Farkas Gábor
Anya/nyelv
Kétségtelen, hogy napjaink technológiai viszonyai, mint például az internet hatása a kommunikációra, nemcsak befolyással bírnak a nyelvre, hanem újabb műfajok megjelenésével is hatnak az irodalmi kánonra. Horváth Florencia első, Hiátus című kötetével kapcsolatban azért kezdem így a kritikát, mert úgy vélem, a szerző versnyelve (tematikája és műfajisága egyaránt) megfelelő mértékben korrelál a mai (körvonalazható) irodalmi kordivattal.
Korunk átlagembere ugyanolyan olvasó (és író), mint egykor élt elődei, csak mások a nyelvi kritériumok és az ezekből adódó nyelvi igények. A ma embere például blogot olvas, amely énfeltáró, mert izgalmas belelátni mások lelkébe, és olvasás közben köznyelvet/prózanyelvet igényel (csak semmi szimbolizmus, zeneiség vagy elvont nyelvi formák). Horváth Florencia pedig voltaképpen első versgyűjteményével megfelel ezeknek a kritériumoknak is.
A kötet első Fehér sziklák című fejezete erősen életrajzi ihletésű, középpontjában a szülők (elsősorban az anya) és a lírai alany viszonya áll, a kifejezésmódot az egyes szám első személy uralja. A mondatokból egyaránt kirajzolódik egy idő alkotta és egy generációs távolság: „A családi kripta sem az ürességtől, / hanem egymás szavának nem értésétől kong (…) Pedig én szó vagyok. / Mindenki szó.” (Higany vagyok, fény vagyok, csík vagyok, mész vagyok, föld vagyok); „Utoljára gyerekkoromban fogta a kezem, hogy ne csússzak el a jégen” (Csúszásgátló); „Apám többé képtelen volt gyerekként bánni velem, / bár csak pár éves voltam, súlyomat nem bírta el.” (Fehér sziklák).
A Zuhanó légtornász című második fejezetben elmozdulás érzékelhető a versnyelvben. Az egyes számot felváltja a többes szám első személy, a tematika pedig eltolódik az életrajzi háttértől a verbális kommunikációban rejlő gátak kifejezése felé: „Már nem nyílnak a szavak, már nincs bennük / szépbe szőtt igény” (Idénymunka); „A nyelv többé nem elég” (Többet ennél); „úgy kellene, ahogy a versben, elmondani / mindent (…) érthetően adni elő az érthetetlent.” (Előnyeim).
A könyv utolsó fejezetében (Zsinórszakadás) újra az életrajzi elemek dominálnak. Ez a rész azonban nem tematikus újragondolása az első fejezetnek, inkább a megelőző két egység egyfajta szintézise. Vagyis az itt olvasható versekben már összekapcsolódik a nyelv alkalmasságának kérdése, az alkotás és a megélt tapasztalatok (pl. az anya–gyermek viszony) súlyának kapcsolata, kezelhetőségének lehetősége a költészettel: „Szemeid pedig, a gyönyörű, kék / kövek, világítanak rá, tulajdonképpen amit írok, miről kell szólnia.” (Fehér álom). Ebben az alkotó térben – a szerző szavait idézve – a költészet (fiziológiai értelemben is) szükségszerűen „létrejön, mert lélegzem, és ha lélegzem, rögtön fogalmazok” (Könnyen gördül).
A három fejezetre tagolt, összesen hatvanhat verset tartalmazó könyvnek kétségkívül vannak erényei: reményteljes folytatást sejtet Horváth Florencia filozófiába hajló gondolatisága, énfeltáró szókimondása.
Horváth Florencia: Hiátus, Pesti Kalligram Kft., 2025., 93 oldal, 3990 Ft
