogy mi hiányzik. Ha sikerült, az óvónéni elővette a háta mögül.
Utána hasonló feladat következett. Új játékok kerültek az asztalra. A bocsok mindegyiket jól megfigyelték, majd az óvónéni kendőt terített rájuk, és nekik egyenként be kellett nyúlniuk a kendő alá. A mancsukkal kitapogattak egy játékot, azután meg kellett mondaniuk, vajon mi lehet az. Végül előrántották a kendő alól.
Ez nagyon érdekes volt, sokat nevettek.
Később az óvónéni megengedte az ugrókötelezést és a macikosárlabdát is.
Addig játszották, míg a szivacslabdával minden bocs bele nem talált a támlás kisszékre feltett fonott szemeteskosárba.
Éppen elpakolták az eszközöket, amikor a mackódadusnéni megérkezett a tízóraival.
Medvehagymás pogácsát ettek, és mézes teát ittak hozzá.
Csak ezután következett a legeslegizgalmasabb játék, a kincsvadászat!
Mindenkinek magához kellett vennie egy igazi kincset. Olyat, ami a játszószobában van, és neki a legkedvesebb.
Azután választottak maguknak egy párt. A párok egymás között kicserélték a kincseiket, és már kezdődhetett is a játék.
Egyiküknek behunyt szemmel el kellett fordulnia, míg a másik eldugta a kincset valahol a játszószobában.
Amint elrejtette, a párja kinyithatta a szemét, és keresni kezdhette a kincset.
A többiek figyelték, hogy jó helyen keresi-e. Nem mutathatták meg, hogy hol van, de szóban segíthettek neki. Aszerint, hogy éppen messze vagy közel járt a kincshez, olyanokat kiabálhattak neki kórusban, hogy hideg, langyos, meleg és tűzforró.
Macibocsnak Maci Saci lett a párja.
A macilány a plüsscicáját, a mackófiú a sárga gumicsirkéjét választotta igazi kincsnek, hisz nekik az volt a legkedvesebb.
Utoljára kerültek sorra.
Maci Saci elég könnyen megtalálta a plüsscicáját, pedig Macibocs igyekezett jól elrejteni.
Macibocs viszont sokáig nem találta a gumicsirkéjét.
Pedig az asztal alá is többször benézett.
Igaz, a többiek olyankor mindig azt kiabálták, hogy hideg.
Ám ahogy a játékospolc felé indult, először azt hallotta, hogy langyos, aztán pedig sokszor azt, hogy meleg.
A polcon azonban nem látta a gumicsirkét, ezért minden dobozos játékot megérintett, hátha Maci Saci rafinált volt, és beletette valamelyik dobozba. Hisz ő a legokosabb közülük!
De a többiek továbbra is csak azt kiabálták, hogy meleg.
Akkor lehajolt egy kis faládához, amibe még sose néztek bele.
A bocsok hirtelen azt kiáltották kórusban, hogy tűzforró!
Macibocs kinyitotta hát a ládát, és meglátta benne a gumicsirkét.
– Megvan a kincs! – fordult nevetve a többiek felé, és diadalmasan a feje fölé emelte.
Ám a mackófiú valami mást is látott abban a kis faládában, ezért újra belenézett.
– Van itt még több kincs is – mondta, mire a bocsok köré gyűltek, és az óvó néni is odament.
A faládában rengeteg egyforma mesekártya volt.
Az egyik oldalukon egy mackófiú és egy macilány állt kézen fogva.
Bármelyikük lehetett volna, hisz a kis bocsok nagyon hasonlítottak egymásra.
Macibocs és Maci Saci is úgy gondolta, hogy ők vannak a képen, és ennek nagyon megörültek.
A kártyák másik oldalán színes felirat állt. A mackóóvónéni felolvasta nekik a szöveget:
Málnás Maci
Mesekártya
– Mától mindenkinek lesz ilyen kártyája, aki a Málnás Maci csoport tagja – mosolygott rájuk, aztán sorban kiosztott egyet-egyet a bocsoknak. Végül azt mondta, hogy tegyék bele a táskájukba, délután haza lehet majd vinni.
A mackógyerekek ujjongtak.
A megmaradt mesekártyákat közösen tették vissza a faládába, hogy ha újabb bocsok jönnek majd az óvodába, ők is kaphassanak.
Az ebéd utáni alvásnál Macibocs és Maci Saci egymás mellett feküdtek. A mackófiú a gumicsirkéjét, a macilány a plüsscicáját ölelte át.
Mire felébredtek, megérkeztek értük a medvemamák.
Hazafelé is együtt mentek, és vitték magukkal az igazi kincseiket. Macibocs a gumicsirkéjét, Maci Saci a plüsscicáját.
De mindkettőjük hátitáskájában ott lapult az új kincs is, az MMM, vagyis a Málnás Maci Mesekártya.
Biztonságos közlekedés
– Hurrá! Holnap közlekedésbiztonsági nap lesz az udvaron! – kiáltotta Macibocs Medvemamának és Medvepapának, amikor érte jöttek az oviba.
Örült a holnapi napnak, de annak is, hogy a mai délutánon hárman mennek majd hazafelé az erdőben.
A biztonságos közlekedés nagyon fontos – mondta Medvepapa másnap a közös reggelinél.
– Úgy bizony – helyeselt Medvemama, mert éppen nem volt falat a szájában.
Macibocs aznap Medvepapával ment oviba. Megvárták Maci Sacit a Málna utcában, őt is az apukája kísérte el. A két bocs elöl ment, a mackófiú a görkorijával, a macilány a rollerével, és most különösen figyeltek arra, hogy bevárják a szüleiket az útkereszteződéseknél, hiszen közlekedésbiztonsági nap volt.
Az Eper Utcai Óvoda előtt a Központi Medveőrség két autója állt. Egy nagyobb furgon tartálykocsis utánfutóval és egy személyautó. Mindkét jármű piros volt, a tetejükön piros villogóval, és az oldalukon széles fehér csíkban hatalmas piros felirat futott végig. Amikor a szülők beérték a bocsokat az ovi előtt, Medvepapa felolvasta nekik a feliratot: Központi Medveőrség.
Mielőtt beléptek volna a kapun, a két apuka is körbesétálta az autókat, hisz nem mindennap látni ilyeneket Mackóföld utcáin.
Az udvaron az egyenruhás medveőrök már készítették a tanpályát. Éppen az útburkolati jeleket festették fel a járdára: sárga csíkokat a bicikliútnak, fehér csíkokat a zebrának és a stoptábla előtti vonalnak. A pedálos kisautókat, a háromkerekű motorokat, a segédkerékkel felszerelt bicikliket és az útjelző táblákat, amelyek ugyanolyanok voltak, mint az igaziak, csak kisebbek, addigra már kipakolták a furgonból az udvarra.
A két bocs a játszószoba ajtajában hamar elköszönt a medvepapáktól, mert szerették volna azonnal kipróbálni a járműveket.
De arra bizony még várniuk kellett.
A medveóvónénik azt mondták, hogy majd csak közvetlenül ebéd előtt mehetnek ki, akkorra már biztosan megszárad a vízfesték a járdákon.
Szerencsére napfényes tavaszi délelőtt volt, ezért már a tízórai után birtokba vehették a tanpályát.
Az Eper Utcai Óvodában két csoport van: a Málnás Maci és a Mézes Maci csoport.
A Mézes Maci csoportosok már kint voltak az udvaron. Amikor a Málnás Maci csoportosok is kiértek, a medveőrök megmutatták nekik, hova álljanak.
Macibocs Maci Saci mellől figyelte, mi történik.
A medveőrök elmagyarázták az útjelző táblák és a járdára festett vonalak jelentését. Azután elmondták azt is, hogy melyik táblánál és vonalnál mi a teendője a gyalogosnak, és mi a teendője annak, aki valamelyik járművet vezeti.
