Tóth Tünde
Az örökkévalóság törvénye
„Az embernek szüksége van arra, hogy életében legalább egyszer súlyos betegségen essen át. Ez lehetővé teszi számára, hogy nyugodtan, józanul elemezze és értékelje addigi útját. Ebben az értelemben a kórház felbecsülhetetlen segítséget nyújtott nekem.”
Nodar Dumbadze nem tartozik Magyarországon a legismertebb szerzők közé, holott a legnépszerűbb, legelismertebb XX. századi grúz szerzők egyike. Az örökkévalóság törvénye 1981-ben, három évvel a szerző halála előtt került piacra az Európa könyvkiadó gondozásában, de korábban a Nagyvilág folyóiratnak köszönhetően a magyar olvasó találkozhatott már Dumbadze prózájával.
A szerző erősen önéletrajzi ihletésű regényében a grúz író, Bacsana Akakievics infarktus következtében kórházba kerül. Az író ettől kezdve képzelgéseinek, emlékeinek alávetettje. Zilált álomképei olykor összemosódnak a kórtermi elbeszéléssel, a jelen a múlt felidézésébe torkollik.
Mindig sajátos atmoszférát teremt, ha szűk helyen egymástól eltérő emberek tartózkodnak kényszerűségből együtt; ennek oka ebben az esetben a betegség, és a halálfélelem. A bezártság, a tehetetlenség, és a halál közelsége minden beteg esetében eltérő magatartást, különböző szemléletmódot eredményez. Bacsána például a regény végéig közömbösen, életuntan számlálja a hátralévő napokat, s végül összegzi az elmulasztottakat, és eldönti, az orvosi tanácsoknak hátat fordítva, akármilyen rövid, de teljes életet él majd.
A halálközeli élmény magától értetődő hozadéka, a hit problematikájának tárgyalása, ezáltal a regény tetemes részét képezi Bacsana Istenhez, valamint a valláshoz fűződő viszonya. Két ellentétes álláspont ütközik a kórteremben; az elkötelezett kommunista író egyik ágyszomszédja egy pap. Végtelenül izgalmas vitákat indukál kettejük beszélgetése, de nemcsak a véletlenszerűen egy kórteremben lábadozó, eltérő társadalmi-ideológiai hovatartozású emberek napjait írja le Dumbadze. Voltaképp történelmi számvetéssel találkozhatunk a regényben, amely elsősorban a háborús helyzet és a magánember mindennapjainak egybejátszásától vezet a gyerek és kamaszkori sorsfordító pillanatokon át Bacsana lapszerkesztővé válásáig. Végiggondolja, átértékeli az elkövetett hibákat, az elnagyolt problémákat, s miközben az elért sikereket summázza, az elkerült lehetőségeket is kutatja, a választ a szívroham okára, s végül rátalál az örökkévalóság törvényére. S habár az önkéntes vagy kényszerű megtorpanásból következő sorsfordulat nem újszerű témakör, mégis a tbiliszi viszonyokkal, életfelfogással bővített gondolati elbeszélés egyedi megoldású regényhez vezetett.
Dumbadze regénye a becsempészett könnyed humor ellenére gondolatgazdag, lesújtó témákat feszeget, így nem könnyű olvasmány. A valós és elképzelt jelen montázsával igazán különleges élményt nyújt az olvasó számára.
Mi is az örökkévalóság törvénye? „A lélek százszor súlyosabb, mint a test…Olyan súlyos, hogy egymagunk nem bírjuk el a terhét…s ezért, amíg csak élünk, segítenünk kell egymásnak a hordozásában: ön nekem, én a másiknak, a másik a harmadiknak és így tovább, az idők végezetéig, hogy halhatatlanná tegyük egymás lelkét…Hogy a múlandóság ne kárhoztasson bennünket magányosságra az életben.”
Nodar Dumbadze Az örökkévalóság törvénye. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981
