Pál Marianna
Pamacska négy élete
(részlet)
Már erősen benne voltunk a délelőttben, amikor anya a boltba indult, és nem sokkal utána visszakiabált, gyertek csak, itt a cica!
Rontottunk kifelé a házból mindhárman, ki a kapun, a hang irányába. A házunkkal átellenben lévő kert hatalmas diófája felől jött a nyávogás, annak is a tetejéből. És ott állt ő, fenn a magasban, egy keskeny ágon, nem egészen a fa tetejében, kb. két emeletnyi magasan, és se előre, se hátra nem mert menni.
Cic, gyere le cica! Biztattuk, és kiabáltunk neki egymás szavába vágva. Meg is indult az ág vége felé, de észrevette, hogy egyre keskenyebb lett alatta az ág, egyre billenősebb, és riadtan visszafordult, szaladt befelé, a fa törzse felé. De ugyanott, mint ahol először megláttuk, megállt, mert onnan nagyon meredeken lejtett az ág, majdnem függőlegesen a fatörzs irányába, és lentről nézve is nagyon simának tűnt, ezért nem mert leereszkedni rajta fejjel lefelé. Csak állt ott, és sírt.
Mi meg néztük lentről tehetetlenül, ő ott fent, mi itt lent, és nem tudunk neki segíteni. Anya közben bevásárolt, és a körzeti rendőr is megjelent a kisfiával, hogy mi történik itt. Ő lakik most a diófás helyen, a szolgálati lakásban, mi meg mondtuk, hogy a macskánk van a fáján, és igaz, hogy birtokháborítást követtünk el, de nézze el, és még lehet, hogy segítséget is hozunk vagy létrát. A rendőr nem emelt kifogást.
Akkor még ordibáltunk egy darabig a macskának, anya meg a macskakajás dobozt ütögette kanállal, hátha beindul a pavlovi reflex, és az éhes macska bátrabban nekivág a lefelé vezető útnak. A cica nézett lefelé kétségbeesetten, de meg se moccant. Csak lekuporodott az ágra, és összehúzta magát kicsire.
Feladta, mondta apa.
Viola berohant, és bebújt az ágyba ruhástul. Az ilyen helyzeteket, amikor tehetetlennek érzi magát, még nehezebben bírja, mint amikor a tervét keresztülhúzzák.
Anya lefeküdt, mert bevett egy újfajta vérnyomáscsökkentőt még reggel, és azt mondta, kába a feje tőle, megpróbál aludni.
Apa ki-be futkosott a diófa és a házunk között, és utasítgatott, meg hangosan gondolkozott, hogy mit tegyen, hogyan menjen fel a fára.
Anya kikiabált az ajtócsapkodás miatt: csend legyen, aludni szeretnék!
Viola bement anyához, és elsírta magát, hogy ezt ő nem bírja, hogy az a macska ott fent, ő meg itt lent.
Anya akkor elővette a már jól bevált duruzsoló hangját, és azt mondta: bízni kell, hogy meg fog oldódni. Amit nem tudunk magunk megoldani, azt rá kell bízni valami tőlünk magasabb erőre, Istenre, a gondviselésre. Anya szokott ilyen komoly dolgokat mondani. Meg, hogy szerinte le fog jönni az a macska, ezek a falusi macskák különben is nagy túlélők. Még egy macska sem maradt fent a fán. Bár ezt már korábban is mondta, és még azt is, hogy döglött macskák sem szoktak lógni a fáról. Ez mondjuk nem volt szép tőle, hogy ezt mondta.
Viola meg elgondolta, hogy mégis meg lehetne oldani ezt a helyzetet, ha egy hatalmas kupacot raknánk a fa alá mindenféle tárgyakból, amit csak találunk, és arra felmászva le tudnánk szedni a cicát. Nekem pedig az a mentő ötletem támadt, hogy a hatalmas villanyoszlopra kellene felmászni, és a vezetéken átcsúszni a fa tetejébe, ami pontosan arrafelé vezet.
Ezen az ötleten még Viola is elképedt, hogy de hiszen abban áram van, anya pedig rettenetesen megrémült. Eszedbe ne jusson, rikácsolta, rögtön agyon csapna az áram, és apa is mondta, hogy az bizony birkózógép, és szigorúan tilos és életveszélyes.
Apa éppen ekkor rontott be anyához a szobába, hogy az ácsnak lehet nagy létrája, hívja fel gyorsan. És anya még a kőműves nagybátyját is hívja fel, neki is lehet létrája. Az ács nem vette fel. A kőműves nagybácsi azt mondta, hagyjátok, ne törődjetek vele, majd lejön az, ha megéhezik.
Anya szerint ez a falusi ember bölcs hozzáállása, és amúgy igaz.
Apa viszont már azon tanakodott, hogy a kislétráról könnyedén fellép az első elágazásig, és önerőből fog felmászni a meredek ágakon a fa tetejébe.
Anyának rögtön eszébe jutott, amit a nagymama mesélt, hogy apának kötélmászásból mindig egyese volt a suliban, és ő is csak nézte, amikor bement a testnevelés órára, ugyanis a nagymama mindig mindent ellenőrzése alatt tartott, még a testnevelés osztályzást is, szóval csak nézte, hogy az ő kövérkés kisfia úgy kapaszkodik felfele, mint egy kis medvebocs, de hiába.
És az igazat megvallva, most sem valami légies a testalkata és a mozgása, és ezt Viola pillanatok alatt átlátta, és nem engedte apát oda felmenni, és anya hallotta az ágyában fekve, hogy maga ajánlkozott helyette.
Ekkor anya kirontott a szobából, mert mint utólag mesélte, már látta maga előtt kába fejjel, hogyan potyognak le sorban a családtagjai a diófáról. Nem, ezt nem lehet tragédia nélkül megúszni, ez a kis fekete macska tényleg katasztrófát hoz a családra. Akkor inkább összeszedi utolsó erejét, és ad néhány instrukciót, mondta, az valami utasításféle.
Azt javasolta apának, hogy hívja fel az állatmenhelyet, az állatvédőket, az állatmentést, hátha tudnak segíteni.
Nem tudtak.
Akkor apának eszébe jutott a tűzoltóság, hogy nekik mekkora létrájuk lehet! Macskamentéssel nem foglalkoznak, közölte egy eltökélt női hang, és nem, nem adják kölcsön a tűzoltósági létrát. Akkor apa azt találta ki, hogy bemegy az obiba, és vesz valami nagy kosarat meg egy nagy rudat, amivel, mint egy hatalmas lepkehálóval levadássza a macskát.
Ezen a ponton anya érezte, hogy a pénzszórás megakadályozása végett ismét össze kell szednie magát, és rákezdte, hogy ne menjél te csak az obiba, hanem fogjál egy nagy dióverő póznát, ott vannak a fészer alatt, és kössél rá egy műanyag vödröt, és azzal szedjed le a macskát.
Erre a szóra apa besietett a fészer alá, kereste a dióverő póznákat, de egyet rövidnek talált, több kell ide, mondta, és egymáshoz fogja kötözni, mégiscsak megyek az obiba, jelentette ki, veszek kötözőt, amivel jó erősen egymáshoz rögzítem a rudakat.
Jól van, menjél, hagyta helyben anya, nem volt már itt mit mondani. Akkor anya kis időre ismét visszavonult a magas vérnyomásával, és mi is próbáltuk kipihenni a macskát.
