Várfalvy Emőke A mindenség urai
Még sötét volt. Az utca csendesen és kihaltan várta az időt, mikor újra megtelik a szokásos, szerda reggeli hangokkal, alakokkal. Senki sem figyelt fel a különös fényjelenségre és az azt követő megmagyarázhatatlan eredetű, nyikorgó hangra. A furcsa hang végiggördült az üres utcán. Sztív felriadt. Már hallotta egyszer ezt a hangot, és tudta mit jelent. Fejében a megszokottnál is nagyobb sebességgel kezdtek cikázni a gondolatok. Végigfutott az este félbehagyott elméletének utolsó számításain, aztán kinyitotta a szemét: – Hello, öregem – szólalt meg a vendég, aki Sztív ágya végénél állt, és féloldalasan mosolygott bozontos bajusza alatt. – Korán jött – gondolta Sztív, és szemével a tolószéke irányába nézett, jelezve, hogy a csevejhez szüksége lenne a beszédszintetizátorára. – Ne fáradj, öregem. A telepátiát nagyjából három hónap alatt begyakoroltam. Bárkinek olvasok a gondolataiban, már akinek vannak. Isaac mondta is, hogy a fiataloknak valahogy minden jobban megy. Neki fél év volt. Be is pörgött tőle kicsit az öreg. De most ezt hagyjuk! Akármekkora showman vagy, tudom, hogy utálod a feltűnést. Gondoltam, így hajnalban lesz a legtisztább elindulni – magyarázta a vendég. – Jogos, bár azt a tragacsot igazán megolajozhatnád. A halottak is feltámadnak a hangjától – gondolta Sztív. – Ritkán használom mostanában, tudod, csak, ha meglátogatlak. – Pedig a kerékpározás nagyon egészséges. – Valóban. De nem árt hozzá némi gravitáció sem. – Ott a pont, Albert – ismerte el Sztív, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megpróbált elmosolyodni. Meglepődve tapasztalta, hogy sikerült. Kis csönd következett. – Azt hiszem, indulnunk kéne. Úgy időzítettem a napkitörés első hullámát, hogy fedezze a felszállásunkat. Még van 3,14 óránk. Szóval gyere, útközben annyit elmélkedhetsz, amennyi jól esik – szólalt meg kisvártatva Albert. – Én benne vagyok. Máris kiugrom az ágyból. Ja, nem – gondolta Sztív a lehető legtöbb iróniával, és elvigyorodott. Nagyon élvezte, hogy újra tudja mozgatni a száját. – Akkor rajta, barátom. Kelj fel és járj! – hallaszott egy kedves, ismerős hang az ajtó mellől. Sztív meglepetten nézett a hang irányába. Annyira lefoglalta Albert viszontlátása és az utazás gondolata, hogy észre sem vette a másik vendéget, aki drapp vászonkabátjában szerényen meghúzódott a szoba sarkában. – Várj csak, segítek – lépett oda a vendég az ágyhoz, és kinyújtotta a bal kezét Sztív felé. A férfi egy darabig nézte a fehér kezet, amelynek a közepén jól kivehető volt egy régi és láthatóan igen mély, szúrt seb hege. – Ne félj, nem vagyok antianyagból – mosolygott a vendég, és a meggyőzés kedvéért odanyújtotta jobb, szintén sebhelyes kezét. Sztív habozott. – Nézd, öregem, tudjuk, hogy azt gondolod, minden értelmes ember önfejűnek tűnik időnként, de ez már kicsit sok! Tudod, hányszor elmondtam, hogy ahol szeretet van, ott nincs átverés, én pedig eléggé komállak. Különben mi a frászért utaztam volna ennyi fényévet, négy fekete lyukon át miattad? Kétszer is. Szóval felkelsz, vagy itt hagylak – morgott Albert, és beletúrt kócos hajába, mint mindig, ha valamin felhúzta magát. A másik vendég továbbra is biztatóan mosolyogva nyújtotta a kezét Sztívnek. – Mindenki elérhet valamit, ha kellő erővel próbálkozik. – Abbahagynátok végre, hogy állandóan engem idéztek? – csattant fel Sztív, és nagy lendületet véve felült az ágyban. Nem csak a mozgásképessége, a hangja is visszatért. Nem is akármilyen erővel. – Na, jól van, öregem – lapogatta meg a hátát Albert. – Csak ne olyan hangosan, még a végén felébreszted itt a népeket. Van valami ruhád? Az űrutazás pizsamában is kényelmes, de ha véletlenül meglátnak visszafelé, írnak rólunk valami humoreszket. Azokat meg annyira nem csípem. Sztív az ágy melletti fotelre mutatott. Míg Albert felszedegette az oda készített ruhadarabokat, kezet nyújtott az idegennek, és mélyen a szemébe nézett: – Bocs azért, amit apádról mondtam. Tévedtem. A vendég elfogadta a kézfogást, és megértően mosolyogva segített Sztívnek felállni. Néhány perc múlva három alak haladt a hideg, márciusi hajnalban a kihalt utcán. Nem beszélgettek, csak Albert ócska biciklijének nyikorgása törte meg napfelkelte előtti utolsó perceket.
