Pénzes Tímea
pettyesek
Ajna
Ajna katicát fog, ujjbegyére rakja,
pettyes, mondja, és ugyanolyan pettyes az arca,
csupa-csupa piros folt, mint egy számtalan kráter fedte hold,
először egy bújt ki, de a nyomában ott bujkált a kettő,
a három, a négy és a negyvenkettő,
és rögvest az ötvenegy, és fél nap alatt az egész arca himlős lett,
a feje búbja, a füle töve és a nyelve hegye is,
és a szeme sarkába beférkőzött az ötvenkettedik,
a hasára és a hátára is rámászott egy-egy pimasz,
egyesek henyélnek, mások egymást kergetik,
galád arcukon rút grimasz terpeszkedik,
de kezemben a púder, lesz itt még nemulass!
a viszketés enyhül, ám nem kímélik
a rosszcsont pettyek, ellepték
és mindenütt berendezkedtek parányi testén,
olyan mint egy piros festékkel
összefröcskölt, bánatos kislányt ábrázoló festmény,
és egyre nő a pöttyök száma, lassan temérdek,
egy percig sem henyélnek a babérjaikon,
sebbel-lobbal érkezik közeli és távoli rokon,
csak szaporodnak és lassan százan lesznek,
míg elszámolunk százig,
s közben a sok pettytől Ajna szinte nem is látszik.
nem megy a harapás, sem a nyelés,
még a kortyolás is nehezen,
a bőre sem sima, mindenütt recés,
csípi a nyelvét a dióbél rendesen,
és kis testét égeti az a galád láz,
közel sem olyan, mint egy mézeskalácsház.
izzik a kislány, de bőszen küzd a bajjal,
kardot ránt pöttyös kezekkel-lábakkal,
éjszaka, mi több, a hintőpor is hatott,
és hajnalra Ajna harsányan felkacagott.
most már csak barnulnak és hullnak,
megjött az étvágy,
bekap pár pirított kenyérkockát
és hörpint rá citromos-mézes mentateát,
közben meg járja a csupazöld kertet,
kacaja megtöri a falusi csendet,
minden levelet megkukucskál felül s alul,
hogy minél több hozzá hasonlót találjon,
és amikor talál, kivirul a kislányom,
nicsak, egy újabb katica,
ujjong, ám rohamos tempóban
vesz tőle búcsút sok parányi foltja,
és két hét múlva már nincs a katicáknak
többé vetélytársa.
Konrád
Konrád volt az első, tőle kapta el Ajna,
de hogy Konit melyik gyerek fertőzte meg,
kitől lett ily pettyesen beteg,
azt senki sem tudja, és hogy miért nem
kapta el Ajna is a zsivány ovisoktól,
kik a játszótéren buzgón ölelgették,
mint bocsaikat a meglett anyamedvék.
egyre több pötty bújt elő a füle tövében,
és egy mindentudó anyuka az orvosi rendelőben
azt mondta, az epertől lesz, kenegessem kókuszolajjal,
és ne törődjem különösebben a bajjal,
minden drogériában kapni,
szeretném, de nem szabad őt megharapni.
nem szeretem a mindentudó anyukákat,
kikben buzog az ősanyai szorgalom,
akiknek minden témára jó ötlete támad,
fut át az agyamon,
majd a rendelőbe lépek,
hogy üldözőbe vegyük az orvossal a bajt.
de előtte még Ajna síráskoncertet ad,
azt hitte, őt vizsgálják meg,
Ajnát nem, csak Koni a pöttyös,
mint egy babos kendő vagy köntös,
mondogatom neki, de csak üvölt,
hangjával minden parány zugot megtölt,
és néhány hüppögés közt puszit nyom le
öccsének, hogy vigasztalja.
szúj, ismételgeti Koni,
mert a viszket szót még nem ismeri,
talán nem is akarja megtanulni,
csak Ajna tanul meg egy betegség kedvéért új szavakat,
rá a tudás csak úgy tapad, bár Konit sem kíméli,
csak neki nincs kedve vele kérkedni.
csupán néhány éjszaka bántják a csúnya pöttyök,
napközben ugyanolyan kisfiú, mint korábban,
csak pöttyös kiadásban, ugyanúgy buzgólkodik,
forog és sürög, mert nincs ágynyugalom és nagy dunyha,
hogyan is lehetne egy kétéves felfedezőt
a négy fal közé zárni, úgyis kiosonna,
hiszen megismerésre vár az egész világ,
főleg a mama kertje, ahol most érik
eper, ribizli és cseresznye,
és játszótérre menni úgyis tilos.
trikója olyan vérpiros, mintha
disznótorban járt volna,
egész nap futkos, csigát keres és eteti a kecskét,
titkon megcsókolja a másfél éves szomszéd menyecskét,
biciklizik, talicskázik, locsol,
és mindent úgy összekoszol,
ahogy az egy kétéves gyerekhez illik.
felfedez térden, lábon, hason és hanyatt,
de mindezt az árnyékban vagy fejfedő alatt,
mert védeni kell a kobakját és a testét,
elég magas hőfokon izzik nap nélkül is,
élvezzük hát bőven a napnyugtát és a napkeltét,
– az élet himlősen sem túl nyugis.
amikor anya zuhany után az ágyra rakja,
és púderezni kezdi Konit,
Ajna útbaigazítja, itt is, itt is, mutogatja,
oda is szórjon anya sót, egy csipetnyit,
az hiszi, anya éppen Konit sózza,
hogy ízletesebb legyen,
még ide egy picit, hajtogatja,
majd amikor testvérét besózták,
vagy éppen lisztbe panírozták,
az ujjbegyével kóstolgatja
– csupa hintőpor csöppnyi ajka.
aztán elbújik, hogy vele is foglalkozzanak,
egy kicsit gubbaszt egy hatalmas törülköző alatt,
majd megszólal, hol van Ajna,
szívesen kikukkantana, de kivárja,
hogy anya lerántsa róla a leplet
és mindhárman együtt nevessenek.
a sok sótól és liszttől hamar gyógyul Koni,
a helyzet most már szinte paradicsomi,
még nagyobb lendületet vehet a felfedezés,
és maholnap folytatódhat a játszóterezés!
Megjelent a Bárka 2017/1-es számában.
