Papírhajó - Primér/Primőr


 Fecske_m__ret.jpg

 

Fecske Csaba

 

Kihalt tintaevők

 

A paca
tintaevő állat.
Pennával kezükben
a pici pacákok
pacákra vadásztak,
vagyis pecáztak.

De jaj!
Mára már kihaltak,
nem élnek már pacák
az irkák lapjain.
Azok a buzgó pecások,
hm, maradnak pacátlan pacákok.
Jutalmuk?
Hogy alliterálnak,
s a vers végén a rím:
nem terem pacát a papír,
ha minden kis pacák golyóstollal ír!


A másik holló meg a másik róka

 

Volt egyszer egy holló,
széles e világon nem volt hozzá hasonló,
hacsak nem a többmillió,
fekete színt bitorló
többi holló.
Ez a páratlan,
sötéten komorló holló
egy szót tudott csupán: kár,
ilyen szegényes volt a szókincse,
hogy fiait rendre intse, ezt mondta,
ezt, ha mérges volt, ha boldog,
bár erre titkán volt ok.
Nem volt szószátyár madár.
De kár, de kár,
nem mondhatta el, mi bántja,
a lába fáj vagy a szíve tán,
hallgatásba merülve ült egy csonka fán,
ahogy egykor La Fontaine
s még korábban Ezópusz megírta
valami időtálló papírra,
ült, csak ült a fán,
a boldogságtól majd szétrepedt,
elárulom hát neked,
amit, gondolom, már mindenki sejt,
csőrében egy jókora sajt,
no, nem sajtboltban vette, csak észre.

Ementáli volt, edami, trappista?
(hosszú lehetne a lista)
erről nem szól a fáma,
fedje hát a régmúlt jótékony homálya.
Mint satu a vasat, szorítja csőre
a sajtot, reszket érte mája, zuzája.
„Nem adom senkinek, én szereztem,
ahogy meg van írva a régi versben,
emlékezem a régi időre,
de én nem leszek olyan dőre,
mint hajdani ősöm,
akin kifogott az átkozott ravaszdi,
a helyzet azóta változott,
madár vagyok ugyan, de nem palimadár,
velem próbálkozni kár.”

Amint ezt végiggondolta hősünk,
máris jött régi ismerősünk,
a róka,
aki kissé meghízott azóta,
hogy mesébe írták.
Jött neszt se ütve, puhán,
hollónk csak ült csöndben a fán,
várta, hogy a róka belekezdjen,
de nagyot tévedett ebben,
a róka meg se mukkant,
azt se mondta, jónapot,
úgy tett, mint aki réges-rég jóllakott
mindenféle finom sajttal,
nem foglalkozik ilyen
holló harapdálta selejttel.

Nem bírta el ezt a holló,
hogy őt itt és most így semmibe veszik,
ráreccsent a rókára: „Kár,
hogy így viselkedsz, te galád!”
„Bizony, kár lett volna, ha tartod a szád,
és nem ejted el a drága sajtot”
- mondta a róka. És erdőszerte
meséli az esetet, hogy pontosan így esett,
nem úgy, ahogy La Fontaine,
mesélte s még korábban Ezópusz,
hiteles csak ez,
ez opusz.

 


 Főoldal

2019. január 15.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ünnepi Bárka-est és díjkiosztóNagy Gábor és Paszkál Gilevszki kapta a 2019-es Balassi Bálint-emlékkardotElhunyt Tandori DezsőTakács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa
Ütőér
Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái
Versek
Lanczkor Gábor versei Muszka Sándor verseiGrecsó Krisztián verseiKaracs Andrea versei
Prózák
Kiss Judit Ágnes: FeketemagyarHidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útja
Kritikák
A balladák vége - Muszka Sándor: SzégyenOtthonosan a szövegbenHátrahagyottakGyermekkor a szögesdróton túl
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA