Papírhajó - Primér/Primőr

 

 Ede_a_kekszidom__r__Metzing_Eszter_.jpg
Metzing Eszter munkája

 

Szabó Imola Julianna

 

Ede, a kekszidomár

 

(részlet)

 

 

Második rész, amiben mindenre

szuperfény kerül

 

Miniropi egyre több nyálat termel. A kutyák nem ráncosodnak, hanem egyre több trutyi jön belőlük. Elől és hátul is. És egyre többet esznek. Miniropi lassan felfalja a Földet, ha nem veszünk egy zsákkal nagyobb tápszert neki. De lehet, hogy beéri Petya bácsival, ő elég jó húsban van, bár lehet, hogy kicsit rágós lenne, na meg keserű.

Tyutyuég!!! Ma olyan dolog történt! Wuhúú!!

Nem, nem történt semmi... vagyis igen, de nem. Szóval nem, csak úgy... most kéne egy jégsugár, amivel úgy tudok titkolózni, hogy nem kell titkolózni. MERT ELFELEJTED, ahogy kimondtam!

Nem hiszem el!! Nem! Ez lehetetlen! Na jó, egy kicsit lehetséges... de nagyon azért nem. Én most olyan magasan repülök a boldogságtól, mint egy MIG-29-es!! Vagy egy sugármeghajtásos légikütyü vagy egy... nem is tudom mi. Megnézem a leges könyvemben!

Elmesélem. Az van... (nem, még nem mesélem el).

De! Úgysem bírok aludni. Fogok még valaha aludni? Olyan izgatott vagyok!

Apa egy olyan átváltozós szupervarázshősféle!!!!! Megfogja a mérőszalagját és mindenre képes lesz. VARÁZSOLNI TUD!! És mostantól ez az én titkom is. Azt mondta, hogy nagyapa és dépapa, meg az ük és az ősapám is ilyen különleges volt. Ez a mérőszalag a dinoszauruszokkal lehet egyidős. Ahhoz képes jól tartja magát, csak kicsit ronda. És mostantól én is mehetek vele minden kalandra. De ez titok. Szupertitkos szupertitkosság. Senkinek egy szót se. Egy sutypuruty szót se, JÓ?

 

 

Kezdődik a hőskorszak

 

Négy kekszet idomítottam be arra, hogy beleugorjon a dobozból a számba. Ha nagy leszek, akkor egy igazi szülinapos csokitortával is megpróbálom. 

Aki azt hiszi, hogy a varázsügy csupa szórakozás és csillámnyaláb és púderpamacs, az még sosem volt kalandor!! Nagyon fárasztó dolog ez... na de azért jó is. Annyi időt tölthetek apával, amennyi idő még a legtávolabbi galaxisban is mérhetetlenül sok lenne. A legizgalmasabb, hogy TITOK. Ezért folyton kacsingatunk és vigyorgunk, nehogy anya és nagymama megtudja, hogy miben járunk sántiba és sutypurutyba.

Anya előtt veszett nehéz titkolózni. Mágnesből van a szíve, minden apró mozzanatot magához húz, majd összerakja  a történetet az apró nyomokból. Kirakósban verhetetlen. Folyton lebukom, hogy nem ettem meg a csomagolt szendvicsem, és a stikában megrágott rágógumi is előkerül a táskámból. Szerintem neki meg varázspúder lapul a sminkesdobozában. Ebben a családban már semmit sem lehet tudni.

