Mohácsi Balázs
Ahol folytatódik
Závada Pétert talán többen ismerik az Akkezdet Phiai rapduó Újoncaként, mint költőként. De valószínűleg élesen nem lehet – és nem is kell – elválasztani e két szerepet. Az Ahol megszakad című verskötet – Závada első kötete – idén tavasszal jelent meg a Libri Kiadó gondozásában.
Finom figyelemmel szerkesztett kötetet foghat kezébe az olvasó, melyben precízen helyén van az összes szöveg, okosan töri meg a kötött, rímes formákat egy-egy szabadvers vagy kötetlenebb darab. Mert Závada költészete annak az ún. posztmodern kánonnak a képviselője, mely talán nem tűnik túl up-to-date-nek a kortárs fiatal költészet „új komolysága” mellett (vagy ellenében), mindazonáltal nem kevésbé érvényes megszólalásmód.
Igaz ugyan, hogy megvannak a maga túlkapásai a fölösleges esztétizmus, retoricitás felé, mint például a Babits Messze... messze... című versére íródott palimpszeszt-szöveg, a Pesti sampon, mely Európa nemzetei helyett a pesti couleur locale-t verseli meg: „Oktogon. Felhők szűrte fény. / Napsáv a Cafék üvegén. / A sarkon barna hajszalon / mereng a bíbor hajnalon.” Hasonló túlkapásnak érezhetjük a Piknikmedve rímeit is, hiszen mintha azok vinnék hátukon ezt a nyárbúcsúztató-őszköszöntő szöveget: „S elszállt a vágy is, lám, a nice weatherrel, / nem őrködik fölötte senki sem, / nem írok zöld tisztást morcos vadőrrel, / s nem hívlak úgy, hogy cukros szendvicsem”. És kritizálhatjuk a Hallstatt című szöveget is, mely egy Szerb Antal-hommage, egy bizonyára kötelezőnek érzett, ám fölöslegesen lerótt kör: „Asszem, ez már a regénybeli ősz. / Bejár hozzám egy Szerb A-i fuvallat. / Olyan hallstatti. Elég szeriőz. / (...) / Ma minden könyvben ősz van legbelül. / Olyan szemérmesen, olyan rohadtul.” Arra már csak óvatosan, különösebb magyarázat nélkül hívjuk fel a figyelmet, hogy a szlenges „asszem” és az archaizáló „szeriőz” egymásnak feszülése sem a legszerencsésebb megoldások egyike.
De ez eddig csak három vers, három túlkapás. Belátható, ez a szám ízlés szerint lehet több, de kevesebb is. A kötet javát azonban sokkal kiegyensúlyozottabbnak ismerheti meg az olvasó. Az óvatosan virtuózkodó formák mögött fontos történetek lapulnak: fontosak nekünk, mert megismerhetjük a lírai ént, és fontos az énnek, mert megismerheti magát.
Valós dráma feszül ezekben a szövegekben, a legtragikusabb az anya elvesztése: „anyámat a kilencvenes évek elején, / a hallgatag tölgyfákkal környezett, titkos ösvényekkel átszőtt, / kékfüvű parkban és a hozzá / tartozó gigantikus és szomorú kőépületben halálra kezelték.” (Csak addig [3]) „A vers a télről annyi bőrt lehúz, / esőkbe bújik és ereszbe fagy. / Nem számolom, talán jövőre húsz / mosódik el, hogy így, temetve vagy.” (Benne, téged) „Óvodás koromban / anyám játékboltban / dolgozott. Boldog / gyereknek kellett volna / lennem.” (Mese) E versekben megcsillan valami a József Attila-i sorsból: az anya, a szerelem (és szex: „Belém ülsz. Ülünk, mint két / egymásba csúsztatott szék. / TV szól a szobából. / Ma mégse megy. Lemászol. / [...] / Megmarkolod a farkam. / Együtt szorongunk halkan.” Bontás), az élet, az én.