2018. március 14. |
Papírhajó - Primér/Primőr Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet! A regisztrációhoz kattintson ide! A bejelentkezéshez kattintson ide! Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan. |
Hírek
Könyvfesztivál, 2018 Könyvet a szórványba! Sayfo Omar és sikerregénye Békéscsabán Így gondozd a kultúrádat! 1% a Körös Irodalmi TársaságnakCsoda a cirkuszban irodalmi pályázat25. Budapesti Nemzetközi KönyvfesztiválÚj Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjasokEredményes drámapályázat a rendszerváltoztatásrólNádas Péter kapja az idei Aegon Művészeti DíjatA 2018-as POSZT versenyelőadásaiÚj pályázatok fiatal íróknak és színházi szakembereknekIrodalmi díjak a nemzeti ünnepen - 2018 Krasznahorkai László ismét esélyes a Nemzetközi Man Booker-díjraÖsszes
Versek
Prózák
Darvasi László: Akik áttáncolják a háborútHartay Csaba novelláiPataki Tamás: HungarooptimizmusHálára kötelezett emberek Béres Tamás: AmnéziaJuhász Tibor novellái Tamás Dénes: A gyilkos fényKiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűenArról, hogy mi a groteszkOnyanyi munyu, avagy bevezetés a kútológia elméletébeAutóink egészsége mindannyiunk érdekeÖsszes
Kritikák
Világunk takargatnivaló darabjaMándy-portré és korrajz egyszerrePusztulás gyerekszemmelCélia, avagy a nem létező főhős Magánszemmel látni és láttatni - Tarján Tamás könyvérőlStand up-Hrabal - Bödőcs Tibor könyvéről Annus aureus, avagy nem mind Arany… Háború vanSzó, kép, írás Válságmonológok - a Júlialepkéről Nyilvánvaló - Szakács István Péter novelláiról „Szemétdomb az egész világ”Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bálÖsszes
Esszék, tanulmányok
A kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiábanGrendel Lajos irodalmi és közéleti szerepvállalásaiAz örök ritornellA Bárka-díjasok (és antológiájuk) Harminc év után: 1988. januárTörténetek a vidéki rendszerváltozás kezdeteirőlAz érzelmek viharában – Az 1867-es kiegyezés rendhagyó megvilágításbanRossz időkben bukott angyalokElek Tibor: 25 évesek vagyunkA fellázadt Bethlen MiklósTengerre, magyar? II.Egymás hiányai - Szabó Magda Für Elise című regényérőlAdvent, négy óraA dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Összes
Drámák
A jó tanuló felel
Falvai Mátyás Karinthy Frigyesről Miklya Anna Mikszáth KálmánrólBene Zoltán Tömörkény IstvánrólSopotnik Zoltán Nagy LajosrólPotozky László Franz KafkárólCsepregi János Csáth GézárólDemény Péter Mikszáth KálmánrólKrusovszky Dénes NovalisrólBabiczky Tibor Krúdy GyulárólMaros András Gelléri Andor EndrérőlÖsszes
Tündérkert
Kiss Tibor Noé: Tovább és továbbSopotnik Zoltán: Megismerni a metafizikátHorváth László Imre: Kedvenc olvasmányaimMaros András: Pisti és VerneTallér Edina: BowieÁfra János: Nem érteni és megszeretniTóth Kinga: TülkölniFerdinandy György: A művészet a sérültekéSzilasi László: Nem tudom...Csabai László: Hitetlenül hinniÖsszes
Bejelentkezés
|