Mirci néni a környék legdühösebb közértese. Nem szeretünk odajárni, de néha csak az a bolt van nyitva. Csíkos lesz a feje, ha valaki sokat szöszmötöl a pénztárnál. Pontosabban: már akkor elkezd püffedni és festődni, amikor egyáltalán bárki beáll a sorba. Apa szerint amikor még Mirci néni fiatal Mirci néni volt, akkor pincérnőként dolgozott a Vakegér vendéglőben. Ezért lehet, hogy jobban szereti, ha ő rohangálhat, mintha ő hozzá rohangálnak, vagyis állnak. Ezt szegény Elemér bácsi mindig elfelejti, és egy szatyornyi apróval próbálta kifizetni a tonhalas konzervét. Elemér bácsi kotorászott, Mirci néni tokája minden csörgéssel dagadt egyet. Lilult, áfonyafoltok kúsztak a homlokához. Violakék lett a szeme alja, és akár a pulykáknak, remegni kezdett az álla alatt. Elemér bácsi fel sem nézett, csak szedegette az aprót, mint tyúk a kölesmagot. Mirci néni fújtatott, sűrű levegő jött az orrlyukán, karikák repkedtek a füléből. Hatalmas lett a feje, kibújt a tetőn és húzta magával a testét. Egy hatalmas Mirci néni lebegett a pénztár felett. Elemér bácsi elejtette az összes aprót a rémülettől. Nem késlekedhettünk, itt csak egy megoldás volt: a mérőszalag. Apa hosszúra nyúlt, és Mirci néni szájába dugta a pumpává szelídült mérőszalagot. Pumpálni kezdtük. Mirci néni sismegett, majd rozsdavörösből halvány ciklámen, majd lila lett a feje. A fakó rózsaszínnél már csak szuszmogott. Mirci néninek bitang nagy tüdeje lehet, hogy ez a sok szín és düh mind belefért. Apa leizzadt a pumpálásba. Aztán amikor már szinte kifakult, akkor Mirci néni arcára valami végtelenül kedves mosoly rajzolódott. Mosolygott, mosolygott, még azt is megkérdezte, hogy kérek-e nyalókát. Én azt mondtam, hogy nem. Mert még a varázslók sem tudnak szép fogakat növeszteni a szuvas helyére. Mirci néni ezen úgy meglepődött, hogy megsajnáltam, és mégiscsak elfogadtam az a kakasos nyalókát.

Kék-zöld a lábam, és ma újabb sebek érkeztek a térdkalácsomra. Anya szerint úgy nézek ki, mintha egy nyomdagép alá szorultam volna. Apa ilyenkor legyint. Szerinte ha egy férfinak negyvenéves korára még mindig sima a bőre, akkor sosem csinált semmit. Akkor egy puding.

A legnehezebb, hogy Hannának ne mondjam el a titkot. Ha megtudná, hogy igazából milyen kalandosak a délutánjaik apával, akkor biztos, hogy belém szeretne. Leesne az álla és elájulna, és piros lenne a feje, és kigúvadna a gyönyörű kék szeme, és szájon át kéne lélegeztetni. Imádnám. Jaj, de nehéz nem elmondani. Utálom a titkokat.

A hősök nem túrják az orrukat. Le kell szoknom a bányászüzemmódról. 

Vince bácsi a csillagokban él. Vagyis a fejében élnek a csillagok. Mindenkitől azt kérdezi, hogy mikor született. Aztán elnéz messze, mintha felfűzné a szemeit egy távoli pontra. Hosszú perceken keresztül csak fűzi, kötözi. Majd visszafordul és megmondja, hogy a sorsszálad mikor fog becsomósodni vagy összegubancolódni. A szakadásról nem beszél, mert arról nem szabad, mert akkor elveszik az engedélyét. A nagyapának már elvették, amikor túl gyorsan ment az autóval. Vince bácsi egy napon szerintem bérelni fog egy űrhajót, és a fülén át beutazik a saját fejébe. Ott boldogan ugrálókötelezhet majd a saját sorsszálán.  

Hannával az a baj, hogy szép. Anya szerint ez nem baj. Apa szerint ez sose legyen baj. Nekik könnyű, ők már házasok.

Ezek a kalandok egyre kalandosabb kalandszerűségek. Miniropi csontnak nézte a mérőszalagot és a szájában maradt. Így ő is velünk tartott. Még szerencse, mert kiváló böing alakja van. Ki gondolná, hogy ilyen jól tud repülni. Csak azokat sajnáltam, akik azt hitték, hogy beborult az idő és csepereg az eső. Pedig csak Miniropi borította be a várost egy zivatarnyi nyállal. Sietni kellett, mert Márkus bácsit ellepte a szomorúság. Már a vállánál járt, és majdnem belefulladt. Mire odaértünk, már csak szivattyúzni lehetett belőle a feketeséget. A bánat nagyon furcsa szagú lötyi, ami, ha ellepi az embert, akkor bokáig, majd hajszálig áll benne. Olyan ez, mint amikor az esernyő alatt esik az eső. Márkus bácsi már moccanni sem bírt. Mi csak szivattyúztuk és szivattyúztuk. Miniropi lelkesen nyalogatta róla a maradékot. A kutyáknak antibakteriális és antikomor nyáluk van. Azt mondta apa, hogy a rossz olyan, mint a puki. Feszít, majd kipukkan. Egy ideig még körülvesz, aztán felszívódik. Volt, és nincs. Fárasztó kaland volt ez, be is faltunk utána tizenkét gombóc fagylaltot. Márkus bácsi kedvence a málnás, mert abban van a legtöbb gyümölcs. És pont olyan a színe, mint a felesége ruhájának, amikor megismerte. De ő már külföldön van.


Főoldal

2016. április 01.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png