Papírhajó - Primér/Primőr

 JaszAttila_meret.jpg

 

Jász Attila

 

Azt hiszem

 

(meg)

Amikor végre megszületik egy hideg téli éjszakán

a  Kisjézus, sötétben, mert náluk még villany sincsen,

vagy a sötétből, ahogy a pap bácsi mondta hittanórán,

örömünkben égősoros fenyőfát vásárolunk gyorsan.

 

(fel)

Amikor pedig a rosszaság már olyan óriási lesz,

hogy segíteni kell valahogy az embereken, akkor

eljön hozzánk a felnőtt Kisjézus, és átvállalja az

összes büntetést, de abba belehal eléggé nagyon,

 

amit egy kereszt alakú fán lehet látni minden évben,

és akkor, akik szerették őt, egy hétig alig esznek vala-

mit bánatukban, de ha jól lesznek szomorúak, akkor

három nap múlva feltámad, nem halt meg teljesen,

 

legalábbis

azt hiszem.

 

 

Mile Zsigmond

 

Csak azt tudom...

Húsvéti dal

 

Súlyos kabátom földre ejtem,

S mindent, mi megavasodott,

Elmúlt a tél; türelmes csendben

Kikönnyeztek a jégcsapok.

 

Könnyű vagyok; a lelkem illat.

Szállok, megyek? Nem is tudom.

Csak azt tudom, hogy végre itt vagy,

Ahogy ígérted, Jézusom,

 

S hogy erdő-mező fénytemplom lett,

S úgy zúg a szél, mint orgona,

Csak azt tudom, hogy nem halok meg,

Miképpen Te, én sem, soha.

 


 

Főoldal

 

2020. április 09.
Magyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Farkas Noémi: Osztrák étteremMerkószki Csilla: Innen folytatjuk
Markó Béla verseiGergely Ágnes: A második vádlott, 1949Bánki Éva verseiAntal Balázs: vasúti bűnbánó ének
Kötter Tamás: Még egy pohárralBíró Szabolcs: Égi menedzser – Ozzy Osbourne emlékéreAknai Péter: RuhatáramTakács Zsuzsa: Telefon, Halál és megdicsőülés, Méltó távozás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg