Kiss Lehel
Sosem feledjük
Egyre hűvösebbek az októberi esték,
s a szobrászok még mindig buzgólkodnak.
„Ne féljetek, nem ér itt a holnap!”
„Tarts ki, pajtás! Csak egy kevés lesz még!”
Kip-kopp! Bum-bumm!
„Szépen alakul már!”
„Ne hagyd, testvér, ez már haladás!”
Hegesztőpisztolyok, véső, kalapács
szikrázó csengése szinte zsoltár.
Mind sötétebbek az októberi esték,
egyre kopárabbak, egyre hűvösebbek.
Lyukas zászló alatt tapsikol a Gyermek,
nézi a nagy munkát.
Bizsereg a festék
kifröccsenni készen a talapzat mellett,
de még van egy kevés…, de még várni kell…
„Húzd!”
„Ereszd meg!”
„Toljad bárhogy, bármivel!
Nem vagyunk mi Isten, ki csak szólt, és meglett!”
Sosem feledjük ez októberi estét:
a két érc-csizma végre üresen maradt
fél tíz körül – s akkor felragyogott a Nap,
és milliók zúgták:
„Dicsértessék!”