A zebránál, hivatalos nevén a gyalogátkelőhelynél, például a gyalogosnak mindig elsőbbsége van. De ő sem mehet át úgy az úttesten, hogy előtte ne nézne balra és jobbra. Először meg kell bizonyosodnia róla, hogy jön-e valamilyen jármű. Ha a gyalogos mackó már rálépett a zebrára, vagy ha látszik a szándéka, hogy át akar menni a másik oldalra, a járművet vezető mackónak meg kell állnia, és nem szabad használnia a dudát.
A járművezetőnek a stoptábla előtt is mindig meg kell állnia. Csak azután mehet tovább, ha minden más járművet elengedett.
Ha pedig van az úton sárgával felfestett kerékpárút, akkor a biciklit vezető mackónak azon kell közlekednie. Kivéve a kis mackókat, mert ők mehetnek a járdán is.
– De itt most nincs járda, mert minden járdából úttestet varázsoltunk – mondták a medveőrök.
Ezután jött a legjobb rész.
Mindenki birtokba vehetett egy járművet, és megpróbálhatott a szabályok szerint közlekedni vele.
Ha valaki nem tudta, éppen mi a teendője, az óvó nénik és a medveőrök segítettek neki.
Aztán járművet cseréltek, és aki akart, gyalogosan ment tovább.
Macibocs ekkor ült be az egyik piros kisautóba. Igyekezett úgy közlekedni, hogy Maci Sacit, akiből ekkor gyalogos lett, mindig átengedhesse a zebrán.
A bocsok egész délelőtt közlekedtek, és nagyon élvezték.
De ebéd utánra is maradt izgalmas rész.
Még a délutáni pihenő előtt megnézhették belülről a Központi Medveőrség mindkét autóját, sőt még a tetejükön lévő piros villogót is bekapcsolhatták.
Kiderült az is, hogy a furgon tartályos utánfutója tele van vízzel.
Míg ők ebédeltek, a medveőrök a kis járműveket és a közlekedési táblákat visszapakolták a furgonba. Azután kivették a tömlőt az autóból, egyik végét rácsavarták az utánfutó tartályának nyílására, a fecskendős részét pedig egészen az udvarig húzták. A tömlő olyan hosszú volt, hogy az utcáról egészen az udvar végéig elért.
Az óvó nénik ebéd után megengedték a bocsoknak, hogy megnézzék, a medveőrök hogyan mossák le a spriccelő tömlővel a vízfestéket a járdákról.
Amikor már minden járda tiszta volt, bő vízzel lespriccelték a fákat, a bokrokat és még a virágoskertet is, hisz az idén tavasszal csak egyszer esett az eső, és már az is elég régen volt. Így aztán nemcsak a bocsok, a növények is boldogok lehettek aznap.
Az óvó néni a délutáni alvás előtt tűzoltó vadmalacokról olvasott mesét. Miután a malacok eloltották a tüzet, mindent összespricceltek, hogy dagonyázhassanak egy jót a sárban.
Macibocs a sok izgalomtól nehezen aludt el. Végül a gumicsirke segített. A mackófiú rájött, hogy a csirke fejének pont olyan piros a színe, mint a Központi Medveőrség autóinak. Magához ölelte, és addig nézte közelről a csirke szemét, míg álomba nem szenderült.
Délután Medvepapa jött érte.
Hazafelé nem vágtak át az óvodaudvaron, mint ahogy máskor szoktak, mert ott még mindig sár volt. Inkább kerültek a járdán, és kézen fogva mentek egészen a kijáratig.
– Ugye mondtam, milyen fontos a biztonságos közlekedés? – kérdezte mosolyogva Medvepapa. – Így nem lettünk sárosak.
– Igen – felelte Macibocs. – De azért a vadmalacok az udvaron is élveznék most a közlekedést – mosolygott ő is, mielőtt kiléptek az utcára.
