Sopotnik Zoltán
Mesés félpercesek
Aranyalmafa
Aranyalmafa állítólag egy kislány.
Most is, hogy ezt olvasod az olvasólámpa fényénél, az olvasópapucsban melegítve lábad, ott kukucskál mögötted, nézi, mit olvasol, és cseréli rajtad az olvasószemüveget. Akkor is, ha nem vagy szemüveges. Ha szomorúan olvasol, mert nem sikerült a dolgozat az iskolában, próbál vidám keretet varázsolni. Ha komoly, felfedező kedvvel olvasol, akkor hagyja, mert egy másik világ ablakain nézhetsz be általa.
Ezek olyan láthatatlan okulárék, amiknek a látáson túl leginkább a szívhez van közük.
Szögletes bácsi, a postás szerint Aranyalmafa inkább egy manó. Egy selymes, rejtelmes kicsi lény, szokta volt mondogatni.
Aranyalmafa erre azért elhúzza a száját.
– Talán lény helyett lány, nem? – kérdi sértődötten.
– Bezony – helyesel Szija, a csücsöksárkány, aki Aranyalmafa feje körül repdes.
Olyan kicsi, mint egy szúnyog, de sárkány. A csücsöksárkányok a jó érzések csücskeiben laknak. Ha valakivel bármilyen jó történik, megáll és fülel kicsit, meghallhatja ezeknek az állatoknak a csilingelés-kacaját. Ezen kívül még azt kell tudni róluk, hogy nagyon nem tudnak helyesen írni, még a tudós sárkányok sem: háromezer nyelvet ismernek, de az írás valamiért nem megy nekik. A kamiont simám kamijonnak írják, a tea neki pedig teja. Szijának is ezért van a jé a nevében.
– Amikor kimondjuk, ott van az a jé, nem? – morog Szija.
Aranyalmafa a múltkor készített egy olyan szemüveget, amit, ha felvesznek a kis szárnyasok, egyből megjavul a helyesírásuk. Hét vasárnap és nyolc ünnepnap tudását fonta bele abba a szemüvegbe.
DE. Amikor Szija felvette, soha többé nem látta a jé betűket, és a papíron is csak a helyük ragyogott, a semmi kis foltja. És így járt a többi sárkányka is. Kiestek azok a betűk a könyvekből. Volt ám kavarodás.
Baj, a tudós bulldog
Baj, a tudós bulldog a Boldog utca 24/b-ben lakik. Ha beszél, az emberek azt mondják, ugat. Szegények, nem tudnak semmit, azt mondják: de aranyos, szinte kiabál, baj, baj, baj.
Az emberek azt sem tudják, hogy van kutyavilág és embervilág. Bár vannak, akik sejtik, mondják is szépen, hú, de kutyavilág ez a mi világunk. Akkor találkozik a két világ, amikor simogatás van, egyébként nem nagyon.
Baj professzor a Morog utcai egyetemen tanít, az ember természetét tanítja. Baj, baj.
– Hát nem a legszebb tudomány – mondja néha –, de majdnem a leghasznosabb.
Van szép ember és van még szebb, legszebb az nem nagyon. Azt úgy nem lehet.
Van, aki úgy sétáltatja a kutyáját, akár az angol királynő, van, aki még úgyabb. Fent van az orra közben, mintha angyalokat akarna illatozni. Egyszer egy ember annyira fennhordta, hogy megbotlott benne az egyik angyal, majdnem elesett nagyon.
Van durva ember, van még durvább, és van olyan durva, hogy durvaságát már a Tejúton sétálók is érzik. Sajnos ebből nagyon sok van.
Van harsány, pipogya, és kertek alján lebegő: alig lépdel, inkább úszik a légben, hosszú kockás sálja meg utána. Van, aki még annál is kockásabb. Meg lebegősebb.
És van az ok nélkül nagyon szomorú, na, abból van a legtöbb – konyítja le a fülét Baj professzor –, és hát van még az attól is egy sonkadarabnyival szomorúbb.
Baj doktor kedvenc barátja a feltaláló. Néha elmegy hozzá megnézni, min dolgozik éppen.
– Gyere csak be, kutya bajod se lesz, barátom! – kiáltja olyankor dr. Általános. – Épp most találtam fel a szívszélesség-szabályzót.
– Hűha, az meg mi a szösz?
– Nem szösz az, komám. Azoknak segít, akik nem elég nagy a szívük, hogy mindenkire mosolyogjanak, hogy keblükre öleljék a világot – válaszolja ragyogó szemekkel a feltaláló.
Baj, a tudós bulldog a Boldog utca 24/b-ben lakik. Sose mondja azt, vaú.
Gézagróf
Gézagróf tízéves, a Bölcserdőben erdőben lakik egy százemeletes fapalotában.
Sokkal több tudása van, mint egy sima tízévesnek, pedig a sima tízéveseknek is legalább két felnőttnyi tudásuk van, plusz az igazság, a teljes.
Mondjuk, Gézagróf tud harmincöt éves is lenni, ha nagyon akar, igaz, csak kis időre.
Kiskorában nem tudta kimondani, hogy gróf, csak gófot mondott, meg, hogy fogkém. Nevettek is rajta a szülei, Istvángróf meg Izabellagrófné és a két képzeletbeli barát, Fokhagyma és Foghagyma.
– Hogy tud kémkedni egy fog? – harsogta vissza legalább ötven emelet a vidám kérdést.
– Nem vicces – morogta Gézagróf, és igaza volt eléggé.
A fapalota első emelete a szereteté, ott laknak a szülei, a ghóf és a ghófné.
Gézagróf leginkább a liftben lakik. Vannak emeletek, ahová nem akar felmenni soha, a szomorú dolgok emelete is ilyen. Ha két hónapig nem megy fel, a szomorú dolgok utánamennek a liftbe, az ember nem lehet meg a bánat nélkül, mondják, és vele játszanak pár napig. Utána Fokhagyma és Foghagyma vidítják fel, és mellé ülnek a családi ebédnél, hogy mindent megegyen pontosan. Főleg a levest.
Gézagróf a vidámság emeletére szeret a legjobban felliftezni. Azon az emeleten született a két képzeletbeli barátja, amikor Nagymama és Nagypapa ugratta egymást, hogyan kell kimondani, azt hogy fokhagyma, Nagypapa direkt rosszul mondta, és nevettek.
Gézagrófot igazából Gróf Gézának hívják, és egy tízemeletes panelházban lakik, de ez nem baj.