Az én integritásának megbomlása modern tapasztalat, és komoly téma, az „új komoly” versek javának is ez a tétje, csak Závada a klasszikus jambusokat választja formául, nem pedig a szókimondóbb szabadverset – igaz, a Csak addig négyrészes kisciklus és még néhány szöveg szabadversben íródik. De fontos téma ez: „Tudom, hogy ez nem épp vidám: / e nemjövés, ez ócska szesz / – élek, s ez nem az én hibám. / Ígérem, orvosolva lesz.” – áll a hátsó borítón, s az első vers utolsó szakaszában, mintegy keretezve a kötetet.
Meghasonlik az én, keresi magát, várja, hogy jöjjön a hajnal, hogy elmúljon a „nemjövés”, az éjjel: „ne hagyj így darabokban / az éjjel lapszabászat / csak túráztatja tompa / körfűrészét a bánat // széthullok mint farost / puha forgács az arcom / várom a hajnalt kisiparost / végre összeragasszon”. (Hommage au vieux Pinocchio) A legtragikusabb azonban talán mégis a kötet címadó verse és annak zárlata. A fiúban felmerül a vétkesség gondolata, hogy maga miatt vesztette el anyját: „tán nem szerettelek. Vagy nem eléggé.” (Ahol megszakad)
Gondolhatjuk, a fiú – ha úgy tetszik, a lírai én – támaszt vesztett, mégis képes az önmeghasonulás ellen támaszul szolgáló rendszerek alkotására. Nem kell bonyolult kompozíciós elvekre gondolni, a maga nemében a Pilinszkytől ismert nagyszerű egyszerűség, ahogyan ezek a versek – évszakok, utcák, terek, családtagok viszonylatában – szisztematikusan az énről kezdenek beszélni – a kéznél levőhöz nyúlnak. Külön öröm, mikor ezekben a kis mozaikcserépnyi történetekben Petri György fanyar humorára is ráismerünk: „Nem a miénk a legszélső / ablak az emeleten: tőlünk jobbra / van még egy, aztán már csak a mecset. / Megbújik hátul – nem verik nagydobra. / Velünk nem játszanak isteneset./ (...) / A járdaszigeten / ramadánkor szürke Range Rover parkol. / Senki nem fér el: nyomják a dudát. / A többségüket ismerem már arcról, / félig-meddig ők viszik Újbudát./ (...) / És az se bánt majd, hogy egy paradoxon, / csak belenyugszom, mint egy kisgyerek, / hogy olyan istenre kell hagyatkoznom, / kit sem nem értek, sem nem ismerek.” (Tőlünk jobbra)
Talán ennyiből is látszik: összetett líra Závadáé, a versek mögött – ahogy az a posztmodernségben elvárható – széles ismeretű poeta doctust sejthetünk meg, aki, hogy elmondhassa történetét, sok helyről merít, s aztán biztos (jambikus) kézzel írja meg azt. És ha egy-egy rímpár keresett is, ha érződik is rajta, hogy sok oda, az is csak allűr, még egy árnyalat a rengetegben.
Závada talán nem olyan lírát művel, amivel paradigmát fog váltani, első kötetével azonban erősen debütált és beállt egy jelentős hagyományba, amely talán olykor „komolytalankodik”, de csak a felszínen. Závada Péter kötetének – bár megírásakor ezt nyilván nem tudta – az a tétje, hogy képes-e folytatni ezt a hagyományt anélkül, hogy visszafordíthatatlanul elmenne a giccs, a vicc és a hülyéskedés felé. Závada pedig elég komoly dolgokat írt meg az Ahol megszakadban. Ezért sem volna ildomos ráaggatni az „új (vagy még újabb?) komolytalanság” címkéjét. Vegye kezébe bárki, találni fog benne olyan verset, ami a szája íze szerint való.
Závada Péter: Ahol megszakad, Libri, Budapest, 2012
