Fellinger Károly
Jó gyerek vagyok
Nagypapa szerint
ügyes, jó gyerek vagyok,
kisfiú létemre egyedül
visszatereltem
mind a huszonöt tyúkot
a bóbitás kopasz nyakú kakassal együtt
a zöldségeskertből a baromfiudvarra.
Azért az is igaz,
hogy a nagyi előtte nagyon leszidott,
rosszcsontnak nevezett,
mivel nyitva felejtettem az udvarról
a kertbe nyíló ajtót.
Sapka
Pityuka, a mitugrász kisovis,
egy alkalommal
azt mondta nekem,
nekem, aki ősszel már iskolás leszek,
hogy gyönyörű vagyok,
megtetszettem neki, vagyis
belém esett.
Aztán elrohant, és azóta sem láttam.
Biztosan sikerült kimásznia belőlem.
Az a szerencséje,
hogy nem volt rajtam sapka.
Nagyobb és nagyobb
Szerelmem, a nyolcéves Zolika,
eldöntötte, átússza
a harminc méter széles Kis-Dunát,
majd átgyalogol a hídon,
és learatja nálam a dicsőséget.
Két méterrel a túlsó part előtt
meggondolta magát, és visszaúszott hozzám.
Nálad elmentek hazulról?,
kérdeztem tőle.
Hisz így két méter helyett
huszonnyolc métert kellett még leúsznod.
Azt felelte, nem baj,
a lényeg,
hogy az ember mindig nagyobb és nagyobb
célokat tűzzön ki maga elé.
Koldus
Kiselsős vagyok, de mivel
mindenki dolgozik,
senkinek sincs ideje értem jönni,
sem az apunak, sem az anyunak,
egyedül ballaghatok haza az iskolából.
Még jó, hogy nem lakom messze.
Mikor a házunk elé érek,
köszönök a szomszédoknak,
de azok észre sem vesznek, nem állnak
le velem dumcsizni.
Tegnap láttam a parkban
egy hajléktalan koldust,
ott üldögélt a padon.
Eléggé ijesztő volt, de a kutyusa miatt
odamentem hozzá.
Szóba elegyedtünk.
A kutya nevét is elárulta,
Pajtinak hívják.
Nagyon örültem,
hogy végre beszélgethetek valakivel.
Szerencse, hogy a hajléktalan
koldus bácsival sem
áll le senki beszélgetni
ebben a páratlan faluban.
